2008. július 23., szerda

[Evangelium] 2008-07-23

2008. július 23. - Szerda, Szent Brigitta szerzetesnő, Európa
társvédőszentje

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi
szőlőtő, Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt
bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy
még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet
hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként
a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy
ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők.
Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Mert nélkülem semmit
sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és
elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és
szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és
megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és
tanítványaim lesztek.
Jn 15,1-8

Elmélkedés:

Napjaink egyik szinte észrevehetetlen betegsége az elbizakodottság. Az
emberek az gondolják, hogy a maguk erejéből mindent elérhetnek és
megvalósíthatnak. A tudomány és a technika villámgyors fejlődése pedig
mintha erősítené sokakban ezt a gondolkodásmódot. A könnyen elérhető
sikerek szintén az elbizakodottság felé terelhetnek.
Jézus szava kijózanítólag ér minket: Nélkülem semmit sem tehettek. Igen,
rá kel ébrednünk, hogy Isten nélkül sikereink csak fél sikerek, örömeink
csak részben jelentenek örömöt. Jézushoz kapcsolódva viszont életünk
bőséges termést hozhat. Ne legyünk elbizakodottak, akik túlzottan bízunk a
magunk képességeiben, hanem bízzunk inkább Jézus segítségében!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Ó Istennek tüzes szeretete, Te összetörted emberségünkben a halált,
leromboltad a poklot, és lelkünknek győzelmet szereztél Krisztusban a
halálon. Pünkösd szent ünnepén tüzes láng alakjában ezt öntötted az
apostolok ajkára és szívébe, ez gyújtotta lángra szentjeidet, ezáltal
művelted csodatetteidet. Hozzád jövök és egészen átadom magam neked, aki
szereted és megtartod az egész világot és minden teremtményt.
Ó Istennek hatalmas kútforrása, nyílj meg lelkem legmélyén, gyújtsd lángra
bennem is szereteted tüzét, hogy lelkem is a te szeretetedben égjen, s én
felismerjelek és magasztaljalak benne.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum