2024. február 20., kedd

[Napi e-vangelium] 2024. február 21. szerda

2024. február 21. – Szerda

Evangélium

Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró tömeg, de ő így szólt hozzájuk: „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a nemzedékkel együtt megjelenik Dél királynője is, és helyeselni fogja elítélésüket, hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét; itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki van, mint Jónás."
Lk 11,29-32

Elmélkedés

A nagyböjt nem egy kisebb iránymódosítás az életünkben, hanem egy nagy szívbéli és életmódbeli változás, amely egyrészt Isten kegyelmének, másrészt a mi akaratunknak köszönhető. A mai nap jó alkalom arra, hogy megvizsgáljuk, merre halad életünk. Az evangéliumban Jézus felidézi Jónás próféta személyét, akit Isten a pogány Ninive városába küldött, hogy megtérést hirdessen az ott élőknek: „Még negyven nap, és Ninive elpusztul! Ninive lakói azonnal meghallották az üzenetet, hittek Isten küldöttének, böjtöt hirdettek és mindenki megváltoztatta életvitelét. Tették ezt abban a reményben, hogy Isten megbocsát nekik és elkerülhetik a fenyegető veszedelmet, a pusztulást. Megtérésükre Isten válaszolt, mert ő soha nem utasítja el az alázatos embereket.
Ha ezt tették a niniveiek a Jónás által meghirdetett idő kezdetén, mennyivel komolyabban kellene vennünk nekünk, keresztényeknek a bűnbánat és megtérés 40 napos időszakát! Ha ilyen módon válaszoltak Jónás felhívására, mennyivel inkább kell nekünk a Jónásnál nagyobb Jézus bűnbánatra szóló szavát meghallanunk!
Isten minden korban küld embereket, akik figyelmeztető jelként lépnek fel, és átadják nekünk az Úr üzenetét. A nagyböjt napjaiban érdemes meghallanom Isten nekem szóló figyelmeztetését. Érdemes elindulnom az irgalmas Isten felé, aki nem büntetni akar, hanem eltörli bűneimet és megtisztítja lelkemet.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak! Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni! Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban! Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20240221.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum