2026. május 20., szerda

[Napi e-vangelium] 2026. május 21. csütörtök

2026. május 21. – Csütörtök

Evangélium

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét és így imádkozott: Szent Atyám, nemcsak tanítványaimért könyörgök, hanem azokért is, akik a szavukra hinni fognak bennem. Egyek legyenek mindnyájan! Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem. Megosztottam velük a dicsőséget, amelyet nekem adtál, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk: én őbennük, te énbennem, hogy így ők is teljesen egyek legyenek, s megtudja a világ, hogy te küldtél engem, és szereted őket, amint engem szerettél. Atyám! Azt akarom, hogy akiket nekem adtál, ott legyenek velem, ahol én vagyok s lássák dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mivel már a világ teremtése előtt szerettél engem. Én igaz Atyám! A világ nem ismert meg, de én ismerlek, s ők is megismerték, hogy te küldtél engem. Megismertettem velük nevedet, és ezután is megismertetem, hogy a szeretet, amellyel engem szeretsz, bennük legyen, és én is őbennük legyek.
Jn 17,20-26

Elmélkedés

Jézus főpapi imájának utolsó része már rólunk is szól. Nemcsak az utolsó vacsorán jelenlévő apostolokért imádkozik, hanem mindazokért, akik majd az ő tanúságtételük hatására hisznek benne, vagyis minden idők hívőiért. Jézus számít ránk, és épít tanúságtételünkre és hitünkre.
Ez az isteni előrelátás és szeretet reményt ébreszt bennünk pünkösd előtt. Nem ismeretlen útra készülünk, hanem olyanra, amelyet Jézus imádsága kísér. Mit kér számunkra? „Hogy mindnyájan egyek legyenek.” Tegnap már találkoztunk ezzel a gondolattal, ma ismét az egységért könyörög, de most nemcsak a tanítványok között, hanem minden hívő közösségért. Ez az egység nem szervezeti vagy pusztán emberi összetartás, hanem olyan közösség, amelynek mintája az Atya, a Fiú és a Szentlélek szeretetközössége.
Az egység nem csupán belső ügy, hanem a misszió és a missziós lelkület erőforrása. A Szentlélek eljövetele nem egyéni lelkesedést eredményez, hanem azt, hogy az Egyház, az élő közösség elindul tanúságot tenni. Ezért olyan fontos, hogy nyitott szívvel, közösségi lelkülettel készüljünk pünkösdre. A Lélek ott tud működni, ahol van egység, béke, kölcsönös szeretet, ahol az ember nem önmagáért él, hanem Istenért és felebarátaiért. Jézus azt kéri, hogy eljussunk az örök élet teljességébe.
Jézus szava és jelenléte által az Atya szeretete költözik szívünkbe. Ezt a szeretetet hozza el a Szentlélek pünkösdkor: élő, mozdító, egységet teremtő szeretetet.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus! Te értem is imádkoztál, még mielőtt megszülettem volna. Köszönöm, hogy hitedben és szeretetedben már akkor helyem volt. Taníts meg egységben élni embertársaimmal, hogy ne megosztó, hanem összekötő legyek, ne viszályt, hanem békét teremtsek! Küldd el Szentlelkedet, hogy az Atya szeretete bennem is éljen, átformáljon és rajtam keresztül másokat is elérjen! Add, hogy a világ bennem is felismerje jelenlétedet, és vágyjon arra az egységre, amit csak te tudsz adni!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260521.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. május 19., kedd

[Napi e-vangelium] 2026. május 20. szerda

2026. május 20. – Szerda

Evangélium

Abban az időben Jézus az égre emelte szemét, és így imádkozott: Szent Atyám, tartsd meg a te nevedben azokat, akiket nekem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi. Amíg velük voltam, megőriztem nevedben azokat, akiket nekem adtál. Megtartottam őket, és senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, hogy beteljesedjék az írás. Most tehozzád megyek, ezeket pedig elmondom a világban, hogy az én örömöm teljes legyen bennük. Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyűlölte őket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tőled, hogy vedd el őket a világból, hanem hogy óvd meg őket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból. Szenteld meg őket az igazságban, mert a te tanításod igazság. Amint te elküldtél engem a világba, úgy küldöm én is őket a világba. És értük szentelem magamat, hogy ők is megszentelődjenek az igazságban.
Jn 17,11b-19

Elmélkedés

Jézus főpapi imája folytatódik a mai evangéliumban. Nemcsak azért könyörög, hogy tanítványai megmaradjanak szeretetében, hanem hogy egyek legyenek, egy közösséget alkossanak egymással. Ez az egység azonban nem pusztán együttműködés vagy békés viszony, hanem részesedés az isteni szeretet egységében. Lényeges, hogy az egység nem emberi erőfeszítéssel jön létre, hanem a Szentlélek ajándéka. Pünkösd közeledtével az egység Lelkének kiáradásáért imádkozunk.
A keresztény küldetés lényege, hogy a hívő ember nem menekül el a világ elől, hanem tanúságot tesz a világ előtt. Az Egyház így nem egy menedékhely, hanem a világ közepén élő közösség, amelyet a Szentlélek vezet.
„Szenteld meg őket az igazságban, mert a te tanításod igazság” – kéri Jézus. Az életszentség folyamata nem látványos: az Ige hallgatása, megtartása, és az abban való élet napról napra feladat számunkra. A Szentlélek, akire várunk, a szív legmélyén munkálkodik, hogy az ember Istenhez hasonlóvá váljék. Nem tökéletesnek születünk, hanem fokozatosan alakulunk, ez a megszentelődés, az életszentség útja. Aki az evangélium szerint él, az Krisztus lelkületét hordozza, és akkor is hűséges marad, ha a világ nem érti meg vagy elutasítja.
Jézus imája azokért szól, akik küldetést kapnak tőle. Ahogyan ő az Atya küldötte, úgy küldi ő is övéit. E küldetés teljesítéséhez a Szentlélek a belső erőforrás.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te nem azt kérted, hogy vegyen ki minket az Atya a világból, hanem hogy őrizzen meg bennünket a gonosztól. Köszönöm, hogy a te tanításod szerint élhetek, és igazságod által napról napra formálsz. Szentelj meg engem a te igazságodban, hogy ne a világ elvárásaihoz igazodjam, hanem hozzád! Add, hogy egységben éljek embertársaimmal, és bennem is működjék a Szentlélek, aki vezet és segít a küldetésben!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260520.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. május 18., hétfő

[Napi e-vangelium] 2026. május 19. kedd

2026. május 19. – Kedd

Evangélium

Jézus az utolsó vacsorán tekintetét az égre emelte, és így imádkozott: „Atyám, eljött az óra. Dicsőítsd meg Fiadat, hogy Fiad is megdicsőítsen téged! Te hatalmat adtál neki minden ember fölött, hogy mindenkinek, akit neki adtál, örök életet adjon. Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egy igaz Istent, és Jézus Krisztust, akit te küldtél. Én megdicsőítettelek téged a földön. A feladatot, amelyet rám bíztál, teljesítettem. Atyám, most te dicsőíts meg engem azzal a dicsőséggel, amelyben részem volt nálad a világ teremtése előtt! Kinyilatkoztattalak téged az embereknek, akiket e világból nekem adtál. Tieid voltak, és nekem adtad őket. Tanításodat megtartották. Most már tudják, hogy minden, amit nekem adtál, tőled van. Hiszen én a tőled vett igéket mondtam el nekik, ők pedig elfogadták: megismerték az igazságot, hogy tőled jöttem, és hittel elfogadták, hogy te küldtél engem. Értük könyörgök. Nem a világért könyörgök, hanem értük, akiket nekem adtál. Tieid ők– hiszen a tied mindaz, ami az enyém, és minden az enyém, ami a tiéd –, és én megdicsőültem bennük. Én nem maradok tovább itt e világban, ők azonban a világban maradnak. Én most hozzád megyek.”
Jn 17,1-11a

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus főpapi imájának kezdetét olvassuk, amelyet szenvedése előestéjén, az utolsó vacsorán mondott. Ez az ima a Fiú legbensőbb lelkületét tárja fel: engedelmesség, bizalom, szeretet – ezek jellemzik minden szavát. Jézus tudja, hogy mi vár rá a következő órákban, mégsem fél, nem menekül el, hanem odaadja, feláldozza önmagát.
„Dicsőítsd meg Fiadat” – fordul az Atyához, s ez nem dicsőségvágy, hanem a megváltás művének beteljesedése. A kereszt dicsősége ellentétes a világ logikájával, mert az alázatban, a szolgálatban és az önátadásban ragyog fel. Jézus imájában benne rejlik a kereszt és a feltámadás titka.
„Tieid voltak, és nekem adtad őket” – folytatódik az ima a tanítványokért. Az ember nem önmagáé, hanem Istené. Jézusnak az a küldetése, hogy megőrizze, tanítsa, vezesse, s végül elvezesse az Atyához az embereket. Ez az igazság átjárja mindennapi életünket: nem vagyunk elhagyatottak, mert Jézus közbenjár értünk, és a Szentlélek segítségével kapcsolatban vagyunk az Atyával.
A Szentlélek működésének jele az emberben a krisztusi tanításhoz hűséges szív. Pünkösd ünnepének közeledtével, kérdezzük meg magunktól: meghalljuk-e Isten nekünk szóló üzenetét, éltet-e, formál-e minket az isteni tanítás? A Szentlélek nemcsak vigasztaló, hanem emlékeztető is: ő juttatja eszünkbe Jézus szavait, hogy az Ige életre keljen bennünk.
A Szentlélekre való várakozás már a beteljesülés felé közeledik. Jézus tudja, hogy a Lélek hamarosan eljön, és a tanítványok – minden gyengeségük ellenére – meg fogják érteni és meg fogják őrizni azt az igazságot, amit tőle kaptak.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus! Te az Atyához fordultál értünk, hogy minket megőrizz az ő nevében. Köszönöm, hogy ismersz, elfogadsz, és úgy tekintesz rám, mint aki hozzád tartozom. Taníts meg engem is úgy imádkozni, ahogy te imádkoztál: szeretettel, bizalommal és teljes önátadással! Készítsd fel szívemet a Szentlélek befogadására, hogy éljem és megtartsam a te tanításodat! Segíts, hogy életem megdicsőítse az Atyát!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260519.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. május 17., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2026. május 18. hétfő

2026. május 18. – Hétfő

Evangélium

Amikor az utolsó vacsorán Jézus elmondta búcsúbeszédét, tanítványai megjegyezték: „Most nyíltan beszélsz, nem hasonlatokban. Most elismerjük, hogy mindent tudsz, és nincs szükség rá, hogy valaki is kérdezzen. Ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.” Jézus így felelt: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek, ki-ki a maga útján, és engem magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Mindezt azért mondtam nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést szenvedtek; de bízzatok! Én legyőztem a világot.”
Jn 16,29-33

Elmélkedés

A tanítványok megkönnyebbülnek, mert úgy érzik, végre értik Mesterük szavait. Világosan beszél, egyértelmű kijelentéseket tesz, többé nincs rejtély, nincs titok. De Jézus kérdése visszahelyezi őket a valóságba: „Most hisztek? Eljön az óra – már el is jött –, amikor szétszéledtek.” Jézus úgy érzi, hogy tanítványai még nem állnak készen arra a hűségre, amely a kereszt mellett is kitart. Hitük őszinte, de gyenge. Lelkesedésük valódi, de még nem mélyen gyökerező.
Az Úr mennybemenetelének ünnepe után már a Szentlélek eljövetelére készülünk. A Lélek az, aki megerősíti hitünket, elmélyíti az Istennel való kapcsolatunkat, és képessé tesz arra, hogy „ne szaladjunk szét” a nehéz időkben, és a Krisztusba vetett hit ne vesszen el a próbatételek idején. Jézus előre látja tanítványai gyengeségét, ezért felkészíti őket a Szentlélek jövetelére, aki majd bátorrá, hűséges tanúkká formálja őket.
A Lélek eljövetelének egyik első gyümölcse a béke. Ez nem konfliktusmentesség, hanem az Isten közelségéből fakadó belső biztonság. Ezzel a békével a szívünkben várjuk a pünkösdöt! Ne türelmetlenül, ne a saját erőnkre hagyatkozva, hanem annak tudatában, hogy a Lélek eljön és Jézus ígérete szerint megerősít minket a hitben és a tanúságtételben.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy ismersz engem, gyengeségeimmel és hűtlenségeimmel együtt. Te békét ígérsz, amely nem a körülmények nyugalmából fakad, hanem a te jelenlétedből. Készítsd elő szívemet a Szentlélek befogadására, hogy hitem erős maradjon a próbatételek közepette is! Erősíts meg, hogy ne széledjek szét, ne hátráljak meg, hanem kitartsak melletted, akiből az Atya szeretete és irgalma árad felém!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260518.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. május 16., szombat

[Napi e-vangelium] 2026. május 17. vasárnap

2026. május 17. – Vasárnap, Urunk mennybemenetele

Evangélium

Abban az időben: A tizenegy tanítvány elment Galileába, fel arra a hegyre, ahova Jézus rendelte őket. Amikor meglátták őt, leborultak előtte a földre. Egyesek azonban még mindig kételkedtek. Jézus odament hozzájuk, és ezt mondta nekik: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön. Ezért most menjetek el, és tegyetek tanítványommá minden nemzetet! Kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében! Tanítsátok meg őket mindannak megtartására, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok mindennap a világ végéig!”
Mt 28,16-20

Elmélkedés

Vidd magaddal Jézust a szívedben!

A mennybemenetel ünnepe első pillantásra búcsúzás, elválás. Jézus a tanítványai szeme láttára felemelkedik, amíg „egy felhő eltakarta őt szemük elől” – ahogyan az Apostolok Cselekedeteiben olvassuk. Máté evangélista leírása nem a szomorúságra helyezi a hangsúlyt. Nincs benne sírás, búcsúzkodás, hanem a tanítványok küldetése, a nekik szóló ígéret és az Úr jelenléte kap benne helyet.
A tanítványok a feltámadás után visszatérnek Galileába, ahová Jézus rendeli őket. Ez a földrajzi visszatérés nem a múlt felé fordulás, hanem újrakezdés. Galileában kapták a meghívást, ez a hely a tanítás, a csodák földje, amelybe a tanítványi lét gyökerezik. A kezdetkor, Jézus nyilvános működése elején innen indultak el, hogy a Mestert kövessék és megismerjék, és most újra innen indulnak el, de immár a tanúságtétel útján. Jézus kinyilvánítja: „Én kaptam meg minden hatalmat az égen és a földön.” Aki most küldetést ad, az nem a názáreti ács, nem a kereszten kiszolgáltatott áldozat, hanem a feltámadott Úr, aki a menny és a föld királya.
Máté evangélista megjegyzi: „egyesek azonban még mindig kételkedtek.” Ez a részlet megrendítően őszinte. A feltámadt Jézus többször is megjelent nekik, de van, aki továbbra is bizonytalan. Az Egyház kezdetekor megtört, megsebzett, fájdalmakat hordozó, ugyanakkor mégis hittel, örömmel és buzgósággal induló emberek kapnak küldetést. Ez reményt ad nekünk is, akik olykor gyengének, alkalmatlannak érezzük magunkat, hogy bátran elfogadjuk Jézustól a küldetést.
A küldetés egyetemes: „Tegyetek tanítványommá minden népet.” Ez nemcsak földrajzi értelemben igaz, hanem minden emberi életkorra és élethelyzetre vonatkozik: a gyermekre és az idősekre, az örvendezőkre és a gyászolókra, a keresőkre és az újrakezdőkre. Amire Jézus hív, az nem erőszakos térítés, hanem tanúságtétel és tanítás.
E küldetésben Jézus nem hagy minket egyedül: „én veletek vagyok mindennap a világ végéig.” Ez a kijelentés a mennybemenetel belső ellentmondása: Jézus eltávozik a mennybe, mégis azt ígéri, hogy mindig velünk lesz. Hogyan lehetséges ez? A válasz a Szentlélek, az Ige és az Eucharisztia titkában rejlik. A Szentlélek jelenléte által Jézus bennünk él. Az evangélium szavai által Jézus ma is tanít. Az Eucharisztiában, az Oltáriszentségben valóságosan jelen van köztünk.
Egy régi történet szerint egy kisfiú minden vasárnap elment szentmisére a nagymamájával, de sokáig nem értette, mit jelent az, hogy „Jézus velünk van”. Egy nap, miközben a templomban térdelt, azt kérdezte a nagymamájától: „De hol van Jézus most?” Az idős asszony halkan rámutatott a szentségházra: „Ott van, és itt van benned is, ha igazán keresed és szereted őt.” A fiú elgondolkodott, majd azt mondta: „Akkor én nem akarom elhagyni ezt a templomot.” A nagymama mosolygott: „Nem is kell. Vidd magaddal Jézust a szívedben!”
Ez a történet egyszerűen és tisztán mutatja meg a keresztény élet lényegét: Jézust nem látjuk a szemünkkel, de a szívünkben hordozzuk őt.
Az Úr mennybemenetele az Egyház életének kezdete. Jézus felemelkedése nem távolságot teremt, hanem új közelséget, a jelenlét új formáját hozza létre. Az, aki látható módon eltávozik, mostantól minden tanítványban jelen akar lenni, hogy általuk szóljon, gyógyítson, vigasztaljon. Ez a küldetés ma is érvényes.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te felmentél a mennybe, de nem hagytál magunkra minket. Köszönöm, hogy velem vagy minden nap, láthatatlanul, de valóságosan. Erősíts meg, hogy szavaimmal, tetteimmel, egész életemmel tanúságot tegyek rólad! Add, hogy ne lefelé nézzek, hanem a menny felé irányítsam figyelmemet, ahová te előre mentél, és ahová engem is hívsz! Küldd el Szentlelkedet, hogy tanúságot tegyek rólad a világban, és napról napra hűségesebb legyek a tőled kapott küldetéshez! Vezess a mennyországba, ahol majd színről színre láthatlak!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260517.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. május 15., péntek

[Napi e-vangelium] 2026. május 16. szombat

2026. május 16. – Szombat

Evangélium

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: Bármit kértek majd az én nevemben az Atyától, megadja nektek. Mindeddig semmit sem kértetek az én nevemben. Kérjetek, és kaptok, hogy örömötök teljes legyen! Ezeket hasonlatokban mondtam nektek. Eljön az óra, amikor már nem hasonlatokban szólok, hanem nyíltan beszélek az Atyáról. Azon a napon majd az én nevemben kértek, és nem mondom azt nektek, hogy én kérem értetek az Atyát. Hiszen az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettetek engem, és hittétek, hogy az Istentől jöttem. Eljöttem az Atyától és a világba jöttem. Most elhagyom a világot, és visszatérek az Atyához.
Jn 16,23b-28

Elmélkedés

Jézus szavai bátorítást adnak nekünk. Ő nem egy távoli, megközelíthetetlen Istent mutat be, hanem a mennyei Atyát, aki hallja kérésünket és megadja, amit az ő Fiának, Jézusnak nevében kérünk. „Jézus nevében” – ez nem csupán egy gyakran használt szófordulat, hanem a szív teljes ráhagyatkozása Krisztusra, az ő szándékára, az ő akaratára. Amikor Jézus nevében imádkozunk, akkor nem önző kívánságainkat csomagoljuk be szentnek tűnő, áhítatos szavakba, hanem azt kérjük, amit ő is kérne az adott helyzetben.
Az imádság nem egyirányú kérelem, hanem bizalmas párbeszéd. Az Atyához fordulunk, mert Jézus feltárta előttünk az ő szeretetét. „Az Atya szeret titeket” – mondja Jézus. Milyen mély és vigasztaló ez a kijelentés! A mennyei Atya nemcsak azért hallgat meg bennünket, mert Jézus közbenjár, hanem mert valóban szeret bennünket. Ez a szeretet az alapja minden imának, kérésnek, reménynek.
A húsvéti idő arra emlékeztet, hogy megnyílt számunkra az Atyához vezető út, amelyen mi is elindulhatunk az isteni közösségbe. Amikor imádkozunk, ezen az úton lépdelünk. Az imádság nem más, mint ebben a szeretetben való előrehaladás.
Az evangélium végén Jézus összefoglalja saját küldetését: eljött a világba, és most visszatér az Atyához. Ebben a mozgásban benne van a mi utunk is: a földi élet minden vándorlása, öröme és küzdelme végső soron az Atya felé irányul. Az ima pedig már most elővételezi az Atyával való boldog együttlétet. Amikor Jézus nevében fordulunk az Atyához, már most megízleljük a vele való közösséget.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mennyei Atyám! Köszönöm, hogy szeretsz engem, és Jézus nevében hozzád fordulhatok. Hálás vagyok, hogy imáimat nem hagyod válasz nélkül, még ha nem is mindig úgy és akkor teljesíted, ahogy én elképzelem. Add, hogy szívem egyre jobban igazodjon Fiad akaratához, hogy valóban az ő nevében tudjak kérni, bízva szeretetedben és jóságodban! Segíts, hogy az imában ne csak kéréseimet mondjam el, hanem meghalljam válaszaidat, útmutatásaidat! Tedd teljessé örömömet azzal, hogy benned élek és benned remélek!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260516.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. május 14., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2026. május 15. péntek

2026. május 15. – Péntek

Evangélium

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: Bizony, bizony, mondom nektek: ti majd sírtok és jajgattok, a világ azonban örülni fog. Ti szomorkodtok, de szomorúságtok örömre fordul. Az asszony is, amikor szül, szomorkodik, mert eljött az ő órája; de amikor megszülte gyermekét, már nem emlékszik gyötrelmeire, mert örül, hogy ember született a világra. Így ti is most szomorkodtok ugyan, de majd viszontlátlak titeket. Akkor örülni fog szívetek, és örömeteket senki sem veszi el többé tőletek. Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.
Jn 16,20-23a

Elmélkedés

Jézus szavai egyaránt megrendítőek és vigasztalók. Nem kendőzi el a valóságot: távozása, elmenetele miatt a tanítványokat sírás és szomorúság várja. A világ örül majd a kereszt látszólagos vereségének, miközben az Úr követői gyászolni fognak. De ez az öröm és szomorúság nem marad örökké így. Jézus megígéri, hogy a tanítványok bánata örömre fordul.
Ez az evangéliumi mondat a keresztény remény alapja. Jézus nem ígér fájdalommentes életet, de biztosít minket afelől, hogy a szenvedés nem lesz értelmetlen. A kereszt nem a vég, hanem az örök élet kapuja. Az Istenbe vetett hit nem a szenvedés elkerülésében mutatkozik meg, hanem abban, hogy hisszük: minden fájdalmat Isten képes átformálni, azaz nemcsak enyhíteni, hanem valóban átváltoztatni.
A keresztény öröm tehát nem a nehézségek hiányát jelenti, hanem Isten jelenlétét a szenvedések közepette. Krisztus mély, szívből fakadó örömre hív, amely a sötétségben is ragyogni képes. Ez a húsvéti öröm: a sírás éjszakája után a hajnal világossága következik, a halálból új élet fakad, a veszteség után eljön az öröm ideje.
A szakasz végén Jézus ezt mondja: „Azon a napon már nem lesz több kérdeznivalótok tőlem.” Ez az öröm beteljesedésének pillanata: amikor már nincs szükség kérdésekre, mert az Úr jelenlétének fénye mindent megvilágít. Ezt az ígéretet éljük meg részben már most, a földi életben, és teljességgel majd az örök életben. A keresztény ember nem menekül a szenvedés elől, hanem átadja azt Istennek, aki képes azt örömre változtatni.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus! Te megígérted, hogy szomorúságunk örömre fordul. Köszönöm, hogy nem hitegetsz, hanem igazat szólsz, és a szenvedések által is az örömbe vezetsz. Segíts, hogy a nehézségek idején is bízzak benned, és higgyem, hogy semmi sem történik értelmetlenül, ha veled élek! Add, hogy szívem nyitott legyen a húsvéti örömre, még ha könnyek között is! És amikor majd eljön a nap, amikor téged teljes fényedben láthatlak, ne legyen több kérdésem, hanem csak örömmel dicsérjelek.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260515.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. május 13., szerda

[Napi e-vangelium] 2026. május 14. csütörtök

2026. május 14. – Csütörtök

Evangélium

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem, (mert az Atyához megyek.)” Tanítványai erre így tanakodtak: „Mit akar mondani ezzel: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? És hogy: Az Atyához megyek? Mit jelent az, hogy: Még egy kis idő? Nem értjük, mit beszél.” Jézus észrevette, hogy kérdezni akarják, így szólt tehát hozzájuk: „Azon tanakodtok, hogy azt mondtam: Még egy kis idő és már nem láttok engem, és ismét egy kis idő és viszontláttok engem? Bizony, bizony, mondom nektek: Sírni fogtok és jajgatni, a világ pedig örül. Szomorkodni fogtok, de szomorúságtok örömre fordul.”
Jn 16,16-20

Elmélkedés

„Egy kis idő, és nem láttok engem, és ismét egy kis idő, és majd megláttok engem” – olvassuk az evangéliumban. Ez a mondat rejtélyesen hangzik, és nem véletlen, hogy felidézi bennünk is a tanítványok zavarát. Ez a mondat szinte az egész húsvéti esemény sűrítménye: a szenvedés, halál, feltámadás és az elrejtőző, mégis jelenlévő Úr titka.
A keresztény életben gyakran érezzük, hogy nem látjuk az Urat. Az imádság száraz, a világ közönye elcsüggeszt, a szenvedés homályba burkolja Isten arcát. Jézus ezzel a kijelentéssel minket is megszólít: lesznek időszakok, amikor nem láttok, de ez nem a vég. A távozás a szeretet útjának része. A látás nem mindig testi, hanem hitből fakadó, de ez is találkozás.
Jézus nem titkolja, hogy tanítványai sírni fognak. A világ örül majd, ők pedig gyászolnak. Az evangéliumi szavak megrendítően életszerűek: a tanítvány sokszor éppen a fájdalmak mélyén találkozik Istennel. Ám Jézus ígérete biztos: „a szomorúságotok örömre fordul.” Ez nem olcsó vigasz, hanem húsvéti ígéret: a halálból élet lesz, a sötétségből világosság, a könnyekből öröm.
A tanítvány útja nem mentes a szomorúságtól, de nem is marad abban. A keresztény öröm mindig a reményre épül. Nem felszínes derű, hanem annak tudata, hogy Isten hűséges, és amit Jézus ígért, az biztosan beteljesedik.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus! Sokszor érzem, hogy eltávolodtál, és nem látlak téged. De tudom, hogy csak egy kis idő ez, a hit próbája számomra. Adj erőt, hogy ebben a „kis időben” is hűséges maradjak hozzád, és ne a világ mulandó örömeire figyeljek, hanem rád, aki újra megjelensz, amikor elérkezik az idő! Hiszem, hogy szomorúságomat örömre fordítod, és találkozni fogok veled, talán másként, mint vártam, de valóságosan! Erősítsd meg bennem a reményt és a szeretetet!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260514.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. május 12., kedd

[Napi e-vangelium] 2026. május 13. szerda

2026. május 13. – Szerda

Evangélium

Búcsúbeszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Még sok mondanivalóm volna nektek, de nem vagytok hozzá elég erősek. Amikor azonban eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet titeket a teljes igazságra. Nem magától fog beszélni, hanem azt mondja el, amit hall, és a jövendőt fogja hirdetni nektek. Megdicsőít engem, mert az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek. Minden, ami Atyámé, enyém is. Ezért mondtam, hogy az enyémből veszi, amit majd hirdet nektek.”
Jn 16,12-15

Elmélkedés

Jézus szavai türelemről tanúskodnak. A tanítványok szeretnék tudni a teljes igazságot, szeretnék érteni a világot, a szenvedést, a küldetésük felelősségét. De Jézus megállítja őket: most még nem tudnátok elviselni mindezt. Isten nem önti ránk egyszerre az igazság teljességét, hanem fokozatosan tanít bennünket, ahogy a szívünk megérik rá.
A Szentlélek kísér bennünket az isteni igazság fokozatos megismerésének útján. Úgy dolgozik bennünk, mint a jó kertész: öntöz, metszeget, várja a gyümölcs megérését, de nem siettet. A keresztény embernek is ezt a türelmes figyelmet kell elsajátítania: nyitott szívvel várni Isten Lelkének útmutatását.
A Szentlélek az isteni belső élet részeseként az Atya és a Fiú közösségébe vezet be minket. Amikor a Lélek szól, valójában Jézust halljuk. Amikor a Lélek megvilágosít, az Atya szeretetét ismerjük fel.
A keresztény ember a Lélek által vezetett tanítvány, aki hallgat Isten szavára. A Szentlélek egyaránt működik az Egyházban és az egyes hívőkben is: amikor imádkozunk, amikor döntünk, amikor tanúságot teszünk.
A Lélek nem önmagára irányítja a figyelmet, hanem Jézusra. Ahol ő működik, ott Krisztus dicsősége ragyog fel: a kereszt, a feltámadás és a szeretet.
© Horváth István Sándor


Imádság

Szentlélek Isten, Igazság Lelke! Vezess engem a teljes igazságra! Tudom, hogy még nem értek mindent, és nem is tudnék befogadni minden választ, de hiszem, hogy te kísérsz, tanítasz és megvilágítod számomra Jézus tanítását. Adj türelmet a várakozáshoz, alázatot a tanuláshoz és nyitottságot, hogy mindig meghalljam, amit Jézusról akarsz mondani nekem! Dicsőítsd meg bennem Krisztust, és vezess el az Atya szeretetének örömébe!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260513.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. május 11., hétfő

[Napi e-vangelium] 2026. május 12. kedd

2026. május 12. – Kedd

Evangélium

Búcsúbeszédében Jézus ezt mondta tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek, hová mégy. De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket. Pedig én az igazságot mondom: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek. Amikor eljön, meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről: mert nem hittek bennem. Az igazságról: mert az Atyához megyek, és már nem láttok engem. Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték.”
Jn 16,5-11

Elmélkedés

Jézus olyan titkot oszt meg tanítványaival, amit nehéz megérteni: jobb nekünk, ha ő elmegy. Hogyan lehetne jobb az, ha Jézus, a Mester, a látható, az élő, aki tanított, gyógyított, jelen volt, most elmegy? Emberileg nézve az ő távozása veszteség. De elmenetele új jelenlétet készít elő, a Szentlélek eljövetelét. Jézus testi jelenléte helyét átveszi a Szentlélek jelenléte.
Jézus szavai szerint a Lélek működése három területen észlelhető: megmutatja, mi a bűn, mi az igazság, és mi az ítélet. Ezek a szavak nem fenyegetések, hanem világosságot és megértést nyújtó szavak. A harmadik isteni személy, a Szentlélek megvilágosítja a szívünket, hogy felismerjük, mi választ el minket Istentől, tudniillik a bűn. Felismerjük továbbá, hogy mi köt össze vele, tehát az igazságot, és azt is, hogy mi vár arra, aki a sötétség útját járja, tudniillik az ítélet. A Lélek nem elítél, hanem feltár, rádöbbent a valóságra, és segít megtenni az első lépést a megtérés, az új élet felé.
Jézus azt mondja, hogy a bűn az, hogy nem hisznek benne. Az Istentől való elszakadás nem feltétlenül erkölcsi hibák eredménye, hanem a bizalom hiányából fakad. A Lélek abban segít, hogy hitre ébreszt, megmutatja Jézus arcát, és elvezet oda, hogy higgyünk benne. Az igazság pedig az, hogy Jézus az Atyához megy, vagyis a kereszt, a feltámadás és a mennybemenetel útja nem vereséget, hanem győzelmet jelent. Az ítélet pedig már végbement: „a világ fejedelmét már elítélték.” A gonoszság uralma nem végleges. A kereszt a győzelem helye.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus! Köszönöm, hogy bár eltávoztál testi valóságodban ebből a világból, elküldted a Vigasztalót, a Szentlelket, hogy mindig velünk maradjon. Hálát adok a Lélek fényéért, amely megmutatja a bűnt, az igazságot és az ítéletet, és segít megérteni, mi választ el és mi köt össze téged velem. Adj nekem nyitott szívet, hogy a Szentlélek működése bennem is gyümölcsöt hozzon! Segíts, hogy higgyek benned és az evangélium örömét éljem minden nap!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260512.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. május 10., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2026. május 11. hétfő

2026. május 11. – Hétfő

Evangélium

Jézus az utolsó vacsorán így szólt apostolaihoz: Ha eljön a Vigasztaló, akit az Atyától küldök, az Igazság Lelke, aki az Atyától származik, ő majd tanúságot tesz rólam. Tegyetek ti is tanúságot rólam, hiszen kezdettől fogva velem vagytok! Azért mondtam ezt nektek, hogy meg ne botránkozzatok. Ki fognak zárni benneteket a zsinagógákból. Sőt eljön az óra, amikor mindaz, aki megöl titeket, azt hiszi, hogy szolgálatot tesz Istennek, így tesznek majd veletek, mert nem ismerik sem az Atyát, sem engem. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy amikor eljön az óra, eszetekbe jusson, hogy előre megmondtam nektek.
Jn 15,26 – 16,4a

Elmélkedés

Jézus az utolsó vacsorán elmondott beszédében nem ígér könnyű utat tanítványainak. A mai evangéliumi részben arról beszél, hogy követőit üldözni fogják, sőt lesznek, akik azt hiszik, hogy Istennek tesznek szolgálatot azzal, hogy megölik őket. Mégis ebben a sötét jövendölésben egy hatalmas ígéret is elhangzik: az Igazság Lelke eljön, hogy tanúságot tegyen Jézusról.
A Szentlélek nem csupán vigasztaló a szenvedések idején, hanem tanúságtevő is. Ő az, aki megnyitja értelmünket és szívünket Jézus titkára. A Szentlélek belső tanúja annak, amit kívülről nem mindig látunk: hogy Jézus valóban él, valóban Úr, és ma is munkálkodik az ő tanítványain keresztül. A Lélek az, aki bátorságot ad, amikor a világ visszautasít, és aki erőt nyújt, amikor a hit meginog.
Jézus nem hiteget, hanem felkészít. A keresztény ember életében valóban eljönnek a próbatételek: az elutasítás, a gúny, vagy akár üldözés is. De mindez nem vereség, hanem annak a jele, hogy az evangélium szembesíti a világot az igazsággal. Aki hűséges marad, az nem egyedül küzd, mert mellette ott van a Vigasztaló, a Lélek, aki tanúságot tesz Jézusról, és bennünk is tanúságot tesz az igazságról. Az Igazság Lelke velünk van.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy nem hagysz magamra a próbatételek idején sem. Te előre megmondtad, hogy követésed néha nehéz, de azt is megígérted, hogy elküldöd a Vigasztalót, az Igazság Lelkét. Jöjj, Szentlélek, és tölts el bátorsággal, amikor gyengének érzem magam! Taníts meg tanúságot tenni Krisztusról szóval, tettekkel és hűséges élettel! Ne engedd, hogy elbizonytalanodjam, ha a világ ellenséges, hiszen bennem élsz, és te vezetsz az örök élet felé!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260511.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. május 9., szombat

[Napi e-vangelium] 2026. május 10. vasárnap

2026. május 10. – Húsvét 6. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad majd nektek: az Igazság Lelkét, aki örökre veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek őt, mert veletek marad és bennetek lakik. Nem hagylak árván titeket: visszajövök hozzátok. Rövid idő, és már nem lát engem a világ. Ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok.
Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbennem, én pedig tibennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni fogom, és én megmutatom neki magamat.
Jn 14,15-21

Elmélkedés

A keresztény élet alapja

„Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat” – olvassuk Jézus szavait az evangéliumban, s e szavak a húsvéti öröm lényegéhez vezetnek bennünket. Jézus a búcsúbeszédében mondja ezt, amikor tanítványait felkészíti saját távozására. Nem a fájdalomról beszél, nem a szenvedésről, hanem a szeretetről, az engedelmességről, az igazságról és a Szentlélek ajándékáról. Az Úr szavai a húsvéti fényben ragyognak fel, amikor már nem a sötétség, hanem az élet uralkodik.
A szeretet nem pusztán érzelem, nem hangulat vagy múló lelkesedés, hanem döntés és hűség. A Jézus iránti szeretet tettekben nyilvánul meg. Aki szereti Jézust, az nem keresi a kiskapukat, nem válogat a parancsok között, hanem igyekszik teljes szívvel élni Isten akarata szerint. Az Igazság Lelke belülről tanít meg bennünket a szeretetre. Nem külső tanítást ad, hanem belülről formál minket. Ő teszi élővé számunkra Jézus szavait, ő emlékeztet bennünket arra, amit Jézus mondott és tett. Ő teszi lehetővé, hogy ne csak hallgatói, hanem megvalósítói legyünk a krisztusi tanításnak.
A világ – Jézus szavai szerint – nem ismeri a Szentlelket. Nem látja, nem érzékeli, nem fogadja be. Ez ismerős tapasztalat számunkra is. A Szentlélek nem hangos jelenség, nem látványos külsőség, hanem csendesen munkálkodik az engedelmességben, a megbocsátásban, az igazság szeretetében, a lélek világosságban. A világ sokszor elutasítja mindezt, de a tanítvány felismeri.
Az evangéliumot átragyogja az a bizonyosság, hogy nem vagyunk egyedül. Jézus megígéri: „Nem hagylak árván benneteket. Visszajövök hozzátok.” Az Atya küldi a Szentlelket, a Fiú visszajön – nemcsak az idők végén, hanem jelenvalóvá válik minden szentmisében, minden imában, minden irgalmas cselekedetben. Amikor Jézus szeretetével szeretünk, amikor az ő nevében cselekszünk, akkor ő jelen van.
Az evangélium végén Jézus újra megerősíti: a szeretet és az engedelmesség egymást feltételezik. „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem.” A keresztény élet az engedelmességben mutatkozik meg. A hívő embert a félelem irányítja, hanem a szeretet, amely a válasz arra a mérhetetlen isteni szeretetre, amely Jézus Krisztusban öltött testet. A szeretet – Jézus iránt és az emberek iránt – megnyitja a szívet, hogy egyre mélyebben és egyre bensőségesebben ismerjük Jézust. A keresztény ember szíve egyre inkább érzékennyé válik Jézus jelenlétére, tanítására, akaratára. Ez a személyes kapcsolat a legnagyobb ajándék: ismerni és eggyé válni Jézussal a szeretetben.
Három ígéret hangzik el felénk. Az első a Szentlélek ajándéka, aki nem hagy bennünket magunkra, hanem vezet, bátorít, vigasztal. A második: Jézus jelenléte, aki nem hagy árván, hanem mindig jelen van köztünk, különösen az Eucharisztiában. A harmadik pedig a szeretet, amely nemcsak erkölcsi kötelesség, hanem Isten megismerésének forrása. Ez a három ígéret a keresztény élet alappillére. Ezek vezetik az Egyházat és minden tanítványt az örök élet felé.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy nem hagytál bennünket árván! Elküldted a Szentlelket, hogy bennünk éljen, vezessen, bátorítson minket. Taníts meg szeretni téged ne csak szóval, hanem tettekkel is: hogy megtartsam parancsaidat! Adj nekem nyitott szívet, hogy felismerjem jelenlétedet a mindennapokban: a csendben, az imában, az embertársban, a szentmisében! Segíts, hogy mindig rád figyeljek, és engedelmesen válaszoljak hívásodra! Ne engedd, hogy elfelejtsem: az Atya szeret engem, és te magad is szeretsz! Áraszd rám Szentlelkedet, hogy növekedjek hitben, reményben és szeretetben!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260510.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. május 8., péntek

[Napi e-vangelium] 2026. május 09. szombat

2026. május 9. – Szombat

Evangélium

Búcsúbeszédében Jézus így szólt övéihez: „Ha a világ gyűlöl titeket, tudjátok meg: engem előbb gyűlölt. Ha a világból volnátok, szeretne titeket a világ, mint övéit. De ti nem vagytok a világból, mert kiválasztottalak titeket a világból; ezért gyűlöl benneteket a világ. Emlékezzetek vissza tanításomra: nem nagyobb a szolga uránál! Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak. Ha az én tanításomat megtartották, a tiéteket is megtartják. Mindezt miattam teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.”
Jn 15,18-21

Elmélkedés

A Jézussal való életnek komoly ára van, következményekkel jár. A szeretet, amelyről egész héten elmélkedtünk, nem mindig vált ki lelkesedést, sőt, gyakran ellenállásba ütközik. Mert a hiteles szeretet felébreszti másokban a lelkiismeretet, világosságot gyújt az önzés sötétjében, és nem hajlandó kompromisszumot kötni a hazugsággal. Sok ember nem tud mit kezdeni a krisztusi igazsággal, és azzal sem, hogy valaki az ő személyéhez igazítja életét. Krisztus tanítványa nem a világ elismerését keresi, hanem azt, hogy hűséges maradjon a Mesterhez. Abban rejlik a tanúságtétel ereje, hogy amikor nem az elfogadásra törekszünk mindenáron, hanem az igazsághoz való ragaszkodásban találjuk meg identitásunkat.
Jézus nem hallgatja el a nehézségeket. Nem azt ígéri, hogy a tanítványok útja könnyű lesz, hanem azt, hogy nem lesznek egyedül. Ő lesz az erőforrás a meg nem értettség, a kirekesztés vagy az üldözés közepette is. A világ logikája a siker és a hatalom, Jézusé pedig az odaadás és az igazság.
A keresztény ember hűsége ebben áll, hogy nem simul bele a világ kényelmes magatartásformáiba, hanem vállalja, hogy Jézushoz tartozik, akkor is, ha ez szembe megy a többség véleményével. Szentek hosszú sora bizonyítja, hogy a sötétségben is lehet világítani, ha a forrás a feltámadott Krisztus.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Nem mindig könnyű hozzád tartozni, amikor a világ más értékeket dicsőít. Néha fárasztó és magányos az út, ha nem értenek meg, ha gúnyolnak, ha elfordulnak tőlem. De mégsem akarok máshová tartozni, csak hozzád. Segíts, hogy ne félelemből éljek, hanem minden helyzetben bízzak benned! Add, hogy hűségesen gyakoroljam a szeretetet akkor is, amikor áldozattal jár, és adj bátorságot, hogy mindig igaz módon képviseljelek téged! Legyen életem tanúságtétel arról, hogy te vagy az út, az igazság és az élet!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260509.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. május 7., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2026. május 08. péntek

2026. május 8. – Péntek

Evangélium

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Az az én parancsom, hogy szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint annak, aki életét adja barátaiért. Ti barátaim vagytok, ha megteszitek, amit parancsolok nektek. Nem mondalak titeket többé szolgának, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura. Barátaimnak mondalak benneteket, mert mindazt, amit hallottam Atyámtól, tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket; és arra rendeltelek, hogy elmenjetek és gyümölcsöt hozzatok: maradandó gyümölcsöt. Bármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek. Azt parancsolom nektek, hogy szeressétek egymást!”
Jn 15,12-17

Elmélkedés

„Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét adja barátaiért” – olvassuk a mai evangéliumban. Jézus életprogramja ez, s remélhetőleg a miénk is.
A szeretet mértéke Jézusnál nem a szavak szépségében, hanem az önátadás, az önfeláldozás mélységében mutatkozik meg. Amikor azt mondja: „szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket”, akkor nem egy szép érzelmet kíván tőlünk, hanem új életformára hív minket. Az ő szeretete a keresztig ment – nem azért, mert kényszerítette valaki, hanem mert így akarta megmutatni: Isten nem tart meg semmit magának, hanem az ember megváltása érdekében egészen odaadja, feláldozza magát.
A keresztény életmód nem egy minimum eléréséről szól, hanem a szeretet maximalizmusáról. Ez nem azt jelenti, hogy mindig tökéletesen szeretünk, hanem azt, hogy készen vagyunk újra kezdeni, újra adni, újra szolgálni, jobban szeretni, mint korábban. A „barátaim vagytok” kijelentés mély bizalomról szól. Jézus nem alattvalókat gyűjt, hanem olyanokat, akik közösségben, szeretetközösségben élnek vele. Itt nem számít a rang, nincs elvárás, hanem kölcsönösség. Jézus úgy beszél, mint aki számít ránk: „Titeket választottalak, hogy gyümölcsöt hozzatok.” Olyan életet vár, amelyből mások is megérezhetik Isten közelségét.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Barátságod meghívás arra, hogy ne csak követőd legyek, hanem társad is a szeretet útján. Köszönöm, hogy nem szolgának hívtál, hanem barátnak, és hogy megmutattad: az igazi szeretet nem a szavakban, hanem az önátadásban teljesedik ki. Add, hogy ne fáradjak bele a szeretetbe, még akkor sem, ha viszonzatlan marad! Segíts, hogy életem gyümölcsöt teremjen, a vigasztalás, az odaadás, a figyelem gyümölcsét! Add, hogy úgy szeressem embertársaimat, ahogyan te szerettél engem!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260508.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. május 6., szerda

[Napi e-vangelium] 2026. május 07. csütörtök

2026. május 7. – Csütörtök

Evangélium

Jézus így tanított az utolsó vacsorán: „Amint engem szeret az Atya, úgy szeretlek én is titeket. Maradjatok meg az én szeretetemben! Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az ő szeretetében. Ezeket azért mondtam nektek, hogy az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.”
Jn 15,9-11

Elmélkedés

A tegnapi evangélium gondolatát folytatja a mai rész, amelyben Jézus feltárja, hogy a vele való kapcsolat lényege a szeretet. Ezt mondja: „Maradjatok meg az én szeretetemben!”, azaz szőlővesszőként ragaszkodjunk hozzá, a szőlőtőhöz.
A szeretet nem egy érzés, ami jön és megy, hanem döntés és hűség a meghozott döntéshez. Jézus arra hív, hogy maradjunk meg, éljünk mindig az ő szeretetében. Ez azt jelenti: gyökeret ereszteni benne, elköteleződni mellette, hűségesnek lenni hozzá akkor is, amikor nem találjuk életünk értelmét, elvesztettük életcélunkat.
Szeretetet gyakorolni nem alkalomszerű fellángolás, hanem mindennapi odafordulás a szeretett személyhez. Jézus ezt a ragaszkodást nem érzelmi síkon kéri, hanem mindennapi magatartásban: „Ha megtartjátok parancsaimat, megmaradtok szeretetemben.” Az igazi szeretet tehát tettekben mutatkozik meg.
Sokan félnek attól, hogy a kereszténység megköt, beszűkít, elveszi az örömet. Jézus viszont éppen az ellenkezőjét állítja: „az én örömöm legyen bennetek, és örömötök ezzel teljes legyen.” Aki benne marad, nem szürkül bele a vallásos kötelességekbe, hanem Jézus személyében rátalál az igazi öröm forrására.
Amikor valaki Krisztusban él, nem kevesebb lesz, hanem több, lelkiekben gazdagabb, békésebb, szabadabb. Megmaradni az Úr szeretetében nem börtön vagy rabság, hanem otthon. Olyan otthon, ahol mindig van lehetőség az újrakezdésre, ahol a megtört szív is gyógyulást talál.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus, a te szereteted nem múló érzés, hanem biztos menedék és hűséged jele. Segíts, hogy ne csak hallgassam szavad, hanem benned éljek! Taníts meg nap mint nap a te szeretetedben élni, amely nem elvár, hanem felemel a bűnből és elindít a szeretet útján! Add, hogy parancsaidat ne teherként, hanem bizalommal fogadjam! Segíts, hogy életem örömteli tanúságtétellé váljon! Ne engedd, hogy elfeledjem: szereteted nem jutalom, hanem forrás, amelyből élek!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260507.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. május 5., kedd

[Napi e-vangelium] 2026. május 06. szerda

2026. május 6. – Szerda

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: Én vagyok az igazi szőlőtő, és Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt bennem, lemetsz rólam, azt pedig, amely gyümölcsöt hoz, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok. Miként a szőlővessző nem hozhat gyümölcsöt magától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elégetik. Ha bennem maradtok, és szavaim is bennetek maradnak, akkor bármit akartok, kérjétek, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy bő termést hoztok, és a tanítványaim lesztek.
Jn 15,1-8

Elmélkedés

A keresztény élet nem erkölcsi erőfeszítés vagy egy szabályrendszer szigorú követése, hanem élő kapcsolat Krisztussal. Nem arról van szó, hogy időnként, ha szükségünk van rá, közel kerülünk hozzá, hanem hogy állandóan vele élünk. Ezt tanítja nekünk a mai evangélium példabeszéde. A szőlőtő és a szőlővessző nem létezik egymás nélkül: a vessző elhal, ha leszakad a tőről, a tő pedig nem terem gyümölcsöt, ha nincs rajta hajtás, vessző.
Ez a kép egészen bensőséges egységre utal: nemcsak Jézus követői vagyunk, hanem részesedünk az ő életében. A hit valóságos, mély kapcsolat vele. Ez a kapcsolat érleli a gyümölcsöt. De mi a gyümölcs? A szeretet, az irgalmasság, a béke, a másokért vállalt szolgálat – vagyis mindaz, ami az evangélium igazságából és öröméből megvalósul bennünk és általunk. „Nélkülem semmit sem tehettek” – mondja Jézus. Ez nem fenyegetés, hanem kijózanító igazság. Ha elszakadunk tőle, elfogy az életerőnk. De ha benne maradunk, átjár minket az ő ereje, bölcsessége, türelme és irgalma. És ez nem a mi emberi teljesítményünk, hanem mindez neki köszönhető, aki bennünk él.
Sokan úgy próbálnak gyümölcsöt teremni, hogy leszakadó ágként küszködnek, s észre sem veszik, hogy nincs táplálékforrásuk. Az igazi élet abból fakad, ha újra és újra visszatérünk a forráshoz, ha kapcsolódunk az élő szőlőtőhöz és engedjük, hogy Krisztus éljen bennünk.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy az élő szőlőtő, én pedig csak akkor hozhatok gyümölcsöt, ha vesszőként hozzád kapcsolódok. Oly sokszor próbálok önerőből élni, és csak akkor fordulok hozzád, amikor már elfáradtam. Taníts meg minden nap újra kapcsolódni hozzád, időt és figyelmet szentelve tanításodra! Add, hogy ne magamat keressem, hanem benned találjam meg az életem értelmét! Töltsd be lelkemet a te éltető erőddel, hogy gyümölcsöt teremjek a világban, és másokat is hozzád vezessek!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260506.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. május 4., hétfő

[Napi e-vangelium] 2026. május 05. kedd

2026. május 5. – Kedd

Evangélium

Az utolsó vacsorán mondott beszédében Jézus így szólt tanítványaihoz: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen! Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. Előre megmondtam nektek, mielőtt megtörténnék, hogy ha majd bekövetkezik, higgyetek. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme. Rajtam ugyan nincs hatalma; hogy azonban megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát: úgy cselekszem, amint az Atya meghagyta nekem.”
Jn 14,27-31a

Elmélkedés

Jézus búcsúszavait olvassuk a mai evangéliumban: „Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek.” Nem általános jókívánság ez, hanem a tanítványi élet forrása. A mi lelki békénk tehát valójában nem külső körülményektől függ, hanem abból ered, hogy az Úr él bennünk, és ezért mindig biztos talajon állunk, egyenes úton járunk.
A világ békéje olykor kölcsönös engedményeken, máskor hallgatáson nyugszik, de ingatag, mert a jószándék elfogyhat az emberekből. Jézus békéje viszont belülről növekszik, és nem a vihar hiánya, hanem valódi belső megnyugvás. Ezért képes megmaradni bennünk akkor is, amikor küzdelem vagy nehézség ér minket. Az Úr békéje nem kikényszeríthető, nem birtokolható, hanem csak befogadható.
Akiben Krisztus él, az ennek a békének a hordozója lesz. A szavain, a cselekedetein, a döntésein keresztül Jézus nyugalma és ereje kezd átsugározni másokra. Ez a tanúságtétel lényege: nem kell minden helyzetet irányítanunk, hanem az Úr békéjével a szívünkben kell élnünk. Ezt a világ nem tudja megadni, de elvenni sem tudja tőlünk.
Jézus békéje nem csupán vigasztalás, hanem egyúttal küldetés is. Aki benne él, az békét visz oda is, ahol emberileg már nincs rá ok, nincs rá remény. Vigyük a világba Krisztus békéjét, az ő húsvéti ajándékát!
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te nem úgy adod a békét, ahogy a világ adja, erre a békére vágyom a leginkább. Taníts meg rá, hogy ne a csendes körülményektől várjam a nyugalmat, hanem benned találjam meg! Jöjj el hozzám, és adj belső békét, amely nem menekül el a nehézségek elől, hanem megoldja a problémákat! Segíts, hogy ne csak kérjem a békét, hanem közvetítsem is azt embertársaim felé! Legyen a te jelenléted biztos pont bennem, örök, mint a te szereteted!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260505.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. május 3., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2026. május 04. hétfő

2026. május 4. – Hétfő

Evangélium

Jézus az utolsó vacsorán így beszélt tanítványaihoz: „Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti. Én is szeretni fogom őt, és kinyilatkoztatom magam neki.” Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Aki nem szeret engem, az nem tartja meg tanításomat. Az a tanítás pedig, amelyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki engem küldött. Ezeket akartam nektek elmondani, amíg veletek vagyok. S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttatja mindazt, amit mondtam nektek.”
Jn 14,21-26

Elmélkedés

„Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és benne fogunk lakni” – mondja Jézus a mai evangéliumban, s ezzel összekapcsolja a szeretetet az engedelmességgel. Nem elég ismerni tanítását, hanem meg is kell tartani azokat. A hűség és a hit nem lelketlen törvénykövetés, hanem a szeretetből fakadó válasz.
Jézus nem külső szabályok megtartására hív, hanem egy lelki kapcsolat megélésére. Aki szereti őt, az nem félelemből engedelmeskedik, hanem szeretetből. Nem kötelességből követi, hanem örömmel, mert otthon érzi magát nála. Az igazi szeretet mindig belülről formál. A törvény kívülről korlátoz, a szeretet belülről alakít át.
Jézus azt ígéri, hogy az Atyával együtt hozzánk jönnek, és bennünk fognak lakni. Ez nem egy költői kép, hanem a keresztény élet lényege: Isten bennünk lakik, bennünk él. Ő nemcsak meglátogat bennünket néha, hanem velünk él, lélegzik, dolgozik, szenved és örül. A Szentlélek segít, hogy ezt a jelenlétet, Isten jelenlétét felismerjük és elfogadjuk.
Ez az evangéliumi szakasz a keresztény élet belső dinamikájára világít rá: szeretni Jézust, megtartani tanítását, és hagyni, hogy a Lélek tanítson és vezessen – ezáltal válunk a Szentlélek templomává és Krisztus tanítványává.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus! Taníts meg igazán szeretni téged, ne csak szavakkal, hanem engedelmes szívvel! Add, hogy parancsaidat ne teherként, hanem ajándékként fogadjam, és hűséggel éljem meg őket a hétköznapokban! Köszönöm ígéretedet, hogy aki szeret téged, annak szívében lakást vesz az Atya és te magad is! Jöjj, Szentlélek, és emlékeztess engem Jézus szavaira, vezess minden döntésemben, és taníts meg arra az isteni életre, amelyre meghívtál! Add, hogy ne csak a szavaimat, hanem egész életemet átjárja a Jézus iránti szeretet!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260504.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. május 2., szombat

[Napi e-vangelium] 2026. május 03. vasárnap

2026. május 3. – Húsvét 5. vasárnapja

Evangélium

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. Atyám házában sok hely van. Ha nem így lenne, mondtam volna-e: Elmegyek és helyet készítek nektek? Ha majd elmegyek és helyet készítek nektek, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. Hiszen ismeritek az utat oda, ahova én megyek!” Ekkor Tamás így szólt: „Uram, mi nem tudjuk, hogy hova mégy; hogyan ismerhetnénk hát az utat?” Jézus ezt felelte: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem juthat el az Atyához, csak általam. Ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk!” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok s az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek.”
Jn 14,1-12

Elmélkedés

Út, igazság, élet

Az evangélium Jézus búcsúbeszédét idézi fel, az utolsó vacsorát, amikor már tudta, hogy közeleg a kereszt, a szenvedés, a tanítványok szétszélednek, elárulják, megtagadják. Jézus mégis békéről beszél. Olyan kijelentéssel indítja a tanítványok vigasztalását, amely minden kor hívő emberének szól, nekünk is: „Ne nyugtalankodjék a szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek.”
Az emberi szív és lélek nyugtalansága ismerős tapasztalat számunkra, amely megjelenhet egy fenyegető veszély formájában, de akár a mindennapokban is. Egy váratlan diagnózis, egy felbomlott kapcsolat, egy felismerés, hogy életünk rossz irányba halad, és máris azt érezzük, hogy semmi sem biztos. A tanítványok is hasonlót éltek át. Mesterük, akiben bíztak, s akitől új világot reméltek, most arról beszél, hogy elmegy és ők nem követhetik. Ebben a helyzetben hangzik el az Úr bátorítása: „Higgyetek!” A hit nem az, hogy minden világos és átlátható. A hit nem logikai összefüggések elfogadása, hanem egy bizalmon alapuló kapcsolat, annak tudatosítása, hogy kihez tartozom, és hogy nem vagyok egyedül, még akkor sem, ha mindent elveszítek. Keresztény hitünk nem azonnali válasz minden kérdésünkre, hanem kapaszkodó minden helyzetben.
Jézus egyrészt nyugalmat, lelki megbékélést ígér, másrészt utat is mutat: „Atyám házában sok hely van. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek.” És amikor Tamás zavartan kérdezi, hogy még azt sem tudják, hová megy, akkor hangzik el az evangélium egyik csúcspontja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Jézus nemcsak ismeri és megmutatja az utat, hanem ő maga az út. Az Istenhez vezető út nem eszmerendszer, nem szabályok és elméletek gyűjteménye, hanem egy személy, Jézus Krisztus. És ő mindenkit hív: a keresőt, a tévelygőt, az elcsüggedtet, a kétkedőt, a nyugtalan szívű embert.
Egy fiatal atya mesélte, hogy első szolgálati helyén a szentmisén nagyon izgult. A falu idős asszonyai sorban ültek a padokban, mindegyikük évtizedek óta járt a templomba. A mise után egyikük odament hozzá és ezt mondta: „Tisztelendő Úr, maga ma úgy imádkozott, mint aki hazaért.” Ez a mondat megnyugtatta az atyát. Mert fontos a szép prédikáció, a mozdulatok pontossága és a liturgia gördülékenysége, de még lényegesebb, hogy hitelesen képviselte Krisztust, aki jelen volt személyében és a szentségben, és aki a papok szolgálata által utat talál az emberi szívekhez.
A mai ember keresi az irányt, merre menjen, mit kezdjen az életével, hol van a helye a világban? Sokszor csak sodródunk, egyik célból a másikba, egyik kapcsolatból a másikba anélkül, hogy valóban otthon lennénk. Jézus nemcsak útmutatást ad, hanem önmagát adja útként. A vele való kapcsolat eligazít, irányt mutat, otthont ad már itt a földön is.
Pedig Jézus napjainkban is elindul és társakat keres az útra. Nem tökéleteseket, hanem nyitott szívűeket. Nem hősöket, hanem olyanokat, akik hajlandók rátenni lábukat az útra, amely ő maga.
Életutunk néha meredek, néha köves, néha fájdalmas. De mindig vezet valahová: a valódi otthonba, az Atya házába, ahol már nem lesz kérdés, nem lesz kétség, csak egy örök és megrendítő felismerés: Itt van, akit kerestem. Itt van, aki boldoggá tesz örökre.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te vagy az út, az igazság és az élet! Te vagy az egyetlen biztos irány, akiben a szív megnyugodhat, aki elvezet az Atyához. Add, hogy ne a világ útvesztőiben bolyongjunk, hanem benned bízzunk, és veled járjunk! Erősítsd bennünk a hitet, hogy ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra figyeljünk! Ne engedd, hogy elbizonytalanodjunk életünk útján! Segíts, hogy mi magunk is úttá váljunk, így másokat is hozzád vezessünk! Légy velünk minden lépésünknél és vezess minket az Atya házába, a mennyországba!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260503.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. május 1., péntek

[Napi e-vangelium] 2026. május 02. szombat

2026. május 2. – Szombat

Evangélium

Az utolsó vacsorán Jézus így szólt tanítványaihoz: „Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. De mostantól fogva ismeritek őt, és látjátok.” Fülöp megjegyezte: „Uram, mutasd meg nekünk az Atyát, és ez elég nekünk.” Jézus így válaszolt: „Már olyan régóta veletek vagyok, és nem ismersz engem, Fülöp? Aki engem lát, az látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? Nem hiszed talán, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem? A szavakat, amelyeket hozzátok intézek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. Higgyétek el, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem! Ha másért nem, legalább a tetteimért higgyétek! Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amelyeket én cselekszem, sőt még nagyobbakat is tehet azoknál, mert én az Atyához megyek. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsőüljön a Fiúban. Ha pedig tőlem kértek valamit a nevemben, azt is teljesítem.”
Jn 14,7-14

Elmélkedés

„Mutasd meg nekünk az Atyát!” – kéri Fülöp apostol Jézustól. Őszinte kérés és vágy ez, amely sokunk szívéből felszakad időnként, hiszen szüntelenül Isten közelségére, megérinthetőségére vágyakozunk.
Jézus válasza kissé meglepően: „Aki engem lát, az látja az Atyát.” Nem azt mondja, hogy elmondom neked és a többieknek, ki az Atya, hanem azt, hogy az ő személyében jelen van az Atya, mert minden szava, cselekedete, együttérzése az Atya szívét tárja fel. Jézus azért jött közénk, hogy az Atyát láthatóvá tegye.
Ez az evangéliumi rész a keresztény hit egyik legmélyebb titkához vezet el minket: Isten nem elrejtőzik előlünk, hanem kinyilatkoztatja, megmutatja magát nekünk. Nem elérhetetlen, hanem kapcsolatba akar lépni velünk, Jézus a híd az Atyához.
Fülöp kérése és Jézus válasza segíthet nekünk is újra felismerni azt, hogy ha látni akarjuk az Atyát, Jézusra kell néznünk, mert ő a láthatatlan Isten képmása. Az ő tetteiben a mennyei Atya cselekszik, az ő tanításában az Atya szól hozzánk. Jézus tanítványaként mi is az Atya képmása vagyunk, ha engedjük, hogy átalakítson minket. A szeretet, a megbocsátás, a béketeremtés apró tettei az Atyát teszik láthatóvá a világban.
A húsvéti időszakban, amikor a Feltámadott jelenlétéről elmélkedünk, ez a nap arra hív, hogy merjük meglátni az Atyát Jézusban, és éljünk úgy, hogy az emberek bennünk is meglássák őt.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy az út, az igazság és az élet, te vagy az Atyához vezető út! Taníts minket rád figyelni, téged szemlélni, hogy általad megismerjük a mennyei Atyát! Add, hogy életünkben ne csak beszéljünk Istenről, hanem tükrözzük is az ő szeretetét és irgalmát az emberek felé! Segíts, hogy tetteink, szavaink, jelenlétünk másokat is elvezessenek hozzád és az Atyához! Erősítsd hitünket, hogy amikor kérdezünk, keresünk, kételkedünk, újra és újra rád találjunk! Mutasd meg magad, Urunk, és ez elég nekünk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260502.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. április 30., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2026. május 01. péntek

2026. május 1. – Péntek, Szent József, a munkás

Evangélium

Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.” Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát.
Mt 13,54-58

Elmélkedés

„Hát nem az ács fia?” – kérdezik Jézusról a názáretiek. Ők jól ismerik Jézust, látták felnőni, tehát nem lehet próféta. A Megváltó nem jöhet onnan, ahol kalapács koppan, fűrészpor száll, forgács röppen a gyalu körül. Az emberek visszautasítják Jézust, mert nem tudják összeegyeztetni az istenit a hétköznapival, Isten megváltó tervét saját elképzeléseikkel. A názáretiek kételkedése rávilágít egy mélyebb igazságra: a hit nemcsak az isteni csodákban való bizalom, hanem annak elfogadása is, hogy Isten jelen van a hétköznapi dolgokban. A műhelyben, a verejtékes munkát végzőkben, az egyszerű emberek életében.
Szent József, akire a mai napon emlékezünk, a munkás emberek védőszentje és példaképe, aki úgy végezte mindennapi munkáját, hogy közben isteni titkokat hordozott szívében. Nem szavakkal, hanem tettekkel tanít. Jézus éveken át vele dolgozott, és tőle tanulta meg, hogyan kell emberként élni, dolgozni, figyelni, szolgálni. József igazi érdeme nem a látványos munka, hanem az Istennek való engedelmesség és szolgálat.
Napjainkban, amikor sokak számára a teljesítmény, a siker, a haszon a fontos, Szent József példát ad a csendes, hűséges munkára, amely nem csupán egyéni célokhoz vezet, hanem Istenhez. Mert minden szorgalmas mozdulatban, minden becsülettel végzett feladatban felfedezhetjük Isten jelenlétét.
Tanuljuk meg Szent Józseftől, hogy ott szolgáljunk, ahol talán senki sem veszi észre.
© Horváth István Sándor


Imádság

Szent József! Te kétkezi munkáddal segítetted a Megváltót, taníts minket is Isten jelenlétét keresni és megtalálni a hétköznapi feladatainkban! Segíts, hogy munkánk ne csak kenyérkereset legyen, hanem Istennek végzett szolgálat is! Add, hogy ne a világ elismerését hajszoljuk, hanem Isten akaratát teljesítsük csendben, kitartóan, hűséggel! Vezess minket, hogy életünk minden napján Krisztust hordozzuk a szívünkben, akár kalapácsot, akár könyvet, akár gyermeket tartunk a kezünkben! Imádkozz értünk, hogy a mindennapokban felfedezzük Isten jelenlétét!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260501.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. április 29., szerda

[Napi e-vangelium] 2026. április 30. csütörtök

2026. április 30. – Csütörtök

Evangélium

Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket választottam. De be kell teljesednie az írásnak: „Akivel megosztottam kenyeremet, sarkát emelte ellenem.” Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.”
Jn 13,16-20

Elmélkedés

„Aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be” – mondja Jézus a mai evangéliumban. Ebben az egyetlen mondatban benne van az egész keresztény küldetés lényege. A tanítvány nem önmagát képviseli, hanem Krisztust. Nem a saját szavait mondja, hanem az evangélium igazságát hirdeti. Nem önmaga körül épít világot, hanem másokat emel fel, másokat szolgál Jézus nevében, így építve a krisztusi közösséget.
A húsvéti időszak nagy ajándéka, hogy feltámadása után Jézus új küldetést, megbízatást ad. Ez a küldetés nem csupán szavakban áll, hanem életformát jelent. A tanítvány életének hitelessége az, ami Krisztus jelenlétére utal. Amikor valaki irgalommal fordul mások felé, amikor megbocsát, amikor hűséges marad egy nehéz helyzetben, vagy épp szeretettel hallgat meg egy bajban lévőt, akkor ő Krisztust képviseli. És akin keresztül Krisztus megérint egy másik embert, azon keresztül maga az Isten jön közel.
Krisztus küldöttei vagyunk. Nem kiválasztott elitként, hanem szeretett tanítványokként. Az Úr követei a családban, a munkahelyen, a templomban, az utcán, mindenütt. Ha így élünk, életünk tanúságtétellé válik. Csendes, hétköznapi tanúságtétellé, amelyet Isten áldása kísér.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy nekem is küldetést adsz. Bár sokszor gyenge és törékeny vagyok, te mégis rám bízod evangéliumodat. Segíts, hogy ne önmagamat, hanem téged képviseljelek! Add, hogy jelenlétem békét sugározzon, szavaimban ott visszhangozzék a te igazságod, és tetteimből kiolvasható legyen a szeretet, amely belőled fakad! Taníts alázatra, hogy mindig emlékezzek arra, hogy a tanítvány nem nagyobb Mesterénél! Segíts engem, Uram, a tanúságtételben!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260430.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. április 28., kedd

[Napi e-vangelium] 2026. április 29. szerda

2026. április 29. – Szerda, Sienai Szent Katalin szűz és egyháztanító, Európa társvédőszentje

Evangélium

Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Mt 11,25-30

Elmélkedés

Jézus szavai rávilágítanak arra, hogy az Isten ismeretéhez elsősorban nem tanulmányok, hanem tiszta szív, gyermeki bizalom és nyitottság kell. Ezt a bölcsességet testesíti meg Sienai Szent Katalin, a XIV. század erős, bátor és mélyen misztikus asszonya, akit nem csupán korának egyházi vezetői hallgattak meg, hanem akit ma is egyháztanítóként tisztelünk. Katalin nem tanult teológiát az egyetemeken, mégis Isten annyira mély ismeretét kapta ajándékul, hogy írásait teológusok tanulmányozzák mindmáig.
Sienai Szent Katalin azt üzeni nekünk, hogy ne gondolkodjunk a szeretet módján, hiszen Isten minden helyzetben megadja nekünk a bölcsességet annak felismeréséhez, hogy mit kell tennünk. Ez a szeretet vezette őt, amikor járványos betegeket ápolt, amikor elment Avignonba, hogy a pápát visszatérítse Rómába, és amikor fáradhatatlanul közvetített a háborúskodó itáliai városállamok között. A világ szemében ő egy egyszerű nő volt, de Isten szemében az igazság hordozója.
Katalin élete tanúsítja, hogy a kicsinyek, a világ szemében jelentéktelenek, akikről Jézus beszél a mai evangéliumban, Isten nagy követei lehetnek. Katalin misztikus látomásaiban Jézus újra és újra megjelenik, mint jegyese, pásztora és a kereszt szeretetének tanítója. „Vegyétek magatokra igámat” – mondja Jézus az evangéliumban. Katalin nem csupán elfogadta ezt az igát, hanem másokat is hívott arra, hogy ezáltal Krisztushoz fűződő szelíd és mély kapcsolatban éljenek.
Szent Katalin írásai politikai, egyházi és lelki kérdéseket is bátran tárgyaltak. Közben mégis úgy élt, mint egy kicsiny lélek: szegényen, önátadással, mindenben az Atya akaratát keresve. Életpéldája ma is sürget bennünket: merjünk kicsik lenni, és merjünk szeretni, gondolkodás és késlekedés nélkül, de Isten bölcsességétől vezetve.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy Sienai Szent Katalint adtad nekünk, aki bátorsággal és alázattal mutatta meg az evangélium erejét. Segíts, hogy én is nyitott szívvel hallgassam tanításodat, és ne a világi tudományban, hanem a te bölcsességedben és szeretetedben bízzak! Add, hogy Katalin példája nyomán felismerjem: a te igád könnyű, mert velem hordozod! Adj erőt, hogy bízni tudjak benned, és legyen bátorságom szólni, szeretni, cselekedni, ha küldesz!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260429.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

Blogarchívum