2017. december 14. - Csütörtök
Abban az időben Jézus így nyilatkozott Keresztelő Jánosról: Bizony
mondom nektek: Az asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb
Keresztelő Jánosnál. De aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb,
mint ő. A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mindmáig erőszakot
szenved, és az erőszakosok szerzik meg. A próféták és a törvény Jánosig
mindannyian ezt jövendölték. Ha tudni akarjátok, Illés ő, akinek el
kell jönnie. Akinek füle van, hallja meg!
Mt 11,11-15
Elmélkedés:
Keresztelő Jánosról, az ő előfutáráról nagyon elismerő szavakkal
nyilatkozik Jézus, amikor ezt mondja róla: "Az asszonyok szülöttei
között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál." Jézus elismerését,
dicséretét az váltotta ki, hogy a Keresztelő teljesítette azt a
küldetést, amit a mindenható Isten szánt neki, azaz előkészítette a nép
körében a Megváltó jövetelét. János a Megváltó, a Messiás
előhírnökeként lépett fel, mint az ószövetségi idők utolsó prófétája.
Azt hirdette, hogy hamarosan beteljesedik a Messiás jövetelére
vonatkozó isteni ígéret, amelyet Isten nem vont vissza, hanem időről
időre prófétái által megerősített. János valóban próféta volt, aki
figyelmeztette a népet: bűneik megvallásával készüljenek, mert eljött a
megváltás ideje. Figyelmeztető szavait nem fenyegetésként értékelték,
hanem felismerték benne Isten felszólítását.
Mindez nagy tanulságot hordoz. Az Egyház és szolgálattevői Krisztus
megbízásából minden korban hirdetik a megtérés fontosságát. Ezzel nem
az a szándékuk, hogy felesleges bűntudatot ébresszenek vagy azzal
ijesztgessék az embereket, hogy milyen következményei lesznek
bűneiknek. A megtérés hirdetése mindig arra irányul, hogy a bűnös
felfedezze az irgalmas Istent. A megtérés hirdetése megmutatja tehát
azt a lehetőséget, hogy az ember miként szabadulhat meg bűneitől.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Jöjj el isteni dicsőség fénye! Jöjj el isteni erő és bölcsesség, tedd
fényessé éjszakánkat, oltalmazz a veszélyben, tedd látóvá vakságunkat,
erősítsd bátorságunkat, vezess kezeddel fogva minket, hogy hűségesen,
szent akaratod szerint járjunk földi zarándokutunkon, míg végül
fölveszel az örök hazába, amelyet te alapítottál, és magad építettél
fel.
________________________________
Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
1000 könyv 1000 gyermeknek
Friss információ: December 13-ig 541 személy 2550 könyvre küldött
adományt és 2535 könyvet már el is küldtünk. Köszönjük mindenki
támogatását!
A korábbi évek 1000 könyv 1000 gyermeknek akcióihoz hasonlóan idén
adventben is tartunk jótékonysági akciót, amelynek keretében
ajándékkönyvet küldünk gyerekeknek. A plébániákon és helyi karitász
szervezeteken keresztül olyan családokhoz juttatjuk el a könyveket,
akiknek a karácsonyi ajándékvásárlás gondot jelent szegénységük miatt.
Bár 2015-ben megközelítettük a 2000-es darabszámot, illetve 2016-ban át
is léptük, a jelmondat továbbra is az eredeti marad: 1000 könyv 1000
gyermeknek.
Hálás köszönetemet fejezem ki mindazoknak, akik az elmúlt évek során
csatlakoztak jótékonysági akciónkhoz, segítve ezzel a szegény
családokat. Minden adományozó karácsony napján jó érzéssel gondolhat
arra az "ismeretlen" gyermekre, akinek örömet szerzett. A Jóisten
jutalmazza meg ezt a nagylelkűséget!
Szeretettel kérem, segítse evangelizációs és karitatív munkánkat. 1200
Ft adomány elegendő arra, hogy egy gyermeknek ünneppé tegyük a
karácsonyt.
Az akció helyzetéről, a felajánlók számáról, a felajánlott könyvek
mennyiségéről és a kedvezményezettekről részletes tájékoztató olvasható
ezen a linken:
https://www.evangelium365.hu/list/projektek/1004
Köszönöm mindenki nagylelkű támogatását!
István atya - Horváth István Sándor
2017. december 13.
Adományát az alábbi lehetőségeken juttathatja el.
1. On-line adományozás a http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas oldalon.
Kérjük, válassza az Adomány lehetőséget, majd adja meg a szükséges
adatokat. A támogatás céljánál válassza az 1000 könyv 1000 gyermeknek
lehetőséget.
2. Átutalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Közlemény: 1000 könyv 1000 gyermeknek
3. Utalás külföldről
Számlatulajdonos neve és címe: Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő,
Szabadság tér 6.
Bank neve és címe: K&H Bank Zalaegerszegi Fiók, H-8900 Zalaegerszeg,
Kossuth L. u. 8.
IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472 0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
Közlemény: 1000 könyv 1000 gyermeknek
4. Postai úton
Adományát postai rózsaszín csekken is eljuttathatja a következő címre:
Zalalövői Plébánia, H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6. Közlemény: 1000
könyv 1000 gyermeknek
5. Adományozáshoz sárga csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címre
küldött levélben. Kérem a név és a postacím megadását, ahová lehet
küldeni, illetve annak jelzését, hogy az 1000 Könyv 1000 gyermeknek
akcióhoz kér csekket.
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20171214.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/
2017. december 14., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Blogarchívum
-
►
2024
(367)
- ► június 2 - június 9 (7)
- ► május 26 - június 2 (8)
- ► május 19 - május 26 (7)
- ► május 12 - május 19 (7)
- ► május 5 - május 12 (7)
-
►
2023
(373)
- ► július 2 - július 9 (7)
- ► május 28 - június 4 (7)
- ► május 21 - május 28 (7)
- ► május 14 - május 21 (7)
- ► május 7 - május 14 (7)
- ► január 1 - január 8 (7)
-
►
2022
(365)
- ► május 29 - június 5 (7)
- ► május 22 - május 29 (7)
- ► május 15 - május 22 (7)
- ► május 8 - május 15 (7)
- ► május 1 - május 8 (7)
- ► január 2 - január 9 (7)
-
►
2021
(365)
- ► május 30 - június 6 (7)
- ► május 23 - május 30 (7)
- ► május 16 - május 23 (7)
- ► május 9 - május 16 (7)
- ► május 2 - május 9 (7)
-
►
2020
(364)
- ► május 31 - június 7 (7)
- ► május 24 - május 31 (7)
- ► május 17 - május 24 (7)
- ► május 10 - május 17 (7)
- ► május 3 - május 10 (7)
-
►
2019
(368)
- ► június 2 - június 9 (7)
- ► május 26 - június 2 (7)
- ► május 19 - május 26 (7)
- ► május 12 - május 19 (7)
- ► május 5 - május 12 (7)
-
►
2018
(366)
- ► július 1 - július 8 (7)
- ► május 27 - június 3 (7)
- ► május 20 - május 27 (7)
- ► május 13 - május 20 (7)
- ► május 6 - május 13 (7)
-
▼
2017
(372)
- ► július 2 - július 9 (7)
- ► május 28 - június 4 (7)
- ► május 21 - május 28 (7)
- ► május 14 - május 21 (7)
- ► május 7 - május 14 (7)
- ► január 1 - január 8 (7)
-
►
2016
(366)
- ► május 29 - június 5 (7)
- ► május 22 - május 29 (7)
- ► május 15 - május 22 (7)
- ► május 8 - május 15 (7)
- ► május 1 - május 8 (7)
-
►
2015
(367)
- ► május 31 - június 7 (7)
- ► május 24 - május 31 (7)
- ► május 17 - május 24 (7)
- ► május 10 - május 17 (7)
- ► május 3 - május 10 (7)
-
►
2014
(364)
- ► június 1 - június 8 (7)
- ► május 25 - június 1 (7)
- ► május 18 - május 25 (7)
- ► május 11 - május 18 (7)
- ► május 4 - május 11 (7)
-
►
2013
(369)
- ► június 2 - június 9 (7)
- ► május 26 - június 2 (7)
- ► május 19 - május 26 (7)
- ► május 12 - május 19 (7)
- ► május 5 - május 12 (7)
-
►
2012
(386)
- ► július 1 - július 8 (7)
- ► május 27 - június 3 (7)
- ► május 20 - május 27 (7)
- ► május 13 - május 20 (7)
- ► május 6 - május 13 (7)
- ► január 1 - január 8 (7)
-
►
2011
(372)
- ► május 29 - június 5 (7)
- ► május 22 - május 29 (7)
- ► május 15 - május 22 (7)
- ► május 8 - május 15 (7)
- ► május 1 - május 8 (8)
- ► január 2 - január 9 (7)
-
►
2010
(379)
- ► május 30 - június 6 (9)
- ► május 23 - május 30 (9)
- ► május 16 - május 23 (7)
- ► május 9 - május 16 (7)
- ► május 2 - május 9 (7)
-
►
2009
(367)
- ► május 31 - június 7 (7)
- ► május 24 - május 31 (7)
- ► május 17 - május 24 (7)
- ► május 10 - május 17 (7)
- ► május 3 - május 10 (7)
-
►
2008
(366)
- ► június 1 - június 8 (7)
- ► május 25 - június 1 (7)
- ► május 18 - május 25 (7)
- ► május 11 - május 18 (7)
- ► május 4 - május 11 (7)
-
►
2007
(202)
- ► július 1 - július 8 (7)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése