2025. január 4., szombat

[Napi e-vangelium] 2025. január 05. vasárnap

2025. január 5. – Karácsony utáni 2. vasárnap

Evangélium

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én." Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18

Elmélkedés

Élet és világosság
A mai vasárnapon olvasott evangéliumi rész Szent János evangéliumának kezdete. Az Ige Jézus Krisztus, az Isten Fia, akiben Isten kimondja önmagát, megismerteti önmagát az emberrel. Az Ige, már kezdetektől fogva létezett, ő az örökkévaló Isten Fia. Jelen volt már a világ teremtésekor, s most amikor Isten újjá akarja teremteni a világot és meg akarja ajándékozni az embert az újjászületés kegyelmével, akkor szintén jelen van, de immár valóságos emberként, azaz emberré lesz, hogy Isten egészen közel jöjjön minden emberhez. A szöveg alaphangulata az öröm. Átsugárzik rajta az embernek életet ajándékozó Isten öröme, az embert üdvözíteni akaró Isten öröme, az embert a világosság útján vezető Isten öröme: „Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága." Ugyanakkor nem hallgat arról sem, hogy az isteni jóakarattal szemben megnyilvánul az emberi elutasítás is: „a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be."
Jézus emberré válását érdekes kifejezéssel jelöli meg az evangélista: „az Ige testté lett, és közöttünk lakott." A Jézus Krisztusba vetett hit lényegi mondanivalója ez. A hívő ember, ha nem is érti meg teljes valóságában a megtestesülés titkát, de megsejti annak mélységét, megérzi, hogy Jézusban egészen közel jött hozzánk az Isten, hogy mi kapcsolatba léphessünk vele. A láthatatlan Isten látható emberi testet vett fel, emberré lett, és lakóhelye az emberek világa lett küldetésének idejére. Jézus emberré válásával nem szűnt meg az ő istensége, továbbra is valóságos Isten. Mikor pedig valóságos emberségéről beszélünk, akkor azt állítjuk, hogy emberi teste és lelke volt, emberként született, emberként élt és emberként halt meg. Mi Isten teremtményei vagyunk, Jézus viszont nem teremtmény, hanem öröktől fogva létezik, ezt fejezi ki az Ige-himnusz kezdete: „Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett."
Mindaz, amit János evangélista leír művének bevezetésében Jézus személyéről, az első keresztény közösség imájának és hitvallásának tűnik, amelyhez a későbbi évszázadokban élt keresztények is csatlakoznak imádságban és tanúságtételben. A hit olyan adomány, amely kivezet minket a sötétségből, az élet céltalanságából, és kiszélesíti látókörünket és életterünket. Látókörünket, hogy ne csupán az emberi élet korlátozottságát és végességét lássuk, hanem az üdvözítő Isten távlataiban szemléljük önmagunkat. És életterünket is kiszélesíti abban az értelemben, hogy Istennel élhetünk már itt a földön, s halálunk után eljuthatunk Istenhez az örökkévalóságba, amely új életet jelent számunkra. Ennek fényében karácsony titkát így foglalhatjuk össze: az örökkévaló Isten emberré lett, hogy nekünk megmutassa az utat az örök élet felé.
János evangélista megkülönbözteti az ember testi és lelki születését, természetes és természetfeletti születését. Testi születésünk, létezésünk is Isten ajándéka. Lelki újjászületésünk a kegyelem, a világosság befogadása és a hit által szintén Isten ajándéka, amelyeket Krisztus személyében, őáltala kapunk. Azért kell keresztény emberként Krisztushoz kapcsolódnunk, hogy részünk legyen az életben és a világosságban.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mennyei Atyánk! Te az idők teljességében elküldted Fiadat, Jézus Krisztust emberi világunkba, hogy soha ne érezzük magunkat egyedül, hanem megtapasztaljuk, hogy velünk vagy. Segíts minket, hogy a betlehemi Gyermekben a hit szemével felismerjük Megváltónkat és Üdvözítőnket! Ő hozza el számunkra a békességet és a boldogságot és reményt gyújt mindannyiunk szívében. E Gyermek nélkül és az általa hozott békesség és szeretet nélkül nincs ünnep, nincs karácsony. Add, hogy az emberek szerte a világon rátaláljanak Fiadra!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250105.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. január 3., péntek

[Napi e-vangelium] 2025. január 04. szombat

2025. január 4. – Szombat

Evangélium

Abban az időben (Keresztelő) János ott állt két tanítványával, és mihelyt meglátta Jézust, amint közeledett, így szólt: „Nézzétek, az Isten Báránya!" Két tanítványa hallotta, hogy (János) ezt mondta, és követni kezdte Jézust. Amikor Jézus megfordult, s látta, hogy követik, megkérdezte: „Mit kívántok?" Azok ezt felelték: „Rabbi – ami annyit jelent, hogy Mester – hol laksz?" „Jöjjetek, nézzétek meg!" – mondta nekik. Elmentek tehát vele, megnézték, hogy hol lakik, és aznap nála maradtak. Ez a tizedik óra körül volt. A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, Simon Péter testvére. Ő először testvérével, Simonnal találkozott, és szólt neki: „Megtaláltuk a Messiást, vagy más szóval a Fölkentet", és elvitte Jézushoz. Jézus rátekintett, és így szólt hozzá: „Te Simon vagy, János fia, de Kéfásnak, azaz Péternek fognak hívni."
Jn 1,35-42

Elmélkedés

Az előző két nap folytatásaként Keresztelő János tanúságtételének eredményéről számol be a mai evangéliumi részlet. János szavait hallva két tanítványa azonnal Jézus nyomába szegődik. Jánosnak több tanítványa is lehetett, de mégsem indult közülük mindenki, nem ismerték fel valamennyien a Keresztelő szavainak jelentőségét. Keresztelő János tanúskodása következményeként András és János, Jézus követői lesznek, s majd az ő hívásukra mások is csatlakoznak Jézushoz, András a ő testvérét, Pétert viszi el Jézushoz. Keresztelő János természetesen nem bosszankodik, hogy saját tanítványai mostantól új Mestert követnek, hanem nagy alázattal ismeri el, hogy neki kisebbednie, Jézusnak pedig növekednie kell. Az irigységnek a legkisebb jele sem tapasztalható nála, inkább örül, hogy küldetését teljesíthette és megmutathatta az embereknek a Megváltót.
Keresztény tanúságtételünk hatása valószínűleg nem fog mindjárt az első pillanatban megmutatkozni, s lehet, hogy nem fogja mindenki elfogadni tanúskodásunkat, de biztosak lehetünk abban, hogy az elvetett mag megtermi gyümölcsét. Győzzük le magunkban a bátortalanság és a kishitűség kísértését! Győzzük le aggodalmainkat és félelmeinket, amelyek azt sugallják, hogy nem érdemes kiállni a hitetlen világ elé, mert úgysem hallgatnak ránk! Ha rátaláltunk Megváltónkra, tegyünk róla tanúságot és vezessük hozzá az embereket!
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus! Hiszem, hogy te az Isten Fia vagy. Hiszem, hogy te vagy az Isten báránya, aki elveszed a világ bűneit. Hiszem, hogy te vagy minden ember Megváltója. Tégy engem hűséges tanítványoddá, hogy hozzád hasonlóan éljek! Tégy engem követőddé, hogy vezetéseddel az Atyához jussak! Tégy engem világossággá, hogy a benned való hit terjesztője legyek! Tégy engem buzgóvá, hogy az igazságot keresőket hozzád vezessem!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250104.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. január 2., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2025. január 03. péntek

2025. január 3. – Péntek

Evangélium

Abban az időben, amikor Keresztelő János látta, hogy Jézus közeledik feléje, így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit! Ő az, akiről azt mondtam: Utánam jön egy férfi, aki megelőz engem, mert előbb volt, mint én. Én sem ismertem őt, de azért jöttem, és azért keresztelek vízzel, hogy megismertessem őt Izraelben." János azután így folytatta tanúságtételét: „Láttam, hogy az égből, mint egy galamb, leszáll rá a Lélek, és rajta marad. Én sem ismertem őt, de aki küldött, hogy vízzel kereszteljek, az mondta nekem: Akire látod, hogy rászáll a Lélek, és rajta marad, ő az, aki Lélekkel keresztel. Én láttam, és tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!"
Jn 1,29-34

Elmélkedés

Keresztelő János tanúságtétele folytatódik a mai evangéliumi részletben. A Keresztelő itt már nem csak egy kisebb csoport vagy néhány személy, hanem nagyobb számú nép előtt jelenti ki Jézusra mutatva: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit!" Ezt követően arról beszél, hogy megkeresztelkedése alkalmával látta Jézusra szállni a Szentlelket, majd kijelenti: „Én tanúskodom arról, hogy ő az Isten Fia!" Amíg a küldöttek előtt titokzatosan beszélt, most a nép előtt egészen nyíltan szól, tanúskodásának tartalmát bárki könnyen megértheti.
Mivel igazolja Keresztelő János, hogy igaz a tanúskodása? Először egy látható jelre, a keresztelésekor Jézusra galamb alakjában leszálló Szentlélekre hivatkozik, ő látta ezt a jelet. Majd pedig egy természetfeletti dologról tesz említést: isteni kinyilatkoztatásból tudja, hogy az az ember fog Szentlélekkel keresztelni, akire leereszkedik, s akin rajta marad a Lélek.
Amikor Szent János evangélista ebben a formában leírja Keresztelő János tanúságtételét, ő már tudja, hogy a hit természetfeletti kinyilatkoztatásra és az ezt igazoló látható jelre, jelekre épül. A Keresztelő a jelet látva meggyőződhetett arról, hogy a neki adott kinyilatkoztatás valóban igaz.
Ha felismerem a jeleket, melyeket Isten mutat, eljutok a hitre.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te a történelmi idő egy bizonyos pontján megszülettél és beléptél az emberek számára élettérként szolgáló teremtett világba, jelen voltál a világ kezdetekor, a teremtéskor is. Az ég és a föld, Isten teremtetlen és teremtett világa, láthatatlan és látható világa az idő egy pontján összeér. Isten végtelen hatalma a te gyermeki gyengeségedben láthatóvá vált, Isten végtelen szeretete emberközelségbe került. A mi csodálatunk immár nem csak a teremtett világnak és a Teremtőnek szól, hanem neked, az Isten Fiának is, aki emberré lettél, s aki születéseddel újjáteremted a világot és elhozod minden ember számára az újjászületés lehetőségét.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250103.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. január 1., szerda

[Napi e-vangelium] 2025. január 02. csütörtök

2025. január 2. – Csütörtök

Evangélium

Keresztelő János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: „Ki vagy te?" Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás." Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?" „Nem vagyok" – felelte. „A próféta vagy?" Erre is nemmel válaszolt. Azt mondták tehát neki: „Akkor ki vagy? Mert választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?" János ezt felelte: „A pusztában kiáltó hangja vagyok: Egyengessétek az Úr útját", amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, ezért megkérdezték: „Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Messiás, sem Illés, sem pedig a próféta?" János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki utánam jön, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani." Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János tartózkodott és keresztelt.
Jn 1,19-28

Elmélkedés

Az egykori zsidó vallási vezetők nem mentek személyesen Keresztelő Jánoshoz, hanem szolgáikat küldték hozzá. Azért szeretnének tisztán látni személyével kapcsolatban, mert hallottak arról, hogy tömegek mennek hozzá a pusztába prófétai szavait hallgatni és megkeresztelkedni. Kezdeti távolságtartásuk már előrevetíti, hogy miként fognak viszonyulni János tevékenységéhez. „Ki vagy te?" – hangzik a kérdés János felé, aki tulajdonképpen nem is válaszol erre a kérdésre. Inkább arról kezd el beszélni, akinek az előhírnöke. Önmagáról legfeljebb annyit árul el, hogy milyen kapcsolatban áll a Messiással, az ő érkezését készíti elő. János cselekedeteiben egyesek joggal fedezték fel a messiási idők jeleit. A pusztában él, rendkívül egyszerű módon táplálkozik és öltözködik. De János nyíltan megvallja, hogy nem ő a Messiás.
A keresztény tanúságtétel fontos elemére tanít minket János tanúskodása. Ne értékeljük túl önmagunkat, feladatunkat, munkánkat! Krisztushoz viszonyítsuk életünket! Róla beszéljünk! Hozzá vezessük a keresőket! Az ő tanítását hirdessük az igazságra szomjazóknak! Életemnek Krisztus a forrása. Életem őrá mutat, ő a viszonyítási pont. Azt, hogy ki vagyok, egyedül az határozza meg, hogy milyen kapcsolatban vagyok Jézussal. Ő alakítja személyiségemet, ő adja hitem növekedését. Jézus éljen és növekedjen bennem!
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram és Üdvözítőm, Jézus Krisztus! Adj nekem kedvet és lehetőséget, hogy téged mindinkább megismerhesselek, mindjobban megszeresselek, és egyre hívebben kövesselek. Buzdító kegyelmed hívása nálam ne süket fülekre találjon, hanem legyek mindenkor kész, hogy akaratodat odaadással teljesítsem! Szembefordulok önszeretetemmel és önzésemmel, s követlek a gyalázatban, szegénységben és üldöztetésben. Teljesen újjá akarok születni, a régi magamat levetkőzni, hogy már ne én éljek, hanem te énbennem.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250102.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2024. december 31., kedd

[Napi e-vangelium] 2025. január 01. szerda

2025. január 1. – Szerda, Szűz Mária, Isten Anyja (Újév)

Evangélium

A pásztorok sietve elindultak, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és hallottak, pontosan úgy, amint (az angyalok) előre megmondták nekik. Azután eltelt nyolc nap, és körülmetélték a Gyermeket. A Jézus nevet adták neki, mert így nevezte őt az angyal, mielőtt még anyja méhében megfogant volna.
Lk 2,16-21

Elmélkedés

Anyai hivatás
Az új esztendő első napján Isten áldásáért és kegyelméért imádkozunk mindannyian. Csak akkor nyerhetjük el Isten áldását, ha nap mint nap az ő jelenlétében élünk és engedjük, hogy kegyelmének fénye ránk ragyogjon. Ez a csodálatos fény a mennyei Atya arcából sugárzik felénk, kegyelmet és békét áraszt ránk.
A betlehemi pásztorok, akik karácsony ünnepe után ma ismét feltűnnek az evangéliumban, egykor megtapasztalták, hogy milyen jó Isten közelében lenni és részesülni az ő áldásában. Nem díszes palotában, hanem egy szegényes istállóban találták meg a Megváltót, aki nem hatalmas uralkodó, hanem egy jászolban fekvő gyermek. Ebből a Gyermekből árad szét az a fény, amely felragyog az éjszaka sötétségében, s Betlehemből, ebből a kicsiny településből kiárad az egész világra. A betlehemi Gyermek arca úgy sugárzik, oly' tisztán ragyog, hogy a pásztorok felismerik benne Isten Fiát.
Az isteni áldás elsőként Szűz Máriára, Szent József jegyesére áradt ki, akit a mennyei Atya arra választott ki, hogy Fiának anyja legyen. Mária egész élete az Úr fényében zajlott, a Jézusban megtestesült Isten közvetlen közelében. Mária Istenanyaságának titka, amelyet a mai napon ünneplünk, arra a kegyelmi ajándékra irányítja figyelmünket, amely minden emberi anyaság titka is egyben: mindig Isten áldásának kell tekintenünk egy gyermek világrahozatalát. Isten Anyja áldott az asszonyok között, áldott az édesanyák között. Ő az, aki méhébe fogadta és világra szülte Jézust az egész emberiség számára. Mária az Egyház anyja, aki befogadta az isteni Igét, és engedelmeskedve Isten akaratának felajánlotta magát, hogy Isten üdvözítő terve megvalósuljon. Az Egyház is részt vállal ebből az anyai hivatásból, amikor a igehirdetés által a Megváltó Jézus tanításának, az evangéliumnak a magjait az emberi szívekbe hinti és Isten áldását közvetíti az embereknek.
A katolikus dogmatika Mária istenanyaságából vezeti le, hogy ő egyúttal az Egyház anyja is, s minden hívő égi édesanyjaként és közbenjárójaként elválaszthatatlan Krisztus Egyházától, amely magába foglalja a hívőket. Az Egyház maga is anya, s nem véletlenül nevezzük igen gyakran Anyaszentegyháznak. Ha Jézus megtestesülésének kezdetére, az angyali üdvözletre gondolunk, akkor láthatjuk, hogy a názáreti leány azáltal vált anyává, hogy hittel elfogadta Isten szavát és igent mondva Isten akaratára méhébe fogadta Isten Igéjét. Ennek mintájára az Egyház akkor válik anyává, amikor hittel elfogadja Isten szavát, s Máriához hasonlóan igent mondva elfogadja azt a küldetést, amit az üdvtörténetben Isten neki szán. Karácsony napján azt ünnepeltük, hogy Jézus megszületett, s Mária anya lett azáltal, hogy világra szülte gyermekét, s anyaként nyújtotta őt a világnak. Ehhez hasonlóan az Egyház akkor válik lelki értelemben anyává, amikor az igehirdetésben és a szentségekben Jézust nyújtja a világnak. A Szűzanya a legnagyobb ajándékot, a Fiát adta a világnak. Az Egyház a legnagyobb kincset adja az embereknek, amikor az Eucharisztiában, az Oltáriszentségben Jézust adja. Az Egyháznak mindenkor Máriától kell tanulnia anyai hivatását. Mária hitével kell Istenre figyelnie, s Mária szeretetével és gondoskodásával kell az emberekre, a hívőkre, mint gyermekeire figyelnie.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Istenünk! Hálát adunk neked, hogy Szűz Mária személyében nem csak Jézusnak, hanem nekünk is anyát adtál. Olyan édesanyát, aki Jézust adja minden embernek. Áhítattal szemléljük a karácsonyi eseményt, amint a Gyermek a jászol szalmáján fekszik vagy édesanyja, Mária ölében nyugszik. Ma Mária, Isten Anyja felénk nyújtja az Urat, a Megváltót, az Üdvözítőt. Nekünk adja őt, hogy az új esztendő minden napján velünk és a miénk legyen Isten Fia. Segíts minket Istenünk, hogy minden embert, de különösen is a szegényeket úgy szolgáljuk, hogy bennük mindig Krisztust lássuk, így építve a békét, az Istentől jövő békességet.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250101.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2024. december 30., hétfő

[Napi e-vangelium] 2024. december 31. kedd

2024. december 31. – Kedd

Evangélium

Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét, mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal. János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam, hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én." Hiszen mi mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18

Elmélkedés

Szent János evangéliumának bevezetését, az ún. Ige-himnuszt olvassuk az evangéliumban az esztendő utolsó napján. Ünnepélyes hangvételű, költői, titokzatos, mélyértelmű, ugyanakkor kissé elvont a szöveg, amelyet nem könnyű megérteni.
Az egykori írónak és a mindenkori olvasónak, azaz János evangélistának és nekünk, ugyanaz a gondunk, ugyanazzal a nehézséggel küzdünk: hogyan tudjuk véges emberi értelmünkkel felfogni a végtelen Istent? Hogyan ismerhetjük meg a láthatatlan, de emberré lett s ezáltal láthatóvá vált Istent? Időbeli létezésünk korlátai mennyire engedik az örökkévaló Isten megismerését? A szövegrészletben szereplő fogalmak pontos magyarázatát hagyjuk a szentírástudósokra, mi inkább a tartalomra és a mondanivalóra figyeljünk!
Mit tudunk meg a megtestesült Igéről, Jézus Krisztusról? Azt, hogy létezése örök, az örökkévaló Istentől származik. Ő a létezés, az élet alapja. Ő az isteni világosság, bölcsesség és igazság, aki eljött az emberek világába, hogy megvilágítson minket, bölcsességgel töltsön el bennünket és az igazság útjára vezessen minden embert. Isten Jézus Krisztusban kimondja, megmutatja önmagát, láthatóvá teszi magát előttünk. Ha hiszünk benne, Isten gyermekei leszünk, s halálunk után örökre Istennel élhetünk.
Törekszem-e arra, hogy az év minden napján Isten szeretetében éljek? Törekszem-e arra, hogy az üdvösségre jussak?
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Istenem! Minden jótettedért, amit az elmúlt évben és egész életemben bőkezűen kaptam tőled, hálát adok neked. Hálát adok, hogy életre szólítottál. Hálát adok, hogy képmásodra teremtettél. Hálát adok, hogy a keresztségben gyermekeddé fogadtál és a szent hitben a mai napig megtartottál. Hálát adok, hogy szent Fiad a mi Megváltónk és Üdvözítőnk lett. Mindezekért és minden el nem mondott testi-lelki javaimért hálát adok neked, Istenem.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20241231.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2024. december 29., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2024. december 30. hétfő

2024. december 30. – Hétfő

Evangélium

Abban az időben, amikor a gyermek Jézust szülei bemutatták a jeruzsálemi templomban, ott volt Anna prófétanő is, Fánuel leánya Áser törzséből. Idős volt már, napjai előrehaladtak. Leánykora után hét évig élt férjével, majd özvegyen érte meg a nyolcvannegyedik évét. Nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal. Abban az órában is odament, dicsőítette Istent, és beszélt a gyermekről mindazoknak, akik Jeruzsálem megváltására vártak. Miután az Úr törvénye szerint elvégeztek mindent, visszatértek városukba, a galileai Názáretbe. A gyermek pedig növekedett és erősödött; eltelt bölcsességgel, és Isten kedvét lelte benne.
Lk 2,36-40

Elmélkedés

Jézus templomi bemutatása alkalmával Anna szerepe ugyanaz, mint Simeoné: tanúskodik arról, hogy e gyermekre, azaz Jézusra várt a választott nép, benne valósult meg Isten ígérete, ő a Megváltó.
Lukács evangélista beszámolója több dolgot rögzít Annáról, amelyek közül minden bizonnyal vallásos buzgósága a legfontosabb. Buzgóságát jelzi, hogy „nem hagyta el a templomot soha, böjtölve és imádkozva szolgálta Istent éjjel és nappal." Az evangélista nem jegyzi le Anna szavait, nem tesz említést külön neki adott kinyilatkoztatásról és arról sem, hogy eltöltötte volna a Szentlélek, amely elemek Simeon esetében nagy hangsúlyt kaptak. Ehelyett buzgó imádságát, böjtölését, szolgálatát és több évtizedes hűségét emeli ki, amelyek érdemessé tették arra, hogy megláthassa a Megváltót, akire ő és nemzedéke várakozott. Újabb elemként jelenik meg, hogy az általa felismert igazságról másoknak beszélni kezd, azaz tanúságot tesz a jelenlévők előtt arról, hogy a templomba hozott újszülött gyermekben, Jézusban felismeri a Megváltót.
Bízni abban, hogy Isten ígérete valóra fog válni, hűséggel és kitartással várni a megvalósulást, buzgón imádkozni Istenhez, és a hit szemével felismerni a Megváltót - mindezt megtanulhatjuk Anna asszonytól.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, add nekünk azt a szeretetet, amely mindent hisz, mindent remél és mindent elvisel! Ez a szeretet kísérjen bennünket életünk útján, ragyogja át szívünket és értelmünket, sugározzon belőlünk családtagjaink és minden ember felé, akivel találkozunk. Ez a szeretet szentelje meg munkánkat és legyen vigasztalónk! Legyen számunkra világító mécses, ha sötétség vesz körül minket, és legyen a híd, amelyen át lelkünk a te karjaidba érkezik.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20241230.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Blogarchívum