2020. augusztus 29., szombat

[Napi e-vangelium] 2020. augusztus 30. vasárnap

2020. augusztus 30. – Évközi 22. vasárnap

Evangélium

Abban az időben Jézus többször felhívta tanítványai figyelmét arra, hogy neki Jeruzsálembe kell mennie, sokat kell szenvednie a vénektől, főpapoktól és az írástudóktól, megölik, de a harmadik napon feltámad a halálból. Erre Péter félrevonta őt, és óva intette: „Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!" Mire ő Péterhez fordult: „Távozz tőlem, sátán! Botránkoztatsz, mert nem az Isten ügyére van gondod, hanem az emberekére!"
Azután így szólt tanítványaihoz: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen. Mert mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de a lelke kárt szenved? Mit is adhatna az ember cserébe saját lelkéért? Az Emberfia pedig el fog jönni Atyjának dicsőségében, angyalai kíséretében, és megfizet mindenkinek tettei szerint."
Mt 16,21-27

Elmélkedés

Isten útján
Milyen út vezet a győzelemhez és a dicsőséghez Isten országában? Jézus az ő szenvedéséről, haláláról és három nap múlva bekövetkező feltámadásáról beszél az evangéliumban. Kereszt nélkül nincs győzelem és nincs dicsőség. A szenvedés és a halál megjövendölése rémületet és hitetlenkedést vált ki az apostolokból. Az elmúlt vasárnap arról olvastunk, hogy Jézus kérdésére, miszerint mit tudnak, mit gondolnak személyéről a tanítványok, Péter apostol válaszol. Péter nem csak a hitvallásban az első és az apostolok szószólója, hanem most is ő szólal meg. Nem tudja elképzelni, hogy Mesterének meg kell halnia, ő másként képzeli el Isten országának dicsőséges megvalósulását. Lehet, hogy csak Péter mondta ki ezt, de a többiek is ugyanígy gondolták. A szenvedés és a halál nem fért bele a Messiásról alkotott elképzeléseikbe. Jézus rögtön elutasítja Péter felvetését, sátánnak, kísértőnek nevezi őt. Aligha lehetett volna ennél keményebb szavakat használni.
Az Úr szigorúságát megérthetjük, ha felidézzük magunkban a megkísértés eseményét. Amikor Jézus kiment negyven napra a pusztába, hogy felkészüljön nyilvános működésére, akkor a sátán megkísérti három alkalommal. Mindhárom próbálkozás arra irányul, hogy Jézus ne azt az utat járja, amit az Atya kijelölt számára. Jézus most Péter szavaiban is kísértést lát. Azt érzi, hogy egyik apostola le akarja őt téríteni küldetésének útjáról, amely útnak az Atya rendelése szerint a szenvedés és a halál az állomásai. Péter egy rövidebb, egy könnyebb, egy olcsóbb utat ajánlana, amelyen nincs szenvedés, és amelyen nem szükséges az önfeláldozás. Jézus jól tudja, hogy az ő kereszthalála az egyetlen módja annak, hogy a megváltás művét, amit az Atya vár tőle, beteljesítse. Nem tér le útjáról, mert a halálig kitartó engedelmesség győzi le a sátánt. Tudja, hogy az ő útja nem ér véget a Golgotán, hanem lesz folytatása. Akkor nyílik meg számára ez az út, amikor a mennyei Atya feltámasztja őt a halálból.
Aztán Jézus már nem csak Péterhez, hanem valamennyi tanítványhoz szólva a kereszthordozásról tanít: „Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen." A kereszt nem csak az ő életének a része, hanem mindazoké is, akik az ő követői és tanítványai. Szavai ellentmondásosak: „Mindaz, aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; és aki énértem elveszíti életét, megtalálja azt." Ha megpróbáljuk életünket egy általunk elképzelt és jónak tartott útra vezetni, akkor könnyen kiderülhet, hogy zsákutcába kerültünk. De ha átadjuk életünket Istennek és rálépünk azt általa mutatott útra, akkor megtaláljuk boldogságunkat. Isten tőlünk is azt kéri, amit a Fiától, Jézustól: engedelmeskedjünk neki, bízzuk életünket őrá, teljesítsük az ő akaratát. Erős jellem és határozott lelki hozzáállás kell ahhoz, hogy valaki elinduljon Isten akaratának útján.
Bár a kereszt súlyát minden pillanatban a vállunkon érezzük és minden lépést magunknak kell megtennünk életutunkon, mégsem vagyunk egyedül. Megerősít minket az a tudat, hogy Jézus is végigjárta a maga keresztútját, továbbá az is, hogy a Szentlélek segít minket azáltal, hogy állandóan eszünkbe juttatja a végső célt, a mennyország elnyerését. Bátorítást ad azoknak a példája, akik az évszázadok során az üldözések és a veszélyek ellenére is kitartottak hitükben, kitartottak hivatásuk útján. Az Egyház szentjeinek, különösen a vértanúknak a példája segítsen minket a Krisztus melletti kitartásban!
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Olykor nem érzem közelséged, nem hallom hangod, nem látlak téged, nem ismerem fel szándékaidat és nincs erőm engedelmeskedni. Naponta küzdök hibáimmal és gyengeségeimmel, bűneim a mélybe taszítanak. A lelki mélység és sötétség rettenetes állapotából emelj fel engem! Erősítsd hitemet, hogy bátran megvalljalak téged, és irántad érzett szeretetem mindig hozzád vezessen és kössön! Segíts, hogy megtaláljam boldogságomat, és mások életét is boldogabbá tudjam tenni! Add, hogy tanításodban felismerjem az örök életre vezető igazságot! Erősíts, hogy mindig veled éljek, veled járjam életem zarándokútját, s végül megérkezzek a mennyei Atya örök országába.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200830.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. augusztus 28., péntek

[Napi e-vangelium] 2020. augusztus 29. szombat

2020. augusztus 29. – Szombat, Keresztelő Szent János vértanúsága

Evangélium

Miután Jézus megkezdte nyilvános működését, Heródes Antipász király elfogatta Jánost, és börtönbe vetette. Testvérének, Fülöpnek felesége, Heródiás miatt tette, akit feleségül vett. János ugyanis figyelmeztette Heródest: „Nem szabad elvenned testvéred feleségét." Emiatt Heródiás áskálódott ellene. Szívesen eltétette volna láb alól, de nem tehette. Heródes ugyanis félt Jánostól, mert tudta, hogy igaz és szent ember. Ezért meg akarta őt menteni. Valahányszor beszélt vele, zavarba jött, mégis szívesen meghallgatta.
Végül elérkezett a kedvező nap. Heródes a születése napján lakomát adott vezető embereinek, a magas rangú tiszteknek és Galilea előkelőségeinek. Közben Heródiás leánya bement, táncolt nekik, és Heródes meg vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: „Kérj tőlem, amit akarsz! Megadom neked." Sőt meg is esküdött: „Bármit kérsz, megadom neked, még az országom felét is." A leány kiment, és megkérdezte anyjától: „Mit kérjek?" Anyja ezt felelte: „Keresztelő János fejét." Erre visszasietett a királyhoz, és előadta kérését. „Azt akarom, hogy most azonnal add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!" A király nagyon elszomorodott emiatt, de esküjére és a vendégekre való tekintettel nem akarta kedvét szegni. Azonnal elküldött egy hóhért azzal a paranccsal, hogy hozza el János fejét. Az elment, lefejezte őt a börtönben, és elhozta fejét egy tálon. Odaadta a leánynak, a leány pedig elvitte anyjának.
Amikor János tanítványai meghallották, eljöttek, elvitték János testét, és egy sírboltba temették.
Mk 6,17-29

Elmélkedés

Keresztelő Szent János vértanúságának napján halálának körülményeit ismerteti az evangélium. János a híd, aki összeköti az ószövetségi és az újszövetségi időket. Átvezet bennünket a régi szövetség és a prófétai jövendölések világából az új szövetség világába, amely a beteljesülés ideje, Jézus Krisztusnak, a Megváltónak a kora.
Keresztelő János idején Heródes volt az uralkodó. Mindent megtett a gazdagságért és hatalmának erősítéséért. De nem tett semmit annak érdekében, hogy a lelkiismerete nyugodt és békés legyen. Törvénytelen kapcsolatban élt testvérének feleségével, és ezt János, az igaz ember, a próféta, Isten küldötte szóvá is tette. Az igazság kimondása fájt az uralkodónak, de még jobban a feleségének. Heródes el akarja hallgattatni Jánost, ezért börtönbe veti, de nem gondol arra, hogy kivégezteti. Talán arra gondol, arra vár, hogy egy idő után megszűnik a nép méltatlankodása, elfelejtik bűnét és akkor majd szabadon engedi Jánost. A feleségének, Heródiásnak viszont ez nem elég, ő megtalálja az alkalmat, hogy végleg megszabaduljon a kellemetlenkedő prófétától, lefejezteti őt.
A vértanúk tanúságtétele hitelesíti az evangélium igazságát, amely az üdvösség tanítása. Akár a szenvedést és életünk feláldozását is vállalnunk kell üdvösségünk érdekében.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Istenünk! Te megbízol bennünk és arra kérsz minket, hogy talentumainkat helyesen használjuk fel. Segíts, hogy felelősségünk tudatában minden talentumunkkal, képességünkkel és adottságunkkal a te dicsőségedet szolgáljuk, és segítsük mások és magunk örök üdvösségét! Te nem kívánsz lehetetlent tőlünk, csupán azt, hogy munkatársaid legyünk, fedezzük fel magunkban talentumainkat és akaratod szerint éljünk azokkal. Adj nekünk bölcsességet, önzetlenséget és szelídséget, hogy a teremtett világot jobbá tegyük! Segíts minket, hogy minden adottságunkkal önmagunk és mások üdvösségét segítsük, s ezáltal dicsőséget szerezzünk neked.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200829.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. augusztus 27., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2020. augusztus 28. péntek

2020. augusztus 28. – Péntek

Evangélium

Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: A mennyek országa olyan, mint az a tíz szűz, akik vették lámpáikat, és kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak. A balgák fogták a lámpásukat, de olajat nem vittek magukkal; az okosak azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s ők mind elálmosodtak és elaludtak. Az éjszaka közepén egyszerre kiáltás hangzott: „Íme, a vőlegény! Menjetek eléje!" Erre a szüzek mindnyájan fölébredtek, és felszították lámpásaikat. A balgák kérték az okosakat: „Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!" Az okosak ezt válaszolták: „Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen. Inkább menjetek el a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak!" Míg azok vásárolni mentek, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre; az ajtó pedig bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Így szóltak: „Uram, uram! Nyiss ajtót nekünk!" De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket!" Virrasszatok tehát, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
Mt 25,1-13

Elmélkedés

A tíz szűzről szóló példabeszéddel a készületlenség következményéről és a felkészültség jutalmáról tanít Jézus a mai nap evangéliumában. Valamennyien egy esküvői ünnepségre érkeznek és a vőlegény megérkezésére várnak, hogy majd vele együtt bemehessenek az ünnep helyszínére. Talán furcsa számunkra, hogy a vőlegény ennyit késik, a várakozás az éjszakába nyúlik. A problémát az okozza, hogy egyeseknek a lámpájából kifogy az olaj. Nem egy aprócska hibáról van szó, hiszen az volt a feladatuk, hogy este majd világítsanak lámpásaikkal és így várják a vőlegényt. Egyetlen feladatuk volt, de azt sem tudták teljesíteni. El kellett tehát menniük, hogy gondoskodjanak elegendő olajról. A többiek előrelátóak voltak, vittek magukkal olajat is.
A tanítás mondanivalója világos: aki felkészülten várja a Jézussal való találkozást, annak örömben lesz része. Aki viszont felkészületlen, az elszalasztja élete nagy lehetőségét.
Éberséget, állandó felkészültséget kell tanúsítanunk, ha be akarunk jutni a mennybe. Az Úr bármikor szólíthat minket, bármikor megérkezhet. Vannak dolgok, amiket nem tudunk megszerezni az utolsó pillanatban. Egész életünk során szorgalmasan gyűjtenünk kell a jócselekedetek olaját, hogy a döntő pillanatban elegendő legyen és bejussunk a mennybe.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézusunk! Te örömhírt hirdettél az embereknek és olyan igazságokat tanítottál, amelyek emberségünk legmélyét érintik. Te azt várod tőlünk, hogy ne kényszerből, hanem önként és szeretettel kövessünk téged. Te azt kéred tőlünk, hogy keresztutadon is kövessünk. Érted és az üdvösség reményében lemondunk a kényelemről, az evilági előnyökről és személyes érdekeinkről. Nem ragaszkodom régi életemhez, hanem élek az új élet lehetőségével, amelyet te adsz. Töltsd el szívemet az újrakezdés örömével! Töltsd el szívemet az irántad való őszinte szeretettel!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200828.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. augusztus 26., szerda

[Napi e-vangelium] 2020. augusztus 27. csütörtök

2020. augusztus 27. – Csütörtök

Evangélium

Amikor Jézus a világ végéről beszélt, így szólt tanítványaihoz: Virrasszatok, mert nem tudhatjátok, mely napon jön el a ti Uratok! Mert nyilvánvaló, hogy ha a ház gazdája tudná, hogy melyik órában jön a tolvaj, fenn virrasztana, és nem hagyná, hogy betörjenek a házba. Legyetek tehát ti is készen, mert az Emberfia abban az órában jön el, amikor nem is gondoljátok. Mit gondoltok? Ki a hű és okos szolga, akit gazdája háza népe fölé rendelt, hogy kellő időben élelmet adjon nekik? Boldog az a szolga, akit hazatérő ura ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: rábízza egész vagyonát. Ha azonban az a szolga gonosz, és azt mondja magában: „Késik a gazdám!", aztán verni kezdi szolgatársait, és együtt eszik-iszik a részegeskedőkkel; s megjön ennek a szolgának ura azon a napon, amikor nem várja, és abban az órában, amikor nem is sejti, – ura kegyetlenül megbünteti, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott aztán sírás és fogcsikorgatás lesz.
Mt 24,42-51

Elmélkedés

Jézus a végső időkre, az ő újbóli eljövetelének idejére irányítja figyelmünket a mai nap evangéliumában. Eljön majd újra a világba, hogy megteremtse örökké tartó uralmát, amelyben már nem lesz helye az Istennel való szembeszegülésnek. Földi élete során megváltásunk szolgája volt. A mennyei Atya azért küldte őt, hogy minket megszabadítson a bűntől, a gonosz uralmától és befolyásától. Az ő szelíd uralmát kínálta fel mindenkinek és meghívott bennünket országába, az Isten országába. Az ő keresztáldozata hozta meg számunkra a megváltást. Feltámadása, a halál felett aratott győzelme azt hirdeti, hogy Isten képes minden rosszat legyőzni, hatalma nagyobb, mint a gonosz léleké. Jézus áldozatának gyümölcse az, hogy a mennyei Atya irgalommal fordul felénk, nem elítél minket bűneink miatt, hanem megbocsát és ezzel visszaáll az a szeretetkapcsolat, ami a mi hűtlenségünk, lázadásunk, engedetlenségünk, bűnünk miatt megszakadt.
Az éjszakai tolvaj nem jön jó szándékkal. A gonosz, a sátán nem akar jót az embernek. Megtévesztéssel és hazugsággal próbál minket rávenni arra, hogy függetlenítsük magunkat Istentől. Azt akarja elhitetni velünk, hogy Isten nélkül is boldog lesz az életünk. Valójában az ő sötét uralmát akarja kiterjeszteni ránk.
Ne engedjük, hogy a gonosz elvegye tőlünk azt a kincset, amit Isten ad szívünkbe!
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Te szeretsz engem a szenvedésben is! Uram, hiszek irántam való jóságodban és szeretetedben. Biztosan tudom, hogy Te gondoskodsz rólam. Sok kegyetlenség van a világban. De a világ minden természetes összefüggésével együtt egy magasabb hatalomnak van alávetve. Hiszem, hogy Te vagy a világ Ura és Teremtője. Hiszem, hogy minden a Te kezedben van, minden ember, én is. Te Atyánk vagy, és szeretsz mindannyiunkat. Köszönöm, hogy Te vagy az állandó változásban az élet nyugvópontja, amelyhez tarthatom magam. Köszönöm, hogy szilárd életem van Benned, és így a jövőm nincs a véletlenre bízva.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200827.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. augusztus 25., kedd

[Napi e-vangelium] 2020. augusztus 26. szerda

2020. augusztus 26. – Szerda

Evangélium

Jézus egyszer így korholta a farizeusokat: Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Olyanok vagytok, mint a fehérre meszelt sírok, amelyek kívülről szépnek látszanak, belül azonban holtak csontjaival és mindenféle undoksággal vannak tele. Így ti is kívülről igaznak látszotok az emberek előtt, de belül tele vagytok képmutatással és gonoszsággal.
Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Sírboltokat emeltek a prófétáknak, feldíszítitek az igazak síremlékeit, és kijelentitek: „Ha atyáink napjaiban éltünk volna, nem lettünk volna bűnrészesek a próféták vérében." Ezzel ti magatok tanúsítjátok, hogy a próféták gyilkosainak fiai vagytok. Nos, fejezzétek hát be, amit atyáitok elkezdtek!
Mt 23,27-32

Elmélkedés

Továbbra is a farizeusok képmutatásáról beszél Jézus az evangéliumban. Hogyan lehet valamiről megmondani, hogy igaz vagy hamis? Mi alapján lesz helyes a megítélésünk? Tudják, hogy a látszat, a külső sokszor megtévesztő lehet. Izajás próféta így jövendölt a Messiásról: „Nem aszerint ítél majd, amit a szem lát, és nem aszerint ítél majd, amit a fül hall, hanem igazságosan ítéli majd a gyengéket és méltányosan dönt a föld szegényeinek érdekében" (Iz 11,3-4). Isten számára nincsenek elrejtve szívünk szándékai és Jézus számára is jól ismert a farizeusi képmutatás. Kemény szavakkal beszél arról, hogy a vallásosságban nincs helye a színlelésnek. Isten számára a lélek tisztasága a fontos. Az igazi szépség ugyanis belülről fakad és nem szép, drága vagy divatos ruha kérdése. Az Úr arra szólítja fel a farizeusokat, hogy vizsgálják meg önmagukat, belső indítékaikat, vallásosságuk, vallási cselekedeteik gyökereit. A bűn eltorzítja az ember értelmét és gondolkodását, s ettől csak a bűnbánat által, az Istentől való bocsánatkéréssel szabadulhatunk meg. A képmutató ember nem képes erre az alázatra, mert önmagát szentnek és tökéletesnek tartja. Azt állítja, hogy nincs bűne. Ez a helytelen gondolkodás nem csak Jézus kortársait jellemezte, hanem napjainkban is sokszor előkerül.
Kérjük a Szentlelket, hogy ébresszen bennünk őszinte bűnbánatot és hozzon számunkra lelki megtisztulást.
© Horváth István Sándor


Imádság

Életünk és szívünk egyetlen királya, Jézus Krisztus! Bátran indulunk követésedre, mert egyedül te vezetsz minket a mennyei Atyához és az örök életre. Te mutatod meg számunkra az üdvösség felé vezető utat. Téged szolgálunk, amikor embertársainknak segítünk, akikben a te arcod vonásait látjuk. Mindent az örök élet reményében teszünk, mert szeretnénk az igazak közé kerülni. Segíts minket, hogy személyes életünkben megvalósuljon Isten uralma és közösségeinkben megvalósítsuk Isten országát!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200826.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. augusztus 24., hétfő

[Napi e-vangelium] 2020. augusztus 25. kedd

2020. augusztus 25. – Kedd

Evangélium

Jézus egyszer így korholta az írástudókat és a farizeusokat: Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a legfontosabb a törvényben: az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kell tenni, de azokat sem szabad elhanyagolni! Vak vezetők! Megszűritek a szúnyogot, de lenyelitek a tevét. Jaj, nektek, képmutató írástudók és farizeusok! Megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, belül azonban tele vagytok kapzsisággal és tisztátalansággal. Vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, akkor majd a külseje is tiszta lesz!
Mt 23,23-26

Elmélkedés

A mai evangéliumi részben Jézus vak vezetőkről, vak farizeusokról beszél. Azoknál a csodáknál, amikor Jézus ténylegesen vak, azaz nem látó embereket gyógyít meg, megfigyelhető, hogy ezek az emberek rendelkeznek egy belső látással, a hit látásmódjával. Ennek segítségével ismerik fel Jézus személyében az Isten Fiát és vallják meg hitüket, hogy Jézus képes rajtuk segíteni. Hitük jutalma lesz az, hogy szemükkel is láthatnak.
Itt most másféle vakságról van szó. A vallásosság eltorzulásáról, az isteni szándék meghamisításáról, a törvények félreértelmezéséről. Az Úr képmutatónak nevezi az írástudókat és a farizeusokat. A „képmutató" elnevezés abból származik, hogy a színészek álarcot tettek maguk elé. A képmutató mond valamit, de az ellenkezőjét teszi. Tanácsot ad valakinek, de ő másként él. A képmutató számára a külső, a látszat a lényeges, és nem az, ami a szív mélyén lakik. A képmutatók számára a vallásos buzgóság és jámborság olyan álarc, amivel elleplezhetik mások elől saját gonoszságukat. Csupán abban tévednek, hogy Istent nem lehet ilyen módon megtéveszteni, mert ő jól ismeri szívünk szándékait.
A farizeusi lelkületet akkor tudjuk távol tartani magunktól, ha készek vagyunk alázattal és nagy őszinteséggel megvallani Isten előtt bűneinket, és engedjük, hogy ő irányítsa gondolatainkat, az ő szeretete járja át szívünket.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Földi életed során cselekedeteiddel az Atya szeretetét tetted láthatóvá az emberek számára. A szeretet tanítását hirdetted és csodáid az isteni szeretet jelei voltak. Vezess minket az Istennel való találkozásra, amely felébreszti bennünk a szeretetet és megnyitja szívünket embertársaink számára. A te isteni szeretetedet utánozva megértjük, hogy a szeretet nem külső parancs, hanem a szívünkbe írt törvény. Megértjük, hogy a szeretet hitünk következménye. Segíts minket, hogy a szeretet gyakorlása tegye hitelessé hitvallásunkat! Hiszek, Uram, erősítsd bennünk a hitet!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200825.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2020. augusztus 23., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2020. augusztus 24. hétfő

2020. augusztus 24. – Hétfő, Szent Bertalan apostol

Evangélium

Egy alkalommal: Fülöp találkozott Nátánáellel, és közölte vele: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták szólnak, a názáreti Jézust, József fiát." „Jöhet-e valami jó Názáretből?" – kérdezte Nátánáel. „Jöjj, nézd meg!" – felelte Fülöp.
Amikor Jézus látta, hogy Nátánáel közeledik hozzá, így szólt: „Nézzétek, ez egy igaz izraelita! Nincs benne kétszínűség!" Nátánáel megkérdezte: „Honnan ismersz engem?" Jézus így felelt: „Még mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt." Nátánáel erre elismerte: „Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael Királya." Jézus így szólt: „Azért hiszel, mert azt mondtam: Láttalak a fügefa alatt. Nagyobb dolgokat is fogsz látni ennél." Majd így folytatta: „Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, és Isten angyalai fel-alá szállnak az Emberfia felett."
Jn 1,45-51

Elmélkedés

Honnan tudhatjuk, hogy Jézus valóban az Isten Fia és ő a Megváltó, miként azt magáról állította? Nátánáel lelki útja, amit a mai evangéliumban olvasunk, segít minket, hogy választ kapjunk kérdésünkre. A keresztény hagyomány Nátánáel személyét Szent Bertalan apostollal azonosítja, akinek ma van az ünnepe, ezért olvassuk ma ezt a részt.
Nátánáel Fülöp hívására megy Jézushoz. Nátánáel kételkedik abban, hogy Názáretből, ebből a galileai városból jöhet a Megváltó. Írástudóként jól ismeri a jövendölést, miszerint a júdeai Betlehemből származik a Megváltó. Fülöp magatartása nagyon bölcs. Barátja kételkedését hallva nem áll le vele vitatkozni, hanem arra kéri, hogy győződjön meg személyesen arról, hogy amit mond, az igaz-e. A tanúságtétel, a vallomás még nem elég bizonyíték, de a kereső embert elindíthatja a hit útján. Nátánáel kételkedik, de elindul. Keresi az igazságot, tehát nem utasít el semmit anélkül, hogy meg ne vizsgálná alaposabban. Elindul, hogy kérdéseire választ kapjon. Így jut el Jézushoz és kezd el vele beszélgetni. Találkozásuk, beszélgetésük során Jézus olyan ajándékot ad neki, amit egyedül Isten adhat: megnyitja szívét az igazság befogadására. Jézus azt ígéri neki és nekünk is, hogy találkozhatunk az élő Istennel, aki a lelki újjászületés forrása számunkra.
© Horváth István Sándor


Imádság

Jézus Krisztus! Veled lehetővé válik, hogy megismerjük Istent, csak engednünk kell, hogy átjárja életünket, ami már befogadtunk az Evangéliumból – bármily kevés legyen is az. Ez a kevés éppen elég ahhoz, hogy napról napra előrébb jussunk, hisz te nem „megérkezett embereknek" szeretnél minket. Krisztus, a te szegényeid maradunk egész életünkben, emberek, akik a maguk egyszerűségében igyekszünk bizalmunkat a hit titkába vetni.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200824.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Blogarchívum