2023. július 31., hétfő

[Napi e-vangelium] 2023. augusztus 01. kedd

2023. augusztus 1. – Kedd

Evangélium

Egy alkalommal, amikor Jézus befejezte tanítását, elbocsátotta a sokaságot és hazatért. Otthon azt kérték tőle tanítványai: „Magyarázd meg nekünk a szántóföldről és a konkolyról szóló példabeszédet!" Kérésükre így magyarázta meg: „Aki a jó magot veti, az az Emberfia. A szántóföld ez a világ. A jó mag az Isten országának a fiai, a konkoly pedig a gonoszság fiai. Az ellenség, aki elvetette a konkolyt, az ördög. Az aratás a világ vége, az aratók pedig az angyalok. Ahogyan aratáskor összeszedik a konkolyt és elégetik, úgy lesz a világ végén is. Az Emberfia elküldi angyalait, azok összeszednek országából minden botrányt és minden gonosztevőt, és tüzes kemencébe vetik. Ott majd sírás és fogcsikorgatás lesz. Akkor az igazak ragyognak majd Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!"
Mt 13,36-43

Elmélkedés

Az evangéliumokban ritkán fordul elő, hogy Jézus meg is magyarázza az általa mondott példabeszédet. Ennek oka az, hogy a példázatok önmagukért beszélnek. Mondanivalójukat, üzenetüket bárki könnyen megértheti, hiszen a mindennapi élet és munka világából merítik témájukat. A magvetőről vagy a búzáról és a gyomnövényről, a konkolyról szóló hasonlat közérthető volt a jelenlévők számára, hiszen aligha lehetett köztük olyan, aki ne vetett vagy ne aratott volna saját földjén. Amikor Jézus magyarázatot fűz az elhangzottakhoz, akkor ezzel nyomatékosabban szólítja fel a hallgatóságot, hogy választ adjon vagy válasszon. Ez a magyarázat, ez az erősebb felszólítás azonban már nem mindenkinek szól, hanem csak a tanítványoknak, akiktől ezek szerint az Úr többet vár, nagyobb odaadást kíván, mint a sokaságtól.
A válaszadást nekünk, keresztény embereknek nem lehet, s nem is érdemes kikerülni, hiszen mindannyiunkat személyesen érint. A búzáról és a konkolyról szóló beszéd magyarázatából kiderül, hogy a világban a jó és a rossz egyaránt jelen van. Kezdetben sokszor nehéz megkülönböztetni őket, amely a választást nehezíti számunkra. Egy idő után azonban kiderül a különbség, s nekünk állást kell foglalnunk, vajon jó búzaként vagy haszontalan gyomnövényként akarunk-e élni. Személyes döntésünktől függ, hogy az utolsó ítéletkor elnyerjük-e az üdvösséget. Ezek a példabeszédek rólunk szólnak.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk és Mesterünk, Jézus Krisztus! Akaratodat, mondanivalódat, üzenetedet szelíden közlöd velünk. Nem kényszerítesz minket semmire, hanem azt kéred, hogy szabadon elfogadjuk törvényeidet, amelyek földi boldogságunkat és örök üdvösségünket egyaránt szolgálják. Mennyi jóság, barátság, rokonszenv fedezhető fel szavaidban. Mennyi megértést, elfogadást tanúsítasz a bűnösök, a gyengék iránt. Milyen türelemmel várod, hogy megértsünk téged. Segíts minket, hogy egyre jobban megismerjük és megértsük tanításodat, és amit megértettünk, azt meg is valósítsuk!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20230801.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum