2008. november 18., kedd

[Evangelium] 2008-11-18

2008. november 18. - Kedd

Abban az időben: Jézus Jerikó városán haladt át. Élt ott egy Zakeus nevű
gazdag ember, aki a vámosok feje volt. Szerette volna látni és megismerni
Jézust, de a tömeg miatt nem láthatta, mert alacsony termetű volt. Így hát
előrefutott, felmászott egy vad fügefára, hogy láthassa, mert Jézusnak
arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította:
"Zakeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom." Erre ő
sietve lejött, és örömmel fogadta Jézust. Akik ezt látták, méltatlankodva
megjegyezték: "Bűnös embernél száll meg." Zakeus azonban odaállt az Úr
elé, és így szólt: "Nézd, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha
valakit valamiben megkárosítottam, négyannyit adok helyette." Jézus
kijelentette: "Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám
fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és üdvözítse, ami elveszett."
Lk 19,1-10

Elmélkedés:

A tegnapi evangéliumban Jézus egy vak embert segített a látáshoz, a maiban
pedig egy látó embert ajándékoz meg az igazi látással. Zakeusnak ugyan ép
és egészséges volt a szeme, de vak volt ahhoz, hogy belássa bűneit. Talán
a gazdagsága tette őt vakká, aki nem látta meg a szegényeket. Neki is volt
testi hibája: alacsony volt, ami miatt bizonyára sokan gúnyolhatták. Annak
érdekében, hogy lássa az arra közeledő Jézust, leleményességével legyőzte
ezt az akadályt. Csak a testi szemével akart látni, s ebben hasonlít a
jerikói vakhoz, akinek szintén ez volt a kívánsága. De Zakeus is,
ugyanúgy, mint a vak megkapta a hit látásmódját az Úrtól. Többet kapott,
mint amit várt, hiszen Jézus megnyitotta lelki szemeit is.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Nem kísérlem meg, Uram, hogy behatoljak lényed mélységének gazdagságába,
mert semmiképpen sem mérhetem azzal össze értelmemet. Mégis, vágyom
valamennyire megismerni igazságodat, amit hisz és szeret az én lelkem.
Mert nem azért törekszem az értésre, hogy higgyek, hanem hiszek, hogy
értsek. Mert azt is hiszem, hogy ha nem hiszek, nem foglak megérteni.
Azért hát, Uram, aki megadod a hitnek az értését, add, amennyire tudod,
hogy javamra szolgál, értsem meg létedet hitünknek megfelelően.
Canterbury Szent Anzelm

________________________________

Aktuális:
Kedves barátaim!
Nagy álmom teljesült azzal, hogy a Zalalövői Plébánia Szent Veronika
ifjúsági kórusának előadásában megjelent CD lemezen Takács Attila: Téren
és időn át Betlehembe című karácsonyi darabja. Ő a kórus vezetője. 11
vadonatúj saját dal, amely elmeséli a szent éjszaka eseményét.
Egytől-egyig gyönyörűek. Kedves karácsonyi ajándék lehet mindenkinek. Én
ezt hallgatom három hét óta.
Lemezbemutató előadás: 2008. december 24-én, 16 órakor a zalalövői
templomban, amelyre szeretettel várlak benneteket.

Két számból egy-egy részlet meghallgatható innen:
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/02reszlet.mp3
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/05reszlet.mp3

Az összes dal szövege letölthető innen:
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/betlehem2008.doc
http://hexa.hcbc.hu/szombathely/betlehem2008.pdf

A CD lemez megrendelésével az ifjúsági kórust lehet támogatni, amelyet
köszönettel fogadunk.
Megrendelhető a név, a pontos postacím (irányítószámmal) és a darabszám
megjelölésével tőlem a zalalovo@gmail.com (vagy a his@katolikus.hu) címen.
Ára: 2000.- Ft/db + csomagolási és postaköltség (1 példány esetén kb.
300.- Ft).

Szeretettel: István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum