2022. október 6., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2022. október 07. péntek

2022. október 7. – Péntek

Evangélium

Egy alkalommal Jézus egy néma emberből űzött ki ördögöt. Amint az ördög kiment, a néma megszólalt. A nép elcsodálkozott rajta. Egyesek azonban azt mondták: „Belzebubnak, az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket." Mások próbára akarták tenni, és égi jelet követeltek tőle. Jézus belelátott gondolataikba, és így szólt hozzájuk: „Minden önmagában meghasonlott ország elpusztul, és ház házra omlik. Ha a sátán önmagában meghasonlott, hogyan állhat fönn az országa? Ti ugyanis azt mondjátok, hogy Belzebub segítségével űzöm ki az ördögöket. Ám, ha én Belzebub segítségével űzöm ki a gonosz lelkeket, a ti fiaitok kinek a segítségével űzik ki? Ezért ők lesznek a bíráitok. Ha viszont én Isten ujjával (vagyis Isten erejével) űzöm ki az ördögöt, akkor bizonyára elérkezett hozzátok az Isten országa. Az erős ember fegyveresen őrzi házát. De birtoka csak addig van biztonságban, amíg el nem jön az, aki erősebb nála. Ez legyőzi, elveszi fegyverzetét, amelyben bízott, és szétosztja a zsákmányt. Aki nincs velem, az ellenem van; aki nem gyűjt velem, az szétszór. Amikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, nyugtalanul bolyong a magányos pusztaságban. Miután hasztalanul próbált megnyugodni, azt mondja magában: „Visszamegyek házamba, ahonnét kijöttem." Odamegy, és azt látja, hogy egykori lakóhelyét kisöpörték és rendbe hozták. Erre elmegy, hoz magával hét más lelket, akik nála is gonoszabbak. Ezek bevonulnak a házba, és ott laknak. Az illető ember sorsa pedig rosszabbra fordul, mint azelőtt volt."
Lk 11,15-26

Elmélkedés

A mai evangélium egy néma emberrel tett csodával kezdődik, akiből Jézus ördögöt űzött ki. A csoda megtörténtét az bizonyítja, hogy a korábban beszédképtelen ember megszólal, beszélni tud. Korábban más csodás gyógyítások, illetve a természeti csodák azt bizonyították, hogy Jézus olyan különleges hatalommal rendelkezik, amellyel más emberek nem. Joggal vetődött fel a kérdés: miféle hatalommal rendelkezik és honnan van ereje e rendkívüli cselekedetek végrehajtására? Most is ez a kérdés, ezt akarják tudni a jelenlévők. Egyesek azt hangoztatják, hogy az alvilági hatalmakkal, az ördögök fejedelmével szövetkezve tud ilyen csodákat véghezvinni. A jelenlévők másik része égi jeleket követel Jézustól, de hiába is mutatna nekik jelet, rosszindulatú előítéleteik miatt úgysem hinnének Jézusban.
A váddal szemben megfogalmazott válaszában Jézus egyértelműen kijelenti, hogy hatalma, rendkívüli csodatevő ereje Istentől származik. A képtelen vádat a gonosz lelkek kiűzésének eseteivel cáfolja, amelyek azt bizonyítják, hogy isteni hatalma megtöri a gonosz erejét, nemhogy a gonosz szándékainak megfelelően cselekedne. Jézus csodái, amelyek a múltban megtapasztalt isteni csodák folytatásai, egyúttal Isten új országa megnyilvánulásának a jelei is. Az a tény, hogy Jézusnak hatalma van a gonosz lelkek felett, bátorítást ad nekünk, hogy az ő segítségével képesek vagyunk mi is ellenállni a rossznak és legyőzhetjük a kísértéseket.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! A halál tényével találkozva könnyen azt gondoljuk, hogy az életnek ezzel vége, s utána nem következik semmi. Hisszük, hogy Isten, aki életet ad minden embernek, képes arra, hogy új életet adjon a halál után. A mennyei Atya életet adott neked, amikor húsvétvasárnap feltámasztott, és új életet ad majd nekünk is, amikor feltámaszt minket az örök életre. Jézusom, hiszek feltámadásodban, s hiszem, hogy te vagy a halhatatlan Úr. Te vállaltad emberi sorsunkat, s életedet megosztottad velünk. Hozzád kötöm magam, hogy veled éljek, s részesüljek a feltámadásban. Segíts engem szüntelenül törekedni a mennyország, az örökkévalóság felé!


Aktuális

Kedves e-vangélium olvasók!

"Igazán ötletes", "valóban figyelemfelkeltő", "hatalmas poén a csomagolás" - írják sokan. Az ilyen visszajelzések mutatják, hogy elértük célunkat.

Elárulok néhány kulisszatitkot. Kifejezett szándékunk volt, hogy a doboz grafikája minden elemében hasonlítson a mostani gyógyszerek csomagolásához. A gyógyszeresdoboz csomagolás láttán az első pillanatban mindenki elcsodálkozik, aztán, amikor rájön, hogy mit rejt a doboz, elmosolyodik. Ugyanakkor kerültük a gyógyszer megnevezést, hogy ne legyünk megtévesztőek. A betegtájékoztató szövegének stílusa és formája szintén hasonlít azokhoz a tájékoztatókhoz, amelyek bármely gyógyszer mellett megtalálhatóak. A tájékoztató kellően komoly, azaz lelki tanítást ad a rózsafüzér imádkozásáról, ugyanakkor humoros is.

Itt az október, a rózsafüzér hónapja. Jó alkalom ez arra, hogy felfedezzük a rózsafüzér napi imádkozásának erejét.

Szeretettel ajánlom ezt a rózsafüzért, amelynek egyediségét a csomagolás adja, amely gyógyszeresdobozhoz hasonlít. Ferenc pápa hasonlót szokott ajándékozni a híveknek. A doboz 1 db fából készült rózsafüzért tartalmaz, továbbá egy „betegtájékoztatót", amely részletesen ismerteti az imádkozás célját, a használat módját, a lehetséges mellékhatásokat, valamint azt is, hogy az egyes szemekre melyik imádságot és titkot kell mondani. A leírás alapján azok is könnyen megtanulhatják a rózsafüzér imádkozását, akik számára eddig ez nem volt ismert. A tájékoztató az örvendetes, a dicsőséges, a fájdalmas és a világosság rózsafüzére titkait ismerteti.
Valamennyi rózsafüzért megáldom küldés előtt.
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor

Ára: 880 Ft/db. 10+ db esetén: 830 Ft/db. Szállítási díj Magyarországon: 1800 Ft.

Megrendelhető az alábbi linken.
https://www.evangelium365.hu/webshop/termek/8_ajandekok/186

Rendelés e-mailben: Küldje el az alábbi adatokat az evangelium365@gmail.com címre.
Darabszám:
Megrendelő neve:
Cím irányítószámmal:
Telefonszám:
(Intézményeknél/Cégeknél - adószám:)
 


Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20221007.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum