Abban az időben, amikor Jézus a bárkával ismét átkelt a Genezáreti-tó túlsó
partjára, a parton nagy tömeg sereglett köréje. Ekkor odajött egy Jairus
nevű férfi, a zsinagóga elöljárója, s mihelyt meglátta őt, a lába elé
borult, és nagyon kérte: „Halálán van a lányom. Jöjj, tedd rá a kezedet,
hogy meggyógyuljon és éljen!" Erre ő elment vele.
Nagy tömeg kísérte, és tolongott körülötte. Volt ott egy asszony, aki már
tizenkét éve vérfolyásban szenvedett. Sok orvos sokféle kellemetlen
kezelésnek vetette alá: Mindenét rájuk költötte, de hasztalan, egyre
rosszabbul lett. Hallott Jézusról, ezért átfurakodott a tömegen, és hátulról
megérintette a ruháját, így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem
is, meggyógyulok." És azonmód megszűnt a vérfolyása. Érezte testében, hogy
meggyógyult bajából. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle.
Megfordult a tömegben, és megkérdezte: „Ki érintette meg a ruhámat?"
Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy szorongat a tömeg, mégis azt
kérdezed: Ki érintett meg?" De ő mégis körülnézett, hogy lássa, ki volt az.
Az asszony félve, remegve előlépett – mert hisz tudta, hogy mi történt vele
–, odaborult eléje, és őszintén bevallotta neki az igazságot. Ő így szólt
hozzá: „Leányom, hited meggyógyított téged. Menj békével, és bajodtól
megszabadulva légy egészséges!"
Még beszélt, amikor jöttek a zsinagóga elöljárójának házából és közölték:
„Meghalt a lányod. Miért fárasztanád a Mestert?" A hír hallatára Jézus így
bátorította a zsinagóga elöljáróját: „Ne félj, csak higgy!" Péteren, Jakabon
és Jánoson, Jakab testvérén kívül senkinek sem engedte meg, hogy vele
menjen. Amikor odaértek az elöljáró házához, nagy riadalmat, sok siratót és
jajgatót látott. Bement és így szólt hozzájuk: „Mit lármáztok itt, miért
sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik." Azok kinevették. Ő azonban
mindenkit kiparancsolt, maga mellé vette a gyermek apját, anyját, s
kísérőivel együtt bement (a helyiségbe), ahol a gyermek volt. Megfogta a
kislány kezét, és azt mondta neki: „Talita kúm", ami annyit jelent:
„Kislány, mondom neked, kelj föl!" A kislány azonnal fölkelt, és járni
kezdett. Tizenkét éves volt. Azok pedig magukon kívül voltak a
csodálkozástól. De ő szigorúan meghagyta, hogy ezt a dolgot senki meg ne
tudja. Azután szólt nekik, hogy adjanak enni a kislánynak.
Mk 5,21-43
Elmélkedés:
„Ne félj, csak higgy!" – e szavakkal bátorította Jézus az elöljárót, akinek
meghozták a szomorú hírt leánya halálról. Az egyik oldalról a szolgákat
hallja, akik azt mondják, hogy már nincs mit tenni, nincs semmi értelme
annak, hogy Jézus odamenjen, a másik oldalról pedig elhangzik a bátorító
szó. Az elöljáró ott áll a halál könyörtelen ténye és a jézusi ígéret
között. Melyiknek higgyen? És kinek higgyen? Kié lesz a végső győzelem? A
halálé vagy életé? Döntését meghozza, nem hallgat a szolgákra és vonja
vissza kérését. Jézus a házába megy, feltámasztja leányt és visszaadja őt
családjának. Ahogyan korábban hite legyőzte félelmét, most az öröme győz a
szomorúság felett.
Milyen nehéz nekünk elhinnünk, hogy az élet győz a halál felett. A végső
szó a feltámadásé. Vajon elég erős-e a hitünk ahhoz, hogy legyőzze
félelmeinket és aggódásainkat. Csak akkor volna okunk a haláltól való
félelemre, ha Jézus em ígérte volna meg nekünk a feltámadást és az örök
életet.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, sötétlő lelkeinkre vesd a Bölcsességed ragyogó világát, hogy fényre
gyúl mind, hogy Téged követ, szolgál Neked újítva tisztaságát. Napkelte hív:
ember, munkába kezdj! De te, Uram, szívünkbe úgy költözz be, hogy ez a Nap
ragyogjon benn örökre, hogy Érted égő tüzet sose veszt. Uram, ragyogtasd
ránk a Te napod, amely nem ismerhet sosem alkonyatot.
Szent Efrém
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése