2025. január 28. – Kedd
Evangélium
Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt. Akik körülötte ültek, odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged." Jézus azonban így válaszolt: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?" Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!"
Mk 3,31-35
Elmélkedés
Az ördöggel való szövetkezés vádját követően Jézushoz jön édesanyja és rokonsága, miként erről a mai evangéliumban olvasunk. Márk evangélista közvetlenül egymás után közli a két eseményt, illetve összekapcsolja azokat, mert mindkettő a Jézussal való szembenállás példája. A rokonság azért keresi fel Jézust, mert az a hír járja, hogy megzavarodott. A hatalmas tömeg miatt nem tudnak Jézus közelébe jutni, de hírt visznek neki érkezésükről. A helyzetre reagálva Jézus olyan kérdést tesz fel, amely egészen új fordulatot ad a jelenetnek: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?"
Abban az időben, mint minden más korban meghatározóak voltak az ember számára a családi kötelékek és a rokoni kapcsolatok. Ez Jézusra is érvényes, aki a mennyei Atyának a Fia, ugyanakkor földi családjának is tagja. A mi Urunk kérdését nem szabad úgy értékelnünk, mintha megtagadta volna a családi kapcsolatokat vagy leértékelte volna azok jelentőségét. Továbbra is fontos számára ez, de a hozzá fűződő lelki kapcsolatra való utalással kiszélesíti mindazok körét, akikhez a szeretet köti. Mert minden családban az igazi összetartó erő a családtagok kölcsönös szeretete egymás iránt és nem a ház falának szorítása. Jézus nagy családját, az ő követőit is a szeretet köti az Úrhoz és ez élteti az egymás közti kapcsolatokat is. A krisztusi új közösséghez az tartozik, aki Isten akarata szerint cselekszik. Az Atya akaratának való engedelmesség minden emberi kapcsolatnál erősebb.
© Horváth István Sándor
Imádság
Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak! Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban! Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!
Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu
Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20250128.mp3
Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas
Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése