2023. december 6., szerda

[Napi e-vangelium] 2023. december 07. csütörtök

2023. december 7. – Csütörtök

Evangélium

A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Nem mindaz, aki azt mondja nekem: Uram, Uram! – jut be a mennyek országába, hanem csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Aki hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja, hasonlít a bölcs emberhez, aki házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Mindaz pedig, aki hallgatja ugyan tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít a balga emberhez, aki házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvöltött a szél és rázúdult a házra. Az összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle."
Mt 7,21. 24-27

Elmélkedés

A mai evangélium a hegyi beszéd befejező része. A beszéd a nyolc boldogsággal kezdődött, majd pedig Isten országának meghirdetésével, az új törvény, a szeretet parancsának ismertetésével folytatódott. Jézus imádkozni tanította az embereket (Miatyánk), beszélt nekik a helyes böjtről és a jószándékú adakozásról, a gondviselésben való bizalomról, az emberi ítélkezés feleslegességéről és a megbocsátás fontosságáról, és megmutatta az életre vezető szűk utat. A sokaság türelmesen, figyelmesen hallgatta őt, s közben eltűnődhettek az Úr szavainak igazságán. És akkor jön a beszéd lezárása, amelyre mindenki felkapja fejét, mert Jézus nem azt várja, hogy a csendes hallgatás után mindenki mondja vissza a hallottakat. És azt sem szeretné, hogy hazatérve az emberek újra és újra gondolkodjanak el a hegyen hallott beszéd témáin és annak tanulságát adják tovább másoknak. Jézusban az a vágy él, az az elvárása, hogy mindenki a saját életében valósítsa meg azt, amit hallott: éljen úgy, hogy általa is növekszik az Isten országa, a szeretet irányítsa szavait és cselekedeteit, gyermeki lelkülettel forduljon Istenhez, mint Atyjához, bízza életét az isteni gondviselésre, legyen megbocsátó embertársai felé.
Jézus egy példabeszéddel szemlélteti, hogy nem elegendő szavainak hallgatása, hanem tettekre kell váltani azt. Erről szól a homokra és a sziklára házat építő emberek története, az első háza és élete összeomlik, de a krisztusi tanításra alapozó és aszerint élő ember kiállja az élet viharait.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, irgalmas Istenünk! Te elindítasz és vezetsz minket adventi utunkon, amely a bűnbánat útja. Segíts minket, hogy bátran, félelem és aggodalom nélkül induljunk. Adventi utunk Betlehembe, a kis Jézushoz vezet, de bűneink akadályként állnak ezen az úton. El kell őket távolítanunk, hogy fel tudjuk szabadítani az utat és tovább tudjunk haladni. Irgalmadban bízva és megbocsátásodat kérve indulunk. Ébressz bennünk őszinte bűnbánatot, távolíts el szívünkből minden bűnt, hogy egyedül a te szeretetednek legyen helye szívünkben. Megtisztuló szívvel akarunk haladni feléd, megtisztult lélekkel szeretnénk megérkezni hozzád.


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
Megjelent! Szívem első gondolata 2024
Elmélkedések az evangéliumról az év minden napjára + imagyűjtemény
Ára: 2500 Ft/db + szállítási díj (2200 Ft) darabszámtól függetlenül. Külföldre nem tudjuk küldeni.
István atya - Horváth István Sándor

Rendelés ezen a linken:
https://evangelium365.hu/szivem-elso-gondolata?product_id=169

Immár 2023 esztendeje, hogy eljött a Megváltó. Jézus valóságos történelmi személy, Isten Fia, a Szűz Mária csodálatos gyermeke. Titokzatos és fordulatos az élete a jászoltól a keresztig. Az egész emberiség az ő születését ünnepli karácsonykor. Az ünnep előtti hetek során a rohanás, az idegeskedés, a felesleges és sokszor haszontalan ajándékokért vívott küzdelem, a veszekedések méltatlanná teszik az adventet, s ez alól nem kivétel a vallásos emberek készülődése sem. Úgy tűnik, minden december ilyen. Idén is sokan kísérletet tesznek arra, hogy négy hét alatt mindent hazavigyenek a bevásárlóközpontokból. A jeges utak, járdák miatt idén is sok lesz a koccanásos baleset és a combnyaktörés.

Idén is elégedetlenkedni fogunk a fenyőfa magasságával, mert a tavalyi összegen csak kisebbet kapunk. Amikor már nagyon elegünk lesz a zsúfoltságból és az emberekből, akkor is csak rohanunk tovább, hogy minden kész legyen december 25-re, beleértve a lakás nagytakarítását és a sütés-főzést is. Úgy elfáradunk, hogy szenteste idén sem jut eszünkbe a Mennyből az angyal második versszaka, megakadunk az első végénél. Pár nap múlva kitomboljuk magunkat szilveszterkor, aztán január elején elcsigázottan mondjuk majd a munkatársunknak, hogy „Milyen hamar elteltek az ünnepek." Sokak számára ilyen a december, és lehet, hogy bizony ilyen lesz a miénk is. Pedig lehetne tartalmasabb is az advent és akár az esztendő minden napja, ha odafigyelnénk lelkünk vágyaira, rezdüléseire és figyelnénk Isten üzenetére.

A Szívem első gondolata 2024 könyv egyszerű, mint a jászol. Ragyogó, mint a betlehemi csillag. Szelíd és tiszta, mint a Szűzanya tekintete. Sugárzó, mint József öröme. Békességet hirdető, mint az angyalok éneke. E könyv iránytű ebben a békétlen világban, pontos iránytű a 2024. esztendő minden napjára. Az evangélium iránytűje mindig Jézus Krisztusra a megfeszített és feltámadt Üdvözítőre mutat. Aki az evangélium szabálya szerint él, az mindig Krisztust követi. Az evangélium nem rendkívüli dolgokkal akar elkápráztatni minket, hanem a leglényegesebb igazságokat tárja elénk napról napra: Isten létezik, megszólít minket és szólhatunk hozzá, ő a mi emberi létezésünk kiindulópontja és végső célja, ő az életünk középpontja és lelkünk mozgatója, Jézus Krisztussal minden evilági erőtől és hatalomtól teljesen szabadon élhetünk és halhatunk meg, mert az Úr keresztje áll életünk felett, és az ő feltámadása ad nekünk reményt, hogy feltámadunk az örök életre.

Az evangélium iránytűje nem az égtájakat mutatja nekünk, hanem felfelé mutat, a menny felé. Azt mutatja meg nekünk, hogyan juthatunk el az üdvösségre. Használjuk minden nap ezt az iránytűt, olvassuk naponta az evangéliumot, hogy megtaláljuk a lelki fejlődés helyes irányát!

Rendelje meg a Szívem első gondolata 2024 könyvet, amely iránytű Ön és szerettei számára!

Rendelés ezen a linken:
https://evangelium365.hu/szivem-elso-gondolata?product_id=169
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20231207.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum