Abban az időben: Az elbizakodottaknak, akik magukat igaznak tartották,
másokat pedig megvetettek, Jézus ezt a példabeszédet mondta:
"Két ember fölment a templomba imádkozni, az egyik farizeus volt, a másik
vámos. A farizeus megállt, és így imádkozott magában: Istenem, hálát adok
neked, hogy nem vagyok olyan, mint a többi ember, rabló, igazságtalan,
házasságtörő, mint ez a vámos is. Kétszer böjtölök hetenként, és tizedet
adok mindenből, amim van.
A vámos pedig távolabb állt meg, és a szemét sem merte az égre emelni,
hanem a mellét verve így szólt: Istenem, légy irgalmas nekem, bűnösnek.
Mondom nektek, hogy ez megigazultan ment haza, amaz viszont nem. Mert
mindazt, aki magát felmagasztalja, megalázzák, aki pedig megalázza magát,
azt felmagasztalják."
Lk 18,9-14
Elmélkedés:
Kihez hasonlítok?
Három ember tart a templom felé, lassan haladnak a lépcsőkön felfelé.
Egyikük gyakran látható itt. Minden nap idejár és igen buzgónak tartják az
emberek. Nincs közösségi istentisztelet nélküle. Az első padban van a
megszokott helye, más nem is mer odaülni. A másik ember is ismerős
valahonnan, de biztosan nem a templomból. Valahol máshol láttam, talán
valamelyik hivatalban. Mi szél hozta erre? Talán bajban van, hogy a
templomba jön? Az első nagy mozdulattal szélesre nyitja a kaput, s büszkén
lép be az Isten házába. Látszik rajta, hogy otthonosan mozog e
környezetben. Tudja, hogy miért jött, talán még azt is, hogy mikor fog
távozni. A kapu lassan becsukódik mögötte, de mielőtt teljesen bezárulna,
a keskeny résen még éppen besurran a másik ember is. Harmadikként én lépek
be. Azonnal észreveszem, hogy az első már ott van helyén, de a másik
félénken néz körül a félhomályban, megtorpan, láthatóan nem találja
helyét, kissé oldalra somfordálva megáll hátul az oszlopok mellett. Az
első elmélyülten imádkozni kezd, fejét magasra emeli, néha még a karját is
kitárja. Időnként hátrapillant a másikra, megvető pillantással méregeti,
majd újra előrefordul és imádkozik. A másik még jobban behúzódik az
oszlopok árnyékába, menekül a megvető tekintet elől, talán azonnal
kimenne, de mégis marad, s szégyenkezve a mellét veri. Én pedig közben
azon gondolkozom, hogy melyikük mellé álljak oda, melyikük közelében van
az én helyem?
Remélhetőleg érdemes ilyen módon újra átgondolnunk az önmagát igaznak
tartó farizeusról és a szerény, bűnösségét beismerő vámosról szóló
történetet, s hasznunkra válik, ha a mai evangéliumi példabeszéd
szereplőinek közelébe képzeljük magunkat. Jézus példázatai sokszor
választás elé állítják a hallgatóságot. Így vagyunk a mai hasonlattal is.
Vajon melyik ember magatartása áll közelebb hozzám? A farizeushoz vagy a
vámoshoz hasonlítok jobban? Melyiket választom a két, egymással ellentétes
emberi magatartás közül?
Ha igaznak tartom magam, Isten nem tud semmit sem ajándékozni nekem. Úgy
fogok távozni Isten közeléből, ahogyan érkeztem. Szegényebb talán nem
leszek lelkileg, de gazdagabb sem, ez egészen biztos. Ha elégedett vagyok
önmagammal, sosem fogom megtudni, hogyan értékeli viselkedésemet és
életemet Isten. De ha őszinte vagyok magamhoz és beismerem bűneimet, Isten
meg tud ajándékozni a bocsánattal és az üdvösséggel. Lélekben gazdagon
távozhatok.
Gondolatbéli utazásunknak még nincs vége. Az első ember befejezi imáját,
már indulna kifelé, amikor észrevesz az oltár előtt egy állványra kitett
szentírást. Odalép a nyitott könyvhöz, s elolvassa az ott talált történet
utolsó mondatát, mert többre most már nincs ideje. A szövegnek nem
tulajdonít különösebb jelentőséget, egy vállrándítással megfordul és
kimért léptekkel távozik. Távozása után a másik visszanyeri bátorságát,
előre megy és ő is elolvassa ugyanazt a mondatot. Arcán szerény mosoly
jelenik meg, megkönnyebbülten nagy levegőt vesz, egy hálás pillantást vet
a kereszten függőre, s kifelé indul a templomból. Talán csak onnan
felülről, a keresztről látni szívének boldogságát. Én is odalépek a
szentíráshoz, amelyben ezt találom: "Aki magát felmagasztalja, megalázzák,
aki pedig megalázza magát, azt felmagasztalják".
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Uram, tégy ellentmondás nélkül engedelmessé,
a szív kisszerűsége nélkül lelki szegénnyé,
foltok nélkül tiszává,
zúgolódás nélkül türelmessé,
színlelés nélkül alázatossá,
szertelenségre való hajlam nélkül vidámmá,
kislelkűség nélkül szomorúvá,
fennhéjázás nélkül komollyá,
könnyelműség nélkül vonzóvá,
hamisság nélkül igazlelkűvé!
Add, hogy kevélység nélkül tegyem a jót,
önhittség nélkül meg tudjam inteni felebarátomat,
és épülésére szolgáljak szóval és jó példával,
a Te igazságodat tartva szem előtt.
Aquinói Szent Tamás
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése