2023. szeptember 12., kedd

[Napi e-vangelium] 2023. szeptember 13. szerda

2023. szeptember 13. – Szerda

Evangélium

Az apostolok kiválasztása után Jézus lejött a hegyről, tanítványaira emelte tekintetét, és így szólt: „Boldogok vagytok, ti, szegények, mert tiétek az Isten országa.
Boldogok vagytok, akik most éheztek, mert jutalmul bőségben lesz részetek.
Boldogok vagytok, akik most sírtok, mert sírástok nevetésre fordul.
Boldogok vagytok, ha gyűlölnek titeket az emberek, kizárnak körükből és megrágalmaznak, s neveteket, mint valami szégyenletes dolgot emlegetik az Emberfia miatt. Örüljetek, ha majd ez bekövetkezik, és ujjongjatok, mert nagy jutalomban részesültök a mennyben. Atyáik is így bántak a prófétákkal.
De jaj nektek, gazdagok, mert már megkaptátok vigasztalástokat.
Jaj nektek, akik most jóllaktatok, mert éhezni fogtok.
Jaj nektek, akik most nevettek, mert sírni és jajgatni fogtok!
Jaj nektek, ha az emberek hízelegnek nektek! Hisz atyáik is így tettek a hamis prófétákkal."
Lk 6,20-26

Elmélkedés

Miután Jézus kiválasztotta a tizenkét apostolt, beszédet intéz minden jelenlévő tanítványához. A beszéd első része azokról szól, akik tanítványai lettek, az Isten országához tartoznak és annak megvalósításán munkálkodnak. Őket, akik befogadták Isten országának örömhírét, Jézus boldognak nevezi. A beszéd második felében elhangzó „jaj-mondások" pedig azokról szólnak, akik a földi gazdagodástól, a bővelkedéstől vagy a szórakozástól várják boldogságukat.
Isten országának eljövetele megváltoztatja az emberi életeket. A szegények, az éhezők, a sírók és az üldözöttek Istentől kapják meg jutalmukat, aki lelki gazdagságot, bőséget, nevetést és örök életet ad nekik. Az ember számára attól függ a boldogság megtalálása, hogy milyen kapcsolatban van azzal az országgal, amelyet Jézus hirdetett és megvalósított. A Jézushoz való tartozás érdekében érdemes vállalnunk a szegénységet, a nélkülözést, a sírást, sőt akár az üldözéseket is. A lemondások és az egyszerű élet jutalmaként Jézus az örök életet ígéri számunkra. De nem köteles senki ezt az utat választani. Aki a földi gazdagodást vagy az evilági boldogságot választja, az nem számíthat ennél többre, nem számíthat az égi jutalomra, hiszen már itt megkapta mindazt, amire vágyott, s ami számára a boldogságot jelentette. Az üdvösség útjának választása az örök élet reménye nélkül lehetetlennek tűnik.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mindenható Isten! Hiszem, hogy a Szentírás szavai által te szólsz az emberekhez, te szólsz hozzám. Alázattal és türelemmel olvasom szavaidat, hogy felfedezhessem üzeneted lelki gazdagságát, a benne rejlő lelki kincseket, a te Lelkedet, aki „elvezet a teljes igazságra." Alázattal olvasom szavaidat, lelkem nyitottságával, hogy igazságod betöltse lelkemet. Türelemmel olvasom, várva, hogy a sötétségben megszólaljon a világosság és utat mutasson számomra. Azzal a szándékkal olvasom szavadat, hogy életemet a benne felismert igazsághoz igazítom. Segíts, hogy a tanítás ne maradjon bennem „holt betű", hanem életté váljon! Segíts, hogy a szavak mögött meglássalak téged, aki az üdvösség útját mutatod meg számomra!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20230913.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum