2021. március 18., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2021. március 19. péntek

2021. március 19. – Péntek, Szent József, a boldogságos Szűz Mária jegyese

Evangélium

Dávid utódai közül Jákobtól született József, aki jegyese volt Máriának, Jézus Krisztus szülőanyjának. Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária jegyese volt Józsefnek. Mielőtt azonban egybekeltek volna, Mária gyermeket fogant méhében a Szentlélektől. Férje, József igaz ember volt, nem akarta őt megszégyeníteni. Ezért úgy határozott, hogy titokban bocsátja el. Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, mert a benne fogant élet a Szentlélektől van. Fiad születik majd, akit Jézusnak nevezel, mert ő váltja meg népét bűneitől!" Amikor József felébredt álmából, úgy cselekedett, amint az Úr angyala megparancsolta neki.
Mt 1,16.18-21.24a

Elmélkedés

Egyházunk a mai napon Szűz Mária jegyesét, Jézus nevelőapját, Szent Józsefet ünnepli. Egy olyan személyt, aki nem volt előkelő és nem tett csodákat vagy más rendkívülit életében. Egy olyan embert, aki ács vagy legalábbis mindenféle famunkával foglalkozó mesterember volt, s aki napi munkájával biztosította családja megélhetését. Élete szegény, mozgalmas és sok szempontból nehéz volt. De ezen az életen mindvégig átsugárzik az Istennek való feltétlen engedelmesség. Az evangéliumokban a Jézus születését megelőző és a születést követő eseményekben találkozunk vele, miként ezt a mai rész is felidézi.
Máté evangélista egyetlen jelzővel írja le József személyét, de ez mindent elárul az ő lelkületéről: „igaz ember volt." Ez itt most nem azt jelenti, hogy igazmondó volt és nem hazudott, bár ez is igaz Józsefre. Az egyszerű názáreti ács Isten előtt volt „igaz", egész élete volt igaz és Istennek tetsző. József számára nem volt könnyű pillanat, amikor kiderült, hogy jegyese gyermeket vár, de ebben a nehéz helyzetben sem akart elhamarkodottan cselekedni. A mindenható Istenre bízta magát és hamarosan megkapta a választ kérdéseire és az útmutatást, hogy mit kell tennie. És ő engedelmesen megtette mindazt, amit Isten kért tőle. Ennek köszönhetően válik a megváltás csendes szolgájává. Isten kérésére vállalja, hogy a születendő gyermek nevelője legyen.
Szent József példájából megtanulhatjuk, hogy Isten akaratának engedelmes elfogadásával és teljesítésével válhatunk igaz emberré.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Megerősítem irántad való szeretetemet és minden nap meg akarom azt vallani előtted. Légy velem, hogy szüntelenül megújuljak a szeretetben, s azt ne csak szavaimmal, hanem cselekedeteimmel és egész életemmel is kifejezzem. Hálával gondolok arra, hogy te szeretetből feláldoztad életedet értem és minden emberért. Elkötelezem magamat, hogy én is az önzetlen és önfeláldozó szeretet útját fogom járni. Segíts, hogy irántad való szeretetből mindent megtegyek üdvösségemért. Uram, te légy bennem a szeretet!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20210319.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum