2017. október 15., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2017-10-15

2017. október 15. - Évközi 28. vasárnap

Abban az időben Jézus ismét példabeszédekben szólt a főpapokhoz és a
nép véneihez: A mennyek országa olyan, mint amikor egy király menyegzőt
rendezett a fiának. Elküldte szolgáit, hogy szóljanak a meghívottaknak,
jöjjenek a menyegzőre. Ők azonban nem akartak jönni. Erre más szolgákat
küldött: "Mondjátok meg a meghívottaknak: íme, a lakomát elkészítettem.
Ökreim és hizlalt állataim leöltem. Minden készen áll, jöjjetek a
menyegzőre!" De azok mindezzel mit sem törődve szétszéledtek: az egyik
a földjére ment, a másik az üzlete után nézett. A többiek pedig a
szolgáknak estek: összeverték, sőt meg is ölték őket. A király nagy
haragra lobbant. Elküldte seregeit, és felkoncoltatta a gyilkosokat,
városukat pedig felégette. Azután így szólt a szolgákhoz: "A menyegző
kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki az
útkereszteződésekre, és akit csak találtok, hívjátok el a menyegzőre!"
A szolgák kimentek az utakra és összeszedtek mindenkit, akit csak
találtak, gonoszokat és jókat egyaránt. A lakodalmas ház megtelt
vendégekkel. Amikor a király bejött, hogy megszemlélje a vendégeket,
meglátott köztük egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve.
Megszólította: "Barátom, hogy jöhettél be ide, ha nincs menyegzős
ruhád?" De az csak hallgatott. Erre a király megparancsolta a
szolgáknak: "Kezét-lábát kötözzétek meg, és dobjátok ki a külső
sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!" Sokan vannak a
meghívottak, de kevesen a választottak!
Mt 22,1-14
Elmélkedés:
Isten ámulatba ejt
A német költő és író, Michael Krüger egyik írásában leírja élményét,
amikor az esti szentmise idején betért a Zürichi-tó partján lévő falu
templomába. Beült a szűk padba, teljesen ismeretlen emberek közé, majd
néhány pillanat múlva maga is mondani kezdte az imát. Úgy érezte, hogy
Isten előtt nincs igazán joga szóhoz jutni, de ez sem zavarta és a hely
idegensége sem, könnyen tudta mondani az imát. Ima közben megérintette,
eltöltötte a jóság. Elől a plébános fekete madárként mondta a magáét,
próbált valami mondanivalót keresgélni, valami hasznosat mondani az
evangéliumról a jelenlévőknek, de úgy tűnt az író számára, mintha nem
találna semmit, neki nem sokat jelentettek a kimondott szavak. Nem
mondott sem útbaigazítást, sem vigasztalást, szavaiból nem sugárzott
sok lelkesedés, de legalább fenyegetés sem. A szentmise végeztével a
templomból kilépve váratlan ragyogás, a tündöklő tó látványa, a lemenő
nap csodás fényei fogadták.
Az író élményén érdemes elgondolkodnunk. Látszólag nem érinti meg őt
sem a szent hely, sem a szent cselekmény, a mise, mégis valami
átalakulás megy végbe benne, amely minden bizonnyal éppen a helynek, a
misének, az imádkozásnak köszönhető, s amikor kilép a templomból,
világosság ragyog fel előtte, másként látja környezetét. Nem
ragaszkodik ahhoz, hogy a szent helyen, a templomban megszólítsa őt
Isten, üzenjen neki valamit, nem érez különösebb vágyat, hogy magával
ragadja őt az imádkozás, egyszerűen csak engedi, hogy az ima légköre
hatással legyen lelkére, engedi, hogy Isten egy kicsit később lepje meg
őt, mutasson neki valami szépet, adjon neki maradandó élményt.
Az evangéliumban arról olvasunk, hogy egy király lakodalmi ünnepséget
szervez fiának. A meghívottak meglehetősen illetlenül és udvariatlanul
viselkednek, többen visszautasítják a meghívást. Mások elmennek, de nem
készülnek fel kellőképpen, az ünnephez méltatlanul öltözködnek.
Helyesen érezzük, hogy a meghívottak nincsenek tisztában azzal, hogy
mit jelent ez a meghívás. A példázat azt szemlélteti, hogy Isten meghív
minket az üdvösségre, az örök életre. Helyet készít számunkra a
mennyben, azt szeretné, hogy vele legyünk országában, ahol az ünnepség
örökké fog tartani. A tanulságot ott kell kezdenünk, hogy érdemes
elfogadni a meghívást. Ez talán alapvetőnek, természetesnek tűnik,
mégis sokan visszautasítják Isten szeretetteljes hívását. Érdemes úgy
tekintenünk földi életünkre, hogy már itt is Isten vendégei vagyunk.
Ott ülünk az ő lakodalmas házában, részesei vagyunk az ünnepségnek.
Lehet, hogy nincs kedvünk a tánchoz és a mulatsághoz, de ne érezzük
azt, hogy elfecsérelt ez az idő. Lehet, hogy nem ragad minket magával
az örömteli hangulat és magunkban egyéb teendőinken gondolkodunk, mégis
érdemes engednünk, hogy hatással legyen ránk ez az ünneplés. Nem
érdemes máshová vágyakoznunk, nem érdemes nyugtalankodnunk, hanem
várjunk türelmesen. Várjuk meg, amíg Isten hozzánk lép, meglep minket,
felnyitja szemünket.
Ha csak annyit várok az élettől, amit elképzelek, eltervezek és
megvalósítok, akkor az önzés korlátai közé zárom magamat. Engedjem,
hogy Isten megérintsen, ámulatba ejtsen és felragyogtassa előttem az
élet szépségét és felébressze bennem a vágyat az örök élet iránt!
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Isten Fiának hitében élek, aki szeret engem és a kereszten feláldozta
magát mindenki üdvösségéért. Uram, erősítsd istenségedbe vetett
hitemet! Te meghívsz, hogy éljek veled és a te szeretetedben. Meghívsz,
hogy éljek a reményben, amely az örök élet felé vezető utat jelöli ki.
Meghívsz a lelki újjászületésre és a bűnbánat útjára. Meghívsz az Isten
országába, hogy veled éljek földi életem során, és a feltámadás után
Istennel éljek az örök életben. Örömmel fogadom el hívásodat, add nekem
legalább az utolsó helyet házadban!


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20171015.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum