2023. szeptember 13., szerda

[Napi e-vangelium] 2023. szeptember 14. csütörtök

2023. szeptember 14. – Csütörtök, A Szent Kereszt felmagasztalása

Evangélium

Abban az időben Jézus ezt mondta Nikodémusnak: Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből alászállott: az Emberfia, aki a mennyben van. Ahogy Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki benne hisz, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Isten nem azért küldte Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem hogy általa üdvözüljön a világ.
Jn 3,13-17

Elmélkedés

A Szent Kereszt felmagasztalásának mai ünnepén az evangéliumban azt olvassuk, hogy az Emberfiát fel fogják emelni, amely itt Jézus kereszten való felemelését, felmagasztalását, megdicsőülését jelenti. Az ünnep elnevezése és az evangéliumi kifejezés összecseng, mindkettő ugyanazt fejezi ki. De miért és milyen értelemben mondhatjuk felemeltetésnek Jézus kereszthalálát, amely a maga korában megszégyenítés, megalázás volt, mintsem felmagasztalás.
Jézus korában a keresztre feszítés a legkegyetlenebb kivégzési módszer volt, amelyet nem a zsidók, hanem a rómaiak alkalmaztak főként a lázadó rabszolgák vagy más súlyos bűntetteket elkövető bűnözők ellen. A keresztre feszített személy megszégyenítése mellett a nép megfélemlítése, elrettentése is cél volt. A módszer rendkívüli szenvedést, gyötrelmet és fájdalmat, szörnyű halált jelentett a megfeszített számára. Talán éppen János evangélistának köszönhetjük azt, hogy e szörnyű halált mégis felemelkedésnek tartjuk. Ezzel a szóhasználattal János nem egyszerűen csak arra gondol, hogy a keresztet magasra emelik és az emberek alulról tekintenek fel rá, hanem az Úr kereszthalálában meglátja azt, hogy a mennyei Atya felemeli, magához emeli, magához öleli a Fiút, illetve a kereszthalál nyitja meg az emberek számára az Atyához vezető utat.
Gondolkozzunk el ma a kereszt titkán, a felmagasztalás titkán, a megváltás titkán!
© Horváth István Sándor


Imádság

Üdvözítő Istenünk! El kell fogadnunk azt a tényt, hogy a te akaratod az volt, hogy szenvedésével és halálával váltson meg bennünket Jézus. Be kell látnunk: félre kell tennünk emberi gondolatainkat, hogy megérthessük a te szándékaidat! Azt az isteni szándékot, amely megengedte az emberi gyűlölet tombolását, megengedte a keresztre feszítést azért, hogy a szeretet legnagyobb jelét adja. A te irántunk való szereteted legnagyobb tanújelét láthatjuk abban, hogy Fiad, Jézus értünk szenvedett és értünk halt meg a keresztfán. Segíts felismerni Jézusban Megváltónkat!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20230914.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum