2009. május 10., vasárnap

[Evangelium] 2009-05-10

2009. május 10. - Húsvét 5. vasárnapja

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi
szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz
gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz,
megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás
által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek
maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad
a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a
szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert
nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a
szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem
maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek,
és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a
tanítványaim lesztek.
Jn 15,1-8

Elmélkedés:

Szeretetben élni
Az öreg bölcshöz egy gazdag üzletember a következő ajánlattal állított be
egy reggelen: "Fizetek magának 10 ezer dollárt, ha három nap alatt
megtanít az igazi bölcsességre. Szeretnék bölcs lenni, de több időm nincs
a bölcsesség megszerzésére." Az öreghez már sokféle ember érkezett
korábban, akik a legkülönbözőbb ügyekben kérték ki tanácsát, de ilyen
furcsa kéréssel még ő sem találkozott. A meglepődés vagy csodálkozás
legkisebb jelét sem mutatva az válaszolta, hogy ehhez bizony egyetlen nap
is elég, és még fizetni sem kell érte. Aztán még hozzátette, hogy akár
rögtön el is kezdhetik a tanulást. Az üzletember persze csodálkozott a
bölcs ajánlatán, de beleegyezett. Ekkor a bölcs felszólította, hogy vesse
le zakóját és nyakkendőjét, szabaduljon meg cipőjétől és zoknijától, aztán
álljon ki a zuhogó esőben a szabad ég alá és mindkét kezét tárja magasra
az ég felé, s maradjon így, amíg ő azt nem mondja, hogy elég. A gazdag
ember még jobban elcsodálkozott, de nem akarta elszalasztani a
lehetőséget, ezért engedelmeskedett. Kiállt az esőre, karját az ég felé
tárta, a bölcs öreg pedig elment. Percek alatt bőrig ázott, de nem bánta,
ha ez a bölcsesség ára. Így állt egész nap, amíg estefelé visszajött a
bölcs, s mondta neki, hogy most már beállhat a tető alá, majd megkérdezte
tőle, hogy min járt az esze egész nap? Az üzletember ezt válaszolta:
"Először a munkámra gondoltam, amit a mai napon nem tudok elvégezni, utána
meg a családomra, akikre kevés idő jut a munkám miatt. Aztán pedig arra
gondoltam a zuhogó esőben, hogy én is csak egy szegény ember vagyok. Végül
- miután itt álltam egéz nap a szakadó esőben - úgy éreztem magam, mint
aki teljesen megbolondult, mint egy igazi bolond". Nagyon jó - kiáltott
fel lelkesen a bölcs - az igazi bölcsesség egy ilyen felismeréssel
kezdődik.

A történetet azért mondtam el, mert mindannyian hasonlítunk a gazdag
emberhez abban, hogy szeretnénk bölcsen élni. Ha nem is vagyunk tehetősek,
bölcsességre szükségünk van az életben ahhoz, hogy helyes döntéseket
tudjunk hozni. Mindenki keresi a bölcsességet, azt az életszemléletet, azt
a gondolkodást, amely segíti őt a földi élet során a boldogulásban. Ha
átgondoljuk az emberiség és az emberi gondolkodás eddigi történetét,
láthatjuk, hogy a bölcsességnek sokszor semmi köze sincs a vallásossághoz,
hanem egyszerűen csak emberi bölcsességet jelent. A vallásos, hívő ember
viszont a bölcsességet is, mint minden mást az életben, Isten ajándékának
tekinti. Ebben az értelemben a bölcsesség már nem csupán a földi életben
való boldoguláshoz nyújt segítséget, hanem jóval többhöz. Az igazi
bölcsesség megmutatja számunkra az utat Istenhez és az örök élethez, s ez
az út annak felismerésével kezdődik, hogy egyszerű, szegény emberek
vagyunk. Egyszerű emberek, akik Isten nélkül semmit sem érünk.

A mai vasárnap evangéliumában Jézus a következőket mondta: "Én vagyok a
szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést
hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek" (Jn 15,5). A keresztény ember
számára ott kezdődik a bölcsesség, hogy nem elégszik meg egy felületes
ismerettel Jézusról, hanem felismeri Jézus személyében az Istenhez vezető
utat. Ezekben a napokban a Szentatya, XVI. Benedek pápa a Szentföldön
tartózkodik, s többek között ellátogat Jordániába is. Lelkipásztori útját
megelőzően egy jordán katolikus pap a következőt mondta: "Mi, katolikusok
nem csak látni szeretnék Péter apostol utódát, hanem szeretnénk együtt
imádkozni vele és érte és a világon élő minden egyházért". Ez a kijelentés
jól mutatja, hogy a pápa útjai egyrészről kifejezik az ő törődését,
szeretetét a hívők iránt, másrészt alkalmat adnak a híveknek, hogy ők is
kifejezzék egységüket a pápával. Ennek kapcsán eszünkbe jut az az
evangéliumi jelenet, amikor a Jeruzsálembe érkező görög zarándokok így
fordulnak Fülöp apostolhoz: "Látni szeretnénk Jézust!" (Jn 12,21). Igen,
mi is látni szeretnénk Jézust, de ennél többet is szeretnénk. Szeretnénk,
ha olyan szoros lehetne a kapcsolatunk vele, miként a szőlővesszők
kapcsolódnak a szőlőtőhöz. Jézus szoros kapcsolatban, egységben van az
Atyával, s ez a kapcsolat élteti. Ennek mintájára mi is Jézus által az
Atyával való kapcsolatból élünk, minket is Isten szeretete éltet.

Emberi kapcsolataink mind-mind a magány, az egyedüllét, a társtalanság
megszüntetésére irányulnak. Így van ez család, a barátság vagy éppen a
szerelem esetében. E kapcsolataink sok örömet szerezhetnek nekünk, máskor
viszont csalódást okoznak. Emberi kapcsolataink elhidegülnek, megszűnnek,
ha nem élteti, ha nem újítja meg őket szüntelenül a szeretet. De így van
ez Istennel való kapcsolatunk esetében is, melyet szintén a szeretet
éltet. Istent, a szeretet forrását szeretnénk megismerni, Őbenne akarunk
hinni, Őbenne szeretnénk élni, s az Ő szeretetét akarjuk továbbadni
mindenkinek.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Szentséges Szűz Mária, Isten Anyja,
Te ajándékoztad a világnak
az igaz világosságot,
Jézust, a te Fiadat - Isten Fiát.
Te teljesen ráhagyatkoztál
Isten meghívására,
s így a jóság forrásává lettél,
mely Istenből fakad.
Mutasd meg nekünk Jézust. Vezess minket Őhozzá.
Taníts meg minket megismerni és szeretni Őt,
hogy mi magunk is
valóban szerető emberek
és az élő víz forrásai lehessünk
egy szomjazó világban.
XVI. Benedek pápa
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum