2008. november 23., vasárnap

[Evangelium] 2008-11-23

2008. november 23. - Évközi 34. vasárnap, Krisztus, a mindenség királya

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia eljön
az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal
dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig
elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a
kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz: "Jöjjetek, Atyám áldottai,
vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes
voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen
voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg
voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!"
Erre megkérdezik tőle az igazak: "Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy
enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor
láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy
betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy
meglátogattunk volna?" Akkor a király így felel: "Bizony, mondom nektek:
Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!"
Ezután a balján állókhoz szól: "Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök
tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem
adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, s
nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és
börtönben sínylődtem; s ti nem látogattatok meg engem!" Erre ők is
megkérdezik: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként
vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre? Ő
pedig ezt feleli majd nekik: Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek
egyikével nem tettetek, velem nem tettétek! Ezek akkor az örök büntetésre
mennek, az igazak pedig az örök életre.
Mt 25,31-46

Elmélkedés:

Felséges királyom, én kiállom a próbát
Néhány évvel ezelőtt november vége táján a hittanórán Krisztus király
ünnepéről tanultunk, beszélgettem a gyerekekkel. Mindenféle kérdéseket
tettek fel, ami gyermeki gondolataikban felmerült. Vannak-e szolgái a
király Krisztusnak? Milyen a palotája? Van-e hatlovas hintója? Szokott-e
vadász az erdőben? Milyen a korona a fején? Mivel Krisztus királysága
bizony nem nagyon hasonlít más földi királyok uralkodásához, elég nehéz
volt a gyerekeknek megmagyaráznom, hogy Jézus egészen más értelemben
király. Jézus a mi szívünknek a királya szeretne lenni, s ha kiálljuk a
földi élet próbatételeit, akkor eljuthatunk majd az ő országába, a
mennybe. Az óra vége felé aztán eljátszottuk a hittanos gyerekekkel, hogy
mit mondanának majd, ha a mennyben odaállnak Krisztus trónja elé. A
legmagasabb fiút kiültettem előre a tanári székre, ő alakította Krisztus
királyt. A gyerekek pedig egyesével elébe járultak, térdet hajtottak és
előadták mondandójukat. A játék persze igen vidámra sikerült. A
legszívderítőbb az volt számomra, amikor az egyik kislány, akit igazi
nevének elhallgatása miatt most is nevezzük Eszternek, kiállt, térdet
hajtott a rögtönzött trón előtt, az egyik kezét a szívére tette, a másikat
pedig eskütételszerűen magasra emelte és bátran a következőt mondta:
"Felséges királyom, életem, halálom a kezedbe ajánlom, én kiállom a
próbát." A következő pillanatban már földön feküdtek a gyerekek a
nevetéstől. Nekem még a könnyeim is kijöttek a kacagástól, annyira
tetszett Eszter magabiztos kiállása. Néhány perc múlva, amikor kezdett
mindenki megnyugodni és visszaülni a helyére mosolyogva kérdeztem a kis
Esztert: Hát ez a mondat honnan jutott az eszedbe? Ő pedig elmondta, hogy
előző este egy mesét olvasott az igazságos Mátyás királyról és abban
mondta egy bátor szegénylegény a királynak: "Felséges királyom, életem,
halálom a kezedbe ajánlom, én kiállom a próbát."

Ez a kedves, mosolyfakasztó gyermeki mondat alkalmas arra, hogy megértsük
a mai napnak, Krisztus király ünnepének a lényegét. Az evangéliumban arról
hallottunk, hogy a végső időkben Isten ítéletet fog tartani, és minden
ember elébe járul. Az igazak jutalomban részesülnek, a gonoszok viszont
büntetésre számíthatnak. A jézusi példázat szerint emberi életünk a
próbatétel ideje. Ezt a próbát azok állják ki, akik enni adnak az
éhezőknek, inni adnak a szomjazóknak, ruhát nyújtanak a ruhátlanoknak,
meglátogatják a betegeket, egyszóval: segítik a szegényeket. Ezek az
irgalmas cselekedetek azért értékesek Isten szemében, mert Jézusért, Jézus
iránti szeretetből teszünk jót a rászorulókkal. Jézus ezt mondja majd:
"Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!"
(Mt 25,40). A próbatételt azok teljesítik, akik Krisztus arcát felismerik
másokban és nem mulasztják el a szeretet cselekedeteit. Aki viszont
mindezzel ellentétben elmulasztja a segítségnyújtást, és megtagadja azt
olyanoktól, akik valóban rászorulnak, azok nem állják ki a próbát, s
jutalom helyett büntetés lesz az osztályrészük.

A kis Eszter meséből idézett szavait érdemes Jézusnak naponta elmondanunk:
"Felséges királyom, Jézus Krisztus, életem, halálom a kezedbe ajánlom, én
kiállom a próbát." Kiállom a földi élet próbáját, s minden emberre úgy
tekintek, hogy felfedezzem arcán Krisztus arcvonásait. Minden veszély
ellenére bátran vállalkozom Jézus követésére, mert egyedül ő mutatja meg
nekem az utat a mennyország felé. Jézus az én életem királya, a szívem
királya, akinek szolgálni szeretnék, valahányszor segítek embertársaimnak.
Mindent az örök élet reményében teszek, mert az ítéleten szeretnék az
igazak közé kerülni.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

A századoknak szent Ura,
népek Királya, Krisztusunk,
egyetlen Bíránk vagy nekünk,
ítélsz elméket, szíveket.

A fényes égi kórusok téged
hódolva áldanak, s mi velük
valljuk, földiek: a mindenség
Királya vagy!

Ó, békeszerző Krisztusunk,
hajlíts meg minden lázadót,
hozd vissza Egyházadba mind
a szerteszéledt híveket!

A Fán ezért függsz véresen
kitárva értünk két kezed,
feltárod értünk lángoló,
lándzsával átvert Szívedet.

Itt, oltárunknak asztalán
ezért rejt értünk bor, kenyér,
s általvert Szíved vére ad
népednek üdvöt, életet.

Szép áldás néked, Jézusunk,
mindent vezérlő Szeretet!
Atyával, Lélekkel neked
most és örökre tisztelet! Ámen.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum