2024. december 21., szombat

[Napi e-vangelium] 2024. december 22. vasárnap

2024. december 22. – Advent 4. vasárnapja

Evangélium

Azokban a napokban Mária útrakelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: „Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!"
Lk 1,39-45

Elmélkedés

Isten bátorsága
December 21-én minden esztendőben az evangélium Mária Erzsébetnél tett látogatását beszéli el. Az idei liturgikus évben advent 4. vasárnapjának evangéliuma is erről szól, tehát nem tévedés, hogy két egymást követő napon ugyanazt a részletet olvassuk.
Mária és Erzsébet találkozásából kettős öröm születik. Az édesanyák öröme és a születendő gyermekek öröme. Erzsébet megsejti, hogy nem mindennapi találkozás ez, ezért így dicsőíti Máriát: Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked! Keresztelő János pedig megérzi, hogy számára sem hétköznapi ez a találkozás az Úrral és felujjong anyja méhében. János öröme mutatja, hogy elérkezett a messiási idő.
A történet elmélyíti az örvendezést és a hitet bennünk, és növeli bennünk az önátadás készségét. A mögöttünk lévő decemberi napokat bizonyára a lázas készület jellemezte. Talán egyre nyugtalanabbak lettünk, hogy időben be tudjuk-e szerezni az ajándékokat mindenkinek, és bizony bosszankodtunk, amikor az általunk korábban kiszemelt ajándék elfogyott és mással kellett pótolnunk azt. Az ünnep közeledtével néha már elfogyott a türelmünk, és azt éreztük, hogy nem készülünk el időben. Az utolsó tanítási napot váró gyerekek türelmetlenségével vártuk az utolsó munkanapot, hogy végre vége legyen a karácsony előtti hajtásnak. A felpörgetett életmód, a sorbanállások nem tettek jót az idegeinknek.
Az utolsó napokban ráadásként ránk tör a lelkiismeretfurdalás: többször is elmehettem volna a hajnali misére. Jó lett volna odahaza is egy kicsit összeszedettebben megtartani a családi adventi gyertyagyújtásokat vasárnaponként. Jó lett volna esténként többször leülni együtt imádkozni. Jó lett volna, ha türelmesebb vagyok munkatársaimmal. Jó lett volna több időt szánni a lelki felkészülésre. Jó lett volna a kézzelfogható ajándékok keresgélése és vásárlása mellett vagy helyett szívnek szóló, szeretetünkről némán tanúskodó lelki ajándékokról is gondoskodni. Ha valakiben most ilyen érzések vannak, hát tanuljon belőle! Jövőre is lesz advent, lesz karácsony. Ha most elkapkodtam, elhibáztam valamit, jövőre tudok ezen javítani. Sőt, talán még idén is van erre idő.
Ilyenkor már nem érdemes a boltba sietni, mert megvettek már minden normális dolgot, és értéktelen kacatot ne adjunk senkinek karácsonyra! A leárazott ajándék olykor leértékelt szeretetről árulkodik. A szeretet ennél értékesebb. A szeretet, amelyre mindenki vágyik minden ajándékon túl, ennél ezerszer értékesebb. A szeretet, amelyet nekem is éreznem, s mutatnom kell családtagjaim és mások felé, nem bóvli, nem értéktelen csecsebecse, nem hitvány szemét vagy ócska műanyag. A szeretet nem helyettesíthető semmi mással, még értékesnek tartott drága ajándékkal sem.
Mi, emberek sokszor félünk kimutatni szeretetünket. Istennek volt ehhez bátorsága. Rendkívüli húzás volt részéről, hogy nem adott minden embernek 1000 négyzetméter földet és 100 négyzetméteres házat. Isten Fiának volt bátorsága ahhoz, hogy üres kézzel szülessen meg emberi világunkban. Volt bátorsága ahhoz, hogy 33 év múlva odategye üres kezét a keresztre, hogy azt irdatlan nagy szegekkel átszegezzék. Volt bátorsága ahhoz, hogy születésétől a haláláig minden pillanatban megmutassa szeretetét irántunk.
Van-e bátorságom ahhoz, hogy viszontszeressem őt? Van-e bátorságom az ő szeretetét továbbadni embertársaimnak? Van-e bátorságom kimutatni szeretetemet? Istennek volt bátorsága önmagát adni nekem. Nekem van-e bátorságom önmagamat adni neki?
Legyünk érzékenyek a másik ember gondja és öröme iránt! Legyünk figyelmesek a találkozásainkban! Ajándékozzunk több időt a másik ember számára! Legyünk egymás számára próféták, akik jó hírt, örömhírt mondunk másoknak! Találkozásainkban mindig legyen jelen az Isten! Néha csak a háttérben, máskor rejtőzködve, alig észrevehetően, de legyen mindig ott!
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te azért jöttél el bűnös emberi világunkba, hogy megmutasd számunkra a bűntől való szabadulás útját. Nélküled soha nem találnánk rá a bűnbánat útjára. Nélküled nem találnánk rá a mennyei Atya szeretetére. Te adod nekünk az adventi időt a bűnbánat idejeként. Jöjj el, Urunk, és érints meg minket szereteteddel! Jöjj és bocsáss meg nekünk, akik nem halogatjuk tovább bűneink beismerését, hanem a bűnbánat egyenes útján indulunk most feléd. Születésed, jöveteled nagy változást hozott egykor a világba. Te képes vagy megváltoztatni az embert. Képes vagy a bűnösöket szentté változtatni. Hozz változást az én életembe is!

Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!

27 év plébániai és hivatali munka után immár negyedik éve kórházlelkészi szolgálatot végzek Zalaegerszegen. Jót tett a váltás nekem is, újra egy újmisés pap lelkesedésével dolgozok, látogatom a beteget, erősítem lelkileg az orvosokat és ápolókat. Szükség is van a lendületre, mert itt nincs megállás. Az advent sem hozott számunkra megnyugvást vagy pihenést, s valószínűleg a karácsony sem fog. Lesz szép számmal beteg és dolgozó, akik a kórházban töltik a karácsonyt. A karácsonyfa fényénél gondoljatok majd azokra, akik a kórházban szenteste is emberi életekre vigyáznak.

Így várjuk a karácsonyt. Van adventi koszorú is az osztályokon, de a gyertyákat biztonsági okból nem szabad meggyújtani. Van, ahol megoldják led-es gyertyával, máshová viszek papírból kivágott lángot. Egy nővér felragasztja a kanócra, kapnak egy áldást, és már meg is van az adventi gyertyagyújtás, folytatódhat a munka.

Egy kis ajándékot mindenkinek szeretnék adni. A segítőim már elkészítették a kis csomagokat. Néhány szaloncukor, karácsonyi dísz, rózsafüzér egyedi csomagolással. 1 csomag 1600 Ft. Akinek van rá lehetősége, kérem, támogassa a karácsonyi kórházi ajándékozást akár egyetlen, akár több csomag árának adományozásával. Köszönöm mindenki jószándékát!
Szép adventi készülődést és áldott karácsonyt!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor kórházlelkész

A kórházi karácsonyra szánt adományát az alábbi módokon tudja elküldeni. Köszönöm a támogatást!

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával:
https://evangelium365.hu/adomanyok?product_id=163

2. Banki utalás:
Számlatulajdonos neve: Evangélium365 Kiadó
Számlaszám: 10400717-50526749-52891010
Közlemény: Kórházi karácsony
 
Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20241222.mp3

Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2024. december 20., péntek

[Napi e-vangelium] 2024. december 21. szombat

2024. december 21. – Szombat

Evangélium

Az angyali üdvözlet után Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet.
Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt felujjongott a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott:
„Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse! Hogyan lehet az, hogy Uram anyja jön hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog vagy, aki hitted, hogy beteljesedik mindaz, amit az Úr mondott neked!"
Lk 1,39-45

Elmélkedés

A mai evangéliumban arról olvasunk, hogy Mária meglátogatja rokonát, Erzsébetet. Ennek az eseménynek külön ünnepe van július 2-án, de ilyenkor, adventben is felidézzük az eseményt a Megváltó Jézus és előfutára, Keresztelő János miatt. Mindketten gyermeket várnak: Erzsébet hamarosan világra hozza Jánost, Mária pedig megszüli Jézust. Könnyen magunk elé tudjuk képzelni a jelenetet, a két várandós kismamát, akik szeretettel ölelik meg egymást, majd megosztják örömüket egymással. Mindkét gyermek születésében ott van az isteni csoda, az isteni közreműködés. Erzsébet és férje, Zakariás már idősek, s koruk miatt nem gondolhattak arra, hogy születhet még gyermekük. De Isten megígéri ezt, csodát tesz, s gyermekük születik. Jézus születése is csodás módon történik, hiszen neki nincs földi édesapja, hanem a Szentlélek által fogan meg Mária méhében a gyermek, aki a mindenható Isten, a mennyei Atya Fia. Ahogyan Mária és Erzsébet egymást átkarolja, az mindent elárul. Ölelésükben minden benne van. Benne van a szeretet, az ember szeretete a másik ember iránt, s mindennek a hátterében, a szívük mélyén jelen van az isteni szeretet is. Ölelésükben benne van a megajándékozottság öröme, az asszonyok öröme, akik új életet hoznak a világra. Szívükben ott van a hála érzése, hiszen a gyermekáldást Isten ajándékának tartják. Csatlakozzunk Mária és Erzsébet öröméhez és hálájához!
© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te mindent megtehetsz. Te vagy az élet és az újjászületés ajándékozója. Üdvözítő terved szerint az idők teljességében Fiadat, Jézust küldted el közénk. Ő mindenben vállalta emberi sorsunkat, mert te úgy akartad, hogy példát mutasson nekünk életével, halálával és feltámadásával. Egyedül Jézus Krisztus által érthetem meg a te végtelen isteni szeretetedet és jóságodat. Segíts, hogy felismerjem Fiadban a Megváltót!

Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!

27 év plébániai és hivatali munka után immár negyedik éve kórházlelkészi szolgálatot végzek Zalaegerszegen. Jót tett a váltás nekem is, újra egy újmisés pap lelkesedésével dolgozok, látogatom a beteget, erősítem lelkileg az orvosokat és ápolókat. Szükség is van a lendületre, mert itt nincs megállás. Az advent sem hozott számunkra megnyugvást vagy pihenést, s valószínűleg a karácsony sem fog. Lesz szép számmal beteg és dolgozó, akik a kórházban töltik a karácsonyt. A karácsonyfa fényénél gondoljatok majd azokra, akik a kórházban szenteste is emberi életekre vigyáznak.

Így várjuk a karácsonyt. Van adventi koszorú is az osztályokon, de a gyertyákat biztonsági okból nem szabad meggyújtani. Van, ahol megoldják led-es gyertyával, máshová viszek papírból kivágott lángot. Egy nővér felragasztja a kanócra, kapnak egy áldást, és már meg is van az adventi gyertyagyújtás, folytatódhat a munka.

Egy kis ajándékot mindenkinek szeretnék adni. A segítőim már elkészítették a kis csomagokat. Néhány szaloncukor, karácsonyi dísz, rózsafüzér egyedi csomagolással. 1 csomag 1600 Ft. Akinek van rá lehetősége, kérem, támogassa a karácsonyi kórházi ajándékozást akár egyetlen, akár több csomag árának adományozásával. Köszönöm mindenki jószándékát!
Szép adventi készülődést és áldott karácsonyt!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor kórházlelkész

A kórházi karácsonyra szánt adományát az alábbi módokon tudja elküldeni. Köszönöm a támogatást!

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával:
https://evangelium365.hu/adomanyok?product_id=163

2. Banki utalás:
Számlatulajdonos neve: Evangélium365 Kiadó
Számlaszám: 10400717-50526749-52891010
Közlemény: Kórházi karácsony
 
Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20241221.mp3

Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2024. december 19., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2024. december 20. péntek

2024. december 20. – Péntek

Evangélium

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá, és így szólt: „Üdvözlégy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!" Ennek hallatára Mária zavarba jött és gondolkodóba esett, hogy miféle köszöntés ez. Az angyal azonban folytatta: „Ne félj, Mária! Hisz kegyelmet találtál Istennél! Mert íme, gyermeket fogansz méhedben, és fiút szülsz, s Jézusnak fogod őt nevezni! Nagy lesz ő: a Magasságbeli Fiának fogják hívni. Az Úristen neki adja atyjának, Dávidnak trónját. Uralkodni fog Jákob házán mindörökké, és uralmának soha nem lesz vége!" Mária ekkor megkérdezte az angyalt: „Hogyan történhet meg ez, amikor én férfit nem ismerek?" Az angyal ezt válaszolta neki: A Szentlélek száll le rád, és a Magasságbeli ereje borít be árnyékával. Ezért szent lesz az, ki tőled születik: Isten Fiának fogják őt hívni. Lásd, rokonod, Erzsébet is gyermeket fogant öregségében, sőt, már a hatodik hónapban van, bár magtalannak tartják az emberek. Istennél semmi sem lehetetlen." Erre Mária így szólt: „Íme, az Úr szolgálóleánya: történjék velem szavaid szerint!" Ezután az angyal eltávozott.
Lk 1,26-38

Elmélkedés

Keresztelő János születésének hírüladása után Lukács evangélista Jézus születésének hírüladását írja le, ezt olvassuk a mai evangéliumban. A helyszín immár nem Jeruzsálem, hanem Názáret, nem a templom, hanem Mária szerény otthona.
Isten küldöttétől, Gábor angyaltól Mária megtudja, hogy a mindenható Isten őt választotta ki, hogy a Megváltó anyja legyen. A názáreti leány figyelmesen végighallgatja az angyal szavait. Miután megismerte Isten tervét és elfogadja Isten akaratát, leszáll rá a Szentlélek, és méhébe fogadja Jézust. A születendő gyermeknek nincs tehát földi édesapja, hanem a mennyei Atya gyermeke ő. A Megváltó világba érkezésének pillanata ez, az Isten által mondott ígéret beteljesedése. Ez az a pillanat, amikor teljesül a megváltásra váró emberiség vágya, megnyílik az ég és Isten leszáll a földre, Isten Fia megfogan anyja méhében.
Jézus Krisztus megtestesülésével az üdvösségtörténet új korszaka kezdődik el. Új teremtésről van itt szó, a világ újjáteremtéséről, a megváltásról. Isten, aki egykor megteremtette a világot, most újjáteremt mindent és Isten, aki az idők kezdetekor megalkotta az embert, az idők teljességében Fia által emberré lesz, újjáalkotva ezzel az emberi természetet. Jézus e világba érkezése tehát egy egészen új korszakot nyit meg, hiszen mindazok számára, akik eddig bűneik miatt sötétségben jártak, most felragyog a megváltás fénye.
© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te teljesítetted ígéretedet és elküldted közénk egyszülött Fiadat, a mi Megváltónkat. Fiad születésével újjáteremtettél minket, embereket, mert Jézus a mi lelki újjászületésünk egyetlen forrása. Hisszük, hogy isteni gondviseléseddel azóta is formálod és alkotod a világot. Minden születéssel, minden emberi élet kezdetével valami újat alkotsz és minden emberrel terveid vannak. Azt az utat kell végig járnunk életünkben, amelyet te jelöltél ki számunkra. Adj nekünk Fiad végtelen alázatosságából és engedelmességéből, hogy mi is egyedül a te akaratodat kövessük, egyedül téged tekintsünk életünk Urának, neked engedelmeskedjünk és a te országodat építsük!

Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!

27 év plébániai és hivatali munka után immár negyedik éve kórházlelkészi szolgálatot végzek Zalaegerszegen. Jót tett a váltás nekem is, újra egy újmisés pap lelkesedésével dolgozok, látogatom a beteget, erősítem lelkileg az orvosokat és ápolókat. Szükség is van a lendületre, mert itt nincs megállás. Az advent sem hozott számunkra megnyugvást vagy pihenést, s valószínűleg a karácsony sem fog. Lesz szép számmal beteg és dolgozó, akik a kórházban töltik a karácsonyt. A karácsonyfa fényénél gondoljatok majd azokra, akik a kórházban szenteste is emberi életekre vigyáznak.

Így várjuk a karácsonyt. Van adventi koszorú is az osztályokon, de a gyertyákat biztonsági okból nem szabad meggyújtani. Van, ahol megoldják led-es gyertyával, máshová viszek papírból kivágott lángot. Egy nővér felragasztja a kanócra, kapnak egy áldást, és már meg is van az adventi gyertyagyújtás, folytatódhat a munka.

Egy kis ajándékot mindenkinek szeretnék adni. A segítőim már elkészítették a kis csomagokat. Néhány szaloncukor, karácsonyi dísz, rózsafüzér egyedi csomagolással. 1 csomag 1600 Ft. Akinek van rá lehetősége, kérem, támogassa a karácsonyi kórházi ajándékozást akár egyetlen, akár több csomag árának adományozásával. Köszönöm mindenki jószándékát!
Szép adventi készülődést és áldott karácsonyt!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor kórházlelkész

A kórházi karácsonyra szánt adományát az alábbi módokon tudja elküldeni. Köszönöm a támogatást!

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával:
https://evangelium365.hu/adomanyok?product_id=163

2. Banki utalás:
Számlatulajdonos neve: Evangélium365 Kiadó
Számlaszám: 10400717-50526749-52891010
Közlemény: Kórházi karácsony
 
Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20241220.mp3

Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2024. december 18., szerda

[Napi e-vangelium] 2024. december 19. csütörtök

2024. december 19. – Csütörtök

Evangélium

Heródesnek, Júdea királyának napjaiban élt egy Zakariás nevű pap, aki Ábia papi osztályába tartozott. Felesége Áron törzséből származott, és Erzsébetnek hívták. Mindketten igazak voltak Isten előtt, és feddhetetlenül éltek az Úr parancsai és törvényei szerint. De nem született gyermekük, mivel Erzsébet magtalan volt, és már mind a ketten éltesebb korúak voltak.
Amikor Zakariás egy alkalommal osztályának rendjében szolgálatot teljesített Isten színe előtt, ráesett a sor, hogy a papi szolgálat szokása szerint az Úr templomába menjen, és bemutassa a tömjénáldozatot. A tömjénáldozat órájában nagy tömeg imádkozott a templomon kívül. Akkor az áldozati oltár jobb oldalán megjelent Zakariásnak az Úr angyala. Láttára Zakariás zavarba jött, és félelem szállta meg. Az angyal azonban így szólt hozzá: „Ne félj, Zakariás! Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni. Örömöd és vigasságod lesz ő, és sokan örülnek majd születésének. Nagy lesz az Úr előtt: bort és részegítő italt nem iszik, sőt már anyja méhében betelik Szentlélekkel. Izrael fiai közül sokakat megtérít Istenükhöz, az Úrhoz. Illés szellemében és erejével fog színe előtt járni, hogy az atyák szívét a fiak felé fordítsa, az engedetleneket az igazak lelkületére vezesse, és az Úr iránt készségessé tegye a népet."
Zakariás erre megkérdezte az angyalt: „Miből tudhatom meg mindezt? Hiszen már öreg vagyok, és feleségem is éltesebb korú." Az angyal így válaszolt: „Én Gábor vagyok, az Isten színe előtt állok, aki azért küldött, hogy beszéljek veled, és meghozzam neked ezt az örömhírt. De mivel nem hittél szavamnak, amely majd valóra válik annak idején, megnémulsz, és nem tudsz beszélni a beteljesedés napjáig." A nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy annyit késlekedik a templomban. Amikor pedig kijött, nem tudott megszólalni. Ebből megértették, hogy a templomban látomása volt. Intett nekik, de néma maradt.
Mihelyt szolgálatának napjai elmúltak, hazament. E napok után felesége, Erzsébet méhében fogant, de öt hónapon keresztül titkolta. „Így tett velem az Úr – mondta –, arra méltatott e napokban, hogy elvegye szégyenemet az emberek előtt."
Lk 1,5-25

Elmélkedés

Az evangéliumi jelenet szerint Zakariásra esik a sor, hogy bemutassa a közösség, a nép nevében az áldozatot. Ő ezzel a szándékkal indul, ez a feladat az ő papi szolgálatának része. Ugyanakkor biztosak lehetünk benne, hogy amikor Zakariás belépett a jeruzsálemi templomba és az Úr oltárához lépett, akkor egy olyan személyes imával tette ezt, amelyet egész életében magában hordozott. Szívének tiszta vágyához feleségének kívánsága is csatlakozott, aki talán minden alkalommal azzal engedhette el őt Jeruzsálembe, hogy ha kiválasztják a szertartás bemutatására, ne feledkezzen meg Isten színe előtt imádkozni azért, hogy gyermekáldásban részesüljenek.
Zakariásnak ez a személyes imaszándéka nem csupán feltételezés. Erre a Lukács evangélista által külön le nem jegyzett szándékra mondja ugyanis válaszként az angyal: „Könyörgésed meghallgatásra talált. Feleséged, Erzsébet fiút szül, és Jánosnak fogod hívni." Zakariás és Erzsébet egy életen át imádkoztak, könyörögtek azért, hogy gyermekük szülessen, s most, amikor idős koruk miatt már nem számíthattak gyermekre, teljesül vágyuk, pontosabban a mindenható Isten teljesíti vágyukat, ő ajándékozza meg őket gyermekkel.
Isten képes csodát tenni bárkivel, velem is. Amikor lelkileg terméketlen vagyok, nem hozok gyümölcsöt, akkor Isten újjáteremt. Amikor már-már lemondok a lelki növekedésről, akkor Isten új lehetőséget ad nekem.
© Horváth István Sándor

Imádság

Istenünk, irgalmas Atyánk! A karácsony közeledtével fokozódik bennünk a nyugtalanság, az izgalom. Szeretnénk néha lassítani az adventi napokat, máskor pedig siettetnénk az ünnep érkezését. Amikor majd végre elkezdünk ünnepelni, rögtön szeretnénk megállítani az időt, hogy az ünnep ne érjen véget, a karácsony tartson tovább és az a béke, nyugalom és öröm ne csak néhány napig, hanem egész éven keresztül tartson. Istenünk, köszönjük, hogy velünk vagy földi életünk éveiben, évtizedeiben, és köszönjük, hogy az örökkévalóságba hívsz minket. Irgalmad vezessen a te Fiadhoz, a betlehemi Gyermekhez!

Aktuális

Kedves evangélium olvasók!

Papi szolgálatom kezdetén, 30 évvel ezelőtt, tucatnyi katolikus újság segítette a gyerekek evangelizációját Magyarországon. Az újságok hasznosak voltak a gyerekeknek, a hittanosoknak, a minisztránsoknak. Aztán sorra eltűntek ezek a gyerekeknek szóló katolikus kiadványok. A helyzetet sajnálták a fiatalokkal foglalkozó papok és hitoktatók, valamint a szülők is, akik számára fontos volt gyermekük vallásos nevelése. Én is tehetetlenül néztem a folyamatot, de amikor az utolsó vallásos gyermekújság is megszűnt, elérkezettnek láttam az időt, hogy elkezdjek szemben úszni az árral. 2011-ben megalapítottam az Élő Kenyér gyermekújságot. A cím az Oltáriszentségre utal, mert az volt a célom, hogy a szentmisére járást megszerettessem a gyerekekkel. Meggyőződésem ugyanis, hogy ha egy gyermek megtapasztalja, hogy az Oltáriszentségben Jézussal találkozik, akkor szívesen fog jönni a szentmisére. Ez a cél pontosan meghatározta az újság szerkezetét: benne vannak a vasárnapok és ünnepek miseszövegei, persze minden oldalon színes képekkel illusztrálva. Ezt egészíti ki egy kis példázat az evangélium magyarázataként, szentek élete, játékos feladatok, az adott időszak imádságai, minisztráns kisokos, pápák történetei.

Az elmúlt 14 év igazolta, hogy érdemes volt elkezdeni. A felnövő, a célcsoportból kinövő gyermekek helyett évről évre vannak újak, akik elkezdik használni az Élő Kenyeret, mert szüleik, nagyszüleik számára fontos gyermekük, unokájuk lelki fejlődése. Az alapításkor rögzítettem, hogy reklámmentes lesz az újság, mert bár gazdaságilag könnyebb volna, ha reklámbevételekből kiegészítenénk a költségvetést, de mégsem a mi feladatunk a rózsaszín pónik és kardozó szuperhősök népszerűsítése. A szentek is hősök, inkább tőlük tanulja meg a gyermek, hogyan válhat Jézus barátjává.

2025-ben már a 15-dik évfolyamot kezdjük. Ha az Ön számára is fontos gyermeke, unokája vallásos nevelése és lelki fejlődése, bátorítom, hogy fizessen elő az Élő Kenyér gyermekújságra! Ez könnyen megtehető az Evangélium365 webáruházban az alábbi linkre kattintva.

https://evangelium365.hu/elo-kenyer?product_id=173

Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor

Az Élő Kenyér újságot jótékonysági előfizetéssel is lehet támogatni. Ebben az esetben nem az adományt küldő személy kapja az újságot, hanem egy rászoruló gyermeknek küldjük el azt. E célra adomány itt küldhető:
https://evangelium365.hu/adomanyok?product_id=174
 
Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20241219.mp3

Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2024. december 17., kedd

[Napi e-vangelium] 2024. december 18. szerda

2024. december 18. – Szerda

Evangélium

Jézus Krisztus születése így történt: Anyja, Mária, jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, kitűnt, hogy Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. A férje, József, igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni, ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fia születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől." Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta által mondott: Íme, a Szűz gyermeket fogan és fiút szül, és az Emmánuel nevet adják neki, ami azt jelenti: „Velünk az Isten." Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala parancsolta neki.
Mt 1,18-24

Elmélkedés

A tegnapi evangélium kapcsán felmerült kérdésre a mai részlet pontos választ ad. Az angyal szavaiból kiderül, hogy Jézusnak nem egy férfi az apja, hanem ő a mennyei Atya Fia.
Jézus születésének elbeszéléseiben olvashatunk arról, hogy József több alkalommal is álmot lát, amelyekben útmutatásokat kap Istentől. A mai evangéliumban József első álmát ismerhetjük meg, amely álom eloszlatja az ő aggályait és félelmeit. József ebből az álomból értesül arról, hogy miért vár gyermeket jegyese, Mária. Isten így közli vele, hogy mit tegyen: vegye feleségül Máriát és nevelje fel a születendő gyermeket. József álma révén mi is bepillantást nyerhetünk az üdvtörténet egyik legnagyobb eseményének titkába. Mária gyermeke a mennyei Atya Fia, aki a Szentlélek közreműködése révén fogan meg. Az álombeli látomásból megtudjuk továbbá, hogy a születendő gyermek lesz a Megváltó, továbbá azt is, hogy a korábbi időkben elhangzott ígéretek az ő személyében teljesednek be.
József megérti az álmot, amelyet Isten útmutatásának tart, ezért annak megfelelően cselekszik. Miután Mária megismerte Isten vele kapcsolatos szándékát és igent mondott arra, ugyanezt teszi József is, engedelmesen megteszi mindazt, amit a Mindenható kér tőle.
Az isteni kinyilatkoztatás erősítsen meg minket is abban a hitben, hogy a Gyermek, akinek születésére készülünk most, az adventi időben, valóban az Isten Fia.
© Horváth István Sándor

Imádság

Mindenható Istenünk! Te azt akarod, hogy minden gyermek boldog felnőtté váljon. Add, hogy gyermekeink ne csak testben, hanem lélekben is növekedjenek, felnőtté váljanak! Add, hogy gyermekeink az ismeretek elsajátítása mellett hitükben is napról napra fejlődjenek! Ültesd el lelkükben Igéd magjait, adj nekik erőt, hogy életükben hűségesek legyenek hozzád, és majd egykor felnőttként ők is továbbadják gyermekeiknek a hit igazságait! Segítsd őket, hogy gyermekként és felnőttként országod építésében munkálkodjanak!

Aktuális

Kedves evangélium olvasók!

Papi szolgálatom kezdetén, 30 évvel ezelőtt, tucatnyi katolikus újság segítette a gyerekek evangelizációját Magyarországon. Az újságok hasznosak voltak a gyerekeknek, a hittanosoknak, a minisztránsoknak. Aztán sorra eltűntek ezek a gyerekeknek szóló katolikus kiadványok. A helyzetet sajnálták a fiatalokkal foglalkozó papok és hitoktatók, valamint a szülők is, akik számára fontos volt gyermekük vallásos nevelése. Én is tehetetlenül néztem a folyamatot, de amikor az utolsó vallásos gyermekújság is megszűnt, elérkezettnek láttam az időt, hogy elkezdjek szemben úszni az árral. 2011-ben megalapítottam az Élő Kenyér gyermekújságot. A cím az Oltáriszentségre utal, mert az volt a célom, hogy a szentmisére járást megszerettessem a gyerekekkel. Meggyőződésem ugyanis, hogy ha egy gyermek megtapasztalja, hogy az Oltáriszentségben Jézussal találkozik, akkor szívesen fog jönni a szentmisére. Ez a cél pontosan meghatározta az újság szerkezetét: benne vannak a vasárnapok és ünnepek miseszövegei, persze minden oldalon színes képekkel illusztrálva. Ezt egészíti ki egy kis példázat az evangélium magyarázataként, szentek élete, játékos feladatok, az adott időszak imádságai, minisztráns kisokos, pápák történetei.

Az elmúlt 14 év igazolta, hogy érdemes volt elkezdeni. A felnövő, a célcsoportból kinövő gyermekek helyett évről évre vannak újak, akik elkezdik használni az Élő Kenyeret, mert szüleik, nagyszüleik számára fontos gyermekük, unokájuk lelki fejlődése. Az alapításkor rögzítettem, hogy reklámmentes lesz az újság, mert bár gazdaságilag könnyebb volna, ha reklámbevételekből kiegészítenénk a költségvetést, de mégsem a mi feladatunk a rózsaszín pónik és kardozó szuperhősök népszerűsítése. A szentek is hősök, inkább tőlük tanulja meg a gyermek, hogyan válhat Jézus barátjává.

2025-ben már a 15-dik évfolyamot kezdjük. Ha az Ön számára is fontos gyermeke, unokája vallásos nevelése és lelki fejlődése, bátorítom, hogy fizessen elő az Élő Kenyér gyermekújságra! Ez könnyen megtehető az Evangélium365 webáruházban az alábbi linkre kattintva.

https://evangelium365.hu/elo-kenyer?product_id=173

Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor

Az Élő Kenyér újságot jótékonysági előfizetéssel is lehet támogatni. Ebben az esetben nem az adományt küldő személy kapja az újságot, hanem egy rászoruló gyermeknek küldjük el azt. E célra adomány itt küldhető:
https://evangelium365.hu/adomanyok?product_id=174
 
Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20241218.mp3

Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2024. december 16., hétfő

[Napi e-vangelium] 2024. december 17. kedd

2024. december 17. – Kedd

Evangélium

Jézus Krisztusnak, Dávid és Ábrahám fiának családfája. Ábrahámnak Izsák volt a fia, Izsáknak Jákob, Jákobnak Júda és testvérei, Júdának Fáresz és Zára Támártól, Fáresznek Eszróm. Eszrómnak Arám, Arámnak Aminadáb, Aminadábnak Náásszon, Náásszónnak Szalmon, Szalmonnak Bóász Ráhábtól, Bóásznak Jóbéd Rúttól, Jóbédnek Izáj, Izájnak pedig Dávid király.
Dávidnak Salamon volt a fia Uriás feleségétől, Salamonnak Roboám, Roboámnak Abija, Abijának Ászáf, Ászáfnak Jozafát, Jozafátnak Jórám, Jórámnak Ozijás, Ozijásnak Joatám, Joatámnak Acház, Acháznak Ezekiás, Ezekiásnak Manasszesz, Manasszesznek Ámosz, Ámosznak Joziás, Joziásnak pedig Jekoniás és testvérei a babiloni fogság idején.
A babiloni fogság után: Jekoniásnak Szálátiél volt a fia, Szálátiélnek Zorobábel, Zorobábelnek Ábiud, Ábiudnak Elijakim, Elijakimnak Ázór, Ázórnak Szádok, Szádoknak Áhim, Áhimnak Eliud, Eliudnak Eleazár, Eleazárnak Mattán, Mattánnak Jákob, Jákobnak pedig József. Ő volt a férje Máriának, akitől a Krisztusnak nevezett Jézus született.
Összesen tehát: Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék, Dávidtól a babiloni fogságig tizennégy nemzedék, és a babiloni fogságtól Krisztusig is tizennégy nemzedék.
Mt 1,1-17

Elmélkedés

Jézus családfáját olvassuk a mai evangéliumban. A zsidó nép ősatyáinak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak a neve ismerős számunkra a nemzetségtábla elején, de aztán gyorsan elveszítjük a fonalat az ismeretlen nevek hallatán. A felsorolásban később említett Dávid és Salamon neve szintén ismerősen cseng, de aztán újra eltévedünk a furcsa nevek erdejében. A sor végén József feltűnése egyesekben zavart okoz, mert a sok férfinév hallatán azt vélik kiolvasni a szövegből, hogy József volt az apja Jézusnak. Valójában Máté evangélista ilyet egyáltalán nem állít, sőt, szándékosan úgy fogalmaz, hogy megtöri az apák és fiak sorozatát. Józsefről annyit mond az evangélista ezen a helyen, hogy ő volt a férje Máriának, akitől Jézus született. Ha nem Józseftől származik Jézus, akkor kitől? Erre a kérdésre majd a holnapi evangélium ad feleletet.
Miért olvassuk minden évben adventben ezt a családfát? Jézus születése, a Messiás eljövetele az emberiség történelmének része, amelynek megvan az ószövetségi előzménye. Ha szeretnénk megismerni Jézust és megérteni az ő küldetését, akkor érdemes ismernünk az ószövetséget is, a Jézust megelőző idők történelmét, mindazt, ami az ember teremtésétől és a bűnbeeséstől történt az évszázadok során, mert így fogjuk megérteni, hogy miért jött el a világba a Megváltó. S talán így fogjuk megérteni azt is, hogy nem véletlenül születünk erre a világra, hanem Isten tervében minden embernek szerepe van, nekem is.
© Horváth István Sándor

Imádság

Urunk, Jézus Krisztus, te minden nap eljössz hozzánk, minden nap döntés elé állítasz minket, minden nap választ vársz tőlünk. Elfogadom és hiszem, hogy te vagy az élő Isten Fia, akit azért küldött az Atya e világba, hogy általad szóljon hozzánk, és általad nyilatkoztassa ki igazságait és jóságát. Elfogadom és hiszem, hogy képes vagy eltörölni minden bűnömet, és képes vagy engem jó útra téríteni. A te törvényed, a szeretet parancsa szerint akarok élni. Kérlek, adj erőt, hogy minden nap tökéletesebben tudjak a mennyei Atya törvényeinek eleget tenni!

Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
Az advent kezdetére most is megjelent az e-vangélium könyvben, mégpedig a következő évre, azaz 2025. minden napjára. Szeretettel ajánlom figyelmetekbe. Kedves karácsonyi ajándék lehet családtagjaitoknak, ismerőseiteknek.
Budapesten a Ferenciek terén az Új Ember könyvesboltban kapható. Továbbá személyen vásárlás lehetősége országszerte a nagyobb városok (Győr, Eger, Pécs, Szombathely, Miskolc, Nyíregyháza, Zalaegerszeg, stb.) egyes kegytárgyüzleteiben és könyvesboltjaiban. A boltok listája megtalálható a könyv leírásánál a webáruházban.
István atya - Horváth István Sándor

Szívem első gondolata 2025
Elmélkedések az evangéliumról
Az év minden napjára
Adventtől adventig (2024. december 1-től)
Imagyűjtemény
520 oldal
Ára: 2600 Ft/db + szállítási díj (2500 Ft) darabszámtól függetlenül. Külföldre nem tudjuk küldeni.

Rendelés ezen a linken:
https://evangelium365.hu/szivem-elso-gondolata?product_id=175
 
Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20241217.mp3

Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

2024. december 15., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2024. december 16. hétfő

2024. december 16. – Hétfő

Evangélium

Egy alkalommal Jézus a templomba ment, és tanított. Közben odaléptek hozzá a főpapok meg a nép vénei, és megkérdezték: „Miféle hatalommal teszed ezeket? Ki adta neked a hatalmat ehhez?" Jézus így válaszolt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha megfeleltek rá, megmondom nektek, milyen hatalommal teszek így. Honnan volt János keresztsége? A mennyből-e vagy az emberektől?"
Azok tanakodni kezdtek egymás között: „Ha azt mondjuk, a mennyből volt, azt feleli: „Hát akkor miért nem hittetek neki?" Ha pedig azt mondjuk: „Az emberektől", akkor meg félnünk kell a néptől, mert Jánost mindenki prófétának tartja." Ezért ezt a választ adták Jézusnak: „Nem tudjuk."
„Akkor én sem mondom meg nektek, hogy milyen hatalommal teszek így" – felelte Jézus.
Mt 21,23-27

Elmélkedés

Keresztelő Jánost az Isten küldte, ő a Messiás előfutára. Igazi próféta ő, aki nem a maga szavait mondja el és nem a saját gondolatait hirdeti, hanem az Isten küldötteként azt hirdeti a népnek, amivel Isten bízta meg. János, mint igehirdető abból meríti bátorságát és határozottságát, hogy Isten küldte őt. Jól tudhatták ezt azok is, akik a mai evangélium szerint Jézust kérdezik származásáról, hatalmának eredetéről. Az Úr pedig Keresztelő János személyét idézi fel számukra. Ők viszont hallgatnak és nem nyilvánítanak véleményt azzal kapcsolatban, hogy honnét származott János hatalma.
Ha az égből volt Keresztelő János hatalma és valóban az Isten küldötte volt, akkor miért nem hittek neki egykor az emberek? Ha Jézust a mennyei Atya küldte el hozzánk a világba és tőle kapta hatalmát, akkor miért nem hisz benne mégsem mindenki?
A hit Isten ajándéka, amelytől senki sincs elzárva, és amelyre senki sem kényszeríthető. A hit megkívánja az ember részéről a szabad elfogadást. Jézus egész földi élete – megtestesülésétől feltámadásáig – jel az emberek számára, hogy hitre ébredjenek, hiszen a mennyei Atya azért küldte el őt a világba, hogy mindenki higgyen általa.
Adventben hittel várakozunk. Ez az időszak arra a napra irányítja figyelmünket, amelyet hittel várunk: Jézus születésének napjára. Gyújtsd meg, Urunk, lelkünkben a hit lángját!
© Horváth István Sándor

Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te egykor bűnbánatot hirdettél a népnek és megtérést vártál az emberektől. Evangéliumod üzenete arra ösztönöz, hogy szembenézzek önmagammal, bűnös múltammal, életem hibáival. Segíts felismernem mindazt, amin változtatnom kell, s amin a te kegyelmeddel változtathatok. Adj szívembe igaz bűnbánatot! Add nekem a Szentlélekben való újjászületés kegyelmét! Mutasd meg nekem, milyen úton induljak, s mit vársz tőlem a jövőben! Köszönöm az adventi készület idejét. Adj erőt, hogy nap mint nap előre haladjak a lelki felkészülés útján és találkozhassak veled, az Isten Fiával.

Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
Az advent kezdetére most is megjelent az e-vangélium könyvben, mégpedig a következő évre, azaz 2025. minden napjára. Szeretettel ajánlom figyelmetekbe. Kedves karácsonyi ajándék lehet családtagjaitoknak, ismerőseiteknek.
Budapesten a Ferenciek terén az Új Ember könyvesboltban kapható. Továbbá személyen vásárlás lehetősége országszerte a nagyobb városok (Győr, Eger, Pécs, Szombathely, Miskolc, Nyíregyháza, Zalaegerszeg, stb.) egyes kegytárgyüzleteiben és könyvesboltjaiban. A boltok listája megtalálható a könyv leírásánál a webáruházban.
István atya - Horváth István Sándor

Szívem első gondolata 2025
Elmélkedések az evangéliumról
Az év minden napjára
Adventtől adventig (2024. december 1-től)
Imagyűjtemény
520 oldal
Ára: 2600 Ft/db + szállítási díj (2500 Ft) darabszámtól függetlenül. Külföldre nem tudjuk küldeni.

Rendelés ezen a linken:
https://evangelium365.hu/szivem-elso-gondolata?product_id=175
 
Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20241216.mp3

Blogarchívum