[Napi e-vangelium] 2018-09-23

2018. szeptember 23. – Évközi 25. vasárnap

Evangélium

Abban az időben Jézus és tanítványai átmentek Galileán. De Jézus nem akarta, hogy valaki megtudja ezt, mert a tanítványait készült oktatni. Ezt mondta nekik: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad." Ők nem értették ezeket a szavakat, de féltek megkérdezni.
Ezután Kafarnaumba értek. Amikor már otthon voltak, Jézus megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok az úton?" Tanítványai azonban hallgattak, mert az úton egymás közt arról tanakodtak, hogy ki a nagyobb közülük. Leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája." Aztán odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, majd magához ölelte, és ezt mondta nekik: „Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. Aki pedig engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki küldött engem."
Mk 9,30-37

Elmélkedés

Az Úr szolgálata
Két jelenetet kapcsol össze a mai evangélium Jézus életéből, megjövendöli szenvedését és tanítványait oktatja. A szenvedés megjövendölése háromszor szerepel, ez a második alkalom. Ebben az esetben csak a halál és a feltámadás gondolata szerepel. Ezt mondja Jézus: „Az Emberfiát az emberek kezére adják, megölik, de miután megölték, harmadnapra feltámad."
Három mozzanat szerepel a kijelentésben, mégpedig olyan formában, hogy nincs megjelölve a cselekvések alanya. Ki adja az emberek kezére, azaz ki szolgáltatja ki az Emberfiát? Kik ölik meg őt? Ki támasztja fel a halálból? A második két kérdésre viszonylag könnyen felelhetünk. Jézust emberek ölik meg, katonák okozzák szenvedéseit és ők feszítik keresztre. A halálból való feltámadása pedig Istennek, a mennyei Atyának köszönhető. Ő avatkozik be az események menetébe és hoz váratlan fordulatot azzal, hogy Fiát, Jézust nem hagyja a halál birodalmában, hanem feltámasztja őt az örök életre.
Az első kérdésre viszont összetettebb a válasz. Ki adja Jézust az emberek kezére? Kinek az akarata, szándéka valósul meg azzal, hogy Jézust elítélik és megölik? Először is gondolhatunk Júdás, az áruló apostol személyére. Ő az, aki anyagi haszonért cserébe az Úr utolsó vacsorája után elvezeti a katonákat az Olajfák-hegyére, ahol elfogják őt. De gondolhatunk a főtanács tagjaira, a vallási vezetőkre, akik már jó ideje ellenfelet látnak Jézusban és keresik az alkalmat, hogyan okozhatnák vesztét. Ők azok, akik döntést hoznak arról, hogy Jézusnak, a sikeres vándortanítónak meg kell halnia, majd pedig a római helytartó, Pilátus elé viszik, hogy ő hozza meg a halálos ítéletet. Ha megmaradunk ennél az értelmezésnél, úgy tűnik, mintha csupán az emberi rosszindulat, harag és gyűlölet következményeként kellett volna Jézusnak szenvednie és meghalnia. Ez azonban nem a teljes igazság, mert kizárja Isten megváltó szándékát. A kiszolgáltatás, az emberek kezére adás tehát Istenre is vonatkozik, aki azt akarja, hogy a Fiú önként vállalja a szenvedést és a halált, és ez az áldozat hozza el az emberiség számára a megváltást, az Istennel való kiengesztelődést.
Halálának és feltámadásának megjövendölése nem érinti meg túlzottan a tanítványokat, akik között valamiféle versengés alakul ki, azon vitatkoznak egymással, hogy ki a nagyobb közülük. Versengésük alkalmat ad Jézusnak, hogy az egyszerűségre, az alázatra és a szolgálatra oktassa őket. Szavaival világossá teszi számukra, hogy mindaz, amiről beszélgettek egymással, teljes ellentétben áll azzal, amire Mesterük szeretné felkészíteni őket. Jézus kérdésére, hogy miről vitatkoztak, ők hallgatnak, s ez a hallgatás azt jelzi, hogy szégyellik, amit tettek. Rögtön felismerték, hogy helytelen volt cselekedetük, mert Mesterüktől nem ezt tanulták. Látszik, hogy Jézus komolyan veszi a helyzetet és nem akarja gyorsan elintézni. Komolyságát jelzi, hogy leül, magához hívja a tizenkettőt, illetve később mondanivalóját még szemlélteti is azzal, hogy egy gyermeket állít közéjük. Ünnepélyesen mondja ki a lényeget: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó, és mindenkinek a szolgája." A kijelentés egyaránt vonatkozik őrá és tanítványaira.
És a kijelentés vonatkozik énrám is, ha időnként dicsőségre, elismerésre, elsőségre vágyom. Az Úr szavai engem is szolgálatkészségre tanítanak, önfeláldozásának példája pedig engem is szolgálatra buzdít.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A keresztény ember hivatása a szolgálat. A szolgálat nem jelenthet senki számára olyan kényszerhelyzetet, amelyben meg kell aláznia magát mások előtt vagy amelyben emberi méltóságáról le kellene mondania. Ahhoz, hogy valaki a szolgálatot krisztusi értelemben tudja végezni, elengedhetetlen, hogy mindenekelőtt önmagán uralkodjon, azaz gyakorolja az önuralom erényét. Urunk, te arra tanítottad apostolaidat és minket is, hogy tevékenységünket tekintsük szolgálatnak, és legyünk mindenkinek a szolgái. Segíts minket, hogy az evangélium hirdetésének szolgálatába állítsuk életünket! Segíts, hogy az emberek közti kiengesztelődés és az Egyház szolgájává váljunk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180923.mp3

[Napi e-vangelium] 2018-09-22

2018. szeptember 22. – Szombat

Evangélium

Amikor egyszer a városokból nagy tömeg gyűlt Jézus köré, ő ezt a példabeszédet mondta nekik: „Kiment a magvető magot vetni. Amint vetett, némely szem az útfélre esett; ott eltaposták, és az égi madarak felcsipegették. Némely mag köves helyre esett. Alighogy kikelt, elszáradt, mert nem volt nedvessége. Némely pedig tövisek közé hullott. A tövisek felnőttek vele együtt, és elfojtották. A többi jó földbe hullott. Kikelt, és százszoros termést hozott." E szavak után Jézus felkiáltott: „Akinek füle van, hallja meg!"
Akkor megkérdezték tanítványai, hogy mi a példabeszéd értelme. Így válaszolt: „Nektek megadatott, hogy megértsétek Isten országának titkait. A többieknek csak példabeszédekben, hogy nézzenek, de ne lássanak, halljanak, de ne értsenek. A példabeszéd értelme ez: a mag Isten igéje. Az útfélre eső mag azokat jelenti, akik hallgatják az igét, de aztán jön az ördög, és kiveszi a szívükbe hullott igét, hogy ne higgyenek, és így ne is üdvözüljenek. A köves talajra hullott mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, örömmel be is fogadják, de az nem ver bennük gyökeret. Egy ideig hisznek, de a kísértés idején elpártolnak. A tövisek közé eső mag azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, de az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei elfojtják bennük a növekedést, és termést nem hoznak. A jó földbe eső mag végül azokat jelenti, akik meghallgatják az igét, jó és erényes szívvel meg is tartják, és termést is hoznak állhatatosságban."
Lk 8,4-15

Elmélkedés

A magvetőről szóló példabeszédet és annak magyarázatát olvassuk a mai napon Lukács evangéliumából, amely példázat kis eltérésekkel Máté és Márk írásában is megtalálható. A magot elvető embernek az a szándéka, hogy minden mag jó földbe hulljon, de elkerülhetetlen, hogy munkája során egyes szemek terméketlen talajra hulljanak vagy valami megakadályozza fejlődésüket. A magyarázat minden bizonnyal azt a szemléletet, értelmezést tükrözi, amely az ősegyházban, Lukács művének keletkezése idején a legelterjedtebb volt. Ezek szerint a mag az Isten igéje, üzenete, tanítása, amely bőséges termést hoz azokban, akiknek szívében termékeny talajra hull, azaz készek e tanítás szerint élni. Némely útszélre hullott magot a madarak megesznek, azaz a gonosz eltávolítja az emberek szívéből a jó tanítást. Más magok kietlen földbe, kövek közé hullanak, ezért nem tudnak kifejlődni, azaz a gonosz kísértései közepette nem törekszenek a tanítás megélésére. Ismét más magokat a bogáncsok elfojtanak, azaz a földi élet élvezetei megakadályozzák növekedésüket.
A példázat emellett más értelmezéseket is megenged. Például azt, hogy Krisztus tanítványa váljon magvetővé, az evangélium hirdetőjévé! Adjuk tovább azt az örömhírt, amely számunkra és mások számára is éltető erő, az üdvösség igaz tanítása!
© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindenkit meghívsz a veled való közösségre és senkit sem zársz ki szeretetedből. Minden embernek felkínálod az üdvösséget és megmutatod, milyen úton érhetjük azt el. Egyedül mi, emberek zárhatjuk ki magunkat azzal, ha elutasítunk téged, megtagadjuk a neked való engedelmességet és semmibe vesszük törvényeidet. Hálásak vagyunk azért, hogy minden embernek, nekünk is és minden embertársunknak megadod a segítséget ahhoz, hogy üdvözüljünk.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180922.mp3

[Napi e-vangelium] 2018-09-21

2018. szeptember 21. – Péntek, Szent Máté apostol és evangélista

Evangélium

Abban az időben amint Jézus továbbhaladt, látott egy Máté nevű embert a vámasztalnál ülni. Így szólt hozzá: „Kövess engem!" Az felállt és követte őt. Később, amikor Jézus az ő házában vendégeskedett, eljött sok vámos és bűnös, és helyet foglaltak az asztalnál Jézussal és tanítványaival együtt. Meglátták ezt a farizeusok és megkérdezték tanítványait: „Miért eszik a ti Mesteretek vámosokkal és bűnösökkel?" Jézus meghallotta ezt, és így válaszolt: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Menjetek csak, és tanuljátok meg, mit jelent ez: „Irgalmasságot várok és nem áldozatot." Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket."
Mt 9,9-13

Elmélkedés

A mai napon Szent Mátét, a vámosból lett apostolt és az első evangélium szerzőjét ünnepeljük. Máté írása leginkább egy életrajzhoz hasonlítható, amely Jézus Krisztus életét hivatott bemutatni, de több annál, mert nyilvánvaló szándéka az, hogy bevonja az olvasót az események menetébe Jézus születésétől egészen feltámadásáig és mennybemeneteléig. Máté evangéliumát akkor olvassuk igazán élvezettel és akkor fog ránk hatást gyakorolni, ha beleéljük magunkat a történésekbe. Máté úgy mutatja be Jézust, mint a zsidó nép, a választott nép fiát, aki jól ismeri e nép vallási hagyományait, ugyanakkor tanítása újdonságot jelent. Jézus nem törli el és nem semmisíti meg az ószövetségi idők törvényeit, hanem azokat beteljesítve kezdi el Isten országát hirdetni és létrehozni az Egyházat, mint az újszövetség népét. Máté abban akarta segíteni elsősorban zsidó származású egykori olvasóit, hogy Jézusban, aki Dávid családjából származott, beteljesedtek a Messiásról, a Megváltóról szóló prófétai jövendölések, az ő személyében valóban az Isten Fia jött el emberi világunkba. Bár Jézus kereszthalála a korabeli emberek számára botrány volt, mégis az ő halála szerezte meg mindenki számára a megváltást, feltámadása pedig azt igazolta, hogy Isten Fia volt.
Máté és a többi evangélista művének olvasása indítson mindannyiunkat az evangélium szerinti életre!
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, áldd meg földünket, amelyre leszáll az éj sötétje, áldd meg a városokat és a falvakat! Küldd a hazatérő édesapa elé gyermekeit a mosoly angyalával arcukon! Simítsd el a házastársak nézeteltéréseit. Szerezz békét a testvérek között! Tedd derűssé ezt a néhány órát mindegyikük számára, hogy legalább amikor együtt vannak, ne szidalmazzon téged senki, hanem szeressen! Imádkozom mindazokért, akik ma este nem imádkoznak hozzád. Szeretlek téged mindazokért, akik már nem szeretnek téged.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180921.mp3

[Napi e-vangelium] 2018-09-20

2018. szeptember 20. – Csütörtök

Evangélium

Abban az időben egy farizeus meghívta Jézust, hogy étkezzék nála. Betért hát a farizeus házába, és ott asztalhoz ült. Élt a városban egy bűnös nő. Amikor megtudta, hogy Jézus a farizeus házában van vendégségben, alabástromedényben illatos olajat hozott. Megállt hátul Jézus lábánál. Sírt, könnyeivel öntözte Jézus lábát, majd hajával megtörölte, és csókolgatta. Végül pedig megkente illatos olajjal. Ennek láttára a vendéglátó farizeus így szólt magában: „Ha ez próféta volna, tudná, hogy ki és miféle, aki érinti őt: hogy ez egy bűnös nő." Jézus akkor hozzá fordult: „Simon, mondanék neked valamit." Az így válaszolt: „Mester, beszélj!" „Egy hitelezőnek két adósa volt. Az egyik ötszáz dénárral tartozott neki, a másik ötvennel. Nem volt miből fizetniük, hát elengedte tartozását mindkettőnek. Melyikük szereti most jobban?" „Úgy gondolom az, akinek többet engedett el" – felelte Simon. „Helyesen ítéltél" – válaszolta Jézus. Majd az asszony felé fordulva így szólt Simonhoz: „Látod ezt az asszonyt? Betértem házadba, s te nem adtál vizet a lábamra. Ez viszont könnyeivel öntözte a lábamat, és hajával törölgette. Csókot sem adtál nekem, ez meg szüntelenül csókolgatja lábamat, amióta csak bejött. Aztán te nem kented meg fejemet olajjal. Ez meg kenetet öntött a lábamra. Azt mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett. Akinek keveset bocsátanak meg, az kevésbé szeret." Aztán így szólt az asszonyhoz: „Bocsánatot nyertek bűneid. Menj békével!"
Lk 7,36-50

Elmélkedés

Jézusnak, a bűnösök felé megmutatkozó nyitottsága, irgalma, szeretete sokszor megütközést váltott ki a farizeusokból és az írástudókból. Ők ugyanis abból indultak ki, hogy bűnös emberekkel semmiféle kapcsolatot nem szabad, nem érdemes fenntartani, ezért kerülték azok társaságát, akik nyilvános bűnösöknek számítottak, mint például a vámosok. A mai evangéliumi történet is a farizeusok és Jézus bűnösök iránti ellentétes gondolkodását szemlélteti.
Az elbeszélés egy vendéglátással indul. Az ünnepi étkezést azonban megzavarja a hívatlan vendég, a bűnös asszony megjelenése, s ettől kezdve az ő személye határozza meg az események alakulását. A köztudottan bűnös asszony sírni kezd, könnyei Jézus lábára hullanak, majd hajával megtörli és megcsókolja az Úr lábát, végül pedig az illatos olajjal megkeni. Cselekedeteit az evangélista nem minősíti, de világos számunkra, hogy bűnbánatának, alázatának és szeretetének megnyilvánulása mindez. A vendéglátó farizeus azonban mindebből semmit sem lát, az ő szemében az asszony továbbra is egy bűnös nő, aki illetlenül viselkedik. Gondolatait azonban Jézus jól ismeri, ezért arra akarja tanítani, hogy nézzen a cselekedetek mögé és fedezze fel az asszony szívének érzéseit.
A történet üzenete így hangzik: Ha kifejezem alázatomat és szeretetemet Isten iránt, a legnagyobb ajándékot, bűneim bocsánatát kapom tőle.
© Horváth István Sándor

Imádság

Istenem! Te vagy, aki megalkottál, aki ismersz. Tőled kaptam az életemet, képességeimet, testvéreket magam mellé és naponta a számtalan kegyelmet. A kevesebbet vagy a talentumot azért adtad, hogy akaratodat teljesítsem. Tudom, hogy minden embert üdvözíteni akarsz. Vonj be engem is tervedbe, hogy minél több embernek el tudjalak vinni. Ígérem, mások elől nem rejtem el azokat a dolgokat, amelyek az életemben jóságodat és szeretetedet hirdetik, hanem engedem, hogy szereteted általuk terjedjen a világban.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180920.mp3

[Napi e-vangelium] 2018-09-19

2018. szeptember 19. – Szerda

Evangélium

Egy alkalommal Jézus így szólt a néphez: „Kihez hasonlítsam e nemzedék fiait? Kihez is hasonlítanak? Olyanok, mint az utcán tanyázó gyermekek, akik így kiáltoznak egymáshoz:
„Furulyáztunk, de nem táncoltatok. Siránkoztunk, de nem zokogtatok." Eljött Keresztelő János: kenyeret nem eszik, bort nem iszik. Erre azt mondjátok: „Ördöge van." Eljött az Emberfia, eszik és iszik. Erre meg azt mondjátok: „Nézd a falánk és borissza embert, a vámosok és a bűnösök barátját!" Az Isten bölcsességét azonban fiai igazolták."
Lk 7,31-35

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet Jézus kérdésével kezdődik: „Kihez hasonlítsam e nemzedék fiait?" Kire gondol? Vajon összes kortársára? A későbbiekben kiderül, hogy nem mindenkire, hanem azokra, akik elutasítóak Istennel szemben, azaz sem Keresztelő János, sem Jézus tanítására nem hallgattak. Az ő magatartásukat az utcán játszó gyermekek hasonlata világítja meg. A gyermekek egy csoportja hiába akarja furulyaszóval játékra hívni a többieket, ők nem hajlandóak a játékra, majd pedig a siránkozás sem váltott ki belőlük semmit. Kedvtelenségükből, semmittevésükből, unatkozásukból semmi nem tudta kimozdítani őket, közömbösek maradtak mindenféle üzenet, felhívás iránt.
A hasonlatban a furulyaszó és a siratóének kétféle hangnemet jelent. Az utóbbi Keresztelő János kemény beszédét, határozott fellépését szemlélteti, aki bűnbánatra szólította fel a népet és isteni büntetést helyezett kilátásba a megtérés elhalasztása vagy elmaradása esetére. Jézus más hangnemben beszélt, örömhírt hirdetett, meghívta az embereket az Isten országába, azt hirdette, hogy ez a meghívás mindenkinek, még a bűnösöknek is szól.
Jézus ítélete tehát azok felé hangzik el, akik nem hallgattak sem Jánosra, sem őrá, s ezzel magát Istent utasították el. Én hallgatok-e Isten küldötteinek figyelmeztető szavára?
© Horváth István Sándor

Imádság

Megváltó Krisztusunk! Egységre hívtál minket, mint ahogy te is egy vagy az Atyával. Olyan egységre, amelyben szeretet, egyetértés és önzetlenség uralkodik. Olyan egységre, amely örömet és boldogságot szül. Kimondhatatlan a hálánk, Urunk, hogy részünk lehet benned és a te szeretetedben, amellyel vagy irántunk, amelyet meg sem érdemlünk! Tarts meg ebben az egységben, ne hagyd, hogy a bűn újra visszataszítson minket a szeretetlen, önző világba, ahol csak széthúzás és az egymástól való eltávolodás vár ránk! Segíts nekünk, hogy azok közül, akik még rabjai a gonosznak, minél többet tudjunk kihalászni és megmenteni az életnek! Mert nélküled semmit sem tehetünk. Nélküled nem jutunk el az egységre.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180919.mp3

[Napi e-vangelium] 2018-09-18

2018. szeptember 18. – Kedd

Evangélium

Abban az időben: Jézus elment Naim városába. Vele mentek tanítványai és nyomukban nagy népsokaság. Amikor a város kapujához közeledett, halottat hoztak ki, egy özvegyasszony egyetlen fiát. Az édesanyát sokan kísérték a városból. Amikor az Úr meglátta, megesett rajta a szíve, és így szólt hozzá: „Ne sírj!" Azután odalépett a koporsóhoz, és megérintette azt. Erre a halottvivők megálltak. Ő pedig így szólt: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!" A halott felült, és beszélni kezdett. Ekkor Jézus átadta őt anyjának.
Lk 7,11-17

Elmélkedés

A négy evangélium közül egyedül Lukács írásában található meg a naimi ifjú feltámasztása, amiről a mai napon olvasunk. Az előzőekben a kafarnaumi százados „halálán lévő" szolgájának meggyógyítása szerepelt, ehhez képest fokozást jelent a halott fiú feltámasztása. Az elbeszélés szerint senki nem kéri Jézust arra, hogy tegyen valamit, hanem saját kezdeményezésére cselekszik. Arról sincs szó, hogy bárki is kifejezné hitét Jézus iránt, aki most nem imádkozik, mint sok más csodája előtt, hanem azonnal cselekszik. Az evangélista az Úr indíttatását így jelöli meg: amikor meglátta az özvegyasszonyt, „megesett rajta a szíve." Jézus azonnal átlátja az özvegy helyzetét. Férje meghalt, idős korára egyetlen támasza, segítője a fia lett volna, de most őt is elveszítette.
A történet egyik kijelentése így hangzik: „Az édesanyát sokan kísérték a városból." Ez annak a jele, hogy sokan osztoztak bánatában, részvétet éreztek iránta, mondhatjuk, hogy az ő szívük is megesett az asszonyon. Ők azonban nem tudtak segíteni, mert a halállal szemben az emberi erő mit sem ér. Jézus viszont képes segíteni, ezért amikor irgalommal tekint az özvegyre, már megszületik fejében a cselekvés gondolata. Az Úr együttérzésből, irgalomból cselekszik, feltámasztja a fiút az életre, visszaadja őt édesanyjának.
Az együttérzés, a szánalom ne maradjon csupán érzés bennünk, hanem indítson minket jócselekedetre!
© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható és teremtő Istenünk! Te az embert a saját képedre és hasonlatosságodra teremtetted. Szívünkbe adtad a vágyat, hogy téged keressünk és benned találjuk meg boldogságunkat. Fiad, Jézus azt kéri tőlünk, hogy hozzá váljunk hasonlóvá. Segíts minket, hogy arcunkon hordozzuk Jézus arcát! Segíts, hogy egészen odaadjuk, felajánljuk magunkat neked! Adj nekünk bölcsességet, hogy felfogjuk Jézus szavainak értelmét, komolyan vegyük azt és megadjunk neked mindent, ami téged illet!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180918.mp3

[Napi e-vangelium] 2018-09-17

2018. szeptember 17. – Hétfő

Evangélium

Amikor Jézus a néphez intézett beszédét befejezte, Kafarnaumba ment. Ott betegen feküdt egy századosnak a szolgája, akit ura nagyon kedvelt. A szolga már a halálán volt. A százados, aki hallott Jézusról, elküldte hozzá a zsidók véneit azzal a kéréssel, hogy jöjjön el, és gyógyítsa meg a szolgáját. Amikor ezek odaértek Jézushoz, kérlelték őt: „Megérdemli, hogy megtedd ezt neki, mert szereti népünket, és a zsinagógát is ő építtette nekünk."
Jézus tehát velük ment. Amikor már nem messze voltak a háztól, a százados eléje küldte barátait ezzel az üzenettel: „Uram, ne fáradj! Nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj. Éppen ezért nem tartottam magamat méltónak arra sem, hogy hozzád menjek. Csak egy szót szólj, és meggyógyul a szolgám. Bár magam is alárendelt ember vagyok, alattam is szolgálnak katonák. S ha azt mondom az egyiknek: „Menj!" – akkor elmegy, ha a másiknak meg azt mondom: „Jöjj ide!" – akkor odajön, vagy ha a szolgámnak szólok: „Tedd meg ezt!" – akkor megteszi."
Amikor Jézus ezt hallotta, elcsodálkozott. Megfordult, és így szólt az őt követő tömegnek: „Mondom nektek, nem találtam ekkora hitet Izraelben." Amikor a küldöttek hazaértek, a beteg szolgát egészségesnek találták.
Lk 7,1-10

Elmélkedés

A kafarnaumi százados esetét, amit a mai napon olvasunk, a Jézus csodáiról szóló történetek közé szokás sorolni, pedig valójában nem is csodaelbeszélésről van szó. Az evangéliumokban a gyógyító csodák leírásában sajátos elemekkel találkozunk, mint például a beteg találkozása Jézussal, betegségének leírása, kérésének kifejezése, amely hitéről tanúskodik, Jézus imája a gyógyítás előtt, sajátos mozdulata, cselekedete, ami a csodát eredményezi és a beteg személy gyógyulásának igazolása. Mindezek hiányoznak a mostani történetből, a beteg nincs is jelen. Az elbeszélésben tehát nem a gyógyítás, nem a csoda áll a középpontban, hanem a százados hite és alázata. A hit és az alázat fejeződik ki kérésében, Jézussal való rövid beszélgetésében és az Úr is e kettőt dicséri meg, illetve jutalmazza meg azzal, hogy a szolga meggyógyul.
Ez az eset nem azt akarja bemutatni, hogy milyen rendkívüli képességekkel rendelkezik Jézus, azaz még távolból is képes meggyógyítani egy halálán lévő embert, hanem a hit jelentőségét akarja kiemelni. Ebből a szempontból bátorítást jelent számunkra, hogy az Úrhoz forduljunk kéréseinkkel. Nem követelőzve, hanem alázattal, méltatlanságomat elismerve érdemes Jézushoz fordulnom. Nekem is elég „egy szót" kérnem, mert ha ezt hittel teszem, teljesülni fog.
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, add, hogy elvethessem a szívekbe a te igéid csíráit. Mindannyiunkat örök életre hívsz. Rajtam múlik, hogy hány szívben fogan meg szavad életem példája által. Küldj munkásként földjeidre. Add meg a kellő bátorságot, mert ha csak egy is a legkisebbek közül meghallja szavad, ha csak egy szívben jó talajra talál a mag általam, az az örök élet forrása lehet! Tégy engem is jó talajjá, hogy állandó kapcsolatban lehessek veled, hogy gyökeret verjen bennem szent jelenléted.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20180917.mp3