2025. január 25., szombat

[Napi e-vangelium] 2025. január 26. vasárnap

2025. január 26. – Évközi 3. vasárnap, Isten igéjének vasárnapja

Evangélium

Már sokan vállalkoztak arra, hogy a körünkben lejátszódott eseményeket leírják, úgy, ahogy ránk maradt azoktól, akik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az isteni igének. Most jónak láttam én is, hogy elejétől kezdve mindennek pontosan utánajárjak, és sorban leírjak neked mindent, tiszteletre méltó Teofil, hogy meggyőződjél róla, mennyire megbízhatók azok a tanítások, amelyekre oktattak.
Abban az időben: Jézus a Lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla.
Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, s hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje."
Összetekerte az Írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az Írás, amelyet az imént hallottatok."
Lk 1,1-4; 4,14-21

Elmélkedés

Isten szól hozzánk
Egy viszonylag új liturgikus ünnep a mai, Egyházunk 2020 óta tartja meg az évközi 3. vasárnapon Isten igéjének ünnepét.
Isten igéjével, szavával, üzenetével kapcsolatban lényeges fogalom a sugalmazás, amelyen azt értjük, hogy a Szentírás könyveit a szerzők nem maguktól írták, hanem az Isten által közölt üzenetet, az általa sugalmazott szavakat jegyezték le. A bibliai szövegek szerzője tehát maga Isten, aki emberek közreműködését vette igénybe, hogy mondanivalója, üzenete írott formában rögzüljön. Mindennek ismerete elengedhetetlen ahhoz, hogy a szentírási szövegekhez közeledjünk és azokat helyesen értelmezzük. Nem tekinthetjük ugyanis csupán emberi munka eredményének, hanem Istentől származó szavakként kell olvasnunk azokat. Éppen a sugalmazás, az isteni szerzőség és eredet biztosítja a Biblia értékét, benne valóban az üdvösségre vezető igazságot találjuk meg. Valahányszor a Szentírás olvasásába kezdünk, tudatosítsuk magunkban a sugalmazás, az isteni szerzőség tényét, mert különben legfeljebb egy történész kíváncsiságával fogjuk olvasni e régi szövegeket és aligha vesszük észre, hogy általuk maga Isten szól hozzánk.
Az Egyház életében különleges helye és szerepe van Isten igéjének. Isten szava hirdetésének, hallgatásának és ünneplésének sajátos helye a liturgia, azaz a szentmise és a többi szertartás. Minden liturgikus cselekmény jó alkalom arra, hogy az Egyház teljesítse küldetését, az isteni üzenet hirdetését, a hívek pedig befogadják ezt az üzenetet.
Isten igéjének olvasásához érdemes nyugodt körülményeket biztosítanunk, olyan helyet és időt találnunk, ahol és amikor valóban oda tudunk figyelni Isten hozzánk szóló üzenetére. Nagyon dicséretes, ha valaki például reggelente, munkába menet a vonaton vagy az autóbuszon elolvas egy-egy részletet a Bibliából, amely megadja annak a napnak az alaphangulatát. Talán csak egyetlen mondatot jegyez meg az olvasottakból, de ez a gondolat elkíséri a nap folyamán. A közlekedés forgatagában, a nyüzsgő embertömegben azonban nem lehet igazán elmélyülten olvasni. Ezért, ha naponta nincs is rá lehetőségünk, legalább hetente egy alkalommal szánjunk több időt a Szentírás olvasására! Minél több időt szánunk Isten üzenetének olvasására, annál jobban fog számunkra kirajzolódni Isten terve, annál világosabbnak látjuk azt az életutat, amelyet Isten szándéka szerint be kell járnunk és annál jobban megértjük hivatásunkat.
Az olvasás során érdemes kiszűrnünk a zavaró tényezőket. Olvassuk úgy a Bibliát, hogy közben nem gondolunk azokra a hírekre, amelyeket az újságban vagy az interneten olvastunk, nem gondolunk azokra az eseményekre, amelyek aznap történtek velünk. Olvassunk odafigyelve, elmélyülten, az Istennel való találkozás vágyával! A Szentírás által Isten akarata tárul fel azok számára, akik készek Isten szándékai szerint élni. Isten megszólít minket, elmondja, hogy miként lehet teljes és boldog az életünk, lehajol hozzánk, hogy magához emeljen minket.
Legyen meg bennünk a kíváncsiság vágya, a felfedezés vágya! Igen, szeretnénk valami újat felfedezni, új üzenetet kapni adott élethelyzetünkre. Szeretnénk jobban megismerni Isten üzenetét, szeretnénk egyre jobban megérteni szavait, szeretnénk erőt meríteni ahhoz, hogy az olvasottakat meg is valósítsuk életünkben.
Csak akkor válhatunk az Úr tanítványaivá, ha nap mint nap olvassuk az igazság tanítását és életünket ehhez igazítjuk. Amikor elmerülünk Isten szavának olvasásában, akkor Isten bevon minket életébe, párbeszédre lép velünk, közli velünk mondanivalóját és válaszol kérdéseinkre, miközben mi is elé tárhatjuk gondolatainkat és érzéseinket. Legyünk Isten igéjének hűséges hallgatói, hogy annak hiteles hirdetői is lehessünk!
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A te eljöveteleddel az üdvösségtörténet új korszaka kezdődött el, Isten elküldte Fiát, hogy véghezvigye a megváltás művét, amely a kereszten teljesedett be. Segíts minket azért munkálkodni, hogy ne az önzés világa, hanem valóban Isten országa valósuljon meg a földön! Segíts, hogy ne féljünk a megtéréstől, hanem engedjük, hogy megváltoztasd életünket! Tőled arra kapunk személyes meghívást, hogy veled legyünk, megismerjük Isten országát, megtérjünk és hirdessük az evangéliumot. Adj nekünk erőt küldetésünk teljesítéséhez, az emberhalászathoz!

Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
21 éve, 2004-ben indítottam el az internetes e-vangélium küldést. A 21 esztendő alatt több mint 220 millió e-vangélium üzenetet küldtem el e-mailben. Évek óta sikeresen működik a meghallgatható e-vangélium, amely különösen is fontos a látássérültek számára. Egyre többen használják okostelefonjukon az Evangélium365 alkalmazást az evangélium napi olvasásához, illetve hallgatásához, valamint az Evangélium365+ alkalmazást, amelyen a magyar mellett, angol, német, francia és olasz nyelven is elérhető az e-vangélium.

Az e-vangéliumot kizárólag az olvasók adományaiból üzemeltetjük és fejlesztjük. Az adományokból biztosítjuk a számítógépes technikai eszközöket. Ebből fizetjük a felolvasást, az informatikusi feladatokat, tehát az adatbázis feltöltését és karbantartását, a fordítók munkáját, a tárhelyet, valamint a honlap fejlesztését. Köszönet a támogatóknak, akiknek köszönhetően valamennyi szolgáltatás ingyenes!

A napi küldést lehetővé tevő feladatokat 14 személy végzi. Az üzemeltetés napi költsége kb. 15100 Ft, ami az adminisztrátorok, az informatikusok és a fordítók szerény honoráriumát és a technikai költségeket foglalja magába. Szeretettel kérem: ha van rá lehetősége, támogassa adományával szolgálatunkat 2025-ben!
15100 Ft adománya az év 1 napjának költségeit fedezi. Ha van évről évre 365 támogató, akkor hosszútávon biztosítható az e-vangélium küldés.

Ha anyagi lehetőségei szerényebbek, akkor kevesebb összeggel is támogathatja munkánkat. Magyarországon a legkisebb fizetőeszköz az 5 forintos. Támogassa naponta ennyivel az e-vangelizációt! Egy évre 1825 Ft. Isten jutalmazza meg minden támogató nagylelkűségét!
Köszönettel és szeretettel:
István atya - Horváth István Sándor

Köszönjük, hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
https://evangelium365.hu/adomanyok

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Evangélium365 Kiadó
Számlaszám: 10400717-50526749-52891010
Megjegyzés: Evangélium365
Utalás külföldről:

EUR BANKSZÁMLA
Számlatulajdonos: Evangélium365 Kiadó
GIRO számlaszám: 10404900-50526749-52891003
IBAN számlaszám: HU35 1040 4900 5052 6749 5289 1003
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB

USD BANKSZÁMLA
Számlatulajdonos: Evangélium365 Kiadó
GIRO számlaszám: 10404900-50526749-52891010
IBAN számlaszám: HU40 1040 4900 5052 6749 5289 1010
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB

3. Adományát postai (rózsaszín) csekken is eljuttathatja a következő címre: Evangélium365 Kiadó 8900 Zalaegerszeg, Harmat u. 1.
Megjegyzés: Evangélium365
 
Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250126.mp3

Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. január 24., péntek

[Napi e-vangelium] 2025. január 25. szombat

2025. január 25. – Szombat, Szent Pál apostol megtérése

Evangélium

Abban az időben Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, az üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik. A híveket ezek a jelek fogják kísérni: A nevemben ördögöket űznek ki, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek a kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik. Ráteszik a kezüket a betegekre, és azok meggyógyulnak.
Mk 16,15-18

Elmélkedés

A tegnapi evangélium kapcsán arról elmélkedtünk, hogy Jézus teljesen szabadon dönt arról, hogy ki legyen az ő apostola. Elcsodálkoztunk azon, hogy nem nézi a kiválasztottak előéletét és képességeit, hanem egyszerűen meghívja őket.
A mai ünnep, Szent Pál apostol megtérése megerősíti bennünk, hogy Jézus valóban szabadon választ. Pál példája mutatja, hogy az Úr döntésének helyességét nem érdemes megkérdőjelezni. Ő nem azokat hívja meg, akik alkalmasak a küldetésre, hanem alkalmassá teszi azokat, akiket meghív. Mert ki gondolta volna, hogy a keresztényeket, az új tanítás követőit üldöző Saul Krisztus evangéliumát fogja hirdetni? Ki adott volna egykor ajánlólevelet neki? És Jézus mégis meghívta őt! Megszólította őt a damaszkuszi úton és ez a találkozás gyökeresen megváltoztatta, új irányba fordította Pál életét. Még ennek a történetnek sem Pál a kulcsfigurája, nem ő irányítja az eseményeket, hanem Jézus Krisztus. Pál nem azért tért meg, mert elégedetlen volt korábbi életével és változtatni akart, hanem azért, mert megérintette őt Isten kegyelme, amely képes bárkit átalakítani. Nincs itt szó emberi érdemről vagy kimagasló képességről, hanem csupán arról, hogy Isten kegyelme elkezd működni egy emberben. Jézus szabad döntése az, hogy ádáz ellenségét meghívja követésére és buzgó igehirdetővé teszi a pogányok között.
Isten bármikor sorsdöntő módon beleszólhat életünkbe. Lehetőséget ad mindenkinek, még a legnagyobb bűnösöknek is arra, hogy megtérjenek. Nekem is.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, a te küldötted vagyok, ezért mindenkor a te örömhíredet akarom továbbadni és rólad akarok tanúságot tenni. A te szereteted és irgalmad jele szeretnék lenni a világban, naponta gyakorolva az irgalmas szeretet cselekedeteit. Mindent a te nevedben akarok tenni, hogy te győzz a rossz és a gonosz felett. Vezess engem Szentlelked által, aki indít és megerősít engem és az egész Egyházat a küldetésben!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250125.mp3

Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. január 23., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2025. január 24. péntek

2025. január 24. – Péntek

Evangélium

Abban az időben Jézus fölment egy hegyre, és magához hívta, akiket kiválasztott. És ők csatlakoztak hozzá. Tizenkettőt választott ki, hogy vele tartsanak, és hirdessék az igét. Hatalmat is adott nekik a betegek gyógyítására és az ördögűzésre. A következő tizenkettőt választotta ki: Simont, akinek a Péter nevet adta; Jakabot, Zebedeus fiát és Jánost, Jakab testvérét – akiket Boanergesznek, vagyis „mennydörgés fiainak" hívott. Továbbá kiválasztotta Andrást, Fülöpöt, Bertalant, Mátét, Tamást, Jakabot, Alfeus fiát, Tádét, a kánaáni Simont és a karióti Júdást, aki később elárulta őt.
Mk 3,13-19

Elmélkedés

A mai evangéliumban a tizenkét apostol kiválasztásáról olvasunk. Jézus különleges feladatra választja ki őket a tanítványok egy nagyobb köréből. Az a szándéka, hogy az apostolok az ő személyének legjobb ismerői legyenek, akik majd hirdetni fogják tanítását és tanúskodnak cselekedeteiről.
Jézus azokat választja ki, akiket ő akart. Nem ad fel álláshirdetést, nem hirdet pályázatot, hogy ki szeretne csapatába tartozni. Nem kér önéletrajzot senkitől, nem érdekli a választottak előélete. Nem tart közvéleménykutatást, hogy az emberek kiket tartanak a feladatra legalkalmasabbaknak, és nem tart szavazást, hogy megtudja kik a legnépszerűbbek a nép körében. Nem kér tanácsot vagy ajánlást senkitől, nem érdeklődik a kiválasztottak személyéről és képességeiről. A kiválasztás az ő személyes döntése. Még csak arról sincs szó, hogy megbeszélje a jelöltekkel, hogy milyen elvárásai vannak és mi lesz a feladatuk. Jézust senki nem befolyásolhatja döntésében.
A Jézus által választott személyek magától értetődő egyszerűséggel elfogadják a meghívást és nem nehezményezik, hogy előzetesen nem egyeztetett velük Jézus. Pedig ez a kiválasztás alapvetően megváltoztatja az ő életüket.
Napjainkban sokan szeretnek mindenbe beleszólni, s nem tudják megemészteni, ha mások nélkülük hoznak meg egy döntést. Elképzelhetetlennek tartják, hogy egy rájuk vonatkozó döntésnek ne legyenek a részesei.
Az apostolok kiválasztása emlékeztessen minket arra, hogy az Úr új közösségéhez, az Egyházhoz tartozunk.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, gondviselő Istenünk! Köszönjük, hogy figyelsz életünkre, vigyázol ránk, gondviselő szereteteddel átölelsz minket. Látod gondjainkat és küzdelmeinket, jól ismered fáradozásainkat és aggodalmainkat. Hozzád fordulunk nehéz helyzeteinkben: adj nekünk jó tanácsot és útmutatást! Adj erőt, bátorságot és kitartást! Erősítsd bennünk a hitet, hogy amikor már erőtlenek és tehetetlenek vagyunk, te akkor is tudsz segíteni, mert mindent megtehetsz, s jóságodnak köszönhetően segítesz mindazzal, ami üdvösségünket szolgálja. Ösztönözz minket arra, hogy készséggel és engedelmesen megtegyünk mindent, amit kérsz tőlünk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250124.mp3

Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. január 22., szerda

[Napi e-vangelium] 2025. január 23. csütörtök

2025. január 23. – Csütörtök

Evangélium

Abban az időben tanítványaival együtt Jézus visszavonult a Genezáreti-tóhoz. Nagy tömeg követte Galileából. Sőt Júdeából és Jeruzsálemből, Idumeából meg a Jordánon túlról, valamint Tírusz és Szidon környékéről is nagy sokaság csatlakozott hozzá, mert hallották, hogy milyen csodálatos dolgokat visz végbe. Jézus meghagyta tanítványainak, hogy tartsanak készenlétben egy bárkát a tömeg tolongása miatt. Sokakat meggyógyított ugyanis, és aki valami bajban szenvedett, mind ott tolongott körülötte, hogy legalább megérinthesse. Még a tisztátalan lelkek is, amint meglátták Jézust, leborultak előtte, és így kiáltoztak: „Te vagy az Isten Fia!" Ő azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ne híreszteljék, kicsoda ő.
Mk 3,7-12

Elmélkedés

A Jézushoz igyekvő emberek létszámára vonatkozóan Márk evangélista a következő kifejezéseket használja a mai evangéliumban: „nagy tömeg követte", „nagy sokaság csatlakozott hozzá", „mind ott tolongtak körülötte." A leírás szerint tehát tömegesen érkeznek Jézushoz az emberek. Vajon mi vezeti ezt a nagy tömeget? A betegekkel tett csodák híre hamar elterjedt, és egyre többen keresik őt emiatt. Bizonyára sokakat a különleges tetteket végrehajtó személy iránti kíváncsiság, a csodavárás visz Jézushoz. Nyilvánvalóan azt szeretné, ha az emberek elsősorban tanítása, az üdvösség örömhíre miatt közelednének hozzá, de megengedi azt is, ha ennél kevésbé nemes szándék, például a gyógyulás vágya vezesse őket. Úgy tűnik, hogy nyilvános működésének kezdetekor a mi Urunk még nem engedi, hogy az evilági dolgokban remélő tömegek megismerjék személyének titkát, isteni származását, ezért azoknak, akik felismerik, hogy ő az Isten Fia, megtiltja, hogy elmondják ezt.
Jézust igazán megismerni, s benne felismerni az Isten Fiát, nem adatik meg mindenkinek, csak keveseknek. Ha csak a kíváncsiság vezet minket hozzá, a tömeghez tartozunk, amely csak a külső cselekedeteket látja. Ha az örök élet vágyával közeledünk hozzá és a mennyei Atyát szeretnénk megismerni, akkor megtapasztalhatjuk megbocsátó irgalmát és segítő kegyelmét.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250123.mp3

Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. január 21., kedd

[Napi e-vangelium] 2025. január 22. szerda

2025. január 22. – Szerda

Evangélium

Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene. Jézus felszólította a béna kezű embert: „Állj ide középre!" Aztán megkérdezte a körülállókat: „Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni hagyni?" Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: „Nyújtsd ki a kezedet!" A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult. Erre a farizeusok kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként okozhatnák Jézus vesztét.
Mk 3,1-6

Elmélkedés

Témájában a tegnapi evangéliumot folytatja a mai részlet, amelyben szintén a szombat megtartása a kérdés. A farizeusok szerint a gyógyítás is munka, tehát szombaton, a nyugalom napján nem szabad gyógyítani. Jézus megkérhette volna a béna kezű embert, hogy másnap keresse meg és akkor majd segít rajta, mert így senki nem tudott volna belekötni cselekedetébe. De ő nem vár, hanem szombaton gyógyít, s ezzel megmutatja, hogy a farizeusok törvényértelmezése nem korlátozhatja őt cselekedeteiben.
A farizeusok a vallási élet hivatalos képviselői. Jól ismerik a mózesi Törvényt és azt maguk is megtartják. Azt gondolják magukról, hogy a törvények értelmezése egyedül az ő feladatuk, és nekik van joguk arra, hogy tanítsák a népet a törvények megtartásának helyes módjára. Kétségtelen, hogy Jézus nagy befolyással rendelkező tanító, tömegek keresik őt, hallgatják tanítását, amely a vallási élet megújítását célozza. Tevékenysége és népszerűsége zavarja a vallásos vezetőket, ezért megpróbálják újra és újra visszaterelni a hagyományos vallásosság és törvényértelmezés irányába. Ők úgy látják, hogy Jézus, aki nem tartozik egyetlen írástudói csoporthoz sem, aláássa az ő tekintélyüket és a kialakult vallásos, intézményes rendet, ezért veszélyt jelent a vallási vezetők számára.
Jézus gyógyítása az isteni irgalmasság megnyilvánulása. Isten segít az embereken, és ezt nem korlátozhatja semmi. Hiszek-e Isten segítő erejében?
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus, te vagy a test és a lélek gyógyítója. Betegségeinkben, bajainkban, életünk nehéz helyzeteiben hozzád fordulunk. Hisszük, hogy te tudsz és akarsz is segíteni rajtunk. Szavaidnak és cselekedeteidnek olyan ereje van, amely képes megváltoztatni életünket, megszüntetni mindazt, ami veszélyezteti azt vagy ami akadályozza lelki fejlődésünket. Segíts, hogy a betegség, amely próbatétel számunkra, ne gyengítse meg hitünket, hanem közelebb vigyen hozzád, aki vállaltad a szenvedéseket! Uram, mindent elfogadok tőled!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250122.mp3

Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. január 20., hétfő

[Napi e-vangelium] 2025. január 21. kedd

2025. január 21. – Kedd

Evangélium

Egyszer, amikor az Úr szombaton vetések között járt, tanítványai útközben tépdesni kezdték a kalászokat. Ezért a farizeusok megszólították: „Nézd, olyat tesznek szombaton, amit nem szabad!" Jézus ezt felelte nekik: „Sohasem olvastátok, mit tett Dávid, amikor társaival együtt nélkülözött és éhezett? Abjatár főpap idejében bement az Isten házába, és megette a megszentelt kenyereket, és adott belőle társainak is, pedig ezeket a kenyereket csak a papoknak volt szabad megenniük." Majd ezt mondta nekik: „A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért. Azért az Emberfia ura a szombatnak is."
Mk 2,23-28

Elmélkedés

Milyen tevékenységek végzését tiltja szombaton, a nyugalom napján a mózesi törvény és mit enged meg? Mit szabad és mit nem szabad tenni szombaton? A zsidó emberek jól ismerték a tízparancsolatot, amelynek harmadik parancsa szerint az Úr napját meg kell szentelni. Isten tehát parancsba adta a választott népnek, hogy a hét hetedik napján tartózkodjon mindenféle munka végzésétől. E törvény indoklása kettős. Egyrészt a teremtéstörténet szerint a hat napig tartó teremtő tevékenysége után Isten megpihent és megáldotta, megszentelte a hetedik napot, azaz a szombatot. Másrészt a szombat megtartása az Istennel kötött szövetség fontos jele volt, annak biztosítása, hogy a választott nép nem felejti el a Teremtőjét és Szabadítóját. A szombat tehát Isten kívánsága szerint az imádság, az istentisztelet, a hálaadás, a pihenés, a családi együttlét ideje.
A mai evangélium szerint Jézus tanítványai útközben néhány kalászt letéptek és a magokat eszegették. E cselekedetüket a farizeusok munkának tekintették, és azonnal szóvá tették, hogy ezzel megszegték a szombatra vonatkozó előírásokat. Jézus megvédi tanítványait. Nem minősíti feleslegesnek a szombatra vonatkozó előírásokat, hanem rámutat arra, hogy az emberek által hozott törvényeket olykor felülírja az élet törvénye, a józan ész parancsa.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézusom! Hiszem, hogy te vagy az élő víz forrása. Hiszem, hogy te vagy a világ Üdvözítője. Hiszem, hogy a te tanításod az örök életre vezető út. Lelkem szomjazik az élő vízre, az élő hitre. Ébressz bennem szomjúságot a te igazságod iránt! Ébressz bennem vágyat az örök élet iránt! A te szavadban felismerem az örök élet, az üdvösség tanítását. Add nekem az élő vizet, amely csillapítja szívem és lelkem szomjúságát!

Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
21 éve, 2004-ben indítottam el az internetes e-vangélium küldést. A 21 esztendő alatt több mint 220 millió e-vangélium üzenetet küldtem el e-mailben. Évek óta sikeresen működik a meghallgatható e-vangélium, amely különösen is fontos a látássérültek számára. Egyre többen használják okostelefonjukon az Evangélium365 alkalmazást az evangélium napi olvasásához, illetve hallgatásához, valamint az Evangélium365+ alkalmazást, amelyen a magyar mellett, angol, német, francia és olasz nyelven is elérhető az e-vangélium.

Az e-vangéliumot kizárólag az olvasók adományaiból üzemeltetjük és fejlesztjük. Az adományokból biztosítjuk a számítógépes technikai eszközöket. Ebből fizetjük a felolvasást, az informatikusi feladatokat, tehát az adatbázis feltöltését és karbantartását, a fordítók munkáját, a tárhelyet, valamint a honlap fejlesztését. Köszönet a támogatóknak, akiknek köszönhetően valamennyi szolgáltatás ingyenes!

A napi küldést lehetővé tevő feladatokat 14 személy végzi. Az üzemeltetés napi költsége kb. 15100 Ft, ami az adminisztrátorok, az informatikusok és a fordítók szerény honoráriumát és a technikai költségeket foglalja magába. Szeretettel kérem: ha van rá lehetősége, támogassa adományával szolgálatunkat 2025-ben!
15100 Ft adománya az év 1 napjának költségeit fedezi. Ha van évről évre 365 támogató, akkor hosszútávon biztosítható az e-vangélium küldés.

Ha anyagi lehetőségei szerényebbek, akkor kevesebb összeggel is támogathatja munkánkat. Magyarországon a legkisebb fizetőeszköz az 5 forintos. Támogassa naponta ennyivel az e-vangelizációt! Egy évre 1825 Ft. Isten jutalmazza meg minden támogató nagylelkűségét!
Köszönettel és szeretettel:
István atya - Horváth István Sándor

Köszönjük, hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
https://evangelium365.hu/adomanyok

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Evangélium365 Kiadó
Számlaszám: 10400717-50526749-52891010
Megjegyzés: Evangélium365
Utalás külföldről:

EUR BANKSZÁMLA
Számlatulajdonos: Evangélium365 Kiadó
GIRO számlaszám: 10404900-50526749-52891003
IBAN számlaszám: HU35 1040 4900 5052 6749 5289 1003
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB

USD BANKSZÁMLA
Számlatulajdonos: Evangélium365 Kiadó
GIRO számlaszám: 10404900-50526749-52891010
IBAN számlaszám: HU40 1040 4900 5052 6749 5289 1010
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB

3. Adományát postai (rózsaszín) csekken is eljuttathatja a következő címre: Evangélium365 Kiadó 8900 Zalaegerszeg, Harmat u. 1.
Megjegyzés: Evangélium365
 
Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250121.mp3

Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. január 19., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2025. január 20. hétfő

2025. január 20. – Hétfő

Evangélium

Abban az időben Keresztelő János tanítványai és a farizeusok böjtöltek. Ezért néhányan odamentek Jézushoz és megkérdezték tőle: „Miért van az, hogy Keresztelő Jánosnak és a farizeusoknak a tanítványai böjtölnek, a tieid meg nem böjtölnek?" Jézus így válaszolt: „Vajon böjtölhet-e a násznép, míg velük van a vőlegény? Amíg a vőlegény velük van, nem böjtölhetnek. De jönnek majd napok, amikor elviszik tőlük a vőlegényt. És akkor, azon a napon majd böjtölnek. Senki sem varr régi ruhára új szövetből foltot. Vagy ha igen, akkor az új szövet kiszakítja a régit, és a szakadás még nagyobb lesz. És új bort sem tölt senki régi tömlőbe; vagy ha mégis, a bor szétveti a tömlőt, és a bor is, meg a tömlő is tönkremegy. Az új bor új tömlőbe való."
Mk 2,18-22

Elmélkedés

Ahogyan kibontakozik Jézus szolgálata a nép körében és növekszik az Isten országának örömhírét szívesen hallgatók köre, úgy fokozatosan megjelennek azok is, akik szembefordulnak Jézussal. Kezdetben csak kérdéseket tesznek fel neki a vallási élettel kapcsolatban, majd pedig vitákat kezdeményeznek. A farizeusok és a vallási vezetők a hagyományokból, a szokásokból indulnak ki. A farizeusok hetente két napon tartottak böjtöt. Véleményük szerint nem hiteles tanító az, aki ezt nem tartja be és nem várja el ugyanezt tanítványaitól. A mai evangélium szerint a farizeusok nehezményezik, hogy Jézus tanítványai nem tartják meg a heti kétszeri böjtöt. Kérdésük valójában nem a tanítványok magatartását kritizálja, hanem a mestert, aki betér a vámosok házába, együtt étkezik velük, s mit sem törődik azzal, hogy tanítványait a hagyományok szerinti böjtölésre tanítsa.
Válaszában Jézus érdekes hasonlatokkal szemlélteti azt, hogy jövetelével olyan új korszak kezdődött el, amelyben már nem lehet mindenben ugyanúgy folytatni a régi vallási gyakorlatokat, hanem érdemes nyitottnak lenni az új felé. A hagyományokhoz való túlzott ragaszkodás ugyanis bezárhatja lelkünket Isten újabb és újabb kegyelmi adományai előtt, amelyeket minden nap juttat nekünk.
A megújulás Lelkét küldi nekünk Jézus, aki új szívet ad nekünk.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus, taníts meg engem arra, hogy a legkisebb dolgokban is felfedezzem az igazi öröm, az igazi boldogság forrását! A szegénység, a nélkülözés, a szomorúság és az üldöztetés nem lehet akadály számomra, hogy feléd közeledjek. Sőt, éppen ellenkezőleg, ezek segítenek a leginkább abban, hogy megtaláljalak téged, s benned boldogságomat. Érzem közelséged, érzem gondviselésed, érzem irgalmadat, érzem jóságodat, érzem szereteted, s ez nekem a boldogság. Jézusom, veled mindenkinél boldogabb vagyok.

Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
21 éve, 2004-ben indítottam el az internetes e-vangélium küldést. A 21 esztendő alatt több mint 220 millió e-vangélium üzenetet küldtem el e-mailben. Évek óta sikeresen működik a meghallgatható e-vangélium, amely különösen is fontos a látássérültek számára. Egyre többen használják okostelefonjukon az Evangélium365 alkalmazást az evangélium napi olvasásához, illetve hallgatásához, valamint az Evangélium365+ alkalmazást, amelyen a magyar mellett, angol, német, francia és olasz nyelven is elérhető az e-vangélium.

Az e-vangéliumot kizárólag az olvasók adományaiból üzemeltetjük és fejlesztjük. Az adományokból biztosítjuk a számítógépes technikai eszközöket. Ebből fizetjük a felolvasást, az informatikusi feladatokat, tehát az adatbázis feltöltését és karbantartását, a fordítók munkáját, a tárhelyet, valamint a honlap fejlesztését. Köszönet a támogatóknak, akiknek köszönhetően valamennyi szolgáltatás ingyenes!

A napi küldést lehetővé tevő feladatokat 14 személy végzi. Az üzemeltetés napi költsége kb. 15100 Ft, ami az adminisztrátorok, az informatikusok és a fordítók szerény honoráriumát és a technikai költségeket foglalja magába. Szeretettel kérem: ha van rá lehetősége, támogassa adományával szolgálatunkat 2025-ben!
15100 Ft adománya az év 1 napjának költségeit fedezi. Ha van évről évre 365 támogató, akkor hosszútávon biztosítható az e-vangélium küldés.

Ha anyagi lehetőségei szerényebbek, akkor kevesebb összeggel is támogathatja munkánkat. Magyarországon a legkisebb fizetőeszköz az 5 forintos. Támogassa naponta ennyivel az e-vangelizációt! Egy évre 1825 Ft. Isten jutalmazza meg minden támogató nagylelkűségét!
Köszönettel és szeretettel:
István atya - Horváth István Sándor

Köszönjük, hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
https://evangelium365.hu/adomanyok

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Evangélium365 Kiadó
Számlaszám: 10400717-50526749-52891010
Megjegyzés: Evangélium365
Utalás külföldről:

EUR BANKSZÁMLA
Számlatulajdonos: Evangélium365 Kiadó
GIRO számlaszám: 10404900-50526749-52891003
IBAN számlaszám: HU35 1040 4900 5052 6749 5289 1003
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB

USD BANKSZÁMLA
Számlatulajdonos: Evangélium365 Kiadó
GIRO számlaszám: 10404900-50526749-52891010
IBAN számlaszám: HU40 1040 4900 5052 6749 5289 1010
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB

3. Adományát postai (rózsaszín) csekken is eljuttathatja a következő címre: Evangélium365 Kiadó 8900 Zalaegerszeg, Harmat u. 1.
Megjegyzés: Evangélium365
 
Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250120.mp3

Blogarchívum