2025. január 11., szombat

[Napi e-vangelium] 2025. január 12. vasárnap

2025. január 12. – Vasárnap, Urunk megkeresztelkedése

Evangélium

Abban az időben: A nép feszülten várakozott. Mindnyájan azon töprengtek magukban, vajon nem János-e a Krisztus. Ezért János így szólt hozzájuk: „Én csak vízzel keresztellek benneteket. De eljön, aki hatalmasabb nálam, akinek saruszíját sem vagyok méltó megoldani. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel fog titeket megkeresztelni." Ekkor történt, hogy amikor a nép keresztelkedni ment, Jézus is megkeresztelkedett. Miközben imádkozott, megnyílt az ég, és a Szentlélek leszállt rá látható alakban, mint egy galamb. Szózat is hallatszott az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem."
Lk 3,15-16. 21-22

Elmélkedés

Elindulni az üdvösség útján
Jézus megkeresztelkedését ünnepeljük a mai napon, s ennek megfelelően erről az eseményről olvasunk az evangéliumban. Szent Lukács evangélista nagyon egyszerűen írja le azt, hogy János küldetése befejeződik, s helyette Jézus lép a nyilvánosság elé. János tudja, hogy kisebb Jézusnál, akinek megtisztító keresztsége erősebb lesz az övénél.
A korai Egyház számára nem kis nehézséget okozott annak értelmezése, hogy miért keresztelkedik meg Jézus. Keresztelő János ugyanis a megtérést hirdeti és a bűnök bocsánatára kereszteli meg a hozzá érkezőket. Ebben az értelemben biztosan nem volt Jézusnak szüksége a keresztségre. Szent Máté evangéliuma azt is megörökíti, hogy maga a Keresztelő is értetlenkedve fogadja Jézust, akinek szándékát nem érti, s azt mondja, hogy Jézusnak kellene őt részesíteni a keresztségben. Miért megy Jézus mégis Jánoshoz megkeresztelkedni? Jézus cselekedetében azt kell meglátnunk, hogy beáll a bűnösök közé, bár ő maga nem volt bűnös, s ezzel megkezdi Isten szenvedő szolgájának küldetését, amely azzal zárul majd, hogy „a bűnösök közé sorolva" halálra ítélték, és mint egy gonosztevőt feszítették keresztre. A keresztelkedéssel Jézus azt szeretné kifejezni, hogy az Atya akaratának megfelelően magára veszi az emberek bűneit, ahogyan ezt majd keresztáldozatával is teszi. Ebben az értelemben Jézus víz-keresztsége összekapcsolódik az ő vér-keresztségével, ami a kereszten valósul meg.
Szent Lukács evangélista tudatosan nem a keresztelés eseményére, a vízbe való alámerítkezésre irányítja a figyelmünket, hanem az égből hangzó szózatra, a mennyei Atya hangjára. Az elmúlt napokban többször is olvashattunk Keresztelő János tanúságtételéről, most mintegy ezeket megerősítve, de ugyanakkor felülmúlva is, az Atya tesz tanúságot Jézusról, amikor kijelenti, hogy az ő szeretett Fia, akiben kedvét leli. Eközben a Szentlélek ereszkedik le galamb képében a Fiúra. E tanúságtételből tehát sokkal többet megtudunk a mi Urunkról, mint János szavaiból.
A mi keresztségünk és Jézus keresztsége közti kapcsolatra is érdemes gondolnunk a mai ünnepen. Megkeresztelkedésünkkel indulunk el az üdvösség útján, amelyet a vízből és Szentlélekből való újjászületés révén nyerünk el. Ezt az utat hit nélkül járni lehetetlen. A felnőttek éppen ezért saját hitvallásukat követően, a kisgyermekek pedig a szüleik által az ő nevükben kifejezett hitvallás után részesednek a keresztségben. E hitvallás elengedhetetlen feltétele annak, hogy az Egyház valakit részesítsen a vízzel való keresztségben.
A keresztség a hit útján indított el, akár gyermekként, akár felnőttként részesültem benne. Az én felelősségem, hogy növekszem-e a hitben. Az én felelősségem, hogy törekszem-e a krisztusi életre és a hit útján járva közelebb kerülök-e az Atyához. Az én felelősségem, hogy hallgatok-e a Szentlélek indításaira, amelyek az üdvösség felé segítenek.
A megkeresztelkedést követően elkezdődik Jézus nyilvános működése. A jelenetnél és a későbbiekben is látni fogjuk, hogy Jézus az Atyától kapott hatalommal cselekszik, akinek tetszése és jóakarata a Fiún nyugszik.
Az Úr megkeresztelkedésekor megnyilvánul a három isteni személy egysége. Az Atya szózata hallatszik az égből: „Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem." A második isteni személyre, a Fiúra eközben leszáll a Szentlélek galamb alakjában.
Az ünnep azt jelzi számunkra, hogy a mennyei Atya nekünk ajándékozza Fiát és Lelkét. Fogadjuk el ajándékát! Éljünk úgy, hogy méltók legyünk Isten szeretetére, aki a keresztségben gyermekévé fogadott minket!
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hálás szívvel köszönöm meg azt a kegyelmet, amit a keresztségben kaptam. Segíts engem életem folyamán, hogy mindig az Atya kedves gyermeke maradjak! Lakjék bennem a Szentlélek, ő irányítsa cselekedeteimet és indítson tanúságtételre. Tisztíts meg engem a bűnbánat szentségében, hogy a lelki újjászületés pillanatában újra és újra átérezzem, hogy a mennyei Atya szeretett gyermeke vagyok. Taníts engem az alázatra és az engedelmességre!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250112.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. január 10., péntek

[Napi e-vangelium] 2025. január 11. szombat

2025. január 11. – Szombat

Evangélium

Abban az időben, amikor Jézus az egyik városban tartózkodott, talált ott egy leprával borított férfit. Mihelyt a leprás meglátta Jézust, arcra borult előtte, és kérlelte: „Uram, ha akarod, meggyógyíthatsz engem." Jézus kinyújtotta kezét, megérintette, és így szólt hozzá: „Akarom, tisztulj meg!" Erre azonnal elhagyta őt a lepra. Jézus meghagyta neki, hogy senkinek se szóljon. „Menj inkább – mondta –, mutasd meg magadat a papnak, és gyógyulásodnak bizonyságául ajánld fel tisztulásodért az áldozatot, amint Mózes rendelte!" A gyógyítás híre mégis egyre jobban elterjedt. A nép nagy tömegben tódult Jézushoz, hogy hallgassa, és betegségeiből gyógyulást nyerjen. Ő azonban inkább egy magányos helyre vonult vissza, hogy imádkozzék.
Lk 5,12-16

Elmélkedés

A mai evangéliumban érdemes odafigyelnünk az idő múlását jelölő szavakra. A leprás „mihelyt" meglátta Jézust, arcra borult előtte. Jézus szavára „azonnal" meggyógyult. A hit azonnali cselekvésre ösztönzi a gyógyulni vágyó embert. Nem várhat, nem tétovázhat, különben élete nagy lehetőségét szalasztja el. Ha nekiáll mérlegelni, s azon tűnődni, hogy vajon Jézus tud-e segíteni rajta, ő közben könnyen továbbléphet. Ha nincs meg benne a bátorság, hogy megszólítsa Jézust, ő másokkal fog beszélni. Ha a leprás betartja a mózesi törvényeket, amely szerint az ilyen bőrbetegségben szenvedő betegek nem érintkezhetnek az egészségesekkel és távolságot kell tartani tőlük, akkor soha nem gyógyult volna meg. A leprás ezért azonnal cselekszik, odalép Jézushoz és leborul előtte. Leborulásában és kérésében kifejezi hitét, hogy Jézus tud rajta segíteni.
Az Úr szintén azonnal cselekszik. Szavára a gyógyulás rögtön megtörténik. Ő sem késlekedik, s nem késlelteti az isteni irgalom megnyilvánulását. Ő is átlépi a törvényi előírásokat, amikor nem húzódik vissza a leprástól és nem küldi távolabb. Az irgalmas Jézus magához engedi a beteget, hogy gyógyultan bocsássa útjára.
A leprától való megtisztulás csodája a lelki megtisztulás vágyát ébreszti fel bennem. Lelkemet elcsúfító bűneimmel bátran az irgalmas Isten elé borulhatok, aki képes eltörölni azokat. Nincs okom kételkedni abban, hogy Isten meg akar, meg fog bocsátani nekem. Miért késlekednék?
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk, Fiad, Jézus országod örömhírét hirdette, gyógyulást hozott a betegeknek, szabadulást mindazoknak, akiket fogva tart a bűn, a gyöngeség, világosságot hozott azoknak, akik elvakultan, önmagukba zárkózva élnek. Add, hogy életünket őhozzá tudjuk alakítani, aki a törvényt nem megszüntetni jött. Add, hogy életünkön változtatni tudjunk. Add, hogy ne öntelten éljünk, hanem figyeljünk mindig őrá, aki botránykő azoknak, akik nem fogadják el, de akik befogadják, azoknak az élet teljessége.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250111.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. január 9., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2025. január 10. péntek

2025. január 10. – Péntek

Evangélium

Abban az időben Jézus a (Szent)lélek erejével visszatért Galileába. Híre elterjedt az egész környéken. Tanított a zsinagógákban, és mindenki elismeréssel beszélt róla. Eljutott Názáretbe is, ahol nevelkedett.
Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett. Izajás próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra a helyre talált, ahol ez volt írva: „Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent engem és elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, hirdessem a foglyoknak a szabadulást, a vakoknak a látást, hogy szabaddá tegyem az elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje." Összetekerte az írást, átadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdte beszédét: „Ma beteljesedett az írás, amelyet az imént hallottatok." Mindnyájan igazat adtak neki, de meglepődtek a magasztos igéken, amelyek ajkáról fakadtak.
Lk 4,14-22a

Elmélkedés

Az evangéliumokat olvasva gyakran találkozunk olyan történetekkel és példabeszédekkel, amelyek hasonlítanak egy-egy élethelyzetünkre. Mintha csak rólunk szólna néhány jézusi beszéd, könnyen felismerhetjük magunkat a szereplőkben. Természetesen nem szívesen azonosulunk a negatív szereplőkkel, bár kétségtelen, hogy a rossz tulajdonságok bennünk is megvannak. Nem akarjuk magunkat bűntelennek beállítani, de csak nehezen tudnánk azonosulni a kételkedőkkel vagy azokkal, akik állandóan belekötnek Jézus szavaiba. Inkább a Jézusra figyelők és az ő jótéteményeiben részesülők állnak közelebb a szívünkhöz, az ő szerepük már jobban elfogadható számunkra.
A mai evangélium szerint, amikor Jézus felolvas a szent könyvekből a názáreti zsinagógában, ő is magára ismer a prófétai jövendölésben. A felolvasást követő magyarázatában egyértelműen hallgatói tudtára adja, hogy az ő személyében beteljesedtek a felolvasott szavak.
Hasonlót mi soha nem mondhatunk el magunkról, de mindenképpen érdemes úgy olvasnunk a Bibliát, hogy az egyes jelenetek szereplői helyébe képzeljük magunkat, mert így sok hasznos tanácsot kapunk mindennapi élethelyzeteinkre. Ha ilyen módszerrel olvassuk az evangéliumokat, hirtelen élővé változnak a szövegek. Próbáljuk ki! Meg fogunk lepődni azon, hogy e szövegek valóban rólunk szólnak.
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk, segíts, hogy örömhíredet hirdethessük! Add, hogy hívásodra mindig figyelni tudjunk! Te azt kívánod, hogy az emberek szabadon kövessenek Téged. Nyisd meg, kérünk, az emberek szemét, hogy meglássák az evangélium fényét. Nyisd meg az emberek szívét, hogy befogadják a Te igéd igazságát, és boldogok legyenek, mert az örömhírben életet találnak.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250110.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. január 8., szerda

[Napi e-vangelium] 2025. január 09. csütörtök

2025. január 9. – Csütörtök

Evangélium

Miután Jézus jóllakatott ötezer embert, nyomban felszólította tanítványait, hogy szálljanak a bárkába, és keljenek át a túlsó partra, Betszaidába, amíg ő hazaküldi a tömeget. Miután elbúcsúzott tőlük, fölment egy hegyre, hogy imádkozzék. Közben beesteledett. A bárka mélyen benn járt a tavon, ő pedig egyedül maradt a parton. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel – ellenszelük volt ugyanis –, az éjszaka negyedik őrváltása idején, a vízen járva feléjük indult. El akarta kerülni őket. Amikor meglátták, hogy a vízen jár, azt hitték, hogy kísértet; elkezdtek kiabálni, mert mindnyájan látták őt, és megrémültek. Ő azonban mindjárt odafordult hozzájuk, és így szólt: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek." Aztán beszállt hozzájuk a bárkába, mire a szél elállt. Azok egészen magukon kívül voltak a csodálkozástól, mert nem okultak a kenyérszaporításból, és szívük még érzéketlen volt.
Mk 6,45-52

Elmélkedés

Jézus életének egyik legérdekesebb csodájáról olvasunk a mai napon. Az Úr a vízen jár, a víz tetején, mégpedig úgy, hogy nem süllyed el. Miért nem merül el? Fürödtünk már tóban vagy folyóban, a szerencsésebbek talán tengerben is, de azt tapasztaltuk, hogy az ember bizony elsüllyed, ilyen a gravitáció. Ha a víznek olyan magas a sótartalma, mint például a Holt-tengernek, akkor ugyan nem merül el az ember, hanem a víz tetején lebeg, de mégsem emelkedhet ki teljesen a vízből, hogy felegyenesedve annak tetején járjon. Az ember süllyed, Jézus viszont nem. Az okot keresve beindul a fantáziánk és megpróbálunk ésszerű, lehetőleg tudományos magyarázatot keresni. De nem találunk. Itt nincs semmi illúzió, ez nem bűvész trükk. Jézus jár a víz tetején. Ez egy csoda.
Az evangélista azt is leírja, hogy amikor a csónakban evező tanítványok meglátták Jézust a víz tetején járni, megrémültek. Mármint nem Jézustól ijedtek meg, hiszen ekkor még fel sem ismerték, hogy ő az, hanem magától a látványtól: valaki jár a víz tetején a viharos tengeren. Félelmük eloszlatására Jézus így szól hozzájuk: „Bátorság! Én vagyok, ne féljetek." Ugyanezzel a bátorítással találkozunk akkor is, amikor a feltámadt Jézus megjelenik az apostoloknak, s először azt hiszik, hogy kísértetet látnak.
Hogyan válaszolok arra, amikor megtapasztalom Isten közelségét, jelenlétét? Elindulok-e Jézus jobb megismerésének útján, a lelki fejlődés útján?
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Istenem! Jól tudom, hogy te minden ember szívében elültetted a szeretetet, az én szívembe is. Taníts engem a helyes szeretetre, az önfeláldozó szeretetre, az önzetlen szeretetre. A szeretet hassa át életem és minden cselekedetem! A szeretet mindennapi gyakorlásában találjam meg életem értelmét! A szeretet törvénye érintsen meg engem isteni kegyelemként!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250109.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. január 7., kedd

[Napi e-vangelium] 2025. január 08. szerda

2025. január 8. – Szerda

Evangélium

Egy alkalommal Jézus nagy tömeget látott maga előtt. Megesett a szíve az embereken, mert olyanok voltak, mint a pásztor nélküli juhok. Ezért sok mindenre kezdte őket tanítani. Későre járt már az idő, amikor odaléptek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „A vidék elhagyatott, az idő is eljárt. Bocsásd el őket, hogy a környékbeli tanyákra és falvakba mehessenek, és ennivalót vegyenek maguknak!" Jézus azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!" Azok megjegyezték: „Talán menjünk kenyeret venni kétszáz dénárért, hogy elláthassuk őket?" Erre Jézus megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzetek csak körül!" Körülnéztek, és jelentették: „Öt kenyerünk és két halunk." Ekkor meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsék le mindnyájukat a zöld gyepre. Le is telepedtek százas és ötvenes csoportokban. Jézus ezután fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Majd megtörte a kenyereket, és tanítványainak adta, hogy osszák ki. A két halat is szétosztotta valamennyiük között. Mindnyájan ettek, és jól is laktak, sőt még tizenkét kosarat szedtek tele a kenyér és a hal maradékából; pedig ötezer férfi evett a kenyérből.
Mk 6,34-44

Elmélkedés

A kenyerek és a halak megszaporításának csodájáról olvasunk a mai evangéliumban. Tanítását követően tanítványai arra kérik Jézust, hogy küldje haza az embereket, mert ezen a helyen nem tudnak elegendő élelmet szerezni maguknak. Ő viszont egészen más megoldásban gondolkodik, azt szeretné, hogy az emberek itt egyenek. Az öt kenyér és a két hal rendkívül kevésnek számít, ha több ezer éhes ember van jelen. Jézus kezében ez a kevés is elegendő. Ő a keveset is sokká tudja tenni. Az Úr csodát tesz, jóllakatja a népet.
Mit üzen nekünk a történet? Jézus korában fokozott volt a Messiás-várás. Ennek oka az idegen, római megszállás volt. A Messiástól azt várták, hogy megszabadítja a népet. Ugyanakkor azt vélték, hogy a Messiást arról lehet majd felismerni, hogy megismétli a manna csodát. Ahogyan Isten a pusztai vándorlás idején manna-kenyérrel táplálta a választott népet, ugyanúgy fogja jóllakatni a Messiás az embereket. A kenyérszaporítás eseménye tehát a messiási idők jele. Aki ilyen csodát képes tenni, arról jogosan gondolja a nép, hogy ő a Messiás. Karácsonykor Jézusnak, a Messiásnak születését ünnepeltük. A gyermekben még nem ismerte fel mindenki, hogy ő a Messiás, később azonban cselekedetei jelként szolgáltak és igazolták, hogy a messiási ígéretek az ő személyében teljesedtek be.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mennyei Atyánk! A te Fiad, Jézus, aki valóságos ember és valóságos Isten, a te tökéletes képmásod, hasonmásod, akit azért állítasz elénk, hogy benne felismerjük, milyenné kell válnunk. Irgalmas Jézus, mutasd meg nekünk, miként válhatunk a mennyei Atya kedves gyermekeivé!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250108.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. január 6., hétfő

[Napi e-vangelium] 2025. január 07. kedd

2025. január 7. – Kedd

Evangélium

Amikor Jézus meghallotta, hogy (Keresztelő) Jánost fogságba vetették, visszatért Galileába. Elhagyta Názáretet, és a tengerparti Kafarnaumban telepedett le, Zabulon és Neftali vidékén, hogy beteljesedjék, amit Izajás próféta mondott:
„Zabulon földje és Neftali földje, a tenger útja, a Jordán vidéke,
a pogányok Galileája:
A sötétben lakó nép nagy fényt lát,
és fény virrad a halál honában s árnyékában ülőkre."
Ettől kezdve Jézus tanítani kezdett. Ezt hirdette: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!" Bejárta egész Galileát. Tanított a zsinagógákban, hirdette a mennyek országa örömhírét, és meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt. Híre elterjedt egész Szíriában. Hozzá vittek mindenféle beteget, akik különböző fájdalmas betegségekben és bajokban szenvedtek: még ördögtől megszállottakat, holdkórosokat és bénákat is, és ő mind meggyógyította őket. Nagy népsereg követte Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.
Mt 4,12-17.23-25

Elmélkedés

A mai evangéliumi szakasz Keresztelő János bebörtönzésére való utalással kezdődik. Az evangélista nem részletezi e helyen János elfogásának okát és későbbi kivégzésének körülményeit, hanem azt akarja jelezni, hogy Jánosnak, a Messiás előfutárának küldetése befejeződött. Mindenesetre János elfogása óvatosságra inti Jézust, aki inkább visszavonul a galileai országrészbe. Máté elbeszélésének sorrendjében ekkor kezdődik meg Jézus nyilvános működése a nép körében. Ezt egy prófétai jövendölés, Izajás szavai vezetik be, amely szerint a hitetlenség homályában és sötétségében élő nép számára nagy világosság támad a Megváltó fellépésével. E jövendölés felidézése azt a célt szolgálja, hogy az emberek belássák, hogy Jézus személyében beteljesedtek azok az ígéretek, amelyeket az elmúlt évszázadok során Isten a próféták által üzent.
Ezután az evangélista összegzi mindazt, amit a következőkben részletesen ki fog fejteni, hogy tudniillik Jézus mit tanít és hogyan gyógyítja meg a betegeket. Az Úr tanítása ebben a kijelentésben foglalható össze: „Térjetek meg, mert elközelgett a mennyek országa!" A tanítás mellett Jézus küldetésének lényeges eleme a gyógyítás. Ezt így írja az evangélista: „meggyógyított a nép körében minden betegséget és minden bajt."
Felismerem-e Jézus szavában az üdvösség örömhírét?
© Horváth István Sándor


Imádság

Jóságos Istenem! Hálás szível köszönöm meg neked mindazt, amivel minden nap elhalmozol jóságodból. Köszönök mindent azok helyett és nevében is, akik ezt nem teszik meg. Jézusom, határtalan jóság! Milyen sokat tettél azért, hogy az emberek viszontszeressenek. Miként lehetséges mégis, hogy sokan nem szeretnek téged? Erősítsd meg bennem azt az elhatározást, hogy amennyire csak képes vagyok, szeretlek téged mindennél jobban!


Aktuális

Kedves evangélium olvasók!

Papi szolgálatom kezdetén, 30 évvel ezelőtt, tucatnyi katolikus újság segítette a gyerekek evangelizációját Magyarországon. Az újságok hasznosak voltak a gyerekeknek, a hittanosoknak, a minisztránsoknak. Aztán sorra eltűntek ezek a gyerekeknek szóló katolikus kiadványok. A helyzetet sajnálták a fiatalokkal foglalkozó papok és hitoktatók, valamint a szülők is, akik számára fontos volt gyermekük vallásos nevelése. Én is tehetetlenül néztem a folyamatot, de amikor az utolsó vallásos gyermekújság is megszűnt, elérkezettnek láttam az időt, hogy elkezdjek szemben úszni az árral. 2011-ben megalapítottam az Élő Kenyér gyermekújságot. A cím az Oltáriszentségre utal, mert az volt a célom, hogy a szentmisére járást megszerettessem a gyerekekkel. Meggyőződésem ugyanis, hogy ha egy gyermek megtapasztalja, hogy az Oltáriszentségben Jézussal találkozik, akkor szívesen fog jönni a szentmisére. Ez a cél pontosan meghatározta az újság szerkezetét: benne vannak a vasárnapok és ünnepek miseszövegei, persze minden oldalon színes képekkel illusztrálva. Ezt egészíti ki egy kis példázat az evangélium magyarázataként, szentek élete, játékos feladatok, az adott időszak imádságai, minisztráns kisokos, pápák történetei.

Az elmúlt 14 év igazolta, hogy érdemes volt elkezdeni. A felnövő, a célcsoportból kinövő gyermekek helyett évről évre vannak újak, akik elkezdik használni az Élő Kenyeret, mert szüleik, nagyszüleik számára fontos gyermekük, unokájuk lelki fejlődése. Az alapításkor rögzítettem, hogy reklámmentes lesz az újság, mert bár gazdaságilag könnyebb volna, ha reklámbevételekből kiegészítenénk a költségvetést, de mégsem a mi feladatunk a rózsaszín pónik és kardozó szuperhősök népszerűsítése. A szentek is hősök, inkább tőlük tanulja meg a gyermek, hogyan válhat Jézus barátjává.

2025-ben már a 15-dik évfolyamot kezdjük. Ha az Ön számára is fontos gyermeke, unokája vallásos nevelése és lelki fejlődése, bátorítom, hogy fizessen elő az Élő Kenyér gyermekújságra! Ez könnyen megtehető az Evangélium365 webáruházban az alábbi linkre kattintva.

https://evangelium365.hu/elo-kenyer?product_id=173

Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor

Az Élő Kenyér újságot jótékonysági előfizetéssel is lehet támogatni. Ebben az esetben nem az adományt küldő személy kapja az újságot, hanem egy rászoruló gyermeknek küldjük el azt. E célra adomány itt küldhető:
https://evangelium365.hu/adomanyok?product_id=174
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250107.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2025. január 5., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2025. január 06. hétfő

2025. január 6. – Hétfő, Urunk megjelenése (Vízkereszt)

Evangélium

Amikor Heródes király idejében Jézus megszületett a judeai Betlehemben, íme, napkeletről bölcsek jöttek Jeruzsálembe, és tudakolták: „Hol van a zsidók újszülött királya? Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy hódoljunk előtte." Meghallotta ezt Heródes király és megrémült, s vele egész Jeruzsálem. Összehívatta a főpapokat és a nép írástudóit, és megkérdezte tőlük, hogy hol kell születnie a Messiásnak. Azok így válaszoltak: „A judeai Betlehemben, mert ezt írja a próféta: Te, Betlehem, Juda földje, bizony nem vagy a legkisebb Juda nemzetségei között, mert belőled jő ki a fejedelem, aki pásztora lesz népemnek, Izraelnek." Erre Heródes titokban magához hívatta a bölcseket és pontosan megtudakolta tőlük a csillag megjelenésének idejét. Aztán ezzel küldte őket Betlehembe: „Menjetek, tudakozódjatok szorgalmasan a gyermek felől, és ha megtaláljátok, jelentsétek nekem. Én is elmegyek, hogy hódoljak előtte!"
Ők pedig, miután meghallgatták a királyt, elindultak. És lám, a csillag, amelyet napkeleten láttak, előttük járt, míg meg nem állapodott a ház fölött, ahol a Gyermek volt. A csillagot meglátva nagyon megörültek. Bementek a házba, és ott látták a Gyermeket anyjával, Máriával. Földre borulva hódoltak előtte, majd kinyitották kincseszsákjaikat, és ajándékokat adtak neki: aranyat, tömjént és mirhát. Mivel álmukban utasítást kaptak, hogy ne menjenek vissza Heródeshez, más úton tértek vissza országukba.
Mt 2,1-12

Elmélkedés

Minden ember Megváltója
Mi, akik karácsony éjszakáján felkerekedtünk és a pásztorokkal együtt felkerestük a kis Jézust, aki emberi arcát mutatta meg nekünk, a mai ünnepen lélekben újra elindulunk, hogy a napkeleti bölcsekkel együtt kifejezzük Istennek járó hódolatunkat ugyanennek a Gyermeknek.
A három napkeleti bölcs, akikről ma, Urunk megjelenésének ünnepén az evangéliumban olvasunk, nem voltak zsidó származásúak. Ők nem ismerték azokat a prófétai jövendöléseket, amelyek a Messiásról szóltak, nekik nem voltak elképzeléseik arról, hogy ki lesz a Megváltó. Ők csupán egy különleges égi jelenségre lesznek figyelmesek, amelyben jelet látnak, és követni kezdik a fényes csillagot. Igyekezetük és lelkesedésük, amely a hosszú és minden bizonnyal viszontagságos út során sem lankad, meghozza gyümölcsét, eljutnak Betlehembe, ahol megtalálják a kis Jézust.
Előtte azonban az ország fővárosába, Jeruzsálembe mennek, egyenesen Heródes királyhoz, mert úgy gondolják, hogy egy újszülött királyt nyilvánvalóan a királyi udvarban érdemes keresniük. Egy királyt, pontosabban egy leendő királyt keresnek. Ezért kérdezik: „Hol van a zsidók újszülött királya?" Erre Heródes, aki rögtön úgy érzi, hogy uralkodása veszélybe került, hívatja az írástudókat és ezt kérdezi tőlük: „Hol kell születnie a Messiásnak?" De ki beszélt itt Messiásról? A bölcsek csak egy újszülött királyt említettek, de nem állították róla, hogy ő a Messiás. Az a tény, hogy egy újszülött király említése rögtön a Messiást juttatja a megkérdezett főpapok és írástudók eszébe, azt igazolja, hogy ebben a korban nagyon fokozott volt a messiási várakozás Izraelben. Ennek azonban nem lelki okai voltak elsősorban, hanem politikai. A zsidó nép ugyanis római fennhatóság alá tartozott és azt remélték, hogy az eljövendő Messiás majd ettől fogja őket felszabadítani és visszaadja a nép önállóságát. Ezeket az elképzeléseket azonban a napkeleti bölcsek szerencsére nem ismerik. Ők azért jöttek, hogy kifejezzék hódolatukat az újszülött királynak, akiről már most hiszik, hogy nem csak a zsidó nép számára lesz király, hanem minden ember számára.
A keresztény hagyomány és igehirdetés az évszázadok folyamán meglehetősen kiszínezte a napkeleti bölcsek történetét, amelyhez még a művészet is hozzájárult a maga lehetőségeivel. Ennek köszönhetően nem könnyű megmaradni az evangéliumi üzenetnél, de mégis tegyünk erre kísérletet. Három dolgot emeljünk ki, amit valóban tartalmaz az evangélium. Az első, hogy a napkeleti bölcsek egy nagy várakozásban éltek, ezért figyelhették az égi jeleket. A második, hogy felismerték a jelet és követték azt, semmi nem téríthette el őket attól, hogy céljukhoz eljussanak. A harmadik, hogy kifejezték hódolatukat az előtt, akihez az égi jel vezette őket. Ez az a három lépés, amelyet nekünk is érdemes megtennünk. Mindenekelőtt tisztáznunk kell magunkban, hogy milyen vágyak élnek bennünk? Kitől várjuk életünk jobbá fordulását? Miért van szükségünk Istenre? Aztán keresnünk kell azokat a jeleket, amelyek által maga Isten vezet minket. Nem szabad megállnunk ezen az úton és nem engedhetjük azt sem, hogy mások letérítsenek minket erről az útról. Ha pedig megérkezünk oda, ahová az isteni jel vezet minket, legyen nyitott ne csak a szemünk, hanem a szívünk is! Ismerjük fel mi is a betlehemi Gyermekben, Jézusban, hogy egyedül neki érdemes hódolnunk, mert ő a világ Megváltója. Mindenki Megváltója, az enyém is.
© Horváth István Sándor


Imádság

Betlehemi kis Jézus! Nem mondogathatjuk örökké neked, a szent Istennek, hogy aludj csak nyugodtan! Nem kívánhatjuk tőled, hogy jövő karácsonyig aludj és lehetőleg ne zavarj minket évközben! Vízkereszt napja, a napkeleti bölcsek ünnepe ma felébreszt minket a karácsonyi nosztalgiázásból. Ez a nap felnyitja szemünket, hogy benned ne csak egy gyermeket lássunk, hanem meglássuk a Megváltót és az Üdvözítőt, Megváltónkat és Üdvözítőnket. Uram, neked köszönhetem, hogy megszabadulhatok a bűntől és neked köszönhetem, hogy az üdvösségre juthatok. Taníts engem a gyermeki lelkületre, az Istenre való ráhagyatkozásra, az Istenben való gyermeki bizalomra és a feltétlen engedelmességre!


Aktuális

Kedves evangélium olvasók!

Papi szolgálatom kezdetén, 30 évvel ezelőtt, tucatnyi katolikus újság segítette a gyerekek evangelizációját Magyarországon. Az újságok hasznosak voltak a gyerekeknek, a hittanosoknak, a minisztránsoknak. Aztán sorra eltűntek ezek a gyerekeknek szóló katolikus kiadványok. A helyzetet sajnálták a fiatalokkal foglalkozó papok és hitoktatók, valamint a szülők is, akik számára fontos volt gyermekük vallásos nevelése. Én is tehetetlenül néztem a folyamatot, de amikor az utolsó vallásos gyermekújság is megszűnt, elérkezettnek láttam az időt, hogy elkezdjek szemben úszni az árral. 2011-ben megalapítottam az Élő Kenyér gyermekújságot. A cím az Oltáriszentségre utal, mert az volt a célom, hogy a szentmisére járást megszerettessem a gyerekekkel. Meggyőződésem ugyanis, hogy ha egy gyermek megtapasztalja, hogy az Oltáriszentségben Jézussal találkozik, akkor szívesen fog jönni a szentmisére. Ez a cél pontosan meghatározta az újság szerkezetét: benne vannak a vasárnapok és ünnepek miseszövegei, persze minden oldalon színes képekkel illusztrálva. Ezt egészíti ki egy kis példázat az evangélium magyarázataként, szentek élete, játékos feladatok, az adott időszak imádságai, minisztráns kisokos, pápák történetei.

Az elmúlt 14 év igazolta, hogy érdemes volt elkezdeni. A felnövő, a célcsoportból kinövő gyermekek helyett évről évre vannak újak, akik elkezdik használni az Élő Kenyeret, mert szüleik, nagyszüleik számára fontos gyermekük, unokájuk lelki fejlődése. Az alapításkor rögzítettem, hogy reklámmentes lesz az újság, mert bár gazdaságilag könnyebb volna, ha reklámbevételekből kiegészítenénk a költségvetést, de mégsem a mi feladatunk a rózsaszín pónik és kardozó szuperhősök népszerűsítése. A szentek is hősök, inkább tőlük tanulja meg a gyermek, hogyan válhat Jézus barátjává.

2025-ben már a 15-dik évfolyamot kezdjük. Ha az Ön számára is fontos gyermeke, unokája vallásos nevelése és lelki fejlődése, bátorítom, hogy fizessen elő az Élő Kenyér gyermekújságra! Ez könnyen megtehető az Evangélium365 webáruházban az alábbi linkre kattintva.

https://evangelium365.hu/elo-kenyer?product_id=173

Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor

Az Élő Kenyér újságot jótékonysági előfizetéssel is lehet támogatni. Ebben az esetben nem az adományt küldő személy kapja az újságot, hanem egy rászoruló gyermeknek küldjük el azt. E célra adomány itt küldhető:
https://evangelium365.hu/adomanyok?product_id=174
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250106.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Blogarchívum