2016. november 14., hétfő

[Napi e-vangelium] 2016-11-14

2016. november 14. – Hétfő

Amikor Jeruzsálembe menet Jézus Jerikó városához közeledett, egy vak
koldus ült az út szélén. Amint ez meghallotta, hogy sokan vonulnak arra,
megkérdezte, mi történik. Mondták neki, hogy a názáreti Jézus jön
errefelé. Erre kiáltozni kezdett: „Jézus, Dávid fia könyörülj rajtam!"
Akik elöl mentek, csitították, hogy hallgasson. De ő annál jobban
kiáltotta: „Dávid fia, könyörülj rajtam!" Jézus ekkor megállt, és szólt,
hogy vezessék hozzá. Amikor odaért, megkérdezte: „Mit akarsz, mit tegyek
veled?" A vak könyörgött: „Uram, hogy lássak!" Jézus így szólt hozzá:
„Láss! Hited meggyógyított téged." Azonnal visszanyerte látását.
Dicsőítette Istent, és követte őt. Ennek láttára az egész nép áldotta
Istent.
Lk 18,35-43

Elmélkedés:

Szent Lukács evangélista úgy írja le Jézus Jerikóba érkezését, hogy az
elbeszéléssel előkészíti a jeruzsálemi bevonulást. Az Úr nem egyedül
zarándokol Jeruzsálem felé, hanem tanítványai és nagyszámú nép
kíséretében. Az úton vonuló sokaság megérkezik Jerikó kapuihoz, s
érkezésük zaját meghallja a vak koldus. Látszik, hogy Jézus a sokaság
középpontjában áll, személyéről beszélgetnek egymással az útitársak,
mintegy ő mozgatja a sokaságot. Útközben egyre többen csatlakoznak hozzá.
Amikor a vak megtudja, hogy Jézus közeledik, a segítségét kéri: „Jézus,
Dávid fia könyörülj rajtam!" A „Dávid fia" megnevezés Jézus messiási
küldetésére utal. Amit most a vak koldus kijelent, hogy tudniillik Jézus a
Messiás, azt az egész sokaság fennhangon fogja kiáltani, amikor Jézus
bevonul Jeruzsálembe.
A jerikói vak bizonyos szempontból élesebben lát, mint a sokaság, akiknek
semmi baj nem volt a szemével. A vak meglátta Jézus személyében az egész
emberiség Messiását és személyes szabadítóját, gyógyítóját. Ezt a
különleges látást a hite tette lehetővé és ezt a hitet jutalmazta meg
Jézus a gyógyítással. A csoda változást hoz az ember életébe, már nem ül
többé az út mellett, hogy alamizsnáért könyörögjön, hanem követi Jézust,
aki minden más alamizsnánál értékesebbet adott neki.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Urunk, Jézus! Tudjuk, hogy az életszentség útja a szeretet útja, a
szeretet megélésének útja. Segíts minket abban, hogy egyre jobban
törekedjünk akaratod megismerésére és teljesítésére! Segíts bennünket a
szeretet gyakorlásában mindenki felé! Segíts minket szentté válni!

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161114.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum