2017. június 8., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2017-06-08

2017. június 8. - Csütörtök

Abban az időben: Egy írástudó megkérdezte Jézustól: "Melyik az első a
parancsok közül?" Jézus így válaszolt: "Ez az első: Halld, Izrael! Az
Úr a mi Istenünk, az egyetlen Úr. Szeresd Uradat, Istenedet teljes
szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből! A
második hasonló ehhez: Szeresd felebarátodat, mint önmagadat! Ezeknél
nincs nagyobb parancsolat."
Az írástudó erre azt válaszolta: "Valóban, jól mondtad, Mester, hogy ő
az Egyetlen, és hogy rajta kívül nincs más. És azt is, hogy őt teljes
szívünkből, teljes elménkből és teljes erőnkből szeretni,
embertársunkat pedig úgy szeretni, mint saját magunkat, többet ér
minden égő- vagy véres áldozatnál." Jézus az okos felelet hallatára
megdicsérte az írástudót: "Nem jársz messze Isten országától." Ezután
több kérdést már nem mertek neki föltenni.
Mk 12,28b-34
Elmélkedés:
A farizeusok és a Heródes-pártiak közös fellépése, majd a szadduceusok
feltámadással kapcsolatos kérdése után most egy írástudó próbálkozik
Jézusnál. Az ő esetében nem érezzük az ellenséges hangnemet, miként az
nyilvánvaló volt a két korábbi esetnél. Az írástudó, aki jelen volt a
megelőző vitáknál és hallotta a kérdéseket, illetve a válaszokat, a
legfőbb paranccsal kapcsolatban kíváncsi Jézus véleményére. Válaszában
Jézus a szeretet parancsát nevezi a legfőbb törvénynek, amely Isten és
az embertárs felé egyaránt irányul. A szeretet törvénye az ember
számára az élet útja, amelyen járva békében élhet Istennel és
embertársaival. Ha valaki letér a szeretet útjáról, akkor megszakad
Istennel való kapcsolata és megromlik viszonya embertársaival.
Lényeges, hogy immár nem kőtáblákba vésett vagy törvénykönyvekbe írt
parancsról van szó, hanem a szívünkbe írt törvényről. Nem emberi szó
ez, hanem Isten szándéka. Keressük a szeretet mindent felülmúló
parancsát a szívünk mélyén! Váljon bennünk tökéletessé Isten törvénye,
hogy engedelmeskedni tudjunk akaratának és mindig a szeretet szabálya
szerint éljünk. Ha a szeretet irányít minket és az határozza meg
kapcsolatunkat Istennel és embertársainkkal, akkor nekünk is szól Jézus
dicsérete: Nem járunk messze Isten országától.
(c) Horváth István Sándor


Imádság:
Urunk, Jézus Krisztus! Ha előítéletekkel vagy hitetlenséggel
közelednénk feléd, félreismernénk téged. Te közülünk való valóságos
ember és közénk jött valóságos Isten vagy. Emberként élted földi
életed, emberként viselted el a szenvedéseket és a halált, megmutatva
számunkra, hogy miként kell emberként élnünk. Jöjj, taníts bennünket az
igazságra és vezess minket az örök életre! Taníts minket a hitre, hogy
hitetlenségünk ne akadályozza, hogy közöttünk is csodát tegyél! Segíts
minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!


A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/

A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170608.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum