2008. február 1., péntek

[Evangelium] 2008-02-01

2008. február 1. - Péntek

Abban az időben Jézus ezt mondta a tömegnek:
"Isten országa olyan, mint amikor az ember magot vet a földbe. Utána akár
alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kicsírázik és szárba
szökken, maga sem tudja hogyan. A föld magától hoz termést: Először
szárat, aztán kalászt, majd telt szemet a kalászban. Mikor pedig a termés
engedi, az ember mindjárt fogja a sarlót, mert itt az aratás."
Majd folytatta: "Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Milyen
példabeszéddel szemléltessük? Olyan, mint a mustármag, amely, amikor
elvetik a földbe, kisebb minden más magnál a földön. Mikor azonban
elvetik, kikel és minden kerti veteménynél nagyobb lesz. Nagy ágakat hajt,
úgyhogy az ég madarai az árnyékában laknak."
Sok hasonló példabeszédben hirdette nekik az igét, mert így tudták
megérteni. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Mikor azonban egyedül
volt tanítványaival, mindent megmagyarázott nekik.
Mk 4,26-34

Elmélkedés:

Isten Országának ellenállhatatlan és folyamatos növekedéséről szól a mai
evangélium. A növekedés látszólag teljesen független az emberi akarattól,
de megvalósulásának hatékonysága mégis attól függ, hogy mennyire
befogadóak az emberek. Az Ország növekedése nem az emberi tevékenységnek
köszönhető, hanem Isten szüntelen munkálkodásának jele. Ő gondoskodik az
Ország megvalósulásáról. Emberi képességeinket meghaladja az ország
építésének feladata, Isten azonban mégi meghív, hogy együttműködjünk ővele
a további építésben. Mindig ajándékként kell fogadnom, ha Isten Országa
bennem is megvalósul.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Adj, Uram, éber szívet, hogy annak figyelmét semmi kíváncsi gondolat Tőled
el ne terelje; adj nemes szívet, hogy azt semmi hitvány érzelem földre ne
teperje; adj egyenes szívet, hogy azt semmiféle mellékszándék el ne
görbítse, maga felé ne hajlítsa, adj erős szívet, hogy azt semmi
viszontagság meg ne törje; adj szabad szívet, hogy azt semmiféle erőszakos
érzelem magához ne fűzhesse.
Adj, Uram, Istenem, Téged megismerő értelmet, Téged kereső buzgalmat,
Téged megtaláló bölcsességet; add, hogy életem Előtted kedves legyen,
állhatatosságom téged bízvást várjon; és adj bizodalmat, mely Téged
végtére átkarolhasson.
Aquinói Szent Tamás


________________________________

Aktuális:
Kedves listatagok!
A Biblia évében minden 500-dik feliratkozó és aki őneki ajánlja listánkat,
egy-egy bibliát kap ajándékba. Most ismét kerek számhoz közeledünk, tegnap
átlépve a 11900-as számot. A hétvégén vagy a hét elején tehát újabb két
biblia találja meg gazdáját. Aki tehát ajánlja barátainak és ismerőseinek
a bibliaolvasás ezen e-mailes lehetőségét, most könnyen hozzájuthat egy
szentíráshoz.
Korábban még soha nem iratkozott fel annyi új tag egy hónap alatt, mint a
Biblia évének első hónapjában. Köszönöm, hogy lelkesen terjesztitek az
e-vangéliumot!
Szeretettel: István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum