2023. január 31., kedd

[Napi e-vangelium] 2023. február 01. szerda

2023. február 1. – Szerda

Evangélium

Abban az időben: Jézus hazament Názáretbe. Tanítványai elkísérték. Amikor elérkezett a szombat napja, tanítani kezdett a zsinagógában. Sokan hallgatták, és csodálkozva mondogatták: „Honnét vette ezt? Miféle bölcsesség ez, amely neki adatott? És a csodák, amelyeket kezével véghezvisz! Nem az ács ez, Mária fia, Jakab, József, Júdás és Simon rokona? S ugye nővérei is itt élnek közöttünk?" És megbotránkoztak benne. Jézus erre megjegyezte: „Nem vetik meg a prófétát, csak a hazájában, rokonai körében, a saját házában." Nem is tehetett ott csodát, csupán néhány beteget gyógyított meg, kézrátétellel. Maga is csodálkozott hitetlenségükön.
Mk 6,1-6

Elmélkedés

Tanító útja során tömegek keresik Jézust, hogy tanítását hallgassák, illetve részesei legyenek csodáinak, de nem mindenütt fogadják szívesen. Ezt a tényt nem hallgatják el az evangélisták.
A mai evangéliumot elolvasva mi is beállunk az apostolok és tanítványok közé, hogy elkísérjük Jézust Názáretbe, ahol felnevelkedett. Egy nagyszerű találkozásra számítunk, hiszen a názáretiek jól ismerik őt és bizonyára nagy öröm tölti el őket, amikor újra látják. Talán Jézusban is felfedezhető egy kis izgalom, hiszen újra találkozhat sok-sok ismerősével. Néhány napig vagyunk a városban. Ez idő alatt csak néhány beteget hoznak Jézushoz, hogy meggyógyítsa őket. Kicsit elcsodálkozunk az érdektelenségen, hiszen más helyeken tömegesen hozzák a betegeket és rengetegen érkeznek, hogy tanítását hallgassák. Majd szombaton, a zsinagógai istentiszteleten lesz a nagy találkozás a város lakosságával – gondoljuk magunkban. Elérkezik a szombat, Jézus tanít a zsinagógában, de a lelkesedés elmarad. Értetlenül csodálkozik mindenki, nem értik, honnan van Jézus bölcsessége. A názáretiek nem jutnak e kérdésnél tovább, nem jutnak el odáig, hogy Jézusban felismerjék az Isten Fiát és higgyenek benne. Hitetlenségükön Jézus is elcsodálkozik.
Létezik-e egyáltalán magyarázat a hitetlenségre?
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Hittel vallom, hogy valóságos ember és valóságos Isten vagy. Életünk során sokszor megtapasztaljuk, mennyire sebezhetőek és kiszolgáltatottak vagyunk, főként akkor, ha nem érezzük jelenlétedet. Közeledésed eloszlatja félelmeinket. Isteni hatalmadat és erődet felismerve bátorság tölt el, hogy életünk legnehezebb helyzeteiben is velünk vagy. Lelkünket megmentő, hitünket növelő, bátorságot adó és kereső szívünket lecsendesítő Jézus, jöjj, ments meg minket!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20230201.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum