Amikor (a kenyérszaporítás után) a tömeg befejezte az étkezést, Jézus
mindjárt a csónakba parancsolta tanítványait, hogy amíg ő elbocsátja a
tömeget, menjenek át előtte a túlsó partra. Amint elbocsátotta az
embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben
beesteledett, s ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár
stádiumnyira eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert
ellenszél fújt. Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult
feléjük a víz színén járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy
kísértet, és rémületükben felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította
őket: „Bátorság! Én vagyok! Ne féljetek!" Erre Péter odaszólt neki:
„Uram, ha te vagy az, parancsold meg, hogy hozzád menjek a vízen!" Ő
azt mondta: „Jöjj!" Péter ki is szállt a csónakból, elindult a vízen,
és ment Jézus felé. De az erős szél láttán megijedt, és merülni
kezdett. Felkiáltott: „Ments meg, Uram!" Jézus nyomban kinyújtotta
kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: „Te kicsinyhitű, miért
kételkedtél?" Mikor beszálltak a bárkába, a szél elállt. A csónakban
levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: „Te valóban az Isten Fia
vagy!"
Mt 14,22-33
Elmélkedés:
A bizalom hangja
Jézus vízen járásának csodája, amiről a mai evangéliumban hallottunk,
azt igazolja, hogy ő valóban Isten. A Máté (Mt 14,22-33), a Márk (Mk
6,45-52) és a János (Jn 6,16-21) evangélista szerinti változatnak is
egyértelműen az a célja, hogy tanítást adjon Jézus istenségéről. A
történet a csodálatos kenyérszaporítás után szerepel, amelynél
nagyszámú nép tapasztalhatta meg, hogy Jézus olyan erőnek, képességnek
van a birtokában, amely egyetlen embernek sincs. A vízen járásnál
csupán a tanítványoknak egy kisebb köre tapasztalhatta meg ugyanezt:
Jézus a természet törvényein felülemelkedve mutatja meg isteni
hatalmát.
Az idei esztendőben a Máté szerinti leírást olvassuk, amely Péter
apostol esetének leírását is tartalmazza. Sem Márk, sem János nem
jegyzi le a történetet. Nézzük meg mai elmélkedésünkben, hogy miért is
tartja Máté olyan fontosnak a Péterrel történtek megörökítését. Jézus
különleges cselekedetét, tudniillik a vízen járást látva, Péter egészen
különleges dolgot kér, azt, hogy ő is a víz tetején tudjon járni.
Bizony, vakmerőnek tűnik a kérés, és Péter apostoltársai legalább
annyira meglepődhettek rajta, mint mi magunk. De nézzük Péter kérésnek
pozitív oldalát! A tanítványi élet azt jelenti, hogy a tanítvány
elsajátítja mestere életformáját, életmódját. A tanítvány mindenben
utánozza mesterét, olyan akar lenni, mint ő, és ugyanazt akarja tenni.
Így volt ez Jézus és apostolai esetében is, s ezért nyugodtan
mondhatjuk, hogy ezt bizonyára Péter értette meg a legjobban. Ezért
gondolja jogosan: Uram, ha te ezt a különleges dolgot meg tudod tenni,
akkor én, a te tanítványod a te segítségeddel szintén képes vagyok rá.
És ha elcsodálkoztunk Péter furcsa kérésén, akkor még jobban
meglepődünk Jézus válaszán: „Jöjj!" – mondja gondolkodás nélkül
Péternek, pedig tisztában volt vele, hogy apostolának nincsenek isteni
képességei. Mindennek szerintem van egy fontos tanulsága: Merjünk
bátran, nagy dolgokat kérni Istentől! Természetesen legyünk szerények
Istennel szemben, és ne ostromoljuk szüntelenül lehetetlen kérésekkel,
de azért néha bátor kéréssel kifejezhetjük buzgóságunkat és
bizalmunkat.
A bizalomnál álljunk meg, mert itt van a történet másik fontos
tanulsága számunkra. Lehet vakmerőségnek értékelni Péter kérését, de én
úgy érzem, hogy sokkal inkább a bizalom kifejezéséről van itt szó.
Mondok egy példát. Néhány évvel ezelőtt plébániánk nyári
családtáborában történt az eset. Az egyik délutánon játszottak a
gyerekek, s közben észrevettem, hogy az egyik óvodás kislány, akit
emlékezetem szerint Eszternek hívtak, felmászott egy mászókára, az
édesapja pedig lentről figyelte. Amikor Eszter úgy gondolta, hogy már
elég magasan van, hangosan kiáltott az édesapjának, hogy ugrik, s máris
lendült lefelé. Az apukája kitárta karjait és könnyedén elkapta
kislányát. És ez többször megismétlődött, miközben a gyereknek eszébe
sem jutott, hogy az édesapja nem fogja őt elkapni. Ezt a gyermeki
bizalmat vélem felfedezni Péter magatartásában. Bizalmat, amely legyőzi
az ismeretlentől való félelmet. Bizalmat, amely erősebb az ember
sebezhetőségénél. Bizalmat, amely az Istenre való hagyatkozáson alapul.
A bizalmat, amely emberileg lehetetlennek tűnő cselekedetekre ösztönöz.
A túlzott elbizakodottság kialakulásának veszélye miatt meg kell még
említenünk Péter kudarcát, kishitűségét, amelyet a süllyedés jelképez.
Istenbe vetett bizalmunk ugyanis sérülékeny, megkísért bennünket a
bizalmatlanság. Péter ebben a helyzetben jól tudja, hogy saját erejéből
nem menekülhetne meg, hiszen erős vihar van, ezért Jézushoz fordul:
„Ments meg, Uram!" Itt már nyoma sincs vakmerőségnek, ez már az igazi,
őszinte bizalom hangja!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézus, hittel vallom, hogy te valóban Isten vagy, aki isteni
hatalmadat oly sokszor kinyilvánítottad az embereknek. Taníts meg engem
arra, hogy mindig őszinte bizalommal merjek hozzád fordulni, aki
üdvösségemet és minden ember üdvösségét akarod. Ments meg engem életem
viharaiban és vezess engem a biztos kikötőbe, a te országodba!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése