Jézus tanítványai közül, akik (szavait) hallották, többen azt mondták:
"Kemény beszéd ez. Ugyan ki hallgatja?"
Jézus tudta, hogy tanítványai méltatlankodtak miatta, azért így szólt
hozzájuk: "Ez megbotránkoztat titeket? Hát ha majd azt látjátok, hogy az
Emberfia fölmegy oda, ahol azelőtt volt! A Lélek az, ami életre kelt, a
test nem használ semmit. A szavak, amelyeket nektek mondok, Lélek és élet.
De vannak közöttetek, akik nem hisznek." Jézus ugyanis kezdettől fogva
tudta, hogy kik nem hisznek benne, és hogy ki fogja őt elárulni.
Aztán így folytatta: "Ezért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám,
hacsak az Atya meg nem adja neki." Ettől kezdve tanítványai közül sokan
visszahúzódtak, és többé nem jártak vele.
Jézus ezért a tizenkettőhöz fordult: "Ti is el akartok menni?" Simon Péter
ezt válaszolta neki: "Uram, kihez menjünk? Az örök élet igéi nálad vannak.
Mi hittünk, és tudjuk, hogy te vagy az Isten Szentje."
Jn 6,60-69
Elmélkedés:
Mit hozunk? Mit viszünk?
Abban az időben, amikor tizennégy évesen Pannonhalmára kerültem
gimnáziumba, az első érdekes tapasztalatom az volt, hogy az ország
különböző pontjairól származó osztálytársaim mind-mind mást hoztak
magukkal. Nem személyes tárgyakra, ruhákra vagy könyvekre gondolok, hanem
arra a háttérre, amelyet mindannyian odahaza kaptunk a családunktól és az
általános iskolától. Mindenki különböző tapasztalatokkal és élményekkel
rendelkezett, s az első napokban alig találtunk közös pontokat, ez persze
hamar változott. Tudásunk, műveltségünk sem volt ugyanazon a színvonalon,
és különböztek közösség-tapasztalataink, valamint hitbeli képzettségünk és
hitből fakadó vallásos magatartásunk is. Az első hónapok ismerkedései
alatt sokszor rácsodálkoztunk egymásra, miközben - legalábbis utólag
feltételezve - bencés szerzetes tanáraink és nevelőink tudatosan
figyelték, hogy ki mit hozott magával otthonról, s programokat szerveztek,
hogy mihamarabb a szükséges mértékig közös nevezőre hozzanak minket.
Gondolom, mindenkinek volt már hasonló élménye. Amikor bekerülünk egy új
közösségbe akár iskolában, akár munkahelyen vagy bármely más helyen és ott
új emberekkel ismerkedünk meg, akkor érdekes felfedezéseket tehetünk.
Vajon mit hozott magával a másik ember? Milyen neveltetést kapott? Milyen
kapcsolatai vannak másokkal? Mi a háttere? És amikor az ember befejezi az
iskolát vagy lejár a szerződése az adott munkahelyen, akkor felmerül a
másik kérdés: Mit visz magával? Mit tanult? Miben fejlődött? Milyen
élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodott? Hogyan tudja mindezt további
életében használni?
Az evangéliumban olyan emberekről hallottunk, akik hosszabb vagy rövidebb
ideig mesterüknek tekintették és tanítványként követték Jézust, de aztán
elhagyták őt. Úgy tűnik, hogy Jézus közelsége, az ő tanítása nem volt
életalakító hatással rájuk. De vajon mit vittek magukkal? És olyanokról is
hallottunk, akik továbbra is Jézussal maradtak. Vajon ők később mit vittek
magukkal?
Nyilvánvaló, hogy Jézusnak határozott célja volt azzal, hogy tanítványokat
vett maga mellé, s tanította, nevelte őket. Különböző előélettel
rendelkeztek ezek a különféle környezetből, háttérből érkező tanítványok.
Többségük egyszerű, szegény halász volt, de tehetősebb vámszedő is
követője lett. Voltak köztük jámborak és bűnös életből megtértek. Vannak
idősebbek és fiatalabbak. Az egyiket jószándék vezeti, a másik mindvégig
csak a maga hasznát lesi, gondoljunk csak az áruló Júdásra. Egyesek a
háttérben maradnak, s a nevükön kívül semmit sem tudunk meg róluk az
evangéliumokból, míg mások mindenhol jelen vannak, kérdeznek vagy éppen
tesznek valamit. Minden nap együtt vannak Jézussal, aki időként rendkívüli
gyógyító vagy természeti csodákat művel. Nap mint nap hallgatják
mesterüket, aki csodálatos tanításával sokakat megnyer, bár néha egészen
szokatlan, furcsa dolgokat mond, főként önmagáról és küldetéséről.
Lehetetlen, hogy ezek az emberek a Jézussal töltött hosszabb-rövidebb idő
alatt ne tanulnának semmit, ne gazdagodnának ismeretekben vagy
élményekben! Van, ki többet, s van, ki kevesebbet tanul.
De térjünk vissza az eredeti kérdéshez! Mit visznek magukkal, akik
elhagyták Jézust? Sokat biztosan nem, talán csak néhány emléket. A
Jézus-esemény úgy suhant rajtuk át szinte teljesen nyomtalanul, miként a
szél átfúj az ablak nélküli házon. Elpártolnak a Mestertől, nem követik
többé, s ezért jövőjük, sorsuk nem érdekes az evangélista számára.
Helyettük János inkább azokra irányítja figyelmünket, akik továbbra is
Jézussal maradnak, s engedik, hogy életüket átalakítsa az Úr. Ők, a
hűséggel kitartók felismerik, amit Péter a többiek nevében megvall: Nem
érdemes máshoz menni, mert az örök élet igéi Jézusnál, az Isten Fiánál
vannak (vö.: Jn 6,68). Őket küldi majd Jézus missziós útra, ők lesznek
majd ott az utolsó vacsorán, nekik nem lesz majd bátorságuk, hogy ott
legyenek a keresztúton, de az ő számukra fog majd megjelenni a feltámadt
Jézus. És mit visznek ők magukkal? A Feltámadottal való találkozás
élményét. A Jézus melletti kitartásuk odáig vezet, hogy igazi tanúságtevők
és a feltámadás hirdetői lesznek.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Istenünk, add, hogy készségesek legyünk befogadni az életet. Add, hogy
legyen bennünk erő, hogy fölemeljük fejünket, és föltekintsünk Jézusra,
akit értünk szegeztek keresztre. Add, hogy ne vesszünk el a hétköznapok
gondjaiban, hanem vegyük észre az odafönn-valókat. Add, hogy a
világosságban járjunk, ne pedig bűneink sötétségében. Köszönjük, hogy
Fiadban, Jézus Krisztusban az igazi Világosság jött közénk. Add, hogy
fölismerjük Őt, Neki szolgáljunk, ne pedig bálványoknak. Add, hogy mindig
úgy járhassuk életünk útját, hogy sose veszítsük szemünk elől: egyedül Te
vagy az Úr, a mi Istenünk.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése