2023. november 6., hétfő

[Napi e-vangelium] 2023. november 07. kedd

2023. november 7. – Kedd

Evangélium

Jézus egyszer egy előkelő farizeus házában ebédelt. A vendégek közül megszólalt valaki: „Boldog, aki asztalhoz ülhet Isten országában". Jézus a következő példabeszéddel válaszolt: „Egy ember nagy lakomát rendezett. Sokakat meghívott. Amikor eljött a lakoma ideje, elküldte szolgáját, és ezt üzente a meghívottaknak: „Jöjjetek! Minden készen van." De azok sorra mentegetőzni kezdtek. Az első azt üzente: „Földet vettem. El kell mennem, hogy megnézzem. Kérlek, ments ki engem!" A másik azt mondta: „Öt iga ökröt vettem, ki kell próbálnom. Kérlek, ments ki engem!" Egy további így szólt: „Most nősültem, nem mehetek." A szolga hazatért, jelentette mindezt urának. A házigazda haragra lobbant. Meghagyta szolgájának: „Menj ki azonnal a város tereire és utcáira, és vezesd be ide a szegényeket, bénákat, vakokat, sántákat!" A szolga jelentette: „Uram, parancsodat teljesítettem, de még mindig van hely." Az úr akkor megparancsolta a szolgának: Menj ki az országutakra és a sövények mentére, és kényszeríts be mindenkit, hogy megteljék a házam! Mondom nektek: Senki sem ízleli meg lakomámat azok közül, akik hivatalosak voltak."
Lk 14,15-24

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus szemléletes példázatot mond arról, hogy Isten országába minden ember meghívást kap. Olcsó kifogások keresése és ostoba mentegetőzés jellemzi a meghívottakat, akik nem akarnak részt venni az ünnepségen. Mindez mögött visszautasítás húzódik meg, mert a szeretetteljes hívásnak nem kell feltétlenül engedelmeskedni. A lakomán való részvétel nem kötelező senki számára. Szabadon el lehet fogadni, de akár vissza is lehet utasítani. Nem arról van szó tehát, hogy valaki eleve méltatlan és ezért nem is kap meghívást, hanem arról, hogy mindenki meghívott, de egyesek méltatlanná teszik saját magukat. Kivonják magukat Isten uralma alól és hűtlen módon elhagyják őt. Nem egyszerűen tapintatlanság, tiszteletlenség ez az ember részéről, hanem állásfoglalás Istennel szemben, amelynek sokan nem látják a következményeit. Nem Isten zár ki tehát egyeseket az ő országából és az üdvösségből, hanem az ember zárja ki saját magát mindebből azáltal, hogy nem követi az isteni hívást.
Az elutasításnak következménye van, amelyet a szabadon döntést hozó személynek vállalnia kell. A hívás elfogadása tesz vendéggé az Isten által rendezett lakomán. Valóban boldog az, aki meghallja a hívást és eleget tesz annak, mert Isten szeretete fogja örökre körülvenni.
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenünk, te jól ismered szívünk szándékait és lelkünk érzéseit. Tudod, hogy vagyonunkban, földi kincseinkben vagy tebenned bízunk. Hisszük, hogy ez az irántad való bizalom és a te gondviselésedre való ráhagyatkozás tesz értékessé minden adományt. Hisszük, hogy te nem maradsz adósa senkinek és nem maradsz hálátlan egyetlen ember iránt sem. Hisszük, hogy ha nem is jutalmazol azonnal, az nem marad el. Adj nekünk bátorságot, hogy rád bízzuk életünket! Taníts minket nagylelkűségre!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20231107.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum