2024. január 22., hétfő

[Napi e-vangelium] 2024. január 23. kedd

2024. január 23. – Kedd

Evangélium

Egy alkalommal Jézust fölkeresték anyja és rokonai. De nem mentek be a házba, ahol Jézus tanított, hanem hívatták őt. Akik körülötte ültek, odaszóltak Jézusnak: „Anyád és rokonaid kint vannak, és keresnek téged." Jézus azonban így válaszolt: „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?" Aztán végighordozta tekintetét a körülötte ülőkön, és csak ennyit mondott: „Ezek az én anyám és rokonaim. Aki teljesíti Isten akaratát, az az én testvérem, nővérem és anyám!"
Mk 3,31-35

Elmélkedés

Jézus többször tett olyan kijelentéseket, amelyek megállásra, elgondolkodásra késztették egykori hallgatóságát. A mai evangéliumi rész is egy ilyen esetet ír le. „Ki az én anyám? Kik az én rokonaim?" – teszi fel a kérdést, majd pedig azokat nevezi családtagjainak, akik Isten akaratát követik. Félreérti az Úr mondanivalóját, aki ebben a kérdésben és kijelentésben azt látja, hogy eltávolodik édesanyjától és családjától. Az is tévúton jár, aki azt gondolja, hogy ezzel vágott vissza azoknak a családtagoknak, akik nem sokkal korábban azt gondolták, hogy elment az esze (vö. Mk 3,21).
Az evangéliumokból ismert, hogy Jézus szerette édesanyját, tisztelte őt. Még utalást sem találunk arra, hogy összeütközésbe vagy vitába keveredett volna családtagjaival. Inkább arról van szó ezen a helyen, hogy kiszélesíti a hozzá tartozó személyek körét. Az ő családjához, közösségéhez mindazok hozzá tartoznak, akik Isten akaratát követik életük során. Itt már nem a vérszerinti kapcsolatokról van tehát szó, hanem a lelki kapcsolatról. Mária nem csak test szerinti kapcsolatban volt fiával, hiszen ő szülte a világra, hanem mély lelki közösségben is Jézussal, s ennek alapja az volt, hogy tökéletesen igyekezett teljesíteni Isten akaratát. Éppen ő lehet számunkra a legjobb példakép abban, miként tudunk a mennyei Atyának engedelmeskedni.
© Horváth István Sándor


Imádság

Mennyei Atyám! Adj nekem önfeláldozó, szelíd szívet, mint a te egyszülött Fiadnak! Add, hogy minden élethelyzetben ki tudjam mondani: Legyen meg a te akaratod! Jézus, köszönöm, hogy előttem jártál az úton, és megmutattad, hogyan lehet Istennek tetsző, tiszta, szent életet élni. Adj nekem erőt és alázatot az engedelmességhez! Szentlélek, jöjj, és taníts, hogy Isten dicsőségére éljek, az ő akaratát cselekedve, mindenkor hitben és alázatban. Köszönöm, Uram, irgalmadat, jóságodat. Segíts, hogy mindig felismerjem akaratodat és a te lelkületeddel szolgálhassak másoknak!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20240123.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum