2026. október 15. – Csütörtök
Evangélium
Jézus egy lakomán így korholta a farizeusokat: „Jaj nektek, akik síremléket építetek azoknak a prófétáknak, akiket a ti atyáitok megöltek! Ezzel is csak azt igazoljátok, hogy helyeslitek atyáitok cselekedeteit, és egyetértetek velük: azok megölték őket, ti meg sírt készítetek nekik. Nem hiába mondja Isten bölcsessége: Prófétákat és apostolokat küldök hozzájuk. Némelyeket közülük megölnek, másokat üldözni fognak. E nemzedéknek számot kell adnia minden próféta véréről, amelyet kiontottak a világ kezdetétől, Ábel vérétől egészen Zakariás véréig, akit az oltár és a templomépület között megöltek. Igenis, mondom nektek: felelősségre vonják mindezért ezt a nemzedéket. Jaj nektek, törvénytudók! Lefoglaltátok a tudás kulcsát. Magatok nem mentetek be vele, az odaigyekvőket pedig megakadályozzátok.” Amikor ezeket elmondta nekik, az írástudók és a farizeusok nagy felháborodásukban különféle kérdésekkel kezdték faggatni. Azon fondorkodtak, hogy rajtakapják valami olyan kijelentésén, amellyel vádolhatják.
Lk 11,47-54
Elmélkedés
Jézus szavai a mai evangéliumban kemények, mégis szeretetből fakadnak. A farizeusok vallásos emberek voltak, istenfélők, a törvény ismerői. Jézus rámutat, hogy ugyanaz a lelkület van bennük, mint azokban, akik a prófétákat megölték. A múlt bűneit felismerik, elítélik, de önmaguk hibáit nem látják meg.
A hit nem tanult ismeretek gyűjteménye, a vallásosság nem begyakorolt magatartásforma, hanem válasz az élő Isten szavára. A törvénytudók kulcsot kaptak a tudáshoz, mégis visszatartják azt az emberektől. Ez is fájó igazság: ha a hívő ember nem segít másokat közelebb kerülni Istenhez, hanem akadályozza őket, azzal kárt tesz. A Jézussal való találkozás nem kiváltság, hanem küldetés is. Aki ismeri a krisztusi értékrendet, annak nemcsak önmagáért kell élnie, hanem világító lámpásként kell továbbadni az örömhírt másoknak.
Ne zárjuk el a kegyelem útját senki elől! A kegyelmet nemcsak szándékosan lehet elzárni, hanem mulasztással, közömbösséggel, ítélkezéssel vagy éppen azzal, hogy elhallgatjuk az örömhírt, amikor meg kellene azt osztanunk valakivel. Ha mi részesültünk az Isten jóságából, akkor felelősségünk, hogy ezt továbbadjuk, nem másokat kioktatva, hanem tanúságtétellel, nem kényszerítve, hanem vonzó életpéldával.
© Horváth István Sándor
Imádság
Uram, Jézus Krisztus! Szabadíts meg attól, hogy csak látszólag engedelmeskedjek neked, miközben szívem zárva marad előtted! Add, hogy felismerjem a mai idők jeleit! Ne engedd, hogy tudásom vagy vallásosságom gőgössé, másoktól elzárttá tegyen! Taníts alázatosan hallgatni és hűségesen válaszolni hívásodra! Legyek nyitott kapu, hogy mások is megtalálják benned az élet forrását.
Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu
Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20261015.mp3
Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas
Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás
_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése