Abban az időben:
Amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a túlsó partra, a tó partján nagy
tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus nevű férfi, a zsinagóga
elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé borult, és nagyon kérte:
"Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet, hogy meggyógyuljon és
éljen!" Erre ő elment vele. Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte.
Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok
orvos sokféle kellemetlen kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte,
de hasztalan, egyre rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott
a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. Így gondolkodott magában:
"Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok." És azonmód megszűnt a
vérfolyása. Érezte testében, hogy meggyógyult bajából. Jézus nyomban
észrevette, hogy erő ment ki belőle. Megfordult a tömegben, és
megkérdezte: "Ki érintette meg a ruhámat?" Tanítványai ezt válaszolták:
"Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt kérdezed: Ki érintett meg?" De ő
mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve
előlépett - mert hisz tudta, hogy mi történt vele -, odaborult eléje, és
őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt hozzá: "Leányom, hited
meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól megszabadulva légy
egészséges!"
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték:
"Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?" A hír hallatára Jézus így
bátorította a zsinagóga elöljáróját: "Ne félj, csak higgy!" Péteren,
Jakabon és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy
vele menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok
siratót és jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: "Mit lármáztok
itt, miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik." Azok kinevették.
Ő azonban mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját,
anyját, s kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt.
Megfogta a kislány kezét, és azt mondta neki: "Talita kúm", ami annyit
jelent: "Kislány, mondom neked, kelj föl!" A kislány azonnal fölkelt, és
járni kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a
csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne
tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
Mk 5,21-43
Elmélkedés:
Életünket adjuk
Jézus szent szívének idei ünnepén, június 19-én Rómában, a vatikáni Szent
Péter-bazilikában XVI. Benedek pápa ünnepélyesen megnyitotta a Papok évét.
A Szentatya abból az alkalomból hirdette meg a mostantól 2010. június
11-ig tartó tematikus esztendőt, hogy most ünnepeljük a papok védőszentje,
Vianney Szent János halálának 150. évfordulóját.
Vianney Szent János 1786-ban egy Lyon melletti kis faluban, Dardilly-ben
született egy hatgyermekes család negyedik gyermekeként. Gyermekkora a
francia forradalom idejére esett, amely időszak egyáltalán nem volt
kedvező az Egyház számára. János vállalta a fáradtságot, hogy éjnek idején
járjon hittanra, mert az órákat csak titokban lehetett megtartani.
Egyáltalán nem volt tehetséges, s emiatt később sok megaláztatásban volt
része. A pappá szentelése előtti vizsgán ezzel a megjegyzéssel engedték a
szentelésre: "Az Egyháznak nemcsak tudós, hanem jámbor papokra is szüksége
van, és ez az ember az!" Egy Ars nevű kis falunak lett a plébánosa,
amelynek lakossága teljesen vallástalanul élt akkor, amikor odakerült.
Prédikációi nem voltak magas színvonalúak, sőt, egészen egyszerűek voltak,
de kiválóan gyóntatott. Értett az emberek szívéhez, s ennek köszönhetően
egyre többen keresték fel őt, hogy nála gyónhassanak. Negyven éves papi
szolgálatának eredményeként a faluban már mindenki keresztény életet élt.
1859. augusztus 4-én halt meg nagy szegénységben és magányban. 1925-ben
XI. Piusz pápa szentté avatta az ars-i plébánost.
S ha valaki most megkérdezné, hogy miért éppen egy tanulatlan, egyszerű
ember lett a plébánosok és papok védőszentje, akkor azt válaszolhatjuk,
hogy azért, mert életét valóban Istennek és a rábízott híveknek adta, s
ebben minden papnak, tudósnak vagy kevésbé műveltnek, fiatalnak és
idősnek, egyszerű plébánosnak és magasabb tisztségre emelt püspököknek
egyaránt példaképe lehet. Vianney Szent János példája rávilágít a papság
egyik titkára, az odaajándékozott életre. Nyilvánvaló, hogy a papságnak az
a része, ami a meghívó Isten és a meghívott fiatal között történik, a
kívülállók számára szinte teljesen megfoghatatlan. A hívek, akik csak
kívülről látják papjaik életét, nem értik meg azt igazán sohasem, hogy
miért választja valaki ezt a hivatást, pontosabban miért is fogadja el az
isteni hívást. De miközben titok marad az, hogy mi zajlik a pap és Isten
között, az emberek számára mindennap látható papjuk velük való kapcsolata.
Szent Pál apostol az első tesszaloniki levélben a következőket írja:
"Annyira közel álltatok szívünkhöz, hogy nemcsak Isten evangéliumát, hanem
életünket is nektek akartuk adni. Ennyire megszerettünk benneteket!"
(1Tessz 2,8). Pál apostol szavai egybecsengenek Jézus kijelentésével:
"Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért" (Jn 15,13).
És ezt Jézus nem csak tanította, hanem meg is tette, amikor a kereszten
feláldozta magát minden emberért. Odaadta magát Istennek és odaadta magát
az emberiségnek. A papi szolgálatra meghívottak ugyanezt teszik.
Felajánlják magukat Istennek és odaadják életüket az embereknek. Erről
beszél a Népek Apostola is, amikor emlékezteti a tesszaloniki híveket
arra, hogy nem csupán Krisztus evangéliumát nyújtotta nekik, hanem egész
életét.
Jó, ha a hívek felfigyelnek a papságnak erre az elemére. Mi, papok nem
csak az igét hirdetjük, nem csak bemutatjuk a szentmisét a hívekért, nem
csupán megkereszteljük a gyermekeket és összeadjuk a házasulandókat és nem
csak hittant tanítunk a gyermekeknek, hanem életünket adjuk az embereknek.
A felsorolt feladatokat és minden más papi feladatot nem úgy végezzük,
mint egyszerű munkát, hanem mint olyan cselekedeteket, amelyek által
életünket adjuk a híveknek. A papnak is vannak hibái, gyengeségei, bűnei,
mint minden embernek. De mindezek mellett is érdemes észrevenni, hogy
mégiscsak odaadja életét az embereknek. S talán köztük olyanoknak is, akik
olykor rosszindulattal bírálják őt. Olyanoknak, akik sohasem lennének
képesek arra, hogy másoknak adják egész életüket, s csak önmaguknak élnek.
A pap tehát amellett, hogy Isten szolgálatába áll, vállalja az emberek
szolgálatát, nekik adva életét. Ennek fényében már érthetővé válik az is,
hogy miért vállalja a papságra jelentkező a nőtlenséget, azaz azt, hogy
nem lesz családja és gyermekei. Azért teszi ezt, hogy egészen Istennek
éljen és odaadhassa életét Isten népének.
A most kezdődő papok éve, amelyet a mai vasárnapon plébániánkon is
megnyitunk, jó alkalom számunkra, papok számára, hogy megismételjük
elköteleződésünket a bennünket papi szolgálatra hívó Isten felé. Az
esztendő ugyanakkor lehetőség arra is, hogy a hívek az eddigieknél is
buzgóbban imádkozzanak Istenhez új papi hivatásokért és szent papokért,
amely ima reményeink szerint meghozza gyümölcsét. Ebben a reményben hívom
plébániánk minden hívőjét hétről-hétre közös szentségimádásra papi
hivatásokért. A jövő héttől kezdődően minden csütörtökön szentségimádást
tartunk templomunkban, amely az esti szentmise előtt egy órával kezdődik.
Jöjjünk el, és imádkozzunk együtt papi hivatásokért!
Ezek az alkalmak is meg fognak erősíteni minket annak tudatában, hogy a
papi hivatások ügye és a papok éve mindannyiunk közös ügye. Papoké és
híveké egyaránt. Az elmúlt vasárnap kértem, hogy a mai szentmisére
mindenki hozzon magával egy kis papírhajót. Köszönöm mindenkinek, aki
vette a fáradságot, s elkészítette, ma pedig magával hozta kis hajóját. Én
is készítettem kettőt, egy nagyobbat és egy kisebbet is. A nagyobbik az
Egyház hajója, a mi plébániánk, a mi közösségünk hajója. E nagy hajót
elhelyezzük most az oltár előtt, s ebbe teszem bele a magam kis hajóját,
mely az én életemet jelképezi. Kérem, hogy most (vagy ha alkalmasabbnak
tűnik a szentmise végén) helyezze el mindenki a maga kis csónakját ebben a
nagy hajóban. Azt jelképezzük ezzel, hogy mi, papok és a hívek egy hajóban
vagyunk, egy hajóban evezünk. A papi hivatások ügye és a papok éve az
egész világegyház és a mi plébániai közösségünk ügye, mindannyiunk közös
ügye. Papoké és híveké egyaránt.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Úr Jézus, aki jelen vagy a legméltóságosabb Oltáriszentségben, Te
papjaidon keresztül akarod folytatni jelenlétedet közöttünk. Add, hogy
szavaik mindig a te szavaid legyenek, tetteik mindig a te tetteid, életük
hűségesen tükrözze a te életedet.
Hadd legyenek ők olyan emberek, akik népük nevében szólnak Istenhez, az
embereknek pedig Istenről beszélnek. Ne féljenek attól, hogy szolgálniuk
kell, úgy szolgálják az Egyházat, ahogyan arra az Egyháznak szüksége van.
Legyenek olyan emberek, akik az örökkévalóról tesznek tanúságot korunkban,
a te lépéseiddel járva a történelem útjain, és jót téve mindenkivel.
Legyenek hűségesek kötelességeikhez, végezzék buzgón hivatásukat és
küldetésüket, tükrözzék fényesen identitásukat, és járja át életüket a
kapott kegyelmek öröme.
Édesanyád, a boldogságos Szűz Mária közbenjárására kérlek: Ő, aki életed
során ott állt melletted, álljon ott szüntelenül papjaid mellett is életük
folyamán. Ámen.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése