2008. június 19., csütörtök

[Evangelium] 2008-06-19

2008. június 19. - Csütörtök

Jézus a hegyi beszédben ezt mondta tanítványainak: "Amikor imádkoztok, ne
szaporítsátok a szót, mint a pogányok! Azt hiszik ugyanis, hogy akkor
nyernek meghallgatást, ha sokat beszélnek. Ne utánozzátok őket! Hiszen
mennyei Atyátok tudja, mire van szükségetek, még mielőtt kérnétek őt. Ti
tehát így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe,
de szabadíts meg a gonosztól!
Mert ha ti megbocsátjátok az embereknek, hogy (ellenetek) vétettek,
mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem bocsátotok
meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket."
Mt 6,7-15

Elmélkedés:

A Miatyánk egyik újdonsága, hogy egészen közvetlen, baráti hangon
szólíthatjuk meg ezen imádság által Istent. Jézus bátorítására nem csak
úgy fordulhatunk hozzá, mint az egész világot kezében tartó, hatalmas
Úrhoz, hanem mint felénk, emberek felé forduló személyhez. Ebben az imában
megtapasztalhatjuk, hogy jóságos arcát fordítja felénk a mennyei Atya,
akihez bármikor fordulhatunk kéréseinkkel. Istenhez fordulásunkban egyedül
a mi bűneink akadályoznak minket, de az irgalmasság Istene kész
megbocsátani nekünk.
A Miatyánk legfontosabb kéréseinket foglalja össze. Vegyük észre
életünkben azokat a pillanatokat, amikor e kéréseink teljesülnek!
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Mi Atyánk, irgalmasság örökkévaló Atyja, Te mindig szerető, hűséges Atyja
maradsz hívő és engedelmes gyermekeidnek, s Te magadat itt a földön a
szegény ember szolgájává és támaszává tetted: engedd, hogy bűneinkből
megtérve engedelmes gyermekeid lehessünk!
Kérünk téged, mennyei Atyánk, minden hívő emberért, engedd, hogy ismereted
és életük megszentelése által neked tetsző életet éljenek, hogy soha el ne
szakadjunk országodtól, hanem általunk és bennünk megszenteltessék a te
neved Fenséged dicséretére és dicsőségére.
Urunk, Jézus Krisztus, nem az evilági országért kérünk téged, amely
mulandó és ideiglenes, hanem azért az Országért imádkozunk hozzád, amely
örökké tart, amelyben nem lehet hiány és gyöngestég, ahol a szép angyalok
színről színre jutnak és dicsérnek téged.
A te isteni akaratod, az örökké szent és üdvösséges, teljesüljön rajtunk
tökéletesen, gazdagságban és szegénységben, szomorúságban és jólétben, az
életben és a halálban.
Hűséges Úr, Jézus Krisztus, azért is kérünk téged, hogy tarts meg
bennünket kegyelmesen és add önmagadat táplálékul nekünk, hogy egységben
maradjunk veled.
Bocsásd meg a mi vétkeinket! Miután mi mindenkinek megbocsátunk, aki itt a
földön szenvedést okozott nekünk és jogtalanságot követett el ellenünk.
Bocsásd meg Te is nekünk, amit vétettünk a te isteni akaratod és
felebarátunk ellen.
S mivel gyöngék vagyunk mi, földi emberek, őrizz meg minket, Urunk, minden
káros kísértéstől, az ördög cselvetésétől, a test kívánságától és a világ
hamisságától és csalárdságától.
És szabadíts meg, Úristen, engem és minden keresztény embert a test és a
lélek bajaitól.
Flüei Szent Miklós

________________________________

Aktuális:
Kedves Barátaim!
Az idén megtartott bibliaórasorozat anyaga innen tölthető le:
[1]bibliaora13
[2]bibliaora14
[3]bibliaora15
[4]bibliaora16
[5]bibliaora17
[6]bibliaora18
(A számokat átírva 01-12-ig könnyen megtalálhatóak a korábbiak is.)

E héten Balaskóné Szkladányi Annamáriának a Tékozló fiú hazatér (2008.)
című, most készült festménye kerül árverésre. A festmény megvásárlásával a
felújítást lehet támogatni. Méret: 54x44 cm. A licit jelenlegi állása:
70.000.- Ft. A kép megtekinthető itt: [7]A tékozló fiú hazatér
Licitálni úgy lehet, hogy az ajánlatokat, kérem, küldjétek el nekem a
his@katolikus.hu címemre. Az árverezés szombaton zárul.
István atya

Felajánlott támogatást átutalással a következő számlára lehet küldeni:
Számlatulajdonos: Zalalövői Plébánia Számlaszám: 75500313-10030493
Külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU29 75500313-10030493-00000000
BIC kód: TAKBHUHB
Vagy a következő címre lehet küldeni postai utalvánnyal: Zalalövői
Plébánia 8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.

References

Visible links
1. http://www.katolikus.hu/szombathely/doc/bibliaora13.doc

2. http://www.katolikus.hu/szombathely/doc/bibliaora14.doc

3. http://www.katolikus.hu/szombathely/doc/bibliaora15.doc

4. http://www.katolikus.hu/szombathely/doc/bibliaora16.doc

5. http://www.katolikus.hu/szombathely/doc/bibliaora17.doc

6. http://www.katolikus.hu/szombathely/doc/bibliaora18.doc

7. http://www.katolikus.hu/szombathely/kepek/hazater.jpg
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum