Húsvétvasárnap reggel Mária Magdolna könnyezve állt Jézus sírjánál. Amint
ott sírdogált, betekintett a sziklasírba, és ahol Jézus holtteste feküdt,
két, fehér ruhába öltözött angyalt látott. Ott ültek, az egyik a fejnél, a
másik a lábnál. Így szóltak hozzá: „Asszony, miért sírsz?" „Mert elvitték
az én Uramat – felelte –, és nem tudom, hová tették." Ezzel hátrafordult,
és íme, Jézus állt előtte. Nézte, de nem ismerte föl, hogy ő az. Jézus
megkérdezte: „Asszony, miért sírsz? Kit keresel?" Mária Magdolna azt
hitte, hogy a kertész az, és így válaszolt: „Uram, ha te vitted el, mondd
meg, hová tetted, hogy magammal vihessem." Jézus erre megszólította:
„Mária!" Mária felkiáltott: „Rabbóni!" – vagyis Mester. „Ne tartóztass! –
felelte Jézus. – Még nem mentem föl az Atyához. Te most menj
testvéreimhez, és vigyél hírt nekik! Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti
Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez." Mária Magdolna
elsietett. Hírül vitte a tanítványoknak: „Láttam az Urat." – És elmondta,
amit az Úr üzent.
Jn 20,11-18
Elmélkedés:
A gyász és a fájdalom, a Jézus iránti szeretet és ragaszkodás vezeti Mária
Magdolnát a sírhoz, akiről a mai evangéliumban olvasunk. Természetes érzés
és viselkedés ez. Nehéz feldolgozni valakinek az elvesztését, halálát.
Különösen az első napok nehezek. A házastárs, a szülő vagy a gyermek
elvesztése felfoghatatlan az ember számára. Napokig el sem hiszi, fel sem
fogja, hogy már nem él, akit szeret. Hányszor látni embereket, akik
szerettük halála után napokig, hetekig ilyen gondolatokkal járnak a
temetőbe.
Mária Magdolna viselkedése érthető. Fájdalmát tovább fokozza, hogy Jézus
teste nincs a sírban és semmit nem tud annak holléte felől, nem érti, hová
tűnhetett Jézus, akit ide temettek. Jelenléte a sírnál a gyász és a
fájdalom kifejezése. Ugyanakkor ez a valóban emberi és valóban érthető
érzés elhomályosítja látását, leszűkíti értelmét, megbénítja cselekvését.
Eluralkodik rajta a tehetetlenség érzése, nem ismeri fel az angyalokat, s
fel sem merül benne a kérdés, hogy kik lehetnek ezek az ismeretlenek a
sírnál. Sőt még Jézust, a Feltámadottat sem ismeri fel, őt is idegennek, a
kertésznek nézi.
Fájdalmából és gyászából az mozdítja ki, hogy az Úr a nevén szólítja. E
személyes találkozás és megszólítás teszi őt tanúvá, tanúságtevővé. Ennek
hatására alakul át fájdalma örömmé.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Tartsd meg, Urunk, húsvéti szent örömben hívő népedet! Legyen velünk, édes
hazánkkal és az egész világgal a te békéd! Szítsd fel a keresztség
kegyelmét mindnyájunkban, akik a keresztvízen meghaltunk a bűnnek és
feltámadtunk az új életre! Föltámadásod győzelme bátorítsa a betegeket,
öregeket és szenvedőket! A halálon aratott diadalod juttassa el megholt
testvéreinket a föltámadás dicsőségére! Amen.
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-04-07
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150407.mp3
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése