2023. szeptember 15., péntek

[Napi e-vangelium] 2023. szeptember 16. szombat

2023. szeptember 16. – Szombat

Evangélium

Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: Nincs jó fa, amely rossz gyümölcsöt terem, és nincs rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét, sem a tüskebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hiszen a szív bőségéből szól a száj! Miért mondjátok nekem: „Uram, Uram!" – ha nem teszitek, amit mondok?
Megmondom nektek, kihez hasonlít az, aki hozzám jön, hallgatja tanításomat, és tettekre is váltja: hasonlít ahhoz a házépítő emberhez, aki mélyre ásott, és az alapot sziklára rakta. Jött az árvíz, rázúdult a házra, de nem tudta azt összedönteni, mert jó alapra épült. Aki viszont hallgatja tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít ahhoz az emberhez, aki házát alap nélkül építette a puszta földre. Amikor rázúdult az árvíz, háza azonnal összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.
Lk 6,43-49

Elmélkedés

A mai evangélium szerint Jézus a sziklára építő okos emberhez hasonlítja azokat, akik hallgatják és megvalósítják tanítását. Kijelentése tehát két elemet foglal magába: tanításának figyelmes hallgatását, megismerését, valamint azt az életmódot, amely e tanításhoz igazodik. A keresztény ember életében a kettő szorosan összetartozik, s egyik sem hiányozhat a hiteles krisztusi élethez.
Az elbizakodottság jele volna, ha valaki azt állítaná magáról, hogy keresztényként él, ugyanakkor nem törekszik arra, hogy Jézus tanítását napról napra egyre jobban megismerje. Természetesen az sem lehet elegendő, ha valaki jól ismeri mindazt, amit Jézus elvár követőitől, de mindennapi életében egészen másként cselekszik.
A szakasz másik hasonlata a fáról és gyümölcséről, megerősíti az előbbi mondanivalóját. Külső cselekedeteink visszatükrözik belső világunkat, gondolkodásmódunkat és szándékainkat. Pontosan elárulják, hogy mi lakik a szívünkben. Ezzel kapcsolatban mondja Jézus: a jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rosszat. Ha Jézus tanítása szerint élünk, azaz viselkedésünkkel, mindennapi magatartásunkkal, szavainkkal és tetteinkkel egyaránt őrá igyekszünk hasonlítani, akkor jó gyümölcsöket teremhetünk lelkiekben, amelyek egyrészt a saját üdvösségünket szolgálják, másrészt mások javára lehetünk velük. Életemet akkor alapozom valóban őrá, ha tanítását tettekre váltom.
© Horváth István Sándor


Imádság

Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Miként egykor kiválasztottad az apostolokat és elküldted őket, hogy a te nevedben tanítsanak és csodákat tegyenek, úgy napjainkban is hívj magadhoz fiatalokat, akik téged és szeretetedet megismerve indulhatnak a világba. Küldj az evangélium hirdetésére, valamint isteni titkaid és csodáid közvetítésére papokat, akik életüket egészen neked szentelik! Add, Urunk, hogy elfogadják és hűséggel teljesítsék hivatásukat mindazok, akiket a papságra vagy a szerzetesi életre kiválasztasz! A te szereteted alakítsa át szívüket, hogy képesek legyenek embertestvéreiknek továbbadni a te jóságodat, irgalmadat és szeretetedet!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20230916.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum