2013. március 28., csütörtök

[Evangelium] 2013-03-28

2013. március 28. – Nagycsütörtök

Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy elérkezett az óra, amikor
ebből a világból vissza kell térnie az Atyához. Mivel szerette övéit, akik
a világban voltak, még egy végső jelét adta szeretetének. Vacsora közben
történt, amikor a sátán már fölébresztette Júdásnak, Karióti Simon fiának
szívében a gondolatot, hogy árulja el őt. Jézus tudta, hogy az Atya
mindent a kezébe adott, s hogy Istentől jött és Istenhez tér vissza.
Fölkelt hát a vacsora mellől, letette felső ruháját, fogott egy
vászonkendőt és a derekára kötötte. Azután vizet öntött egy mosdótálba, és
mosni kezdte tanítványainak a lábát, majd a derekára kötött kendővel meg
is törölte. Amikor Simon Péterhez ért, az így szólt: „Uram, te akarod
megmosni az én lábamat?" Jézus így felelt: „Most még nem érted, mit
teszek, de később majd megérted". De Péter tiltakozott: „Az én lábamat
ugyan meg nem mosod soha." Jézus azt felelte: „Ha nem moslak meg, nem lesz
semmi közöd hozzám". Erre Péter így szólt: „Uram, akkor ne csak a lábamat,
hanem a fejemet és a kezemet is!" Jézus azonban kijelentette: „Aki
megmosdott, annak csak a lábát kell megmosni, és egészen tiszta lesz. Ti
tiszták vagytok, de nem mindnyájan." Tudta ugyanis, hogy egyikük elárulja,
azért mondta: „Nem vagytok mindnyájan tiszták." Miután megmosta lábukat,
fölvette felső ruháját, újra asztalhoz ült, és így szólt hozzájuk:
„Megértettétek-e, hogy mit tettem veletek? Ti Mesternek és Úrnak hívtok
engem, és jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester
megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát
adtam nektek, hogy amit én tettem, ti is tegyétek meg."
Jn 13,1-15

Elmélkedés:

A nagycsütörtök esti szentmisében Jézus utolsó vacsorájára emlékezünk. Az
eseményt Szent János másként beszéli el, mint a másik három evangélista. Ő
csupán a lábmosás szertartását írja le, amelyet Jézus búcsúbeszéde,
illetve főpapi imája követ.
A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Jézus a vacsora során megmosta az
apostolok lábát. Az egykori keleti szokás szerint a vendéglátás része
volt, hogy a (rab)szolgák lemosták az út porát a megérkező vendégek
lábáról. A házigazda kitüntető tiszteletének jele volt ez vendége iránt. A
szolgák parancsra, kényszerből végezték ezt a feladatot, de Jézusnak nem
parancsolja ezt senki. Az ő részéről szokatlan, váratlan ez a cselekedet,
maguk az apostolok is elcsodálkoznak tettén. Ezzel magyarázható Péter
apostol tiltakozása is. Jézus önként teszi ezt, szeretetét akarja
megmutatni azzal, hogy a szolgák munkáját végzi. A szolgálatkészség és az
alázat lelkületét akarja felébreszteni apostolaiban, miként ez szavaiból
világosan kiderül. Ő nem uralkodni, hanem szolgálni, üdvösségünket
szolgálni jött a világba. Tanítványainak is ezt kell tenniük.
Jézus mindent maga tesz egyedül, nincs segítségére senki. Leveszi
felsőruháját, kendőt köt maga elé, ő önt vizet a tálba, ő megy minden
apostolához, hogy megmossa lábukat, és ő törli meg. Nem segít neki senki,
miként keresztáldozatának véghezvitelében se lehet segítségére egyetlen
ember sem. A lábmosás az ő szolgálata, a kereszthalál az ő áldozata. Kész
vagyok-e folytatni az ő szolgálatát és áldozatát? Kész vagyok-e Jézust
szolgálni minden emberben? Kész vagyok-e életemet mások szolgálatára
szentelni, feláldozni?
János írásában ugyan nem esik szó az Eucharisztia, az Oltáriszentség
alapításáról, de Máté, Márk és Lukács evangéliumában lényegi része ez az
utolsó vacsorának. Érdemes ma felidéznünk. Jézus az utolsó vacsorán a
kenyeret saját testeként, a bort saját véreként adta apostolainak, hogy
egyenek és igyanak abból, majd pedig megparancsolta nekik, hogy az ő
emlékezetére tegyék majd ők is ugyanezt. Az apostoloknak mondott szavakat
teljesítve az Egyház újra és újra megeleveníti az utolsó vacsorát. Minden
szentmisében ezt az étkezést jelenítjük meg, és jelenvalóvá tesszük az Úr
szeretetből vállalt áldozatát.
A szentmise a nagycsütörtöki kenyértörés eseményének felidézése mellett
Jézus nagypénteki kereszthalálának, az ő megváltó áldozatának is
megjelenítése. Ennek megfelelően a szentmisében hálát adunk Jézus
szeretetéért, aki az élő kenyérben önmagát adja nekünk, és hálát adunk
azért, hogy megváltásunkért meghalt a kereszten.
A szentmise a legszentebb imádságunk. A hívő ember legszentebb imája. A
Jézusban hívő ember imája, aki hittel vallja, hogy az Úr valóságosan jelen
van az átváltoztatott kenyérben és borban. A hívő imája, aki hittel veszi
magához a szentáldozásban az Úr Jézus Testét. A hívő imája, aki Krisztus
áldozata mellé az oltárra helyezi saját áldozatát.
Hogyan lesz a búzából készült kenyérből Krisztus Teste? Hogyan lesz a
szőlőből készült borból Krisztus Vére? Hogyan ismétlődik meg Krisztus
áldozata a szentmisében? Hogyan van jelen Krisztus az Eucharisztiában, az
Oltáriszentségben? Korunk embere kérdez, talán kételkedik, máskor
bizonyosságot keres. Adja Isten, hogy kérdései, kételkedései, keresései
után eljusson a hitre! Jézus Krisztus keresztáldozata és az Oltáriszentség
a hit forrása.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk Jézus Krisztus! Te az utolsó vacsorán úgy rendelted, hogy életed
folytatódjon tanítványaid, követőid életében, a mi életünkben. Szent
tested az Atyának szóló áldozat és nekünk adott ajándék, amely által
áldozatod naponta megújul és életed bennünk folytatódik. Az általad adott
csodálatos kenyér keresztény életünk forrása. Élj bennünk! Táplálj minket!
Segíts, hogy áldozatodhoz kapcsolódva mi is felajánljuk életünket a
mennyei Atyának!

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20130328.mp3
 
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum