2023. november 22., szerda

[Napi e-vangelium] 2023. november 23. csütörtök

2023. november 23. – Csütörtök

Evangélium

Amikor Jézus közel ért Jeruzsálemhez, és megpillantotta a várost, sírva fakadt. Azután ezt mondta: „Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál! Most azonban el van rejtve szemed előtt. Jönnek majd napok, amikor sánccal vesz körül ellenséged, bekerít és mindenfelől ostromol. Eltipornak téged és gyermekeidet, akik falaid közt laknak. Nem hagynak benned követ kövön, mert nem ismerted fel látogatásod idejét."
Lk 19,41-44

Elmélkedés

Jézus útjának végső állomásához, Jeruzsálemhez érkezik. Amint megpillantotta a várost, sírni kezdett, majd megjövendöli annak pusztulását. A sírás oka az, hogy előre látja a város sorsát. „Bárcsak felismernéd te is, legalább ezen a napon, ami üdvösségedre szolgál!" – olvassuk keserűen hangzó szavait a mai evangéliumban. Szeretné a város lakóinak megtérését, szeretné, ha Jeruzsálem nevéhez híven a béke városa lenne, de az Úr vágya, kívánsága beteljesületlen marad. Történelmi tény, hogy a rómaiak néhány évtizeddel később lerombolják mind a várost, mind annak templomát. Az ószövetségi bibliai részekben több helyen előfordulnak olyan fenyegető prófétai jövendölések, amelyek valamilyen csapást helyeznek kilátásba, ha az emberek nem térnek vissza Isten törvényeinek útjára. Isten a küldöttei, prófétái által figyelmezteti a népet, s van rá példa, hogy megtérnek a figyelmeztetés hatására, gondoljunk csak Jónás próféta igehirdetésére Ninive városában. Jézus szavai hasonló figyelmeztetésnek számítanak.
A jelenet mondanivalóját személyes életünkre is vonatkoztathatjuk. Ha nem szeretnénk vesztünket, akkor fel kell ismernünk Krisztus személyében az Üdvözítőt! El kell fogadnunk, hogy nincs üdvösség senki másban, csak őbenne! Legalább ezen a napon gondolkodjunk el azon, hová is vezet életünk!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Taníts bennünket tiszta értelemmel és tiszta szívvel imádkozni! Taníts minket szilárd figyelemmel, lángoló szívvel, remegő buzgósággal, mély alázattal és kitartó türelemmel imádkozni! Taníts minket úgy imádkozni, hogy élő legyen a hitünk! Taníts minket, hogy ne csak a szükség, a szenvedés, a nehézség idején forduljunk hozzád, hanem szüntelenül imádkozzunk és imánk az irántad való szeretet kifejezése legyen! Taníts minket, Urunk, hogy mindig a te nevedben forduljunk mennyei Atyánkhoz! Tárd fel számunkra az imádság által az üdvösség titkát!


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!
Megjelent! Szívem első gondolata 2024
Elmélkedések az evangéliumról
Az év minden napjára
Adventtől adventig (2023. december 3-tól)
Imagyűjtemény
520 oldal
Ára: 2500 Ft/db + szállítási díj (2200 Ft) darabszámtól függetlenül. Külföldre nem tudjuk küldeni.
István atya - Horváth István Sándor

Rendelés ezen a linken:
https://evangelium365.hu/szivem-elso-gondolata?product_id=169

Életünk iránytűje
Az iránytű egy egyszerű, de sok helyen nélkülözhetetlen eszköz, amelyben egy szabadon forgó mágnesezett acéltű a föld mágneses mezőjének hatására észak-déli irányba áll be. Az iránytűt egy térképre helyezve könnyen megtalálhatjuk például egy túra során, hogy milyen irányba kell haladnunk. Az iránytű segít a tájékozódásban és a helyes útirány megtalálásában.

És van bennünk, minden emberben egy „belső iránytű" is, amely szívünk-lelkünk mélyén szólal meg, és útmutatást ad, hogy merre haladjon az életünk. Olyan helyzetekben hasznos ez, amikor gondolkodással, értelmi megfontolásokkal nem jutunk előbbre, de egy belső megérzés segít minket a továbblépésben. Ha ez a „belső iránytű" erkölcsi, magatartási kérdésekben szólal meg, akkor lelkiismeretnek nevezzük.

A szerzetesrendeknek van szabályzatuk, regulájuk, amely keretbe foglalja a rend tagjainak és a közösség egészének életét. A regula mintegy iránytűként szolgál a rend mindennapjaihoz.

A keresztény ember számára az evangélium az iránytű, ez segíti mindennapi életünket és lelki fejlődésünket. Az evangélium útmutatást ad számunkra, amikor az élet akadálypályának vagy labirintusnak, útvesztőnek tűnik. A nehézségek és betegségek, a küzdelmek és erőfeszítések, az elbukások és a tovább indulások során észrevesszük, hogy nem vagyunk egyedül, mert egyrészt Isten velünk van, másrészt embertársaink is ugyanolyan utakon járnak, mint mi.

Az evangélium iránytűje mindig Jézus Krisztusra a megfeszített és feltámadt Üdvözítőre mutat. Aki az evangélium szabálya szerint él, az mindig Krisztust követi. Az evangélium nem rendkívüli dolgokkal akar elkápráztatni minket, hanem a leglényegesebb igazságokat tárja elénk napról napra: Isten létezik, megszólít minket és szólhatunk hozzá, ő a mi emberi létezésünk kiindulópontja és végső célja, ő az életünk középpontja és lelkünk mozgatója, Jézus Krisztussal minden evilági erőtől és hatalomtól teljesen szabadon élhetünk és halhatunk meg, mert az Úr keresztje áll életünk felett, és az ő feltámadása ad nekünk reményt, hogy feltámadunk az örök életre.

Az evangélium iránytűje nem az égtájakat mutatja nekünk, hanem felfelé mutat, a menny felé. Azt mutatja meg nekünk, hogyan juthatunk el az üdvösségre. Használjuk minden nap ezt az iránytűt, olvassuk naponta az evangéliumot, hogy megtaláljuk a lelki fejlődés helyes irányát!
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20231123.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum