2020. szeptember 26., szombat

[Napi e-vangelium] 2020. szeptember 27. vasárnap

2020. szeptember 27. – Évközi 26. vasárnap, a Szentírás vasárnapja

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így szólt hozzá: Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben! – A fiú azt válaszolta: Nincs kedvem!, de később megbánta, és mégis kiment. Odament a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: Szívesen, uram!, menni azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?" Azt felelték: „Az első."
Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők megelőznek bennetek Isten országában. Mert eljött hozzátok János az igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők viszont hittek neki. És ti, akik mindezt láttátok, még utólag sem tértek jobb belátásra, hogy higgyetek neki!"
Mt 21,28-32

Elmélkedés

Máté tanúságtétele
Az idei liturgikus évben Szent Máté evangéliuma a vezérfonalunk vasárnapról vasárnapra. A mai ünnepre, a Szentírás vasárnapjára őt hívtam meg, hogy beszéljen nekünk arról, hogyan született meg műve. Át is adom neki a szót. Hallgassuk figyelmesen Jézus apostolát!
Köszönöm a meghívást! Köszönöm, hogy beszélhetek erről a régi írásomról, amely immár két évezrede oly sok ember számára szolgál forrásként Jézus életének és tanításának megismerésében. Nem én voltam az egyetlen, és nem is az első, aki elhatároztam, hogy megírom Jézus élettörténetét és összefoglalom tanítását. Márk már néhány évvel korábban megírta Jézus történetét. Ismertem munkáját, mely rövid, lényegre törő. És ismertem egy másik írást is, amely Jézus mondásainak volt a gyűjteménye, de nem tudom, ki lehetett a szerzője. Ezeket a forrásokat használtam és arra törekedtem, hogy minél részletesebben írjak.
Szeretném elmondani, hogy amikor nekiálltam az írásnak, úgy éreztem, hogy egy titokzatos erő vezeti a gondolataimat. Azt éreztem, hogy az első betűtől az utolsóig egy titokzatos kéz vezeti a kezemet. Le akartam írni az igazságot, az örömhírt, amit Isten üzen az embereknek, s ebben a szándékomban minden pillanatban éreztem, hogy velem van az Isten. Ő sugallt számomra minden szót és minden mondatot. Úgy olvassátok könyvemet, hogy az emberi gondolatok mögött felfedezzétek az Isten által sugalmazott igazságot!
Jól tudtam, hogy írásomat a kezdeti időkben főként olyanok olvassák majd, akik a zsidó vallásban nevelkedtek fel, de a krisztusi közösséghez csatlakoztak. Arra törekedtem, hogy az ószövetségi iratokból és jövendölésekből kiindulva mutassam be Jézus tanítását és személyét, akiben beteljesedtek az ószövetségi ígéretek. Ezen kívül több konkrét példával mutatom be mindazt, ami a régi tanítás mellett újdonság Jézus tanításában.
Az volt a célom, hogy bemutassam Jézust az Isten Fiát, valamint tanúságot tegyek arról, hogy Jézussal elkezdődik Isten országának megvalósulása a földön, és mindig így írtam: a mennyek országa. A megváltást elhozó Jézus hirdeti meg Isten országát a földön, s ezen ország megvalósulása jelzi, hogy eljött a megváltás ideje. Csodás gyógyításokról és csodálatos beszédekről olvashattok könyvemben, ezek segítségével szeretnélek benneteket vezetni annak felismeréséhez és elfogadásához, hogy Jézust a mennyei Atya küldte el a világba, hogy elhozza számunkra, minden ember számára a megváltást. A megváltás az Úr szenvedése és halála által valósult meg. És az ő feltámadása által. Szinte elmondhatatlan és leírhatatlan az öröm, ami engem és a többi apostolt eltöltött, amikor a feltámadt Jézus megjelent nekünk. Ekkor értettük meg, hogy mi volt az ő önfeláldozásának értelme. Ekkor értettük meg, hogy mi lesz a mi feladatunk: tanúságot tenni mindarról, amit Jézus mellett, a mi Mesterünk mellett átéltünk mintegy három éven keresztül.
Jézus mennybemenetele után én és a többi apostol elkezdtük szóban hirdetni mindenütt, ami Jézussal történt. Igehirdetésünk során megtapasztaltuk, hogy Isten országa tovább növekszik. Amit Jézus megkezdett, azt mi folytathatjuk a Szentlélek segítségével, aki eltöltött minket. Ezután született meg bennem a gondolat, hogy mindent leírjak. Tudjátok, nem is gondoltam volna, hogy az évszázadok során ilyen sokan fogják majd olvasni evangéliumomat. Milyen sok embernek fogja közvetíteni Jézus szavát. Hány embernek fogja alakítani az életét, mert felébreszti bennük a Jézus iránti szeretetet és a benne való hitet. Vegyétek csak kezetekbe és olvassátok minél többet az írásomat és a többiek művét! Ismerjétek meg az első keresztény közösség hitét! Ez a hit Jézus személyéhez kötődik. Az ő tanítása és csodái ébresszenek bennetek is hitet!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Istenünk! Miközben olvassuk a Szentírást, terád figyelünk, téged hallgatunk, s felfedezhetjük azt is, hogy te meghallgatsz minket és a Szentírás üzenete által válaszolsz kérdéseinkre. Tudom, hogy a kitartó olvasás, a figyelmesség és a tanulékony lélek elengedhetetlen ahhoz, hogy meghalljam szavadat, megértsem útmutatásodat. Segíts, hogy meghalljalak a Szentírás szavaiban! Meghalljalak téged, a megszólaló és lelkem visszhangját váró Istent! Segíts, hogy a te szent Fiad, Jézus Krisztus örömhíréhez méltóan éljek és eljussak hozzád az örök üdvösségre!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200927.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. szeptember 25., péntek

[Napi e-vangelium] 2020. szeptember 26. szombat

2020. szeptember 26. – Szombat

Evangélium

Az ördögtől megszállott fiú meggyógyítása után a tanítványok csodálattal tekintettek Jézusra. Ő azonban figyelmeztette őket: Véssétek szívetekbe, amit most mondok! Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják. De azok nem értették meg ezt a beszédet, és igazi értelme rejtve maradt előttük. Kérdezni azonban nem merték e szavak értelme felől.
Lk 9,43b-45

Elmélkedés

Jézus útja a győzelemhez és a dicsőséghez a kereszten át vezet. Nincs más, nincs rövidebb, nincs könnyebb útja a megváltásnak. Ez a mennyei Atya szándéka, és az ő Fia ezt teljesíti engedelmesen. Jézus előre látja sorsát és többször is beszélt erről tanítványainak. A mai evangélium szerint a következőket mondta: „Eljön az idő, hogy az Emberfiát az emberek kezére adják."
A tanítványok azért nem értették meg Mesterük szavait, mert az ő elképzeléseikhez nem illett az, hogy a Messiásnak szenvednie kell majd és meg kell halnia. Egy dicsőségesen uralomra jutó uralkodót vártak, aki a római elnyomás alól felszabadítja a választott népet. Ezek az emberi elképzelések egészen mások voltak, mint a mennyei Atya szándéka, aki a szenvedő szolga engedelmességét kérte Fiától az emberiség megváltása érdekében.
Most tehát még nem értik Jézus szenvedésre vonatkozó szavait. Amikor e kijelentések valóra válnak, azaz elfogják és halálra ítélik, akkor elmenekülnek az apostolok, mert akkor sem értik, hogy miért történhet meg ez azzal, akit Messiásnak tartottak. Jézus kereszthalála olyan esemény, amely megdöbbenti őket, hitük meginog, és csak a feltámadás megtapasztalása erősíti meg őket annak hitében, hogy Jézus az Isten Fia, ő a Megváltó.
© Horváth István Sándor


Imádság

Vezesd, ó, Krisztus, az ifjúságot igazságban, hogy ne hagyják magukat tévútra vezetni új bálványok által, mint amilyen a magamutogató fogyasztás, a mindenáron való jólét, az erkölcsi lazaság, vagy az erőszakos tiltakozás. Hadd éljék meg inkább a te üzenetedet örömben, mely a Nyolc Boldogság üzenete, az isteni és felebaráti szeretet üzenete, az erkölcsi elkötelezettség üzenete a társadalom hiteles alakítása érdekében.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200926.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. szeptember 24., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2020. szeptember 25. péntek

2020. szeptember 25. – Péntek

Evangélium

Amikor egyszer Jézus egyedül imádkozott, és csak tanítványai voltak vele, megkérdezte tőlük: „Kinek tartanak engem az emberek?" Ők így válaszoltak: „Van, aki Keresztelő Jánosnak, van, aki Illésnek, mások szerint viszont a régi próféták közül támadt fel valaki."
Ő tovább kérdezte: „Hát ti kinek tartotok engem?" Péter válaszolt: „Az Isten Fölkentjének." Jézus rájuk parancsolt, hogy ezt ne mondják el senkinek. Majd hozzáfűzte: „Az Emberfiának sokat kell szenvednie. A vének, főpapok és írástudók elvetik őt, megölik, de harmadnapra feltámad."
Lk 9,18-22

Elmélkedés

Az evangéliumok szerint Jézust az emberek Isten küldöttének tartották és az ószövetség legnagyobb személyiségeihez hasonlították, ahogyan ez kiderül a mai részletből. Mesterük kérdésére a tanítványok elmondják, hogy mi minden terjed a nép körében az ő személyével kapcsolatban. Aztán pedig Péter fogalmazza meg a következő hitvallást a maga és a többiek nevében: Te vagy az Isten Fölkentje. Jézus rögtön tudta, hogy Péter nem emberi értelmével jutott ennek felismerésére, hanem isteni kinyilatkoztatásból. Péter nem csak egy tanítót, egy prófétát, egy csodatevőt lát benne, mint a nép, hanem az Isten által küldött személyt, akit a mennyei Atya szentelt fel, kente fel hivatásának teljesítésére. Jézus nem önmagában Messiás, nem saját magát tette Messiássá, hanem ő az Isten által felkent Messiás. A Fiú tehát az Atyához tartozik, az ő nevében cselekszik, az ő akaratának megfelelően hajtja végre messiási küldetését.
Meghívásuktól kezdve az apostolok három éven át Mesterük mellett vannak. Nyitottak mindarra, amire Jézus tanítja őket. Ez nem kíváncsiságuk, hanem az Úr iránti elkötelezettségük jele.
Krisztus követőjeként arra kell törekedem, hogy minél többet legyek az Úr közelében, egyre jobban megismerjem őt, és megértsem tanítását. Az apostolokhoz hasonlóan meg kell tanulnom, hogy úgy éljek, ahogyan Jézus.
© Horváth István Sándor


Imádság

Hálát adunk neked, mennyei Atyánk, az életért és tudásért, melyet kinyilatkoztattál nekünk a te Fiad, Jézus által! Dicsőség neked mindörökké! Ahogyan e kenyértöredékek szét voltak szóródva a hegyeken és eggyé váltak összegyűjtve, úgy gyűljön össze egyházad királyságodban a föld határairól! Mindenható Uralkodónk, ki mindent nevedért teremtettél, ételt és italt adtál az embereknek, hogy élvezzék, nekünk pedig lélek szerinti ételt és italt adtál, és örök életet Jézus által. Dicsőség neked mindörökké!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200925.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. szeptember 23., szerda

[Napi e-vangelium] 2020. szeptember 24. csütörtök

2020. szeptember 24. – Csütörtök

Evangélium

Heródes, a negyedes fejedelem mindenről értesült, amit Jézus tett és hirdetett. Nyugtalanság fogta el, mert egyesek azt mondták: „János támadt fel a halálból." Mások szerint: „Illés jelent meg újra." Voltak, akik azt állították: „A régi próféták közül kelt életre valamelyik." Heródes így töprengett: „Jánost lefejeztettem. Ki lehet hát az, akiről ilyeneket hallok?" És kereste az alkalmat, hogy személyesen láthassa Jézust.
Lk 9,7-9

Elmélkedés

Az evangéliumi beszámoló szerint Heródesnek, az uralkodónak részletesen beszámoltak Jézus tevékenységéről. Arról a Heródesről van szó, aki tisztelte Keresztelő Jánost, mert prófétának és Isten szolgájának tartotta. Végül aztán törvénytelen felesége nyomására lefejeztette Jánost. Lukács evangélista azt írja, hogy Heródest „nyugtalanság fogta el", ami arra utalhat, hogy talán felébredt benne a lelkiismeret János kivégzése miatt. Gondolataiban odáig jut, hogy szívesen találkozna személyesen Jézussal. Inkább a kíváncsiság és a félelem, mintsem Isten küldöttének őszinte keresése jellemzi őt. Nem tudjuk, hogy mit várt, mit remélt egy ilyen találkozástól.
Heródes hiába hallgattatta el Jánost, saját bűntudatától nem szabadulhatott. János szavai már nem emlékeztették őt bűnére, törvénytelen kapcsolatára feleségével, de a lelkiismerete újból és újból megszólalhatott. Biztosan azt érezte, hogy János ártatlan volt, és ő egy ártatlan, igaz ember haláláért felelős. A félelemből sosem lesz megtérést eredményező személyes kapcsolat Jézussal. Bármilyen nagy is a földi hatalom, nem képes elhallgattatni a lelkiismeretet és nem képes arra, hogy eltörölje az ember bűnét. Erre egyedül Isten hatalma, kegyelme, irgalma képes.
Milyen szándék vezet engem Jézushoz?
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! A te szereteted jele és eszköze szeretnék lenni. Adj nekem alázatot, hogy a hibát először mindig magamban keressem, s kész legyek elindulni a jó úton. Elsősorban nem másokon, hanem magamon szeretnék változtatni, hogy egészen olyan legyek, mint te: irgalmas és megbocsátó minden emberhez. Adj nekem alázatot, amikor mások figyelmeztetnek engem és adj erőt, hogy megváltozzak! Szüntess meg minden békétlenséget és viszálykodást közösségünkben, hogy testvéri szeretetben éljünk egymással!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200924.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. szeptember 22., kedd

[Napi e-vangelium] 2020. szeptember 23. szerda

2020. szeptember 23. – Szerda

Evangélium

Jézus összehívta a tizenkét apostolt. Erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására. Aztán szétküldte őket, hogy hirdessék Isten országát, és gyógyítsák meg a betegeket. Meghagyta nekik: „Semmit se vigyetek az útra: se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt! Két ruhátok se legyen! Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem utaztok! De ha nem fogadnak be, hagyjátok el a várost, és a port is rázzátok le lábatokról vádképpen ellenük!" Azok útra keltek, bejárták a falvakat. Hirdették mindenütt az evangéliumot, és meggyógyították a betegeket.
Lk 9,1-6

Elmélkedés

Istennek hatalma van arra, hogy megváltoztassa, átalakítsa életünket. Az evangéliumok tanúsága szerint ez a különleges hatalom és erő nyilvánult meg Jézus szavában. Amikor pedig útnak indítja apostolait, küldötteit, akkor saját hatalmát adja nekik. Ezt olvassuk a mai evangéliumban: Jézus „erőt és hatalmat adott nekik az ördögök felett és a betegségek gyógyítására." Amit eddig a Mester tett, most ugyanazt kell tenniük a tanítványoknak. De vigyázat! Ők nem a maguk erejéből képesek gyógyítani és gonosz lelkeket kiűzni, hanem a Jézustól kapott hatalom birtokában. Jézus bárkinek adhatna ilyen hatalmat, de csak azoknak ad, akik egészen rábízták életüket. Az Úr bárkit felruházhatna különleges erejével, de csak annak ad erejéből, akiben megbízik, s akiről tudja, hogy nem fog azzal visszaélni, nem a maga javára fogja használni, hanem megbízója szándéka szerint másokat fog vele segíteni, gyógyítani.
Jézus kifejezett utasítása szerint az apostolok eszköztelenül indulnak útjukra. Gondolhatnánk, hogy élelemre vagy pénzre talán szükségük lehet útjuk során, akár több hétig, akár csak néhány napig lesznek távol, de Jézus megtiltja nekik. Semmi mást nem vihetnek magukkal, mint Isten üzenetét. Küldetésüket csakis Jézus nevében végezhetik. A küldöttek nem bízhatnak sem a maguk képességeiben, sem mások támogatásában, hanem csak egyedül Mesterükben, aki átadja nekik hatalmát. Ennek birtokában munkájukat hatékonyan és gyümölcsözően tudják végezni. A feladat mindaddig eredményes, amíg azt Jézus nevében végzik.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus, aki valóságosan jelen vagy az Oltáriszentségben! Bűneim őszinte megbánásával készülök arra, hogy veled találkozzak a szentáldozásban. Légy lelkem tápláléka, éltess engem! Abban a hitben fogadom szent testedet az átváltoztatott kenyérben, hogy titokzatos testednek, az Egyháznak tagja vagyok. Szüntess meg a keresztények között minden széthúzást, hogy testvéri szeretetben éljünk egymással. Annak reményében veszem magamhoz szent testedet, hogy elvezetsz az örök életre.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200923.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. szeptember 21., hétfő

[Napi e-vangelium] 2020. szeptember 22. kedd

2020. szeptember 22. – Kedd

Evangélium

Jézus egyszer egy házban tanított, amikor odajöttek anyja és rokonai, de a tömeg miatt nem tudtak bejutni hozzá. Ekkor jelentették neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és látni akarnak." Ő azonban így válaszolt: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!"
Lk 8,19-21

Elmélkedés

Istennek nem az a szándéka, hogy az ember egyedül maradjon és magányos legyen, hanem hogy kapcsolatokat építsen embertársaival. A családtagok, a barátok, a munkatársak közti kapcsolatok alapja az egymás iránti szeretet, egymás megbecsülése és tisztelete.
A mai evangéliumi történetben Jézushoz érkezik édesanyja, Mária és még néhányan a rokonságból. Lukács evangélista nem tartja fontosnak megemlíteni, hogy miért jöttek. Márk evangéliumában ennél a jelenetnél azt olvassuk, hogy nyugtalanító hírek kezdtek terjedni Jézus személyével kapcsolatban, talán megszállta a gonosz vagy „megháborodott" (Mk 3,21). Azért jönnek tehát a rokonok, hogy hazavigyék Jézust, mert az egész családra rossz fényt vet, ha tovább terjednének családtagjukról a rossz hírek. Érkezésükről Jézus közvetve szerez tudomást, mert olyannyira sokan veszik körül a házat, ahol tartózkodik, hogy nem férnek a közelébe. Ekkor mondja: „Az én anyám és rokonaim azok, akik Isten igéjét hallgatják, és tettekre is váltják!" Kijelentésével Jézus nem megtagadja édesanyját, aki életet adott neki, és családját, amelyben felnevelkedett. Szavai azt az üzenetet hordozzák, hogy nem születés révén válhatunk Jézus tanítványává, hanem tanításának hallgatása és megtartása által.
Szívesen hallgatom-e az Úr tanítását? Megvalósítom-e, amit ő kér tőlem?
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te az alázatos, bizakodó, gyermeki lelkületet állítod elénk példaként, s ezzel megmutatod számunkra az utat, a lehetőséget, amely az üdvösségre vezet. Nem másokhoz akarjuk magunkat hasonlítani, hanem arra törekszünk, hogy Isten szemében növekedjünk, az ő akarata szerint éljünk. Az Atya által számunkra kijelölt úton szeretnénk járni, miként te is neki engedelmeskedtél keresztutadon. Isten dicsőségét szeretnék szolgálni szavainkkal, tetteinkkel és egész életünkkel. Taníts bennünket a gyermeki bizalomra! Taníts minket keresztünk hordozására! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200922.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. szeptember 20., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2020. szeptember 21. hétfő

2020. szeptember 21. – Hétfő, Szent Máté apostol és evangélista

Evangélium

Abban az időben amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!" Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus az ő házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?" Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: „Irgalmasságot várok és nem áldozatot." Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket."
Mt 9,9-13

Elmélkedés

Szent Máté ünnepén az ő meghívását olvassuk az evangéliumban. Egészen biztos, hogy nem azért hívta meg őt Jézus, mert vallásos buzgóságával kitűnt volna és nem is azért, mert nagy tiszteletnek örvendett az emberek körében. Máté egy mindenki által megvetett ember volt. Abból élt, hogy a római hatalom megbízásából begyűjtötte az adót. Jogosan gondoljuk, hogy aki kiszolgálta az elnyomókat, azt a zsidó emberek nem szívlelték. Ráadásul Máté a bűnös tevékenységéből meg is gazdagodott, mert mindenkitől a lehető legtöbb pénzt szedte be.
Jézust mindezek a dolgok nem érdekelték. Ő azt látta meg Mátéban, amit mások nem vettek észre. Meglátta, hogy ez a bűnös ember vágyakozik Isten irgalmára, megbocsátására. A leírás szerint Máté az őt megszólító Jézusnak azonnal engedelmeskedik, felhagy jól jövedelmező foglalkozásával és új életet kezd. Máté tehát mindent elhagy, ami korábbi bűnös életéhez kötötte, hogy Jézus követője legyen. Így lesz Jézus tanítványa, majd apostola.
Szent Máté Kr. u. 80 táján írta meg evangéliumát. A négy evangélium közül az övé a leghosszabb. Írásában az ószövetségi szövegekből és a prófétai jövendölésekből kiindulva törekszik Jézus személyének és tanításának bemutatására, példákkal mutatja be, hogy a Messiásra vonatkozó jövendölések Jézus Krisztus személyében teljesedtek be.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus, készséges szívvel hallgatjuk szavadat, amellyel követésedre hívsz minket. Nem akarunk süketként viselkedni, mint akik nem hallják, nem értik szavadat. Keressük saját boldogságunkat és mások életét is boldogabbá szeretnénk tenni. Add, hogy szavadban felismerjük az örök életre vezető igazságot! Erősíts minket, hogy mindig veled éljünk, veled járjuk életünk zarándokútját, s végül megérkezzünk az Atya örök országába.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200921.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Blogarchívum