2022. július 15., péntek

[Napi e-vangelium] 2022. július 16. szombat

2022. július 16. – Szombat

Evangélium

A félkezére béna ember szombatnapon történt meggyógyítása után a farizeusok kivonultak a zsinagógából, és maguk között arról tanakodtak, hogyan okozhatnák Jézus vesztét. Jézus tudta ezt, ezért eltávozott onnét. Sokan azonban utána mentek, és ő valamennyiüket meggyógyította, de megtiltotta nekik, hogy nyíltan beszéljenek róla. Így beteljesedett Izajás próféta jövendölése:
„Ez az én szolgám, akit kiválasztottam,
szeretett fiam, akiben kedvem telik.
Kiárasztom rá lelkemet,
és ítéletet hirdet a nemzeteknek.
Nem vitatkozik, és nem kiabál;
szavát sem hallják a tereken.
A megroppant nádszálat nem töri el,
a pislákoló mécsbelet nem oltja ki,
míg csak győzelemre nem viszi az igazságot.
Az ő nevében bíznak a nemzetek."
Mt 12,14-21

Elmélkedés

A mai evangéliumi részlet előzménye az, hogy Jézus meggyógyította egy ember béna kezét (vö. Mt 12,9-14). Mivel a gyógyítás szombaton történt, a farizeusok nehezményezték azt, mert munkának, a nyugalom megszegésének minősítették Jézus cselekedetét. Miközben ők félrevonulnak és arról beszélnek, hogy miként állítsák félre Jézust, az Úr továbbmegy, s a hozzá érkező újabb betegeket is meggyógyítja. Azt látjuk tehát, hogy az egyik oldalon a farizeusok szándékosan keresik az alkalmakat, hogy miként tudnának Jézus szavaiba és tetteibe belekötni, a másik oldalon pedig Jézus igyekszik elkerülni a vitalehetőségeket, ezért tiltja meg a gyógyult személyeknek, hogy beszéljenek arról, hogy mi történt velük, ki szüntette meg betegségüket.
A gyógyítást követően Izajás próféta egyik jövendölését olvassuk (vö. Iz 42,1-4), amely részlet Isten szenvedő szolgájáról szól. Nem Jézus mondja el, nem ő alkalmazza önmagára ezt a szöveget, hanem Máté evangélista illeszti be írásába. Az a szándéka ezzel, hogy bemutassa: az eljövendő Messiásról, Isten küldöttéről, Isten szolgájáról szóló prófétai jövendölések Jézus személyében teljesedtek be. Ezt igazolják az ő cselekedetei, gyógyításai és csodái. Jézus személyében az irgalmas Isten küldötte jár a földön és segít az embereken.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Az igehirdetés, a szentségek kiszolgáltatása, a tanúságtétel, a szeretetgyakorlás és a misszió minden formája a te nevedben történik. A te nevedben hirdetjük az evangéliumot és gyakoroljuk az irgalmas szeretet cselekedeteit. Te megfelelő segítséget adsz nekünk küldetésünk teljesítéséhez azáltal, hogy elküldöd számunkra a Szentlelket. A Lélek indít minket az igehirdetésre és a tanúságtételre, ő irányítja és vezeti az Egyházat a misszióban és a Szentlélek gondoskodik a missziós szolgálat eredményességéről. Adj jóindulatot mindazok szívébe, akikhez te küldesz minket!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20220716.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum