2023. december 9., szombat

[Napi e-vangelium] 2023. december 10. vasárnap

2023. december 10. – Advent 2. vasárnapja

Evangélium

Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete. Izajás próféta megírta: „Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat. A pusztában kiáltónak szava: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit." János ezért a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá Júdea egész vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Megvallották bűneiket, ő pedig megkeresztelte őket a Jordán folyóban. János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül; sáskát és vadmézet evett. Ezt hirdette: „Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!"
Mk 1,1-8

Elmélkedés

A bűnbánat útján
Advent 2. vasárnapján Keresztelő Jánossal találkoztunk az evangéliumban, aki „a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára." A hozzá érkező emberek pedig meghallgatták szavát és meghallották figyelmeztetését. Saját életükre gondolva mintha csak ezt mondták volna: Valóban változtatnom kell az életemen, nem folytathatok mindent ugyanúgy, mint eddig. Az emberek tehát felismerték, hogy most jött el az idő, most van itt a kedvező alkalom, most kell elindulni a bűnbánat útján, most kell kimondani, hogy ez így nem mehet tovább.
Mi indíthat bennünket a bűnbánatra? Jézus korában Keresztelő János kapta azt a küldetést, hogy előkészítse a Megváltó érkezését és bűnbánatra szólítsa fel az embereket. A korábbi időkben, az ószövetség korában Isten a prófétákat küldte el, akiknek az volt a feladata, hogy figyelmeztessék a választott népet arra, hogy letértek Isten útjáról, Isten törvényeinek útjáról és saját érdekükben térjenek vissza. Ehhez hasonló küldetést kap János is, aki szavait különleges jellel erősíti meg: a bűnbánat keresztségében részesíti azokat, akik komolyan veszik szavát és bűnbánatot tartanak. Mondhatjuk, hogy az ószövetségi próféták és Keresztelő János küldetésének folytatásaként az évszázadok során az Egyház által hangzik el újból és újból a bűnbánatra és a megtérésre hívó isteni üzenet. De ez a külső, kívülről érkező figyelmeztetés még nem elegendő ahhoz, hogy valóban mindenki bűnbánatot tartson. Egyesek meghallják az üzenetet és megérzik, hogy személyesen nekik szól, mások viszont könnyelműen elengedik fülük mellett.
Mi indíthat bennünket a bűnbánatra? Mi indíthat minket a belülről fakadó, a szívünkből kiinduló bűnbánatra? A válasz két szélső pontja: az Istentől való félelem és Isten szeretetének megtapasztalása. A kettő között igencsak széles a lehetőségek skálája, de úgy tűnik, hogy tulajdonképpen minden e kettőre vezethető vissza. Be kell látnunk, hogy Istennel egyszer találkoznunk kell, és amikor megállunk előtte, akkor félelem tölthet el minket, ugyanakkor szeretetét is érezni fogjuk, ami viszontszeretetre indít minket. Ezt az erős belső ellentmondást, azaz a félelem és a szeretet kettős érzését nehéz feloldanunk. Talán a bűnbánatnak és a megbocsátásnak a tudata segíthet ebben. Bűnbánat a mi részünkről és megbocsátás Isten részéről.
A bűnbánat egy út, mindannyiunk útja, amelyen Isten vezet minket. Az adventi időszak célja az, hogy elindítson minket ezen az úton, a bűnbánat útján. Adventi utunk Betlehembe, a kis Jézushoz vezet. Bűneink akadályként állnak ezen az úton. El kell őket távolítanunk, hogy fel tudjuk szabadítani az utat és tovább tudjunk haladni. A téli időszakban gyakran előfordul, hogy a heves szél hatalmas úttorlaszokat emel, amelyek akadályozzák az embereket a közlekedésben. Aztán egy idő után jönnek a hótoló gépek és felszabadítják az utakat. A bűnök úttorlaszát a bűnbocsánat szentsége szünteti meg, ezért az adventi időszakban mindenképpen keressük meg annak idejét, amikor elvégezzük szentgyónásunkat. Így tudunk majd tiszta szívvel megérkezni a betlehemi gyermekhez, Jézushoz.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te egykor bűnbánatot hirdettél a népnek és megtérést vártál az emberektől. Evangéliumod üzenete arra ösztönöz, hogy szembenézzek önmagammal, bűnös múltammal, életem hibáival. Segíts felismernem mindazt, amin változtatnom kell, s amin a te kegyelmeddel változtathatok! Adj szívembe igaz bűnbánatot! Add nekem a Szentlélekben való újjászületés kegyelmét! Mutasd meg nekem, milyen úton induljak, s mit vársz tőlem a jövőben! Köszönöm az adventi készület idejét. Adj erőt, hogy nap mint nap előre haladjak a lelki felkészülés útján és találkozhassak veled, az Isten Fiával.


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
Megjelent! Szívem első gondolata 2024
Elmélkedések az evangéliumról az év minden napjára + imagyűjtemény
Ára: 2500 Ft/db + szállítási díj (2200 Ft) darabszámtól függetlenül. Külföldre nem tudjuk küldeni.
István atya - Horváth István Sándor

Rendelés ezen a linken:
https://evangelium365.hu/szivem-elso-gondolata?product_id=169

Immár 2023 esztendeje, hogy eljött a Megváltó. Jézus valóságos történelmi személy, Isten Fia, a Szűz Mária csodálatos gyermeke. Titokzatos és fordulatos az élete a jászoltól a keresztig. Az egész emberiség az ő születését ünnepli karácsonykor. Az ünnep előtti hetek során a rohanás, az idegeskedés, a felesleges és sokszor haszontalan ajándékokért vívott küzdelem, a veszekedések méltatlanná teszik az adventet, s ez alól nem kivétel a vallásos emberek készülődése sem. Úgy tűnik, minden december ilyen. Idén is sokan kísérletet tesznek arra, hogy négy hét alatt mindent hazavigyenek a bevásárlóközpontokból. A jeges utak, járdák miatt idén is sok lesz a koccanásos baleset és a combnyaktörés.

Idén is elégedetlenkedni fogunk a fenyőfa magasságával, mert a tavalyi összegen csak kisebbet kapunk. Amikor már nagyon elegünk lesz a zsúfoltságból és az emberekből, akkor is csak rohanunk tovább, hogy minden kész legyen december 25-re, beleértve a lakás nagytakarítását és a sütés-főzést is. Úgy elfáradunk, hogy szenteste idén sem jut eszünkbe a Mennyből az angyal második versszaka, megakadunk az első végénél. Pár nap múlva kitomboljuk magunkat szilveszterkor, aztán január elején elcsigázottan mondjuk majd a munkatársunknak, hogy „Milyen hamar elteltek az ünnepek." Sokak számára ilyen a december, és lehet, hogy bizony ilyen lesz a miénk is. Pedig lehetne tartalmasabb is az advent és akár az esztendő minden napja, ha odafigyelnénk lelkünk vágyaira, rezdüléseire és figyelnénk Isten üzenetére.

A Szívem első gondolata 2024 könyv egyszerű, mint a jászol. Ragyogó, mint a betlehemi csillag. Szelíd és tiszta, mint a Szűzanya tekintete. Sugárzó, mint József öröme. Békességet hirdető, mint az angyalok éneke. E könyv iránytű ebben a békétlen világban, pontos iránytű a 2024. esztendő minden napjára. Az evangélium iránytűje mindig Jézus Krisztusra a megfeszített és feltámadt Üdvözítőre mutat. Aki az evangélium szabálya szerint él, az mindig Krisztust követi. Az evangélium nem rendkívüli dolgokkal akar elkápráztatni minket, hanem a leglényegesebb igazságokat tárja elénk napról napra: Isten létezik, megszólít minket és szólhatunk hozzá, ő a mi emberi létezésünk kiindulópontja és végső célja, ő az életünk középpontja és lelkünk mozgatója, Jézus Krisztussal minden evilági erőtől és hatalomtól teljesen szabadon élhetünk és halhatunk meg, mert az Úr keresztje áll életünk felett, és az ő feltámadása ad nekünk reményt, hogy feltámadunk az örök életre.

Az evangélium iránytűje nem az égtájakat mutatja nekünk, hanem felfelé mutat, a menny felé. Azt mutatja meg nekünk, hogyan juthatunk el az üdvösségre. Használjuk minden nap ezt az iránytűt, olvassuk naponta az evangéliumot, hogy megtaláljuk a lelki fejlődés helyes irányát!

Rendelje meg a Szívem első gondolata 2024 könyvet, amely iránytű Ön és szerettei számára!

Rendelés ezen a linken:
https://evangelium365.hu/szivem-elso-gondolata?product_id=169
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20231210.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum