2009. július 5., vasárnap

[Evangelium] 2009-07-05

2009. július 5. - Évközi 14. vasárnap

Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor
elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan
hallgatták, és csodálkozva mondogatták: "Honnét vette ezt? Miféle
bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével
véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon
rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk:" És megbotránkoztak benne.
Jézus erre megjegyezte: "Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában,
rokonai körében, a saját házában." Nem is tehetett ott csodát, csupán
néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott
hitetlenségükön.
Mk 6,1-6

Elmélkedés:

A hit útján
A szentírástudósok egybehangzó véleménye szerint a négy evangélium közül a
második, azaz Szent Márk írása keletkezett a legkorábban. Márk evangéliuma
nagyon rövid és könnyen áttekinthető, hiszen tulajdonképpen Jézus útját
írja le Galileától Jeruzsálemig. Jézus élete igazi életútként tárul elénk,
hiszen elindul a galileai Názáretből, ahol felnevelkedett, útja során
mindenütt tanítja az embereket és csodákat tesz szemük láttára, s végül
megérkezik Jeruzsálembe, szenvedésének, halálának városába. Feltámadását
követően újra Galileában látjuk Őt viszont (vö.: Mk 16,7), ahol újra
találkozik apostolaival, majd felment a mennybe. E földrajzilag pontosan
követhető út mögött felfedezhetjük ugyanakkor a Jézus emberségének
megismerésétől az Ő istenségének felismeréséig vezető utat, egy olyan
utat, amely az emberek részéről a hitetlenségből a hit felé vezető út.
Talán érdemes lesz számunkra mai elmélkedésünkben átnézni ennek az útnak
néhány állomását.

Szent Márk a következő mondattal vezeti be evangéliumát: "Jézus Krisztus,
Isten Fia evangéliumának kezdete" (Mk 1,1). Ez a kezdőmondat pontosan
jelzi, hogy mi a szerző célja, hová szeretné elvezetni az olvasót,
tudniillik a Jézusban, mint az Isten Fiában való hitre. Jézus egykori
hallgatói, beleértve tanítványait is, természetesen nem innen indultak el
hitbeli fejlődésük útján, hanem ez inkább a későbbi olvasóknak, köztük
nekünk is szól megjelölve a végső célt: elfogadni Jézus istenségét. Márk
különös figyelmet szentel Jézus csodatetteinek leírására, amely
cselekedetek vagy előzetes hitet kívánnak a gyógyulni vágyó betegektől,
vagy hitre ébresztik őket, valamint több esetben a csodák szemlélőit is.

Ezen a hit-úton nagyon érdekes jelenet a názáretiek hitetlensége, amelyről
a mai evangéliumi részben olvastunk. Útja során Jézus hazatér gyermekkora
városába, Názáretbe, ahol az emberek azt gondolják, hogy jól ismerik őt, s
Jézus is joggal gondolhatja, hogy jól ismeri azokat, akik körében
felnevelkedett. A történetből kiderül, hogy egyik sem igaz. Mind a
názáretiek csalódnak Jézusban, mind Jézus csalódik őbennük. Kiderül, hogy
a város lakói csak részben ismerik Jézus személyét, azt ugyanis képtelenek
elfogadni, hogy ő az Isten küldötte, s továbbra is csak egy ácsot látnak
benne. Jézus azért csalódott bennünk, mert bizonyára azt várta, hogy ezek
az emberek is hittel fogadják majd őt, ahogyan más helyeken is
tapasztalta. Názáret lakói viszont kételkedésükről, hitetlenségükről adnak
tanúbizonyságot, amelyen az Úr meglepődik, tehát biztosan más fogadtatásra
számított. A kölcsönös csalódás után Jézus folytatja útját, indul, hogy
tovább tanítsa az embereket. A Názáretben történtek rávilágítanak arra,
hogy a tanítás hallgatása és a csodákban való részesedés sem vezet el
feltétlenül mindenkit a hitre.

De térjünk most vissza Jézus útjához, s nézzük a pozitív élményeket! Márk
evangéliumában két nagyon fontos hitvallás található. Az első Péter
apostol hitvallása, aki Jézus azon kérdésére, hogy kinek tartják őt, ezt
válaszolja: "Te vagy a Krisztus" (Mk 8,29). Ez a hitvallás az evangélium
középpontjában található, egyrészt lezárja Jézus csodáinak sorozatát,
másrészt felvezeti a szenvedés útját. Egyrészt tehát a rendkívüli csodák
bizonyítják Jézus istenségét, s az erre adott összefoglaló válasz Péter
vallomása, másrészt pedig a megváltásunkért vállalt szenvedése és
kereszthalála is az Ő istenségét tanúsítja. A szenvedés útja ennek
megfelelően a másik fontos hitvallással éri el tetőpontját, amikor Jézus
keresztje alatt halálát látva a százados megvallja: "Ez az ember valóban
Isten Fia volt" (Mk 15,39).

Márk eddig szeretne vezetni minket. Elvezet a kereszten függő Jézushoz,
aki Isten Fiának bizonyul. Ezen a ponton a feltámadás és a mennybemenetel
egészen rövid leírását követően gyakorlatilag véget ér az evangélium, de
nem ér véget a hit útja az olvasók számára. Az evangélium olvasója a
szerző szándéka szerint válaszút előtt találja magát: elfogadja vagy
elutasítja a hallottakat? Hisz-e Jézusban, az Isten Fiában vagy elutasítja
Őt?

Ezt a nyitva hagyott kérdést Márk egy nagyon érdekes jelenettel teremti
meg, amelyet talán észre sem vettünk eddig, de amely Márk írásának egyik
legtalányosabb része. A húsvét hajnalban a sírhoz igyekvő asszonyok nem
találják Jézus testét, hiszen már feltámadt, s ekkor azt a parancsot
kapják, hogy vigyék el a feltámadás hírét és mondják meg a tanítványoknak,
hogy Galileában újra láthatják az Urat. Az asszonyok ekkor elfutnak, de
félelmükben "nem mondtak senkinek semmit" (Mk 16,8). Mintha csak azt
akarná ezzel Márk sugallni, hogy mindazt, amit az asszonyok nem mondtak
el, azt az olvasónak, a hitre eljutottaknak kell elmondaniuk. Mert a
feltámadás örömhíre nem maradhat titokban. A feltámadás hirdetésének
parancsa ugyanis nem csak a jámbor asszonyoknak szólt egykoron, hanem szól
mindannyiunknak, akik keresztények vagyunk. Ne a hitetlen názáretiek
legyenek a példaképeink! Szent Márk hitet ébresztő evangéliuma tegyen
minket hitvallókká és hithirdetőkké!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Istenünk, add, hogy a Te akaratodat mindig készségesen teljesítsük, hogy
Jézus bennünket is testvéreinek tekinthessen. E világ gondolatai nem a Te
gondolataid, e világ útjai nem a Te útjaid. Add, hogy ebben a világban
élve bátran vállalhassuk, hogy sokan ostobának tartanak minket, mert
szeretnénk a Te útjaidon járni. Vezess bennünket a Te parancsaidnak útján,
a hit útján végső célunk, a teljesség felé!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum