2023. december 4., hétfő

[Napi e-vangelium] Az e-vangélium iránytűje


Kedves e-vangélium olvasók! 


Immár 2023 esztendeje, hogy eljött a Megváltó. Jézus valóságos történelmi személy, Isten Fia, a Szűz Mária csodálatos gyermeke. Titokzatos és fordulatos az élete a jászoltól a keresztig. Az egész emberiség az ő születését ünnepli karácsonykor. Az ünnep előtti hetek során a rohanás, az idegeskedés, a felesleges és sokszor haszontalan ajándékokért vívott küzdelem, a veszekedések méltatlanná teszik az adventet, s ez alól nem kivétel a vallásos emberek készülődése sem. Úgy tűnik, minden december ilyen.

Idén is sokan kísérletet tesznek arra, hogy négy hét alatt mindent hazavigyenek a bevásárlóközpontokból. A jeges utak, járdák miatt idén is sok lesz a koccanásos baleset és a combnyaktörés. Idén is elégedetlenkedni fogunk a fenyőfa magasságával, mert a tavalyi összegen csak kisebbet kapunk. Amikor már nagyon elegünk lesz a zsúfoltságból és az emberekből, akkor is csak rohanunk tovább, hogy minden kész legyen december 25-re, beleértve a lakás nagytakarítását és a sütés-főzést is. Úgy elfáradunk, hogy szenteste idén sem jut eszünkbe a Mennyből az angyal második versszaka, megakadunk az első végénél. Pár nap múlva kitomboljuk magunkat szilveszterkor, aztán január elején elcsigázottan mondjuk majd a munkatársunknak, hogy „Milyen hamar elteltek az ünnepek." Sokak számára ilyen a december, és lehet, hogy bizony ilyen lesz a miénk is. Pedig lehetne tartalmasabb is az advent és akár az esztendő minden napja, ha odafigyelnénk lelkünk vágyaira, rezdüléseire és figyelnénk Isten üzenetére.

 
A Szívem első gondolata 2024 könyv egyszerű, mint a jászol. Ragyogó, mint a betlehemi csillag. Szelíd és tiszta, mint a Szűzanya tekintete. Sugárzó, mint József öröme. Békességet hirdető, mint az angyalok éneke. E könyv iránytű ebben a békétlen világban, pontos iránytű a 2024. esztendő minden napjára. Az evangélium iránytűje mindig Jézus Krisztusra a megfeszített és feltámadt Üdvözítőre mutat. Aki az evangélium szabálya szerint él, az mindig Krisztust követi. Az evangélium nem rendkívüli dolgokkal akar elkápráztatni minket, hanem a leglényegesebb igazságokat tárja elénk napról napra: Isten létezik, megszólít minket és szólhatunk hozzá, ő a mi emberi létezésünk kiindulópontja és végső célja, ő az életünk középpontja és lelkünk mozgatója, Jézus Krisztussal minden evilági erőtől és hatalomtól teljesen szabadon élhetünk és halhatunk meg, mert az Úr keresztje áll életünk felett, és az ő feltámadása ad nekünk reményt, hogy feltámadunk az örök életre.
Az evangélium iránytűje nem az égtájakat mutatja nekünk, hanem felfelé mutat, a menny felé. Azt mutatja meg nekünk, hogyan juthatunk el az üdvösségre. Használjuk minden nap ezt az iránytűt, olvassuk naponta az evangéliumot, hogy megtaláljuk a lelki fejlődés helyes irányát!
Rendelje meg  a Szívem első gondolata 2024 könyvet, amely iránytű Ön és szerettei számára!  
 
Szép adventi készületet kívánva, szeretettel:
István atya - Horváth István Sándor

Szívem első gondolata 2024
Ára 2500 Ft/db. 12 vagy több példány esetén: 2300 Ft/db. Szállítási díj: 2200 Ft (a darabszámtól függetlenül). A szállítás csomagfutárral történik. Fizetés utánvéttel a csomag átvételekor. Külföldre történő küldést nem vállalunk.

Megrendelhető az Evangélium365 webáruházban:

Vagy megrendelhető e-mailben:
Kérjük, küldje el a következő adatokat az evangelium365@gmail.com címre.
Szívem első gondolata 2024 könyv rendelése
Darabszám:
Megrendelő neve:
Szállítási cím (irányítószám, település, utca, házszám, stb.):
(Mobil)telefonszám:
Plébániák, intézmények esetén - Adószám:
Ha a számlázási és a szállítási cím eltér, kérjük, külön adja meg mindkettő adatait.


Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum