2008. november 9., vasárnap

[Evangelium] 2008-11-09

2008. november 9. - Vasárnap, a Lateráni bazilika felszentelése

Abban az időben:
Mivel közel volt a zsidók Húsvétja, Jézus fölment Jeruzsálembe. A
templomban árusokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak,
valamint pénzváltókat, akik ott ültek. Ekkor kötelekből ostort font, és
kikergette mindnyájukat a templomból, ugyanígy a juhokat és az ökröket is,
a pénzváltók pénzét pedig szétszórta. Az asztalokat felforgatta, a
galambárusoknak meg azt mondta: "Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám
házát vásárcsarnokká!" Tanítványainak eszébe jutott, hogy írva van:
"Emészt a házadért való buzgóság."
A zsidók erre így szóltak: "Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezeket
teszed?" Jézus azt válaszolta: "Romboljátok le ezt a templomot, és én
három nap alatt fölépítem!" A zsidók azt felelték: "Negyvenhat esztendeig
épült ez a templom, és te három nap alatt fölépíted azt?" Ő azonban
testének templomáról beszélt. Amikor feltámadt a halálból, tanítványainak
eszébe jutott, hogy ezt mondta, s hittek az Írásnak és Jézus szavainak.
Jn 2,13-22

Elmélkedés:

A templomból a mennybe
A mai napon a Lateráni Szent János-bazilika felszentelését ünnepelik a
keresztények szerte a világon. Ez a bazilika a római pápa székesegyháza,
valamint "a város (Róma) és a földkerekség minden templomának anyja és
feje". A bazilika a Kr. utáni IV. század elején épült Nagy Konstantin
császár kezdeményezésére és I. Szilveszter pápa szentelte fel 324-ben a
Legszentebb Üdvözítő tiszteletére. Később Keresztelő Szent Jánost és Szent
János apostolt is a templom védőszentjévé nyilvánították. Jelentőségét
tekintve napjainkban egyedül a vatikáni Szent Péter-bazilika előzi meg. E
bazilikát tartjuk az első nyilvános keresztény templomnak, hiszen amikor a
császár a milánói rendeletben engedélyezte a kereszténység szabad
gyakorlását, ebben a templomban ünnepelték először nyilvánosan a
szentmisét. Korábban ugyanis a föld alatti katakombákban és magánházaknál
gyűltek össze a keresztények az Eucharisztia ünnepére.

A magyar zarándokok a bazilika mellékhajójában meg szokták tekinteni II.
Szilveszter pápa sírját, amely fölött egy márvány domborművön két jelenet
van ábrázolva: a felső részen a Magyarok Nagyasszonya előtt hódolatát
kifejező Szent István és Szent László király látható, alatta pedig az a
jelenet, amikor a pápa átadja a Szent Istvánnak szánt királyi koronát az
Asztrik apát vezette magyar küldöttségnek.

1985 márciusában II. János Pál pápa hívására körülbelül 300 ezer fiatal
gyűlt össze a Lateráni bazilika előtti téren, s ez a találkozás volt az
elindítója az Ifjúsági Világtalálkozóknak. Az első ilyen találkozó egy
évvel később, 1986-ban volt Rómában, majd a világ számos nagyvárosában, az
argentin fővárosban, Buenos Airesben, a spanyolországi Santiago de
Compostelában, a Czestochowai Mária-kegyhelyen, a Fülöp-szigeteki
Manilában és Torontóban voltak nagyszabású találkozók. 2005-ben Köln, idén
pedig az ausztráliai Sydney városa látta vendégül a fiatalokat. Ezeket a
rendezvényeket legalább egy évig tartó szervezés előzi meg. Egy alkalommal
viszont a fiatalok mindenféle előzetes rendezés nélkül, bármiféle hívás
nélkül elindultak a világ minden részéről Rómába, és ez akkor történt,
amikor II. János Pál, a fiatalok pápája 2005. áprilisában elhunyt. A
temetés előtti napokban a Lateráni bazilika volt a fiatalok imádságának és
éjszakai virrasztásának a helyszíne. Nagy lelki élmény volt számomra, hogy
ezekben a napokban az Örök Városban lehettem és részt vehettem ezeken az
imádságokon. Öröm volt számomra megtapasztalni többek között itt, a
lateráni téren, hogy az Egyház fiatal. Fiatal és reménnyel néz a jövő
felé. Amikor később eljutottam e templomba és felnéztem a szentély
hatalmas Krisztus mozaikjára, azt éreztem, hogy ez a remény sugárzik Jézus
arcáról, aki a remény igazi forrása a fiatalok, az idősek, minden hívő és
az egész Egyház számára.

A mai ünnepen az evangélium arról szólt, hogy Jézus kiűzi a jeruzsálemi
templomból a kereskedőket, akik az érkezőknek áldozati állatokat
árusítottak. Cselekedetét azzal indokolja, hogy ez a hely a mennyei Atya
lakóhelye, s nem engedheti, hogy az ő Atyjának házában ahhoz méltatlan
tevékenységet folytasson bárki ember. Ez a templom ugyanis az igaz Isten
imádására és tiszteletére való. A világon minden templom, így a
településünk temploma is azt a célt szolgálja, hogy rendszeres
összegyűljünk az istentiszteletre. Ez a templom is az Isten háza,
ugyanakkor a mi házunk is, ahol jelen van, köztünk van Jézus, s ahol
mindannyian otthon érezhetjük magunkat.

Egy vallomással szeretném befejezni a mai elmélkedést. Nekem azok a
templomok tetszenek a legjobban, amelyek szentélyében a mennyezeten a
mennyországot ábrázolják, erre jó példa a Lateráni bazilika. Ha
feltekintünk az oltártól a mozaikképen az angyalok között a mennyei Atya
kezét, a Fiú arcát és a galamb alakban megjelenő Szentlelket láthatjuk. A
díszes kereszt tövéből fakadnak a hit és a kegyelem folyói, amelyből az
igazságra szomjazó embereket jelképező juhok, bárányok és szarvasok
isznak. Az ilyen képek azt juttatják eszembe, hogy a templom egy kis földi
mennyország, s Isten földi házából az Ő örök házába, örök országába
igyekszem. Törekedjünk mindannyian arra, hogy eljussunk a mennybe!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Ó Jézus, emlékeztess, hogy amikor Istent Atyánknak szólítjuk, Isten
gyermekeként viselkedjünk! Ha nekünk örömünk telik Atyánkban, neki is
kedvét kell találnia bennünk.
Atyánk, hadd legyünk templomod, amelyben az emberek felismerik
jelenlétedet!
Szent Ciprián
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum