2026. július 26., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2026. július 27. hétfő

2026. július 27. – Hétfő

Evangélium

Jézus egy alkalommal ezt a példabeszédet mondta a népnek: A mennyek országa hasonló a mustármaghoz, amelyet a földműves elültet földjébe. Ez a mag kisebb ugyan mindenféle magnál, de amikor felnő, nagyobb, mint a kerti vetemények. Valóságos fa lesz belőle, úgyhogy az ég madarai eljönnek, és ágai között laknak.
Jézus azután egy másik példabeszédet is mondott nekik: A mennyek országa hasonló a kovászhoz. A gazdaasszony elvegyíti három véka lisztbe, és a kovász átjárja az egész tésztát. Mindezt példabeszédekben mondta Jézus a népnek. Példabeszéd nélkül nem szólt hozzájuk. Beteljesedett, amit így jövendölt meg a próféta: „Megnyitom ajkamat, és példabeszédekben hirdetem azt, ami titok volt a világ kezdete óta.”
Mt 13,31-35

Elmélkedés

Jézus két hasonlattal beszél a mennyek országáról: a mustármag és a kovász képével. A mustármag a legkisebb minden mag között, mégis nagy fává nő. A kovász elkeveredik a lisztben, s közben megkeleszti. E két kép közös mondanivalója: Isten országa kicsiben kezdődik, de hatása határtalan.
A világ szemében sokszor csak a látványos, harsány dolgok számítanak. A kis dolgok – a halk ima, egy jóságos szó, a csendes segítség – alig észrevehetők. Jézus azt tanítja: a mennyek országa nem fentről lefelé épül, hanem belülről kifelé. Nem tömegek meghódításával kezdődik, hanem egy-egy szív csendes átalakulásával.
Amikor a hit magként bekerül egy ember szívébe, nem látványos forradalmat eredményez, hanem kis lépésekben, de gyökeres változást. Először észrevétlen, majd szárba szökken, növekedni kezd. A kovász ugyanígy: kicsi, láthatatlan, de képes megkeleszteni az egész tésztát.
Ne becsüljük le a kis kezdeményezéseket, a csendes hűséget, a magvetést, még ha nem látjuk is azonnal a gyümölcsét. Aki a jót cselekszi, az már Isten országát építi. Lehet, hogy nem lesz belőle hír, nem ismerik el, de Isten látja.
Isten a legkisebből is képes a legnagyobbat kihozni. Ahogy a mustármagból fa lesz, a kovászból kenyér, úgy formálja át az Ige a világot. Nem kell nagy dolgokat tennünk. Elég, ha vetjük a magot és az Úr majd gondoskodik a növekedésről.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Istenem! Köszönöm, hogy a legkisebb dolgokban is jelen vagy, és nem a látványt, hanem a hűséget nézed. Segíts, hogy ne csüggedjek, ha erőm kevés, ha imáim halkak, ha tetteim kicsik, mert veled ezekből is élet fakad! Add, hogy szívem termékeny talaj legyen, ahol igéd mustármagként növekedhet! Formálj engem kovásszá, hogy csendben átalakítsam a környezetemet!


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
22 éve, 2004. július 9-én indítottam el az internetes e-vangélium küldést. A 22 esztendő alatt több mint 230 millió e-vangélium üzenetet küldtem el e-mailben. Évek óta sikeresen működik a meghallgatható e-vangélium, amely különösen is fontos a látássérültek számára. Egyre többen használják okostelefonjukon az Evangélium365 alkalmazást az evangélium napi olvasásához, illetve hallgatásához, valamint az Evangélium365+ alkalmazást, amelyen a magyar mellett, angol, német, francia és olasz nyelven is elérhető az e-vangélium.

Az e-vangéliumot kizárólag az olvasók adományaiból üzemeltetjük és fejlesztjük. Az adományokból biztosítjuk a számítógépes technikai eszközöket. Ebből fizetjük a felolvasást, az informatikusi feladatokat, tehát az adatbázis feltöltését és karbantartását, a fordítók munkáját, a tárhelyet, valamint a honlap fejlesztését. Köszönet a támogatóknak, akiknek köszönhetően valamennyi szolgáltatás ingyenes!

A napi küldést lehetővé tevő feladatokat 14 személy végzi. Az üzemeltetés napi költsége kb. 16100 Ft, ami az adminisztrátorok, az informatikusok és a fordítók szerény honoráriumát és a technikai költségeket foglalja magába. Szeretettel kérem: ha van rá lehetősége, támogassa adományával szolgálatunkat!
16100 Ft adománya az év 1 napjának költségeit fedezi. Ha van évről évre 365 támogató, akkor hosszútávon biztosítható az e-vangélium küldés.

Ha anyagi lehetőségei szerényebbek, akkor kevesebb összeggel is támogathatja munkánkat. Magyarországon a legkisebb fizetőeszköz az 5 forintos. Támogassa naponta ennyivel az e-vangelizációt! Egy évre 1825 Ft. Isten jutalmazza meg minden támogató nagylelkűségét!
Köszönettel és szeretettel:
István atya - Horváth István Sándor

Köszönjük, hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
https://evangelium365.hu/adomanyok

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Evangélium365 Kiadó
Számlaszám: 10400717-50526749-52891010
Megjegyzés: Evangélium365
Utalás külföldről:

EUR BANKSZÁMLA
Számlatulajdonos: Evangélium365 Kiadó
GIRO számlaszám: 10404900-50526749-52891003
IBAN számlaszám: HU35 1040 4900 5052 6749 5289 1003
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB

USD BANKSZÁMLA
Számlatulajdonos: Evangélium365 Kiadó
GIRO számlaszám: 10404900-50526749-52891010
IBAN számlaszám: HU40 1040 4900 5052 6749 5289 1010
SWIFT/BIC kód: OKHBHUHB

3. Adományát postai (rózsaszín) csekken is eljuttathatja a következő címre: Evangélium365 Kiadó 8900 Zalaegerszeg, Harmat u. 1.
Megjegyzés: Evangélium365
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260727.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum