Jézus egyszer útban Jeruzsálem felé áthaladt Szamaria és Galilea
határvidékén. Amikor betért az egyik faluba, tíz leprás férfi jött vele
szembe. Még messze voltak, amikor már megálltak, és hangosan így
kiáltottak: Jézus, Mester! Könyörülj rajtunk! Ő rájuk tekintett, és így
szólt hozzájuk: Menjetek, és mutassátok meg magatokat a papoknak! Útközben
megtisztultak.
Az egyik, amikor észrevette, hogy meggyógyult, visszament, hangos szóval
dicsőítette Istent, arcra borult Jézus lába előtt, és hálát adott neki. És
ez az ember szamaritánus volt. Jézus megkérdezte: Nemde tízen tisztultak
meg? Hol maradt a többi kilenc? Nem akadt más, aki visszajött volna, hogy
hálát adjon Istennek, csak ez az idegen? Aztán hozzá fordult: Kelj fel és
menj! Hited meggyógyított téged.
Lk 17,11-19
Elmélkedés:
Mindenért
Pénteken reggel hét órakor érkeztem meg a devecseri plébániára. Azért
indultam el, mert a hétfőn bekövetkezett vörösiszap-áradásról szóló
híradások hallatán kötelességemnek éreztem, hogy legalább egy napig
segítségére legyek az ott napok óta helytálló és a segélyezést szervező
paptestvéremnek. A plébános atya röviden köszöntött: Köszönöm, hogy itt
vagy, hálás vagyok. Csak ennyit mondott, aztán már kezdődött is a munka.
Nem tudom, hogy mennyire volt tudatos vagy ösztönös az atya részéről a
hála kifejezése, de az biztos, hogy nagyon őszinte volt.
Sokszor találkozhatunk életünkben hálával és sajnos legalább annyiszor a
hálátlansággal is. Az emberek olykor hálásnak, máskor hálatlannak
mutatkoznak, s bizonyára mi is egyszer így, máskor másként viselkedünk. A
mai vasárnap evangéliuma arról számolt be, hogy Jézus leprás betegeket
gyógyított meg, szám szerint tízet, de közülük csupán egyetlen bizonyult
hálásnak. Csak egy gyógyult ember tér vissza hozzá, hogy köszönetet
mondjon jótevőjének, a többiek megfeledkeztek erről.
Itt mindjárt meg is kapjuk a választ arra a kérdésre, hogy vajon mi áll a
hálátlanság hátterében? A felejtés. Az ember elfelejti, hogy ki segített
rajta. Elfelejti, hogy mit kapott a másiktól. Valaki így fogalmazott
egyszer: a hála a szív emlékezőtehetsége, s ennek megfelelően állíthatjuk,
hogy a hálátlanság a szív feledékenysége. Természetesen a hálátlanság
mögött jóval több húzódik meg, mint egyszerű feledékenység, memóriazavar
vagy értékelési tévedés. Kétségtelen, hogy a hálátlan ember megfeledkezik
azokról az embertársairól, akik korábban jót tettek vele. És az is biztos,
hogy az Istennel szembeni hálátlanság oka, hogy az ember természetesnek
vesz olyan dolgokat, amelyeket Istentől kapott.
Meg kell tanulnunk hálásnak lenni! Meg kell tanulnunk észrevenni a
legkisebb dolgokat is az életben, akár Istentől, akár felebarátainktól
kaptuk őket! Meg kell tanulnunk, hogy a hálánkat mindig ki kell fejeznünk
legalább szavakkal, és ha a későbbiekben lehetőségünk van rá,
jócselekedetekkel is. Szent Bernát mondta a következőt: Istennek egyetlen
ajándékát sem szabad, legyen az kicsiny vagy nagy, hálaadás nélkül
hagynunk, és magát a legkisebb jótéteményt sem szabad soha elfelejtenünk.
A hálátlanság sajnálatos térnyerésének oka többek között az lehet, hogy
túlzottan üzletiessé vált világunk. Amiért fizetünk, aminek megadjuk az
ellenértékét, azért miért legyünk hálásak? Valóban, olyan dolgokért
szoktuk kifejezni a hálánkat, amit ingyen, viszonzás nélkül kapunk. De ha
ezek az önzetlenül végzett jócselekedetek eltűnnek emberi
kapcsolatainkból, akkor a hála is elveszik. Az adomány elfogadásához és a
hála kifejezéséhez egyaránt alázatra van szükség. Aki képtelen beismerni,
hogy bizonyos helyzetben mások segítségére szorul, s emiatt gőgösen
visszautasít mindent, az soha nem kényszerül arra, hogy hálát mondjon
bárkinek is. Aki tehát képtelen a hálára, az valójában a szeretetre nem
képes.
Befejezésül még egy gondolat: minden szentmise hálaadás. Hálaadás
Istennek. Pilinszky János egyik versének (Az ember itt) sorai jutnak
eszembe: Az ember itt kevés a szeretetre. Elég, ha hálás legbelül.
Ezért-azért; egyszóval mindenért. A hálátlan embereknek nem fontos a
szentmisén való részvétel. Akik pedig itt vagyunk hétről-hétre a
szentmisén adjunk hálát Istennek! Mindenért.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Istenem, minden a végtelen szeretetedből származik, ezért mindenért hálát
adok. Hálás vagyok azért, amit adtál, s amit elvettél. Hálás vagyok jó
képességeimért és gyengeségeimért egyaránt. Hálás vagyok az örömért és
szenvedésért. Hálás vagyok segítségedért és életem nehéz helyzetiért.
Hálás vagyok irgalmadért, s azért, hogy üdvözíteni akarsz.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése