2023. október 5., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2023. október 06. péntek

2023. október 6. – Péntek

Evangélium

Jézus egy alkalommal így szólt tanítványai előtt: „Jaj, neked, Korozain! Jaj, neked, Betszaida! Ha a pogány Tiruszban és Szidonban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, már rég szőrzsákban és hamuban tartottak volna bűnbánatot. Ezért Tirusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítéleten, mint nektek. És te Kafarnaum? Vajon az égig emelkedel? Egészen az alvilágig fogsz süllyedni." Majd így folytatta: „Aki titeket hallgat, engem hallgat; és aki titeket megvet, engem vet meg. Aki pedig engem megvet, azt veti meg, aki küldött engem."
Lk 10,13-16

Elmélkedés

Az evangéliumok hitelesen mutatják be Jézus tanító útjának sikereit és eredményeit, de nem hallgatnak a kudarcokról sem, arról, hogy egyes helyeken visszautasítással találkozik. A tegnapi evangéliumban Szent Lukács az igehirdetés pozitív oldalát részletezi, a maiban pedig ezt a másik oldalt mutatja be. Nem mindenki fogadja jó szívvel a krisztusi örömhírt. Miként maga Jézus többször találkozott elutasítással, ugyanígy a tanítványainak is át kell ugyanezt élniük. A név szerint megnevezett városok, Korozain, Betszaida vagy Kafarnaum lakói hiába látták a csodákat, mégsem hittek.
Jézus kijelentései arra figyelmeztetnek, hogy a tanítás megszívlelése abban mutatkozik meg először, hogy az emberek bűnbánatot tartanak. Minden megújulás kezdete a megtérés, a lelki újjászületés. A mondatok arra ösztönöznek minket, hogy pozitív választ adjunk. Az igehirdetés nem a küldöttek emberi szavaira épül, hanem az isteni tanításra. A hallgatóságnak tudatában kell lennie annak, hogy az igehirdetőket hallgatva magát Krisztust hallgatják, ha viszont nem hallgatják, akkor Krisztust utasítják el. Azt a lelki lépést, hogy nem egy embert, hanem az ő személyében Krisztust hallgatja, csak akkor tudja megtenni a hallgató, ha az igehirdető is megtette azt a lelki lépést, hogy nem ő akar beszélni, hanem engedi, hogy Krisztus szóljon általa. Így válik valóra Jézus szava: „Aki titeket hallgat, engem hallgat."
Felfedezem-e a küldöttek szavában Isten szavát?
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te egykor parancsba adtad az apostoloknak, hogy elmenvén az egész világra tegyenek minden embert tanítványoddá és kereszteljék meg őket. Az Egyház, amelynek tagja vagyok, minden korban ezt a parancsot igyekszik teljesíteni, tehát parancsod és kérésed nekem is és minden keresztény embernek szól. Segíts minket, hogy – miközben hittel valljuk a három isteni személyt – éljünk is egységben az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel! Segíts minket életünk során, hogy eljussunk az örökkévalóságba!


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
Itt az október, a rózsafüzér hónapja. Jó alkalom ez arra, hogy a hívek újra felfedezzék a rózsafüzér napi imádkozásának erejét.

Szeretettel ajánlom ezt a rózsafüzért, amelynek egyediségét a csomagolás adja, amely gyógyszeresdobozhoz hasonlít. Ferenc pápa hasonlót szokott ajándékozni a híveknek. A doboz 1 db fából készült, műanyagmentes és illatmentes rózsafüzért tartalmaz, továbbá egy „betegtájékoztatót", amely részletesen ismerteti az imádkozás célját, a használat módját, a lehetséges mellékhatásokat, valamint azt is, hogy az egyes szemekre melyik imádságot és titkot kell mondani. A leírás alapján azok is könnyen megtanulhatják a rózsafüzér imádkozását, akik számára eddig ez nem volt ismert. A tájékoztató az örvendetes, a dicsőséges, a fájdalmas és a világosság rózsafüzére titkait ismerteti.

Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor

Ára 990 Ft/db. 10+ db esetén: 940 Ft/db. Szállítási díj Magyarországon: 2200 Ft.
Megrendelhető e-mailben az alábbi adatok elküldésével az evangelium365@gmail.com címre:
Számlázási és szállítási cím
Név:
Adószám (nem kötelező):
Postacím irányítószámmal:
(Mobil)telefonszám:
Kérem, olyan telefonszámot adjon meg, amelyen a csomagfutár a mielőbbi sikeres kézbesítés érdekében biztosan eléri Önt.
Ha a számlázási és a szállítási cím nem azonos, akkor kérem külön jelölni.

Megrendelhető egy űrlapon is az alábbi linkre kattintva. (Az űrlap biztonságos, akkor is, ha esetleg a böngésző figyelmeztetést küld.).

https://docs.google.com/forms/d/e/1FAIpQLSc_nX5VLb1tS9lp_0khS-ZIV2Kl52Iux-qdtW0bVZoYRDo3qg/viewform
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20231006.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum