2024. december 28., szombat

[Napi e-vangelium] 2024. december 29. vasárnap

2024. december 29. – Vasárnap, A Szent Család: Jézus, Mária és József

Evangélium

Jézus szülei minden évben fölmentek Jeruzsálembe a húsvét ünnepére. Amikor Jézus tizenkét éves lett, szintén fölmentek, az ünnepi szokás szerint. Az ünnepnapok elteltével hazafelé indultak. A gyermek Jézus azonban Jeruzsálemben maradt anélkül, hogy szülei észrevették volna. Abban a hitben, hogy az úti társaságban van, már egy napig mentek, amikor keresni kezdték a rokonok és ismerősök között. Mivel nem találták, visszafordultak Jeruzsálembe, hogy ott keressék.
Három nap múlva találtak rá a templomban, amint a tanítók közt ült, hallgatta és kérdezgette őket. Akik csak hallgatták, mind csodálkoztak okosságán és feleletein. Amikor a szülei meglátták őt, nagyon meglepődtek.
Anyja így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Lásd, atyád és én bánkódva kerestünk téged." Ő azt felelte: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?" Ám ők nem értették, mit akar ezzel mondani. Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és emberek előtt.
Lk 2,41-52

Elmélkedés

Titokzatos csend
A Szent Család mai ünnepén azt a jelenetet idézi fel az evangélium, amikor a tizenkét éves Jézus egy jeruzsálemi zarándoklaton vesz részt családjával együtt. Ez az egyetlen történet, amelyet a Szentírás megőrzött Jézus gyermekkoráról. Az elbeszélés lezárja a gyermekségtörténetet és előrevetíti Jézus fellépésének idejét.
Az ünnepi zarándoklat után hazaindulnak, de Mária és József csak egy nap múlva veszik észre, hogy Jézus nincs a hazatérők között. Jeruzsálembe visszatérve a templomban találnak rá, ahol kérdezte és hallgatta a tanítókat. Elcsodálkozunk azon, hogy a mindössze tizenkét éves fiú mennyire otthonosan mozog a felnőttek világában és otthon van a vallási kérdésekben. Ezen még a tapasztalt tanítók is meglepődnek.
És mindjárt magunk előtt látjuk Jézust, aki néhány évvel később, már felnőtt férfiként elindul, hogy bejárva a városokat és falvakat, tanítsa az embereket. Tömegek gyűlnek köré, csodálkozva hallgatják őt, mert megérzik, hogy isteni bölcsesség szól belőle. Milyen jó volna nekem is még gyakrabban, rendszeresen hallgatnom őt! Milyen jó volna szívembe zárni minden szavát! Milyen jó volna életem minden napján követni tanítását! „Miért kerestetek?" – fordul a templomba aggódva érkező Máriához és Józsefhez Jézus, amikor végre rátalálnak. Nem a kamaszok pimasz kérdezése ez a szülőkhöz. Nem a felnőttként viselkedő, a magát felnőttek szintjére emelni szándékozó ifjú szemtelenkedése ez. A kérdéssel kinyilvánítja, hogy a mennyei Atyát tekinti atyjának: „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy nekem Atyám dolgaiban kell lennem?" Én miért keresem Jézust? Keresem-e őt?
Az evangéliumi elbeszélés a következőkkel zárul: „Hazatért velük Názáretbe, és engedelmes volt nekik. Szavait anyja mind megőrizte szívében. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és emberek előtt" (Lk 2,51-52). E rövid mondatok összefoglalják, hogy mi jellemezte az ifjú Jézus életét addig, amíg harminc éves korában megkezdte nyilvános működését.
A Názáretben töltött éveket titokzatos csend fedi. Az isteni kegyelem titokzatos csendje, amely a bölcsességben való növekedést eredményezte Jézus számára. Az engedelmesség csendje, amely minden gyermeket figyelmeztet szülei iránti magatartásának egyik legfontosabb elemére, az engedelmességre, és amely emlékeztet bennünket arra, hogy Istennek is engedelmességgel tartozunk. A család csendje, amely minden gyermek számára az otthon biztonságát nyújtja. Isten azt akarta, hogy Jézus egy családban szülessen és nevelkedjen. Isten Fiának, Jézusnak szüksége volt egy családra, hogy felnőjön.
Miért kerestek? – visszhangzik továbbra is szívünkben Jézus kérdése. Bátorítás ez számunkra, hogy keressük őt és keressük a Szent Családot! Az állandóan változó és sokszor válságban lévő világban a szintén folyamatosan változó és egyre gyakrabban válságba kerülő emberek számára a család egy biztos pont, egy szilárd és jó „intézmény." A bizalomra és az egymáshoz való ragaszkodásra épülő életközösség helye. A családalapítás, azaz a teljes és élethosszig tartó szeretetközösség vállalása nagyon komoly teljesítmény a fiatalok részéről, amelyhez az államnak, az Egyháznak, a családoknak és a szülőknek minden segítséget meg kell adniuk.
Bátorítsuk a fiatalokat, hogy a közös út során sokkal több értéket fognak találni és több jó meglepetésben lesz részük, mint amit a mindig mással való rövid flört nyújthat! Buzdítsuk őket, hogy ne féljenek szeretetben elkötelezni magukat! Induljanak el bátran ezen a felfedező úton, vállalják a családi élet nagy kalandját! A Szent Család mindig velük lesz és velük megy ezen az úton. Ha Egyiptomba el tudtak menni a veszélyek ellenére is, akkor mindenhová elmennek a családokkal!
© Horváth István Sándor


Imádság

Örök Atyának egyszülött Fia, Jézus Krisztus! Imádlak téged és felajánlom neked mindazt a tiszteletet, amellyel az angyalok és a pásztorok körülvettek a betlehemi istállóban. Köszönöm az irgalmasságot és a szeretetet, ami arra vezetett téged, hogy magadra vedd a mi emberi gyengeségeinket. Neked szentelem magam, hogy elnyerjem a gyermeki lelkületet, amely nélkül nem juthatunk el a mennybe. Rombold le bennem a gőgöt, az ellenszegülést, az önszeretetet és a hiú vágyakozást! Add nekem az alázatosság, az engedelmesség, a tisztaszívűség és a szent akaratodra való ráhagyatkozás lelkületét!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20241229.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2024. december 27., péntek

[Napi e-vangelium] 2024. december 28. szombat

2024. december 28. – Szombat, Aprószentek

Evangélium

Miután a bölcsek eltávoztak, íme, az Úr angyala megjelent Józsefnek álmában, és így szólt: „Kelj fel, vedd a gyermeket és anyját, és menekülj Egyiptomba! Maradj ott, míg nem szólok neked! Heródes ugyanis arra készül, hogy megkeresi és megöli a gyermeket." József fölkelt, fogta a gyermeket és anyját, és még azon éjjel elment Egyiptomba. Ott maradt Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Egyiptomból hívtam az én fiamat. Amikor Heródes látta, hogy a bölcsek kijátszották, nagy haragra lobbant, és Betlehemben meg annak egész környékén megöletett minden fiúgyermeket kétévestől lefelé, a bölcsektől megtudott időnek megfelelően. Akkor beteljesedett, amit Jeremiás próféta jövendölt: „Kiáltás hangzik Rámában, nagy sírás és jajgatás: Ráchel siratja fiait, és nem akar vigasztalódni, mert nincsenek többé."
Mt 2,13-18

Elmélkedés

A karácsonyi ünnep öröme nem tartott sokáig, mert Szent István vértanúságát követően ma, aprószentek napján azokra az ártatlan gyermekekre emlékezünk, akiket Jézus miatt öltek meg. Az emberi féltékenység, a kicsinyesség, a hatalom féltése Heródest, az uralkodót szörnyű cselekedetre indítja. Hatalmával visszaélve ártatlanok életét oltja ki.
Az evangélium nem csupán a király gonosz cselekedetéről számol be, hanem József álmáról is, amelynek következtében a Szent Család Egyiptomba menekül. Mózes korában és azt megelőzően az ószövetségi nép sokat szenvedett Egyiptomban, amelyet a „szolgaság földjének" neveztek. Az egyiptomiak több száz éven keresztül rabszolgamunkára kényszerítették őket. Az Egyiptomból való kivonulást Isten legnagyobb megszabadító tettének tekintették, amelyről évszázadokon keresztül megemlékeztek. Az újszövetségi idők kezdetén mégis ez a föld nyújt menedéket az üldözött Szent Családnak, Máriának, Józsefnek és a kisded Jézusnak. Ahonnan egykor örömmel távozott a nép, ők most oda menekülnek, mert saját hazájukban életük veszélyben forog. Innen térnek majd vissza Heródes halálát követően Názáretbe.
Isten üdvözítő tervét az emberi rosszakarat tehát nem tudja megakadályozni. Jézus eljön, hogy az Egyiptomból való szabadulásnál is nagyobb szabadítást hajtson végre. Szenvedésével és halálával a bűn szolgaságától és a haláltól szabadított meg minket.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Megváltónk! Te születésedtől halálodig azt az utat jártad, amelyet az Atya jelölt ki számodra. Küldetésedet hűségesen teljesítetted, mindig az Atyának való engedelmességre törekedtél. Taníts minket arra, hogy Istentől kapott hivatásunkat keressük, felismerjük és teljesítsük! Születésed boldogsággal tölt el minket: Isten Megváltót küld, hogy feltárja végtelen szeretetét az emberek iránt. Születésed reménnyel tölt el minket, hogy életünknek célja van: keressük és megtaláljuk Istent. Születésed örömmel tölt el minket: velünk az Isten!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20241228.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2024. december 26., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2024. december 27. péntek

2024. december 27. – Péntek, Szent János apostol és evangélista

Evangélium

A hét első napján (Húsvétvasárnap), kora reggel, Mária Magdolna elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!" Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is, aki először ért a sírhoz. Látta mindezt és hitt.
Jn 20,2-8

Elmélkedés

Ki a „másik tanítvány", akiről a mai evangéliumban olvasunk? Ki futott Péterrel együtt Jézus sírjához húsvétvasárnap hajnalban? Ki lehetett az a „másik tanítvány", aki számára meghatározó hit-élmény volt az üres sír látványa? A válasz egyszerű: maga Szent János apostol és evangélista, aki leírta a történetet, és akit a mai napon ünnepel Egyházunk. János soha nem nevezi meg önmagát név szerint írásában, inkább a „szeretett tanítvány" kifejezést használja. Tehát nem tévedésből, hanem az ő személye miatt olvassuk ezt a húsvéti történetet az evangéliumban a mai napon, nem sokkal karácsony után.
Ha egyszer rászánjuk az időt és végigolvassuk János evangéliumát, akkor észrevehetjük, hogy írásában minden Jézusra mutat és az olvasót Jézusban, az Isten Fiában való hitre akarja elvezetni, mert ez a hit az örök élet forrása. János mindvégig a végső célt, az örök életet, az üdvösség elnyerését tekinti fő szempontnak, és világossá teszi, hogy a hit az üdvözülés feltétele minden ember számára. Jézus a mennyei Atyától jött a világba és földi küldetésének teljesítése után az Atya dicsőségébe tér vissza, s ezzel mintegy utat mutat az emberek számára a mennyország, az örökkévalóság, az Atya felé. Jézus küldetése az volt, hogy kinyilatkoztassa a világban az Atyát és megmutassa szeretetét. E kinyilatkoztatás bennünket az Isten iránti szeretetre és annak megvallására ösztönöz. Ha hiszünk az Isten Fiában és általa az Atya felé vezet életutunk, akkor mi is valóban Krisztus „szeretett tanítványaivá" válunk.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Családban születtél és családban ismerted meg a szeretetet. A szeretetnek családra van szüksége, hogy otthonra találjon. Segítsd a szülőket, hogy felelősségtudattal készüljenek a gyermekvállalásra és gyermekük nevelésére. Segítsd őket, hogy helyet adjanak otthonukban Istennek és az ő szeretetének! Add, hogy a családok megerősödjenek az életszentségben hivatásuk teljesítéséhez, s ehhez az Egyház minden segítséget megadjon, felmutatva a családi életközösség igazi értékét!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20241227.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2024. december 25., szerda

[Napi e-vangelium] 2024. december 26. csütörtök

2024. december 26. – Csütörtök, Szent István első vértanú

Evangélium

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert bíróság elé állítanak, zsinagógáikban pedig megostoroznak benneteket. Miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük és a pogányok előtt. Amikor átadnak benneteket a bíróságnak, ne töprengjetek, hogyan és mit mondjatok. Abban az órában megadatik majd nektek, hogy hogyan beszéljetek. Hiszen nem ti fogtok beszélni, hanem Atyátok Lelke szól majd belőletek. Halálra adja akkor a testvér a testvérét, az apa a gyermekét, a gyermekek pedig szüleik ellen támadnak, hogy vesztüket okozzák. Miattam mindenki gyűlölni fog titeket. De aki állhatatos marad mindvégig, az üdvözül.
Mt 10,17-22

Elmélkedés

Tegnap, Karácsony napján Jézus földi születését, ma pedig egy mennyei születésnapot ünneplünk. Karácsony másnapján Szent István diakónusra, az Egyház első vértanújára emlékezünk. Története azt mutatja, hogy Jézus Krisztus e világra jövetele állásfoglalásra késztet minden embert: vagy elfogadjuk Jézus tanítását és életünkben megvalósítjuk azt, vagy elutasítjuk az örök életre vezető igazságot. A hívők hódolattal és tisztelettel fogadják, mások közömbösen szemlélik az eseményeket. Egyesek elkötelezik magukat Jézus mellett, mások nem kívánják beengedni őt az életükbe. Mindannyian szabadon és felelősségünk tudatában döntünk.
Nem csak Jézus élete, hanem az ő tanítványainak magatartása is döntésre késztetheti az embereket. Ezt mutatja Szent István diakónus példája. Amikor valaki Jézus nevében tesz csodákat, az ő evangéliumát hirdeti és életével tanúságot tesz Jézusban, az Isten Fiában való hitéről, ez egyesekben ellenszenvet vált ki. A tanítvány azonban nem fél az üldözésektől, sőt a haláltól sem, mert tudja, hogy Jézus ígérete szerint hűségének jutalma az üdvösség lesz. Szent István is a rá váró üdvösséget, a mennyországot látja, miközben rátámadnak ellenfelei. Nem viszonozza az erőszakot, hanem imádkozik. Egyrészt önmaga lelki üdvéért, másrészt azokért, akik az életére törnek. Így halála mennyei születésnap lett.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Istenünk! Karácsony ünnepe, a Megváltó születése megerősít bennünket arról, hogy te szeretsz minket. Szeretetből küldted el Jézust emberi világunkba. Elküldted őt, hogy levegye álarcainkat és a gyermek Jézus szemének tükrében meglássuk igazi önmagunkat. Elküldted, hogy örömöt, reményt, fényt, boldogságot és szeretetet hozzon nekünk. Örömmel fogadjuk karácsonyi szeretet-ajándékodat, a tökéletes ajándékot, a te egyetlen és egyszülött Fiadat, Jézust, a mi Megváltónkat! Köszönjük neked, Istenünk, a megváltást!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20241226.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2024. december 24., kedd

[Napi e-vangelium] 2024. december 25. szerda

2024. december 25. – Urunk születése – Karácsony

Evangélium

Azokban a napokban Augusztusz császár elrendelte, hogy írják össze a földkerekség lakosságát. Ez az első összeírás akkor történt, amikor Szíria kormányzója Kirinusz volt. Mindenki elment a maga városába, hogy összeírják. Galilea Názáret nevű városából József is fölment Dávid városába, a judeai Betlehembe, hogy összeírják eljegyzett feleségével, Máriával, aki gyermeket várt. Amíg ott tartózkodtak, beteltek Mária napjai, hogy megszülje gyermekét. Világra hozta elsőszülött fiát, pólyába takarta és jászolba fektette, mert nem kaptak helyet a szálláson.
A környéken pásztorok tanyáztak a szabad ég alatt, nyájukat őrizték az éjszakában. Egyszerre csak megállt előttük az Úr angyala, és az Úr dicsősége beragyogta őket. Nagyon megrémültek. Az angyal így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Íme, jó hírt hozok nektek, amely nagy öröm lesz az egész népnek. Ma megszületett a Megváltótok, az Úr Krisztus, Dávid városában. Ez lesz nektek a jel: kisdedet találtok pólyába takarva és jászolba fektetve." Az angyalt hirtelen nagy mennyei sereg vette körül. Istent dicsőítve ezt zengték: Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek! Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták egymást: „Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az Úr hírül adott nekünk!" El is mentek sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik.
Lk 2,1-14

Elmélkedés

Csodálatos hely
A karácsonyi éjféli mise evangéliuma azzal fejeződött be, hogy az angyalok elmondják a Betlehem környéki pásztoroknak Jézus születésének örömhírét. Ezt a részt folytatja a pásztorok miséjének evangéliuma, amely szerint az angyalok távozása után a pásztorok felkerekedtek, hogy megkeressék a Megváltót. Amikor megtalálják, hódolnak előtte.
A pásztorokkal együtt lélekben útnak indulunk, hogy megkeressük a betlehemi istállót, a világ legcsodálatosabb helyét. Itt megtaláljuk az újszülöttet, a betlehemi kisdedet, a kis Jézust. Az elmúlt évszázadokban a világ különböző részein sok csodálatos épületet építettek és napjainkban is készülnek építészeti remekművek. Hatalmas templomok az Isten dicsőségére, még hatalmasabb felhőkarcolók az emberi tudás dicsőségére és óriási bevásárlóközpontok a vásárlás kétes dicsőségére. Hiába is építenek több száz méter magas házakat, hiába építenek szállodákat a tenger alá, nincs a világon még egy olyan csodálatos ház, mint a betlehemi házikó, amelyben megszületett a Megváltó. Lehet fényes palotákat építeni, de az egyszerű betlehemi istálló mindegyiknél ragyogóbb, mert benne a világ világossága született meg. Lehet drága pénzen gazdag házakat építeni, de a szegényes betlehemi házikó mindegyiknél többet ér. A kis betlehemi ház nem olyan, mint azok a turistalátványosságok, amelyek előtt lenyűgözve állnak meg a kirándulók ezrei. Mégis ebbe a házba tér be az egész keresztény világ, s térdel le a Gyermek előtt.
Karácsony ünnepén szeretnénk a látható események mögé nézni, szeretnénk az ünnep lényegét megérteni. Ebben talán ugyanaz a kíváncsisággal teli érdeklődés vezet minket, mint ami a betlehemi pásztorokban is élhetett. A látható események mögé nézve, és ez már a hit cselekedete részünkről, felfedezhetjük az isteni szeretet titkát, az isteni szeretet titokzatos világát. A mennyei Atya elküldi Fiát emberi világunkba, hogy mi soha ne érezzük magunkat egyedül, hanem megtapasztaljuk, hogy velünk az Isten. A betlehemi Gyermekben a hit szemével nézve felismerhetjük Megváltónkat és Üdvözítőnket. Ez a Gyermek hozza el számunkra a békességet és a boldogságot, és reményt gyújt mindannyiunk szívében. E Gyermek nélkül és az általa hozott békesség és szeretet nélkül nincs karácsony. A kis Jézust nem tudja helyettesíteni a gazdagon feldíszített fenyőfa, a hóesés gyönyörű látványa, de még a legszebbnek tűnő ajándék sem. Korunk legnagyobb tragédiája éppen az, hogy Isten helyébe bálványok egész sorát tették és sajnos a karácsony sem kivétel. Mindenféle látványos dolgokkal és értékes ajándékokkal próbálják egyesek helyettesíteni a szeretetet. Pedig Isten, aki maga a szeretet nem helyettesíthető senkivel és semmivel.
Mindannyiunk szíve csodálatos hellyé változhat, ha megszületik benne Jézus! Máriának azért kellett egy istállóban világra hoznia gyermekét, mert „nem kaptak helyet a szálláson" (Lk 2,7). Mi ne legyünk olyanok, akik elutasítjuk, elküldjük Jézust! Fogadjuk be őt a szívünkbe, adjunk neki helyet az életünkben! A pásztorok úgy tértek haza, hogy szívükben magukkal vitték az Urat. A karácsonyi szentmiséről mi is ővele térjünk haza, hogy a betlehemi Gyermek megszentelje otthonainkat és békét adjon családjainknak!
© Horváth István Sándor


Imádság

Megváltó Jézusunk! Ez az éjszaka, karácsony éjszakája nem olyan, mint a többi. Ez a nap nem olyan, mint a többi. Csodás dolgokról értesülünk az angyaloktól és most örömmel indulunk a pásztorokkal együtt hozzád. Tudjuk, hogy jövetelünkkel nem zavarunk téged, hiszen mindig örömmel fogadsz minket. Egyszerű emberként jövünk hozzád, miután hallottuk a hírt születésedről. Itt vagyunk, hogy kifejezzük hódolatunkat előtted, a világ Megváltója előtt. Ámulat és csodálkozás tölt el minket. Hálásan magasztalunk, mert velünk vagy, emberré lettél értünk.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20241225.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2024. december 23., hétfő

[Napi e-vangelium] 2024. december 24. kedd

2024. december 24. – Kedd

Evangélium

Abban az időben Zakariás, János atyja eltelt Szentlélekkel, és ezekre a prófétai szavakra nyílt az ajka: „Áldott az Úr, atyáink Istene, mert meglátogatta és megváltotta az ő népét; erős szabadítót támasztott minekünk szolgájának, Dávidnak családjából. Amint szólott a szentek szájával, ősidők óta a próféták ajka által, megszabadít az ellenség kezéből, mindazoktól, akik gyűlölettel néznek minket; atyáinkkal irgalmat gyakorol, hogy szent szövetségére emlékezzék, az esküre, amelyet Ábrahám atyánknak esküdött, hogy nekünk váltja be, amit ígért; hogy félelem nélkül és megszabadulva az ellenség kezéből, neki szolgálatot teljesítsünk: szentségben és igazságban járjunk előtte napról napra, amíg élünk.
Téged pedig, gyermek, a fölséges Isten prófétájának fognak mondani, mert az Úr előtt jársz, egyengetni az ő útját; az üdvösség ismeretére tanítod nemzetét, hogy bocsánatot nyerjen minden bűnük Istenünk irgalmas szívétől, amellyel meglátogat minket felkelő Napunk a magasságból, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és halálos homályban ülnek, lépteinket pedig a béke útjára vezérelje."
Lk 1,67-79

Elmélkedés

Zakariás akkor némult meg, amikor nem hitt az angyalnak, aki hírül hozta neki, hogy gyermeke fog születni, s akkor tudott újra megszólalni, beszélni, amikor beteljesedett Isten ígérete, megszületett gyermeke, Keresztelő János.
Zakariás kilenc hónapig volt néma, kilenc hónapig tudott gondolkozni saját hibáján. Az ő hálaéneke, a Mindenhatót magasztaló imádsága, amelyet János születésekor mondott, s amelyet a mai evangéliumban olvasunk, arról tanúskodik, hogy tanult hibájából. Megtanulta értékelni azt, amit az irgalmas Isten az ő életében tett és amit az emberiség megváltása érdekében tett. Zakariás megtapasztalja azt, hogy Isten nem büntetni akar, hanem jeleivel figyelmezteti a bűnösöket és kifejezi, hogy kész megbocsátani, irgalmat gyakorolni.
Zakariás hálaimája az eljövendő Messiásról szól, aki helyreállítja a kapcsolatot a bűnös ember és az Isten között. Ez azonban nem az ember valamiféle érdemének köszönhető, hanem Isten irgalmasságának. Ő jön el hozzánk, ő hajol le irgalmával, ő közeledik hozzánk, hogy megbocsássa bűneinket. Isten mindenkor hűségesen teljesíti ígéretét, bár az ember sokszor hűtlen hozzá. A Megváltó születése új élet lehetőségét jelenti számunkra. A bűnös élet homálya, sötétsége helyett az üdvösség világos útjára léphetünk. Használjuk ki a lehetőséget, hogy Isten maga kínálja fel számunkra a lelki újjászületést.
© Horváth István Sándor


Imádság

Megváltó Urunk, te egykor kisgyermekként jöttél közénk egy szegényes istállóba, hogy megújítsd hitünket és a mennyei Atyával való kapcsolatunkat. Azóta is eljössz közénk minden karácsonykor, hogy emlékeztess minket az újjászületésünk lehetőségére. Lélekben én is elindulok hozzád Betlehembe, hogy szívemből kérjem tőled bűneim bocsánatát, és hogy isteni jóságoddal megtisztítsd lelkemet. Jóságos Jézusom, nem kérek mást karácsonyra, csak azt add meg, hogy tiszta szívvel borulhassak le szegényes jászolod elé, tiszta szívvel hódoljak előtted!


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!

27 év plébániai és hivatali munka után immár negyedik éve kórházlelkészi szolgálatot végzek Zalaegerszegen. Jót tett a váltás nekem is, újra egy újmisés pap lelkesedésével dolgozok, látogatom a beteget, erősítem lelkileg az orvosokat és ápolókat. Szükség is van a lendületre, mert itt nincs megállás. Az advent sem hozott számunkra megnyugvást vagy pihenést, s valószínűleg a karácsony sem fog. Lesz szép számmal beteg és dolgozó, akik a kórházban töltik a karácsonyt. A karácsonyfa fényénél gondoljatok majd azokra, akik a kórházban szenteste is emberi életekre vigyáznak.

Így várjuk a karácsonyt. Van adventi koszorú is az osztályokon, de a gyertyákat biztonsági okból nem szabad meggyújtani. Van, ahol megoldják led-es gyertyával, máshová viszek papírból kivágott lángot. Egy nővér felragasztja a kanócra, kapnak egy áldást, és már meg is van az adventi gyertyagyújtás, folytatódhat a munka.

Egy kis ajándékot mindenkinek szeretnék adni. A segítőim már elkészítették a kis csomagokat. Néhány szaloncukor, karácsonyi dísz, rózsafüzér egyedi csomagolással. 1 csomag 1600 Ft. Akinek van rá lehetősége, kérem, támogassa a karácsonyi kórházi ajándékozást akár egyetlen, akár több csomag árának adományozásával. Köszönöm mindenki jószándékát!
Szép adventi készülődést és áldott karácsonyt!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor kórházlelkész

A kórházi karácsonyra szánt adományát az alábbi módokon tudja elküldeni. Köszönöm a támogatást!

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával:
https://evangelium365.hu/adomanyok?product_id=163

2. Banki utalás:
Számlatulajdonos neve: Evangélium365 Kiadó
Számlaszám: 10400717-50526749-52891010
Közlemény: Kórházi karácsony
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20241224.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2024. december 22., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2024. december 23. hétfő

2024. december 23. – Hétfő

Evangélium

Amikor elérkezett Erzsébet szülésének ideje, fiúgyermeket szült. Szomszédai és rokonai meghallották, hogy milyen irgalmas volt hozzá az Úr, és együtt örült vele mindenki. A nyolcadik napon jöttek, hogy körülmetéljék a gyermeket. Atyja nevéről Zakariásnak akarták hívni. De anyja ellenezte: „Nem, János legyen a neve." Azok megjegyezték: „Hiszen senki sincs a rokonságodban, akit így hívnának!" Érdeklődtek erre atyjától, hogyan akarja őt nevezni. Atyja írótáblát kért, és ezeket a szavakat írta rá: „János a neve." Erre mindnyájan meglepődtek. Neki pedig megnyílt az ajka, és megoldódott a nyelve: szólni kezdett, és magasztalta Istent. Akkor félelem szállta meg az összes szomszédokat, és Júdában meg az egész hegyvidéken erről az eseményről beszéltek. Aki csak hallott róla, elgondolkodva mondta: „Mi lesz ebből a gyermekből? Hiszen nyilván az Úr van vele."
Lk 1,57-66

Elmélkedés

Keresztelő János születése eltörli Erzsébet meddőségét és orvosságot hoz Zakariás némaságára. Isten beleszól az emberek életébe, de nem lehetetlen dolgokra kényszeríti őket, hanem emberi közreműködésüket kívánja üdvözítő tervének megvalósulásához. Csodái által Isten egyrészt alkalmassá teszi az embereket, jelen esetben Zakariást és Erzsébetet az általa kijelölt feladatra, másrészt irgalmasságának jelét mutatja környezetük felé. Az isteni irgalom mutatkozik meg abban, hogy idős koruk ellenére gyermekük születik és az irgalom jele, hogy a korábban hitetlenkedő Zakariás nyelve megoldódik.
Isten irgalma végig kíséri az emberiséget a bűnbeeséstől a Megváltó jöveteléig és az emberiség végéig. Az ószövetségben megfigyelhetjük, hogy Isten nem hagyja magára népét, akik ellenszegültek akaratának, hanem újra és újra megkísérli visszavezetni a szövetség útjára. Elküldi követeit, a prófétákat, hogy figyelmeztessék a választott népet a parancsokra, s az idők teljességében egyszülött Fiát küldte el a világba.
Az advent mindig az Atya szeretetére és irgalmára emlékeztet minket. A Betlehemben megszülető Jézus személyében testet ölt az irgalom. Jézus messiási küldetése az, hogy az Atya irgalmát földközelbe és emberközelbe hozza. A Megváltó nem elítélni akar minket, hanem megmutatja számunkra a bűnbánat útját, az irgalomban gazdag Atyához vezető utat.
© Horváth István Sándor


Imádság

Jöjj el népek várakozása, Jézus Krisztus, örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel. Nagy szükségünk van tanácsra, segítségre, oltalomra. Ha saját erőnkből akarunk választani jó és rossz között, könnyen tévedésbe esünk, s észrevétlenül becsapjuk magunkat. Ha jók szeretnénk lenni, hiányzik belőlünk az erő és a bizalom. Amikor szembe akarunk szállni a gonosszal, gyakran gyengének bizonyulunk és alul maradunk. Jöjj, Urunk, és világosítsd meg a téged keresők útját! Jöjj és ébressz új reményt a csalódottakban! Jöjj és adj örömöt minden embernek!


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!

27 év plébániai és hivatali munka után immár negyedik éve kórházlelkészi szolgálatot végzek Zalaegerszegen. Jót tett a váltás nekem is, újra egy újmisés pap lelkesedésével dolgozok, látogatom a beteget, erősítem lelkileg az orvosokat és ápolókat. Szükség is van a lendületre, mert itt nincs megállás. Az advent sem hozott számunkra megnyugvást vagy pihenést, s valószínűleg a karácsony sem fog. Lesz szép számmal beteg és dolgozó, akik a kórházban töltik a karácsonyt. A karácsonyfa fényénél gondoljatok majd azokra, akik a kórházban szenteste is emberi életekre vigyáznak.

Így várjuk a karácsonyt. Van adventi koszorú is az osztályokon, de a gyertyákat biztonsági okból nem szabad meggyújtani. Van, ahol megoldják led-es gyertyával, máshová viszek papírból kivágott lángot. Egy nővér felragasztja a kanócra, kapnak egy áldást, és már meg is van az adventi gyertyagyújtás, folytatódhat a munka.

Egy kis ajándékot mindenkinek szeretnék adni. A segítőim már elkészítették a kis csomagokat. Néhány szaloncukor, karácsonyi dísz, rózsafüzér egyedi csomagolással. 1 csomag 1600 Ft. Akinek van rá lehetősége, kérem, támogassa a karácsonyi kórházi ajándékozást akár egyetlen, akár több csomag árának adományozásával. Köszönöm mindenki jószándékát!
Szép adventi készülődést és áldott karácsonyt!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor kórházlelkész

A kórházi karácsonyra szánt adományát az alábbi módokon tudja elküldeni. Köszönöm a támogatást!

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával:
https://evangelium365.hu/adomanyok?product_id=163

2. Banki utalás:
Számlatulajdonos neve: Evangélium365 Kiadó
Számlaszám: 10400717-50526749-52891010
Közlemény: Kórházi karácsony
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20241223.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Blogarchívum