2020. május 18., hétfő

[Napi e-vangelium] 2020. május 19. kedd

2020. május 19. – Kedd

Evangélium

Búcsúbeszédében Jézus ezt mondta tanítványainak: „Most elmegyek ahhoz, aki küldött engem. Senki sem kérdi közületek, hová mégy. De mivel ezt mondtam nektek, szomorúság tölti el szíveteket. Pedig én az igazságot mondom: Jobb nektek, ha én elmegyek, mert ha nem megyek el, a Vigasztaló nem jön el hozzátok. De ha elmegyek, majd elküldöm őt nektek. Amikor eljön, meggyőzi majd a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről. A bűnről: mert nem hittek bennem. Az igazságról: mert az Atyához megyek, és már nem láttok engem. Az ítéletről: mert a világ fejedelmét már elítélték."
Jn 16,5-11

Elmélkedés

A mai evangéliumban Jézus nyíltan beszél tanítványainak távozásáról, de arra kéri őket, hogy ne szomorkodjanak emiatt. A szomorúság helyett örömre szólítja őket, aminek az az oka, hogy a világból való távozását, mennybemenetelét követően elküldi övéi számára a Szentlelket, aki a világ végéig az őt követőkkel marad és megerősíti őket a Krisztusról szóló tanúságtételben.
Az eljövendő Szentlelket többször is az Igazság lelkének nevezi, aki megvilágosítja a bűnösök értelmét, hogy felismerjék vétkeiket és bűnbánatot tartsanak. Az Isten iránti szeretetből fakadó és valóban őszinte bűnbánattal elkerülhető, hogy valaki a végső ítéletkor a kárhozatra kerüljön. Sajnos sokan nem ismerik be maguknak, hogy mennyire súlyos dolog az, amikor ellenszegülnek Istennek, semmibe veszik parancsait és a bűnös élet útjára lépnek. Még szomorúbb, hogy nem gondolnak bűnös életük következményére, azaz arra, hogy üdvösségüket kockáztatják.
Aki elutasítja Isten szeretetét és nem fogadja el az ő irgalmát, az a halál utáni életben is kizárja magát az Istennel való szeretetközösségből. A bűnbánat és a kiengesztelődés Isten ajándéka számunkra. Felébreszti bennünk a vágyat, hogy visszatérjünk mennyei Atyánk házába. Induljunk az irgalomban gazdag Isten felé!
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Te meghívsz minket, hogy téged kövessünk és vezetéseddel eljussunk a mennyei Atyához. Meghívsz, hogy tőled tanuljunk és szolgálatodba álljunk. Tudjuk, hogy tanítványodként ugyanaz a sorsunk, mint a tiéd, aki mesterünk és tanítónk vagy. Nem akarjuk kikerülni a keresztutat. Nem keresünk más utat, ami könnyebbnek tűnhet. Azzal a szándékkal hallgatjuk szavaidat, hogy azok szerint éljünk. Hozzád hasonlóan engedelmeskedünk a mennyei Atyának, mert hisszük, hogy türelemmel viselt szenvedéseink jutalma az örök élet és az örökké tartó boldogság lesz. Segíts minket az üdvösségre!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20200519.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum