2026. március 19., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2026. március 20. péntek

2026. március 20. – Péntek

Evangélium

A csodálatos kenyérszaporítást követő viták után Jézus Galileában működött. Júdeában nem akart mutatkozni, mert a zsidók az életére törtek. Közeledett a zsidók Sátoros-ünnepe. Miután rokonai elzarándokoltak az ünnepre, Jézus is fölment utánuk Jeruzsálembe, de nem nyilvánosan, hanem titokban. Amikor a templomban tanítani kezdett, a jeruzsálemiek közül néhányan ezt kérdezték: „Nemde ő az, akit halálra keresnek: íme, nyilvánosan beszél, és nem szólnak neki semmit. Talán bizony már a vezetők is elismerik, hogy ő a Messiás? De róla tudjuk, honnan való. A Messiásról pedig, ha majd eljön, senki sem tudja, honnan való." Erre Jézus, aki a templomban tanított, emelt hangon odaszólt: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem. Az Igaz (Isten) küldött engem, akit ti nem ismertek. Én viszont ismerem, mert tőle vagyok, és ő küldött engem." Erre szerették volna Jézust elfogni, de senki sem emelt rá kezet, mert még nem jött el az ő órája.
Jn 7,1-2.10.25-30

Elmélkedés

A mai evangéliumot olvasva érezzük a helyzet feszültségét. Jeruzsálemben ünnep van, de az ünnep közepén ott van Jézus is, és sokan nem tudják, mit gondoljanak személyéről. Ismerik a nevét, a származását, de nem ismerik a küldetését. Mégsem kérdeznek pontosan. Inkább találgatnak, ítélkeznek, véleményt formálnak. Azt mondják: „Tudjuk, honnan való…", de nem tudják, ki ő valójában. Ez a látás illúziója, amikor azt hisszük, ismerünk valakit, de közben épp a lényeggel nem vagyunk tisztában.
Jézus világosan beszél: „Ti ismertek engem, és azt is tudjátok, honnan vagyok. Én nem magamtól jöttem." Az igazi ismeret nem a földi származásra, hanem a küldőre tekint. Jézus a mennyei Atya küldötte, ezért a megértéséhez és istenségének felismeréséhez hitre és nyitottságra van szükség.
A mai nap figyelmeztetése ez lehet számunkra: vajon nem ugyanezt tesszük-e mi is? Nézünk, de nem látunk. Ismerjük a hit világát, de nem engedjük, hogy Isten mélyebbre vezessen. Jeruzsálem népe fél a nyíltságtól, a következményektől, ezért inkább vitatkozik vagy hallgat. A kérdés ma is ugyanaz: Felismerem-e őt, az Isten Fiát?
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Te eljöttél a világba, de sokan mégsem ismernek fel téged. Bocsásd meg, ha én is sokszor csak a felszínt látom, ha ismerősnek tűnsz számomra, de valójában nem engedlek közel magamhoz! Taníts igazán látni téged: hittel, tiszta szívvel, őszinte vággyal! Távolítsd el belőlem a félelmet és a közönyt! Add, hogy merjek keresni, kérdezni, hallgatni rád, mert te mutatod meg számomra az Atyát!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260320.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum